Cikkek

Szekta

Szekta (lat.)

párt, iskola, filozófiai irány,
az egyházból kivált eretnek felekezet.

Eretnek,
az egyházjog szerint az a keresztény, aki
a hit dolgában az egyháztól
kárhoztatot tévtanhoz makacsul
ragaszkodik, vagy az egyház által
felállított hitágazat igazságában kételkedik.

Felekezetinkívüliség,...

jogilag mindazok, akik nem tartoznak
valamely bevett v. elismert vallásfelekezethez.
/Révai Kis Lexikona /



Keresztény - zsidó , zsidózó szekta ?



Istennek tartozunk hálaadással, mikor az Ő Tervébe illeszkedvén működik a zsidó misszió.
Nem zsidómisszió, hanem az a küldetés, mellyel a zsidóság, feladatát betöltve, a kereszténység felé szolgál, hogy Jézus
Népe Istenét elfogadva, Istenét meg is ismerhesse.

Az idők végső stádiumát jelzi óramutatóként ennek életre hívása.
A szellemben oly érzékeny, Istenhez hű és hívő, vallásos zsidók részéről is tapasztalható, hogy hallják Isten erre felszólító, és elindító figyelmeztető szavát, és a Tóra ismeretét viszik mások felé, mely által Istenhez szándékoznak vezetni mindenkit,- e feladatra Kiválasztott Népként, és hűséggel.
Ez is egyfajta Zsidó Misszió, de a hűség és jóhiszemű tevékenység a rabbinikus judaizmusba szándékozik betéríteni a világ népeit.
Mielőtt elhamarkodottan elítélnénk ezért őket, emlékezzünk arra, hogy Isten akaratából a szemükön, és önhibájukon kívül, ott a \' lepel \'.

Azonban , ami és aki Istenhez vezeti az embereket, megéli azonnal a Sátán legválogatottabb támadásait.
A bekezdésben jelzett eretnekség, szektásság, felekezetenkívüliség gyűjtőfogalmain belül minden rágalma, vádaskodása, ítélkezése és szennye rázúdul.
E tevékenységben vannak, akik kétezer éves gyakorlatra tettek szert, és olyanok, kik e gyakorlattól és "izmusoktól", mint gyökértől nem szabadok.
Új egyházak, bevett felekezeteket létrehozva sok tekintetben kopírozzák az első világegyház építési tervét, működési szabályzatát, törvényrendjét, és terjeszkedésének üzleti-piaci módszereit.
Ennél még sajnálatosabb tény, hogy a protestánsokból kifejlődött neoprotestánsok , sőt az őket tovább haladott \'újkeresztények\' a szellemi vezetés hiánya miatt , vagy rejtőzködő célok elérése miatt a régi, és nem krisztusi módszerekkel egyre inkább azonosulnak a megkövesedett katolicizmussal, ökumenével, és az épülő "világegyház" részeivé válnak. A látható hasonlóság egyre inkább az azonossághoz vezet !

A neoprotestáns kisegyházak mai jellemzői között szembetűnő, hogy a maguk értékei szerint ítélkeznek, és ennek alapján másokat szektássággal bélyegeznek meg.

Külön tanulmány lehetne, hogy ennek az alapjait keressük, kutassuk céljait és okait.
Alapként említést nyert, hogy a katolicizmus gyökereitől messzemenőkig nem szabadok, és szellemiségétől nem tiszták.
Célként leginkább felismerhető új mozgalmak, missziók életrekeltése, a meglevők életben tartása,védelme melyek egyben gyülekezetek lelki, és nem szellemi működtetése, sokszor világi módszerekkel is.
Okai közt gyakran szerepel a félelem mindentől, a vezetők önjelölt uralma.
A jó szándékú, lelkes pásztorok-vezetők egy idő múltán kiüresednek, elgyengülnek és erőlködni kezdenek.
Az újjászületésük utáni lendület alábbhagy.
Fel kellene végre ismerni, hogy a Szent Szellemmel való találkozás és megérintés még nem betöltekezés.

A betöltekezés és a jelenlét eredményeképpen növekedik Isten megismerése, Jesua HaMassiah szabadító és tisztító uralma , és a gyülekezet nem létszámban és látványosságban, hanem üdvözülőkkel növekedik. /Csel.2,47/.
A Szentháromság egységének , és személyeinek méltó helyére kerülése kizárja a Szent Szellem ajándékainak gyümölcseinek hajszolását, de csak ezután ad Isten szolgálati ajándékok teljességét, és akarata szerint szellemi ajándékokat.
A Szent Szellemet olykor bálványozó pásztorok kiüresedése a következménye, ha ebben nem rendeződik hitéletük.
Hasonló módon, egyéb bálványokat imádók és velük egy szellemi közösségbe tartozók jutnak elhidegült, erőtlen állapotba ahol a csordaszellem egymást segítő erejét keresik hiányosságaik bepótlásáért.

A sok ok taglalása helyett, - mely igen sokfajta-, mégis ennek szellemi okait kell feltárni:
Sok felekezetet és gyülekezetet nem Isten Szelleme építi, hanem emberi szándékok és tervek.
Ezáltal nem részei egyre inkább Krisztus Testének, csak földi szerveződések és azok organizációi.

A benne működő két irányvonal megnyilvánulásaiban hasonló, sőt szinte azonos .
A \'\' a bevett\'\' felekezetek, - nevükhöz hűen -, az őket be-, és visszafogadó dogmatikájukat, teológiájukat állítják fel mérceként másoknak, és ezáltal nevezik szektának a többieket....

Az új, neoprotestáns közösségek sokszor nemzetközi hálózatokat alkotnak, ahol bálvánnyá merevednek evangélisták, tanítók és pásztorok, miáltal újabb és újabb mozgalmak jelennek meg, melyek lényegében a régi egyházak utáni felekezetek elindítása, működtetése, térhódításának célja .
A kereszt, a \'\' missziós parancs \'\' nevében , vagy evangéliumi, még inkább karizmatikus jelzővel.

Az önjelölt, vagy az újjászületés utáni, tanítványi úton el nem indult, vagy megállt pásztorok bűne az, amikor ismereteik hiányosságát mások tanításaiból ollózzák, vagy azokat alapigazságként tanítják , mivel nem ismerik a Szent Szellem mindenkit, az aktuális helyzetben, egyenként is Igazságra, Krisztushoz vezető munkáját.

A Szellemben leállt vezetők a legveszélyesebbek, mikor tudatlanságaik miatt először példaképeket keresnek, majd módszereket importálnak, és amikor a módszerek is elszürkülnek, avagy nem válnak be, előbb-utóbb elindul egy visszafejlődés, majd rekatolicizálás, melynek mai megfelelője az Ökumené.

A tanítványi út el nem kezdése, a megállás következménye kezdetben fel nem ismert együttműködés a régivel, majd visszafordulás és kapcsolat keresése tolerancia használatával, és legvégén visszarendeződés egy régi egységbe...


Ideje tehát megválaszolnunk, hogy a Krisztusban hívő, zsidókból álló közösségek szekták-e ?

Mindazok, akik szabadok a görög-római , hellenisztikus alapokon álló kereszténységtől, és tanításaiktól,semmiképpen nem azok.
Ugyanakkor és egyidőben ha nem fogadják el, és nem építik be a rabbinikus judaizmust, és az annak szellemében íródott Talmudot, Misnát, Midrásokat, Gemarát és más, filozófiai tanításokat, ezáltal a szektásság feléjük igaztalan vád és ítélkezés.

E sorok írója, és az a közösség, melyben szolgál alapjainak és egyedül az Ó- és Újszövetség egy, és szétbonthatatlan egységében, Isten által elrendelt és minden időkre teljességgel kijelentett Igéit, Törvényeit tartja magára nézve kötelességnek és Életet adónak.
Eközben vallja, hogy Isten Egyetlen és Örök, Ura Jesua HaMassiah, ki által Isten Szelleme ma is működik életünkben.

Olyan judaizmust fogad el, mely Tórai Judaizmus, melyet Mózes élt meg a Választott Néppel.
Alapként azonban mindenben Jesua HaMassiah, aki Isten Igéjét és Törvényét nemcsak mindenben betöltötte és elénk élte, hanem földi küldetése során tanította az akkor élt, és a jövő emberének is.
Ő nem egyház építésére, annak működtetésére, és egyházi törvényekre tanított.
Ha ezt tette volna , Jesua HaMassiah egy sikeres szektaalapító lenne ma is.
Amikor az Ő nevében alapítanak egyházakat, mozgalmakat, legtöbbször Jesua nevét gyalázzák ezáltal, akinek Egyháza, Krisztus Teste mentes az emberi filozófiáktól, tanoktól, pártoktól, iskoláktól.

A szektásság kezdete, mikor Isten Népe elszakad engedetlensége miatt Urától, és elveszti a vele való szellemi kapcsolatát.
Ez történt a Babiloni fogság idején, és az államvallássá lett kereszténység hajnalán.


Ennek következménye, hogy a kezdeti tanítványság keresztény névvel szektásodni kezdett, és hamisan kereszténynek, Krisztushoz hasonlónak nevezi magát.

A ma többséget alkotó és egyházakat működtető szerveződések szekták változatos jelenléte.


A teológiák különbözőségei, a dogmatika mássága, és ezáltal filozófiává tétele elválaszt egymástól egyházakat, közösségeket és egyéneket is.
Ennek mértéke változó, mikor a teológia, dogmatika és a teljes vallásfilozófiának csak egyes részei helyettesítik és cserélik ki Isten Igazságát.
Mivel tökéletes gyülekezet nincs, mi is csak törekedünk megtisztulni a régi , főleg hellenisztikus eredetű maradványoktól, és tórai-, krisztusi alapok újra feltárásával , azok megtisztításával Isten akaratában szeretnénk régi-új alapokon állni.
A kereszténység zsidó gyökereinek feltárása után részese lehetünk így a beoltatás és visszaoltatás életet adó szolgálatának.

A szektásság bélyege csak akkor helytálló, mikor egy vallás viszonyát vizsgáljuk Isten Igéje szerint, és Krisztus Testéhez.

A lelki kereszténység az iskolák, pártok, filozófiák nézetei szerint rekesztenek ki másokat és ítélkeznek felettük.
Vagyis az idézett lexikonbeli meghatározás szerint : szektások.
A Szent Szellem vezetésében járó kisebbség azonban szellemben egységes.
Még akkor is, ha hívő tanítványként egy vallásos egyház kereteiben működik.
Ez lehet elhívott szolgálat helye és ideje, de nem fogadhatja el egyetlen egyház olyan parancsát és törvényét, mely Isten Igéjével és törvényeivel ellentmond.
Amennyiben ez az idő és hely nem Istentől elrendelt, eljön az a pillanat, mikor Isten, Szent Szellemének vezérlő munkájával tovább visz.
Az egyházi törvények, melyek emberektől ihletett, sokszor vádolnak eretnekséggel.
E szerint legtöbbször Krisztus Testének tagjait illetik és illették ezzel, kik sosem hajtják meg fejüket lelki emberek akarata, és még inkább idegen istenek, bálványok trónja előtt.

Isten Szellemében járó, Krisztus Testében élő hívő ember sohasem lehet e területen sem toleráns.
A tolerancia a szektává válás elindító ereje !

Mindazok tehát, kik hívő útjukon emberekre és emberek utasítására hallgatnak, Isten szemében szektásak, vagy ha Isten és Krisztus-ellenes tanításokat követnek : pogány szekták.
Még ha mindezt a kereszt, Jézus Krisztus, vagy a Szent Szellem nevében teszik is az irányítók: pásztorok, papok, vagy rabbik, bármiféle \'teológusok\'.

A szektásság megvizsgálásának alapja, mikor egy leírt, elmondott, vagyis kijelentett tanítást, vagy annak bármely megjelent formáját egyidőben összehasonlítunk és szembesítjük Isten szavával, Jesua HaMassiah tanításaival, és a Bibliában azokat megismétlő, és megerősítő próféciákkal, és apostoli levelekkel.
Elfogadni, magunkra kötelezőnek elismerni bármit csak akkor lehet, amikor Isten, Jesua HaMassiah, valamint az apostolok, próféták és bibliai könyveket lejegyző , majd az üzenetet továbbító személy szavai egyszerre és mindenben azonosak !
Minden, nem teljes összhangban lévő kijelentés iskolát teremtő filozófia, emberi célokat sugalló akarat szektás megjelenése.

