Cikkek

Orbán Béla: AMI MINKET EGYMÁSTÓL ELVÁLASZT

"A korai kereszténység államvallássá kinőtte magát, érdekeinek megfelelően minél előbb szeretett volna megszabadulni zsidó gyökereitől, Isten Kinyilatkoztatott Törvényeitől.

Beszéljünk ennek kezdeteiről és törvényszerű következményeiről:

Jézus korában a judaizmust sok más gondolat is átjárta.
Nemcsak antiszemiták léteztek, hanem olyanok is, akik szimpatizáltak a judaizmussal, és maguk is prozeliták lettek.
Hasonló konfliktusokkal terhes korszakát élte az emberi civilizáció, mint most.
Ebben az összefüggésben kell látni az előkészületeket a kereszténység világvallássá válásához.
A judaizmus nagysága abban áll, hogy világvallássá válhatott volna, de ellenállt ennek a kísértésnek, mert nem egyezett meg természetével.
Ez az ellentmondás végighúzódik az új vallás kialakulása és megszilárdulása időszakán.

Ha fel akarsz építeni egy nem zsidó, de judaizmusra támaszkodó vallást, ki kell élezni azokat az ellentmondásokat, ahol feszültség van az új vallás és a judaizmus között.
Történelmi szükségszerűség volt, hogy a nem zsidókat felszabadítsák a zsidó életforma, azaz a halacha törvényei alól.
Meg kellett magyarázni, a zsidóknak, miért nem helyes nekik zsidóként élni.

A korai kereszténység még ezt mondta:
A nem zsidóknak nem kell zsidóként élni, a zsidóknak pedig igen.

Hogyan lehet ilyen felemás módon élni?
Tehát a történelem szelleme lehetőséget adott a zsidó kötelességek megtagadására.
Ezt Pál fejtette ki először, azzal az indoklással, hogy a törvény követése az emberből rabszolgát csinál.
A nem zsidó keresztényeknek lehetőségük nyílott a zsidók fölé kerekedni azzal az ürüggyel, hogy ők zsidóbbak a zsidóknál: tehát jobbak, mert elfogadták jézus messiási voltát istenfiúsága jegyében.
Így a keresztények mindig előnyben voltak a zsidókkal szemben, mert azok nem fogadhatták el, hogy Jézus a Messiás, isten Fia, még ha a Messiás-gondolat zsidó alapokon nyugszik is..

A zsidóság ezt nem fogadhatta el, nem azért mert nem igaz, hanem azért, mert- ahogy más példák is mutatják -, egy új vallást, amely ANYAVALLÁSON ALAPSZIK az anyavallás sohasem fogad el..."
( D. Flusser )

A világhírű, "Jézus kutató" Flusser idézett szavai rávilágítanak a korai kereszténység, már mint birodalmi vallást jelentő működésének taktikájára.
Azonban Pál működését rosszul ítéli meg.
Valójában a "pálizmus", a Pál nevében másképp hirdetett, sőt eszközzé, majd törvénnyé lett szavak, melyek a zsidó gyökereitől elvágta a zsidóságban megszületett kereszténységet...
Megtagadta "anyját", a zsidó gyökereit, és önmagát tette "anyává", egyetemessé, egyedülivé.
Ráadásul a patriarchalis rendet matriarchalis renddé alakította át.

Amikor elválasztásról szólunk, az eredeti állapot visszaállításának lehetőségéről is kell beszélni.
Mit tehetünk tehát?

- Elsőként a "pálizmus" káros kinövéseitől meg kell tisztítani a Messiás Testét
- A matriarchalis rend elvetésével vissza kell állítani az Isten szerinti patrirchalis rendet, -mely természetesen NEM másik uralkodóval működő piramis rendszer...
- A rabbinikus judaizmus helyett vissza kell térni az ószövetség "judaizmusához", a " Mózesi Judaizmus"-hoz.
E " judaizmus" azonban nem más, mint a Kinyilatkoztatott Törvények újra felfedezése minden ember számára.
A végrehajtási rendeletek változásával, és mindenek előtt a kegyelemmel együtt hirdetve és tanítva...
- Mindezek felett pedig vissza kell térni az Örökkévalóhoz, Ábrahám , Izsák és Jákób Istenéhez. Minden más isten helyett....
- Mindezek után természetesen szükség van a Kegyelemre és Megváltásra,hogy az Örökkévaló Isten valamennyi ígérete, vagyis önmaga mindenki előtt ismert és elfogadott legyen minden embernek. Vagyis Jesuah HaMassiah számára vissza kell adni minden uralmat...
Egyházakban, gyülekezetekben, egyéni életünkben...

Mindehhez vezessen el bennünket a Szent Szellem, és legyenek Istennek szolgáló emberei, eszközei ebben segítségül.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél