Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás


Gyülekezetünk a Kispesti Református Egyházközségből alakult önálló anyaegyházzá.Első lelkipásztora Bogdán Gyula volt, aki a templomot és építette, 1924-28 között, s maga is aktivan kivette részét a munkában. A templomot 1928. szeptemberében szentelte fel dr.Ravasz László dunamelléki református püspök.
A gyülekezet templomát Benedikty Sándor tervezte. Két harangja van a kisebb harangot Abraham Koyper ( holland teológus, miniszterelnők) leánya adományozta a gyülekezetnek, a nagyobbik harang Slezák Rafael harangöntő mester mühelyébe készült.
A gyülekezet közel 3000 lelket számlát a háború előtti években.
Férfi- női énekkara, szinjátszó csoportja volt.Tevékenysége szorosan kapcsolódott a wekerlei reformátusság életéhez.
A háború utáni évek rányomta bélyegét a gyülekezetre és a templom épületre egyaránt.Élt a gyülekezet de lészáma lecsökkent.
Új időszaka 1997 utáni évekre tehető amikor Alföldy - Boruss Dezsőt hivta meg a gyülekezet lelkipásztorának.A gyülekezet presbiteriuma is kicserélődőtt új kurátort választottak Almási Kálmán személyében.
A templom kivúl-belül megújult, a templom valamennyi helyisége korszerű világítást, fütést kapott. Felépült az új parókia.Holland testvérek ajaándékaként kétmanuálos elektro-pneumatikus orgonát kapott a gyülekezet.Napjainkban ujult meg a templom kerítése is. A gyülekezet élet is erőre kapott, Alkalmaink látogatottak, ezen kivül két csoportban folyik a gyermekmunka a vasárnapi gyermek istentisztelet. Új lehetőségként beindult a baba- mama kör.
Templomunkban rendszeresek az egyházzenei alkalmak, és egyéb koncertek. Aktivan részt vállal gyülekezetünk a Wekerlei- napok rendezvényeinek lebonyolításában.
Hálásan köszönjük Urunknak mindazt amit e gyülekezetnek juttatott.












Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. április 23., csütörtök

    Portré egy álom valóra válásáról és Isten hívó szaváról – interjú Miticzky Gábor hajóvezetővel.
  • 2026. április 22., szerda

    Az egyházért, az országért, a vezetőkért hirdetett imaalkalmat a Budapest-Baross téri Református Gyülekezet. Egy óra, ahol csak „mi” vagyu...
  • 2026. április 21., kedd

    Hetedik alkalommal szervezett találkozót református mérnökök számára a Mérnökmisszió április 18-án, a budapesti Ráday Házban.
  • 2026. április 20., hétfő

    Beiktatták lelkipásztori tisztségébe Molnár Zsoltot, aki hittanoktató feleségével együtt 2024 szeptembere óta végzi lelkipásztori szolgálatát a délegy...
  • 2026. április 20., hétfő

    Folyamatos teológiai feladat az itt és mostban megszólítani az embereket – akár a lakberendezés segítségével is. Megújult gyülekezeti terek a Gyulai P...
  • 2026. április 17., péntek

    Isten mindig a helyreállítás történetét szeretné újraírni a világban rajtunk keresztül is. Szelley-Bereczki Anna biomérnök fiatal kora dacára második ...
  • 2026. április 16., csütörtök

    Ma van a magyarországi holokauszt áldozatainak emléknapja, ennek apropóján azokat az írásainkat ajánljuk, melyekben magyar emberekre, mártírokra és hő...
  • 2026. április 14., kedd

    Az élő, lüktető közösség számtalan módon hathat a környezetére. Gárdonyban a reformátusok a Gondoskodás Házán keresztül is Istenre mutatnak. Evangéliu...
  • 2026. április 13., hétfő

    Dunamellék konferencia-központjai átalakuló működésükben eltérő hangsúlyok mentén szerveződnek, de egy közös cél felé mutatnak – tudtuk meg Kelemen Já...
  • 2026. április 13., hétfő

    1957 óta szolgálja a gyülekezeti éneklés ügyét a Tahi Egyházzenei Hét, amely 2026-ban is szeretettel várja az énekelni szerető, testi-lelki felüdülésr...