Bánjunk tehát óvatosan a szektásság jelzőjével, mert Isten szemében más annak megítélése, melyet mi emberi és lelki síkon vetünk el, mikor magunk nem szellemben járunk, csak földi és vallási \'igazságokban\' !

A zsidó gyökereitől oly messze távolodott, korunk kereszténysége ki van téve annak a veszélynek, hogy Krisztus Testének szellemiségét, a Szent Szellemet sérti meg.
Számomra szomorú jelenség az, amikor a teológiákon az Ószövetség már nem szellemi üzenetet, Isten Szavát és bizonyságát tartalmazó kincsként, hanem legendáriumként kezelik.
Ezek után az a kérdés, hogy az Újszövetségen élő, a teljes Biblia üzenetét ezáltal már csak részben ismerő vallásos kereszténység mikor és mennyire vesz fel ezáltal szektásodó jellegzetességeket ?
Vajon mivel és kivel pótolja látását-ismereteit ?
Az Ószövetség Isten által kijelentett igazságaival nem egyező, sőt Jesua HaMassiah szavaival és a próféciákkal ellentétes \'pálizmus\' Páltól és a zsidó gondolkodástól távol álló gyakorlása vajon hova vezet ?

Hasonló módon kérdés, hogy a további redukálásnak mi lehet az eredménye ?
Mindez a kérdés akkor merül fel, mikor főleg neoprotestáns közösségekben jelentik ki , hogy hitéletük alapja az Apostolok Cselekedetének leírt története.

Isten kijelentett Törvénye, Igazsága helyett másolandó példák, gyülekezet építéséhez módszerek és tervrajzok, Isten Szelleme helyett, és munkája nélkül....
Mindezt szükséges kitoldani Pál levelei alapján némi egyházjog és üzemeltetési terv hozzáadásával.
Így épül fel Alap nélkül, emberi és sokszor rejtett szándékból, céllal sok közösség, melyek ezáltal szektássá, vagy szektává épülnek fel.
Ezek további építése , és alapok nélkül \'karizmatikussá \' formálása a szektásságon túl felmérhetetlen szellemi károkat okozhat, mely területen a szellemek megítélésének ajándékának működése nélkül lépni sem lehet.
Miképpen szektásságot okoz, ha nincs szellemi egység a tanításban, aképpen az alaptalan, a Szentháromság egységét, és annak személyeinek nem méltóságuknak megfelelően befogadott emberek és közösségeik elindulhatnak egy hamis karizmatikusság és karizmatikus varázslás útján...

Ezek a jelenségek azonban a zsidó hitágazatok közt is megtalálhatóak.
A Tórától, Isten Törvényétől, Igéjétől egyre távolabb került reform-zsidóság útja igen sok hasonlatosságot mutat néhány New Age -es, "modern- keresztény mozgalommal.

Ugyanígy megtalálható a hűséges, de mégis csak vallásos zsidók vágyódásában Ruah HaKodes, Isten Szent Szellemének várása.

A legnagyobb számban mégis azok élnek, kik Isten Szellemének vezetése helyett a rabbinikus judaizmus zsidó etikáját és morálját fogadják el, melyeket számtalan tudós rabbi foglalt írásba, és alkotott belőle Talmudot.

Mindezeken túl a messiási judaizmus, keresztény alapokon nyugvó ágai mutatnak szektás jeleket, miszerint a Tórához, és Jesua HaMassiah-hoz, mint Fundamentumhoz csak látszólagos kapcsolatuk létezik.
Változatos formában reprezántálják a keresztény formációkat, és ötvözik azt zsidó hagyományokkal, miáltal Krisztus Testéhez csekély közük van.

Visszatérve tehát a címben feltett kérdésre, e rövid ismertető alapján igen nehéz választ adnunk.

Mégis védelembe szükséges venni mindazon zsidó származásúakból álló, és Jesua Ha Massiahban hívő emberek közösségeit , kiket a keresztény gőgösség, féltékenység, vagy bármi okán nemcsak szektássá, vagy szektává minősít.
Mindazon zsidó, aki elhívását és identitását elfogadva követi Jesuát, áldás lehet a vallásos kereszténységnek.
Szinte egyedüli lehetőség Isten megismeréséhez a következő, előttünk álló időszakban.
Olyan kincsek , - olykor tudattalan - hordozója, mely nélkül és így nélkülük Krisztus Teste " csonka ".....
Elhívásuk különleges, mert számukra adatott , hogy a kétezer év elferdüléseivel szemben új útra hívják a kereszténységet, mely valójában visszatérés az első, Krisztussal járó tanítványok útjára.
Nem külsőségekben , hanem szellemben.

Szükséges megvédeni a legkülönbözőbb zsidó hitágazatok, őket megtagadó, vagy kizárni kívánó szándékaitól.

Az Örökkévalót Istennek , Jesua HaMassiah-t Uruknak és Istenüknek elfogadó zsidó származású emberek elhívása hatalmas és különleges, mely semmiképpen felülhelyezkedés mások fölé, vagy elkülönülő felsőbbrendűség.

Saját tapasztalatom, hogy ez az elhívás a legnehezebb minden között.

A hellenizmustól és a Szent Szellem helyett működő, emberi látásokokban, görög filozófiára alapozott vallásokban és ezáltal időközben sok-sok idegen vallás kevert szellemiségével fertőzött egyházak és közösségek azok, kik a zsidók és leginkább a Jesuában hívő zsidók ellen úgy lépnek fel, hogy saját helyzetüket vetítik ki reájuk.
A szektás, vagy szektaként élők azok, akik e jelzőkkel illetik a krisztusi alapokon álló, és zsidó származásukat elfogadó és megélő Krisztus-hívőket.
Ennek egyszerű oka az, hogy Isten és ismerete, a Törvény és az Ószövetség helyreállítása, a próféciák ismerete és elfogadása, Izrael kiválasztottságának és ezáltal elhívott tanítói és prófétikus működésének helyreállítása számukra leleplező, bűneikről emlékeztető.
Nem ritkán ezáltal derül ki , hogy az eddig bejárt úton változtatni kell.
Vissza szükséges térnie a kereszténységnek az első kezdetekre, hogy új utat járhasson és életben maradjon.



E visszatérés elsősorban szellemi, mely az elme megújulását , belsőnk változását idézi elő.
Ma, a szekularizálódott, elhidegült és formális kereszténységnek nem Józsefként kellene kútba vetni a nála többre, vagyis több feladatra elhívott testvérét, hanem vele találkozva, dolgait rendezve az Atya elé állni, hogy ő,- mint egykor Jákób -, valamennyiüket egyszerre megáldhassa.
Ebben az "áldatlan " időkben...
A krisztushívő zsidók el nem fogadásának is " józsefi- oka van.
A cifra-tarka ruha, és az álmok...
Izrael elhívásának ruhája, és prófétikus látása-útja.

A kereszténnyé nem vált zsidóság oldaláról is erős az elkülönülés, és a kitagadás.
Talán furcsának tűnik, de mégis kevesebb a támadás, mint keresztény testvéreink részéről.
Az elhatárolódás okai közül érthető, sőt tisztelhető Izrael hűsége Egyetlen Istenéhez.
E feszültséget egykor a szemekről lehulló lepel oldja fel, mi több azonnali és örömteli, teljes testvériséggé váltja át.
E szeretet még akkor is működik, mikor minket "minim--ként, vagyis zsidó szektaként kezelnek.
Szeretet, mert a kereszténység erőszakossága, a szellemi, lelki és olykor fizikai holokauszt, pogromok két évezrede ma is tart.
A zsidóság kereszténnyé tétele ma is e bűnök Bibliával magyarázott, szektás cselekedete !
Miközben a zsidóknak is szüksége van Megváltásra, Messiásra , sőt ezt naponta kérik, hogy jöjjön végre el,
nincs szükségük új, keresztény identitásra, keresztény elhívásra és kiküldésre........
A zsidóságnak saját, Istentől az idők végéig elrendelt feladata van.
A " missziós parancs " szektás és egyházi-keresztény érdekeket szolgáló értelmezése és használata, mely nemhogy Jesua HaMassiah elfogadását segítené elő, hanem falat húz a kereszténység Jesua és a zsidók közé bűneivel, melyeket olykor valóban jó szándékkal követi el, tudattalanul.
Ennek eredménye, hogy bennünket is kétkedve néznek, szándékainkat kutatják, mert miközben a Messiást és a Megváltót és Szabadító eljöttét hívják és várják Jézus Krisztus és a Kereszt nevében pogánynak, bűnösnek megvádolva gyalázták és gyilkolták a Népet, - gondolatban ma is.
A zsidóság, miként a kereszténység jelentősebb része, elvesztette Isten Szellemével az élő, napi kapcsolatát.
E folyamat a szétszórattatás kezdetétől a mai napig működik.
Helyette általánossá lett a rabbinikus judaizmus, mely nem szellemi, hanem tudományos-lelki-filozófikus.
Így alakult ki és él ma is az "írástudók-, leginkább farizeusi , szadducceusi uralma.
Tehát viszonyunk ma is ugyanaz, mint Jézus földi életében volt az akkori néppel és vezetőivel.


Jesua HaMassiah földi útjának idején az írástudók által figyelemmel kísért, és a Nép előtt nyíltan és csodákkal is tanított, vezette Istenhez a Választott Népet.
Számunkra ma is ez a feladat, és természetes következménye, hogy bennünk és általunk felismerhetik Urunkat : Jesua HaMassiah-t.
Jesua nem egyházat, vagy vallást alapított, Jesua nem volt szektás, vagy szekta megalapozója.
A szektásság ma is a vallás, az egyház, a gyülekezetépítők, missziók sajátossága !

Ha figyelmesen olvassuk a Bibliát, Jesua a más népekbelieknél legtöbbször először az Ő követésére hívott embereket, hogy általa az Atyához vihesse őket.

Fel kellene végre tehát ismerni, hogy a krisztushívő zsidóság elhívott szolgálatát a régi beidegződések, a kétezer éves nem krisztusi, hanem "keresztény- alapok megléte alapján ítélik meg sokan, mely által gyengítik a hívők szellemi állapotát, és akadályozzák a zsidók Istenhez, majd Jesuához való megtérését.

Ennek ismeretében látni kellene, hogy a zsidóságot Istenhez kell vissza-, megtéríteni, és majd az Örökkévaló szuverén jogával és idejében mutatja meg a Fiút, az élő Jesuát számukra.
A pogány , Istent el nem fogadott más népekbelieknek viszont először a Kegyelem a Megváltás, a " tékozló fiú útja " az első, hogy a Fiú, a Szabadító és Megváltó Jesua HaMassiah elvigye őket az Atyához.

Mindaddig, amíg más , és/ vagy római-görög alapokon nyugvó, -bár reformált-, mégis nem az Ige szerinti szemüvegen keresztül át értékel bennünket bárki, beleeshet abba, hogy szektává-szektássá kinevezve a krisztushívő zsidókat, nemcsak ítélkezik, hanem kizárja magát áldásokból, mely átok útjait nyitja meg.

Mindaddig, amíg valaki efféle vallásosság miatt csak "-ista " , miáltal nem Krisztus Testének része, és nem lehet krisztusi és erősítő szava irányunkba, miáltal maga is Krisztus Testéhez képest szektatag.
Eképpen a láthatatlan Egyház, Krisztus Teste, és Fejének és Urának Szellemében nem élő és járó, tanítványi életet élő vallásos egyén, gyülekezet és bármi felépítmény Jézus Krisztus megítélése esetén szektának neveztetik.

Amikor Istentől elhívott és elrendelt utunkon és szolgálatunkban éljük meg zsidó identitásunkat és Jesua uralma alatt megyünk egy régi-új úton előre, vállalnunk kell az eretnekséget is.
Krisztus Testében nem vállalhatjuk egyházak által gyártott és kötelezővé tett dogmáit, teológiáit és egyéb tanításait, ha egyidőben és egyszerre azok nem egyeznek Isten kijelentett és Jesua HaMassiah által mintegy újra megismertetett Igazsággal.
Egyértelmű tehát, hogy az egyházjog helyett Isten Törvényében és Igazságában járunk és ítéltetünk meg.
Amennyiben nem illünk bele az emberek által létrehozott egyházak elvárásaiba, nem biztos, hogy Krisztus Testéből, a láthatatlan Egyházból kikerült szekta, vagyis eretnekek vagyunk.
Az eretnek szóban rejtetten fellelhető az eredet szava, így mivel régi-új Úton haladunk, nyíltan és örömmel vállaljuk eredetünket: a zsidó Jesua Ha Massiah-t, kihez mindenben szeretnénk hasonlítani.
Ami a felekezeten kívüliséget illeti, számunkra ez nem vád, hanem méltatás.
Ha ezzel a jelzővel illetnek, külön öröm, hiszen akkor láthatóan is Krisztus Testéhez tartozónak ismernek el minket.

Ezek után csak az Utunkról kell néhány szót ejteni.
Nem magunkról, hanem Jesua HaMassiahról, az Útról.

Ő volt, aki a válaszfalat lebontotta.
Azt a válaszfalat, ami azóta is épül a zsidóságnál, de a kereszténység is megépítette már..........
A talmudi, farizeusi törvények választják és választották el a kegyelemtől, Jesuától a zsidóságot egykor és ma.
A kereszténységnek is megszámlálhatatlan " talmudírója-, teológusa és filozófusa, bölcselője van és volt.
Ezek kétezer éves munkássága olyan falat épített Isten és ember közé, melyet ma is Jesua tud lerombolni.

Így kaptuk azt az igen nehéz, de egyetlen lehetőséget adó utat , mely során készítjük Az Úr útját.
Szükséges lerombolnunk Szellemben és Igazságban a keresztény és zsidó vallásosság magaslatait, melyek falakként tornyosulnak .
Szükséges kétezer év hordalékát és szennyeződését lesöpörni arról az Útról, melyen a mi Mesterünk járt...
Láthatóvá kell tehát tennünk az Utat : Jesuát.
Ezt az utat egyengetnünk kell, hogy a szakadékok, a bűnök rendeződjenek és semmi szakadék ne választhasson el bennünket egymástól.
A párbeszédek átkiabálásai és hídépítések áthidalása helyett József és testvéreinek találkozniuk kell végre.

A krisztushívő zsidóság tehát nem egy új mozgalom, hanem Isten Tervének elindulása napjainkban.
Semmiképpen nem olyan szándék, miszerint a zsidóság alá rendelnénk a kereszténységet, vagy akár zsidóvá tennénk más népeket.
Egyik szándék sem Istentől ered.

Krisztus Teste elhívás szerinti, két részből áll, melyet Isten Szelleme hoz egységbe, más-más feladattal, de egyenlő joggal.
A krisztushívő zsidóság óriási feladata, hogy Istenhez vezesse a zsidóságot, hogy egykor felismerhesse Isten által Jesuában az oly nagyon várt Messiást.
Ugyanakkor a kereszténységet tanítsa Isten ismeretére, a Törvényre elhívása szerint, vagyis Jézus Népe ismerje meg az Élő Istent a Szent Szellem által.

Valamikor volt egy idő, mikor Isten a Választott Néphez elküldte a Földre Jesuát.
A farizeusok, a vezetők és papok bár felismerték, de mégsem fogadták el Őt Messiás Királyként, mert elvárásaiknak, érdekeiknek nem felelt meg.
Mivel ők vezették és irányították szellemben és lélekben a Népet, eltitkolták előttük mindazt, amit tudtak.
Isten csak a bűnöst bünteti, mert igazságos.
A zsidóságnak azóta nincs Temploma, és nincsenek papjai.
Egyedül és ők voltak a felelősek és büntethetőek...

Isten azonban nemcsak ítél, hanem irgalmas is.
Ezért adott egy új papságot és új templomot.
Jesua HaMassiah követői, kik nemcsak megtértek, de szívükben valóban újjászülettek, ma "királyi papság-, és egyenként " Isten Templomai-.

Ma van tehát templom és papság, kik nem ismerik az áldozati rendet és a törvényeket.
Ugyanakkor van egy Nép , mely ismeri Istent, ismeri az áldozati rendet szellemben is, és ismeri a törvényeket is.
Egyszer az lesz a legcsodálatosabb, ha e kettő eggyé válik :
A pogány, más népekből valók és a zsidó nép Jesua HaMassiahban eggyé lesz : szellemben.

Ebben a pillanatban egyszerre hangzik el: Baruch hábá- áldott Aki jön...
És ebben a pillanatban a már érkezőnek szól Krisztus Testének hívó szava : " Jövel... Uram Jesua HaMassiah...-


/ Jesurun /
sofar@enevjegy.radio.hu

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél