"Emeljétek fel kezeiteket a szenthelyen, és áldjátok az Urat!

( 134.zsoltár)



Sok-sok évvel ezelőtt, fiatalemberként egy vidéki gyülekezetben voltam, és mivel az orgonista szolgálatot is el kellett rendszeresen vállalni ilyenkor, első utam az orgonához vezetett.
Különben is szerettem a hangszereket, mindegyik külön tanulmány volt, külön meglepetéseket tartottak számomra, hiszen mindegyike más-más tulajdonságokkal rendelkezett, vagy legalább más akusztikával bíró helyen lettek felépítve.
Mert az orgonát nem gyártják, hanem építik.
A "dicsőítő csapatot- sem verbuválják, hanem a Szent Szellem egysége építi, szerkeszti egybe őket,- vagy sem..
Miként az orgona sípjai és alkatrészei sem összeszerelés által lesznek egy hangszerré, hogy önmagukban egy egész zenekar tulajdonságait, harmóniáját hordozzák.
E vidéki templom karzatára felkapaszkodva, egy általános, és jól hangzó orgonát találtam.
Hangjai frissek és vidámak, billentyűzete, és minden ápolt, gondozott, olyan "vasárnapi- volt...
Kicsit zavart ugyan, hogy az építmény szekrénye világoskékre lett mázolva, de nem kritizáltam a szint és a gyülekezet szorgalmas munkásait, akik a tisztaság érdekében lefestették...
Ha nem lettem volna a hangszer szakértője, és alkalmi megvizsgálója, akkor nem is lett volna nagy gond, és ez az írás sem született volna meg.

Amikor tehát a hangszer hátsó falához érkeztem, akkor ért a meglepetés!
Ott már nem volt festve sem, és a fa szerkezet beszélni kezdett.
A fába vésett szívek, önmaguknak emléket állító, mélyen befaragott nevek mellett ocsmányságok tömkelege volt firkálva, vésve, rajzolva, odavetve kapkodással, de gondos kezek által is.
Bizony több évtized emlékei mellett a legfrissebbek is láthatóak lettek annak, aki vette a fáradtságot, és az orgona mögé került vizsgálóként.
A történet azzal folytatódott, hogy ifjú kántorként mindezt szemére vetettem a lelkésznek...
Aztán egy egyházi hetilapban olvastam, hogy lesúrolták, majd lefestették azt, ami nem volt látható másoknak...
Bizony néhány évtizedig e szégyen feltárása miatt a gyülekezet igen sértett volt irányomba is....


Most, amikor visszaemlékezem e történetre, ugy gondolom, hogy meg kell ismételnem e leleplezést.
Nem ugyanarról a gyülekezetről, de mint általános és ismétlődő jelenségről írnom kell.

A 134.zsoltár szavaival kezdtem ezt az írást:

"Emeljétek fel kezeiteket..-

Kedves Testvérem!

Akkor a sok bűnelkövető közül egy sem emelte fel a kezét, hogy bevallja, mit tett.
Sőt évekig haragudtak rám, a leleplezőre.
De tiszta lett az orgona!

Mostanában is jártam vendégségben, gyülekezetekben.
Bár harminc év kihagyásom van, talán egy kicsit megmaradt a jó hallásom is, és bizony érdekel a dicsőítés, imádat és annak eszközei.

Ma azonban még nehezebb, és fájdalmasabb a vizsgálódásom a hátsó, elrejtett területeken, mert a szellemi hallásom lett azóta, még érzékenyebb...

Igen, ha jól körbejárjuk a dicsőtöket , az úrvacsorát osztókat, és azokat, akik feladata lenne a "szenthelyen- való szolgálat.

Az "orgonák- ma is szólnak.
Hangerejük van, a dallamot is kiadják magukból, vezetik a gyülekezeteket.
Reájuk tekintve látszólag szépnek tűnnek, tisztának, festékkel letakarták a kényes dolgokat, talán le is mosták a látható oldalon a szennyet,..., vagy időnként eltüntetik a látható firkákat...
De ott, hátul mi van .. ?
Ha valaki körbejárna életeket, szolgálatokat ....


A kéz felemelése lehet módszer, látványosság, vagy divat.
De amikor kinyílik a száj, akkor,.., akkor nem lát a saját szemünk?
Ezzel a kézzel tettünk tisztátalanná valamit, e kezekkel véstük be bűneink szándékát, e kézzel jeleztük önmagunk nagyságának emlékművét, nevünk bevésését, mint uralmi pecsétet helyeztük el.


Igen, körbejártam, és megnéztem néhány mai "hangszert-...
Nem az ellenőr munkáját kaptam, nem szándékom illetéktelenül kutakodnom.
De ha már együtt kell imádkozni, vagy dicsőíteni, bármiben szolgálni Urunknak a "szent helyen-, szükséges körbenézni.
Működjön jól, legyen minden üzemkészen, és ha kell,igazítsuk be, ami kilazult, vagy nincs a helyén. Miként egy katona is ellenőrzi ruházatát, és fegyverzetét, mielőtt felsorakozik...
De a kezek ...!
Az elmúlt hónapokban láttam kezet, melyekkel másik testvértől kicsaltak Mercédes -t , és ma próféciákat hirdetően, másoknak parancsolóan, vagy másokat felkenetésükkel, autoritásukkal fenyegetve emelkednek fel.
Láttam kezeket, melyek olyan gyülekezeti pénzekhez jutottak, melyekről a gyülekezet nem tudott, láttam adócsaló és eldugó kezeket. Pásztorokét...
Sokféle kéz nyomaitól szennyezettek a "szenthely- szolgálatra odaállított eszközei.


A hangszer a gyülekezeté. Vannak felelősei is.
Ki az, aki a szennyet lemossa, ki az, amely a bűnös kezeket megállítja?
Ki az, aki minden, Isten elé menő alkalommal elmondja:


Először emeld fel a kezedet!
Mit tettél vele?
Mi az, amit nem tudsz elengedni?
Mert csak tiszta kezeket emelhetsz a magasba a Magasságos felé.


A figyelmeztető szavak ma is érvényesek.

Lehet, hogy ma te is hangosan szólsz, mint a fiatalkorom történetében szereplő templom orgonája.
Láthatják rajtad, ami elöl szép, de jaj nehogy valaki egyszer véletlenül mögéd kerülhessen..!
Úgy gondolod, hogy a divatos ének, a jó és hangzatos szavaid elegendőek?
Lehet, hogy ember nem láthatja a hátsó, rejtett gondolataid, a titkos cselekedeteidet.
De még az sem biztos, hogy nem egy embert használ Isten arra, hogy "mögéd kerüljön -. Ráadásul minden önző szándék nélkül.
Mert Isten semmit sem hagy titokban!
Hiába mázolod le első, látható arcod, hiába kened be sárral a homlokzat repedéseit..


Zúghat a hangszered évekig, és nem lesz áldás azon.
Szólhat a szolgálatod ,hangszered minden sípjával, de ami elrejtett és szellemi szenny, a szolgálat tisztasága miatt láthatóvá lesz.


Mutasd a kezed , mosd meg a kezed .
Vagy ne nyúlj szent dolgokhoz...
A "szenthelyen" való szolgálatod feltétele:

" emeljétek fel kezeiteket-..

Oly sokan emelik, mert áldásokért kéregetnek.
Oly sokan varázsolnak, vagy egyszerűen csak örömködnek a felemelt kezeikkel...
Tudod-e, hogy a felemelt kéz látható Isten előtt?
Tudod, hogy a vérnyomok, a görcsösen szorított dolgok lelepleződnek azonnal?

"áldjátok az urat mind, ti szolgái az Úrnak...-

Ezzel kezdődik a zsoltár kezdete.
Ti, akik nem másokat, magatok hasznára szolgáltok,- csak Ti áldhatjátok Öt.
Mert akinek szennyes a keze, nemcsak rabságban van, hanem rabtartó is.
Ha két ember kezet fog, egy idő után nincs, a ki meg tudja állapítani, hogy ki fogja a másik kezét?
Nem lehet tehát magyarázkodni, hogy miért tetted.., ki a felelős.
A te gyülekezet, vagy a te életed hátsó, láthatatlannak vélt eldugott része van mocsokban, bűnben...

Az orgona, pedig az egész gyülekezetről adott akkor minősítést.
Mert az , az orgona nem egy emberé volt, hanem sokaké, akiknek beszennyezték azt az eszközét, mellyel Isten elé járult volna.
Valaki a gyülekezetet szennyezte be, valaki a gyülekezetet szentségtelenítette meg az elrejtett tetteivel, vágyaival.
De mulasztásaival is.
Miért?
Mert nekik lett volna feladatuk az orgonájukat naprakészen tisztán tartaniuk!
Nem a vendég orgonistának, fiatalembernek...
Ha elmegy hozzátok valaki, mit lát?
Az első oldalt? A kirakatot?
De mi van hátul...
Ha pedig elmész valahova, együtt akarsz szolgálni Isten magasztalására, Isten áldására, akkor járd körbe az orgonát.
Ne légy részese a képmutatásnak, kettősségeknek, hazugságoknak.
Akkor én sem kerestem az orgona szennyeit.
Csak meg akartam győződni, hogy képes-e tisztán, jól megszólalni.
Akinek jó a szellemi hallása, nem toleráns, nem engedékeny, ha valami zajt hall, rendetlenséget tapasztal, nem tehet mást, körbejárja a dicsőitö hangszert..


E történet zárásaként magam is elmondhatom:
Isten felemeltette a kezeimet.
Orgonista tevékenységemet másfél évtized után abbahagytam.
Már-már nemcsak a billentyűket felejtettem el, hanem az emlékek is távolodtak.
Csak , önmagam emlékműveként mutogattam, meséltem róla másoknak.
Aztán pontosan húsz év multával Isten mégis felemeltette a kezemet!


Bizony sírva álltam Isten előtt, és kértem bocsánatot Ö tőle.
Szembesültem azzal, hogy hosszú éveken át én csak "kántor- voltam.
Bár "jó hivő- voltam, és szerették hallani, amikor játszottam, mégsem azt tettem, amit kellett volna.
Egy-egy sikeres játék után szinte vártam az elismerést. Némely, jobb produkcióm pedig a templomban lévő lányoknak szólt...
Igen, élveztem a rám felfigyelő szemeket...
Siker, elismerés, hasznok. Mindezek a bennem élő bálvány, önmagam bálványozása, és bálvánnyá felemelésének leleplezői.
A talentumom nem Isten dicsőségére, az Ö magasztalására, hanem saját magam hasznára, és dicsőségére használtam!
Ezt a "lettem valaki- állapotot törte bennem Isten össze, amikor felismertem, hogy loptam.
Méghozzá Istentől loptam el a dicsőségét magamnak , abból egy darabot elcsenve.
Ráadásul mulasztottam.
Mennyi, de mennyi ember szívét vezethettem volna Jeshua HaMassiah-hoz, a zene, e lelki eszköz által is, hogy szellemben újjászülessenek...
Én a lányokat akartam magamhoz vonzani, és hódolóimat, bálványozóimat magamhoz kötni hűséges közönségként...


Isten majd negyven évemmel számoltatott el:
Emeld fel kezedet..!

Bizony, nehéz súlyként, megcselekedett, és mulasztási bűnként nyomasztott mindez, amikor felismertem helyzetemet!

Lehet, hogy mindez számodra egy tanulságos emlékezés, vagy talán egy történet, mely érdekes is.

Számomra mindez lerendezett, és Isten elé letett bűnhalmaz, melytől való megtisztulás nagy súly hordozása alól mentesített.

Mégis van fájdalmam!
Immáron mások miatt, akik oly könnyen veszik, oly lazán és szennyesen emelik fel kezeiket...
Szennyes gondolatok, szennyes cselekedetek, tisztátalan kezek, melyek sokszor naponta nyúlnak a számukra megszokottá vált úrvacsorai jegyekért, vagy a misztikummá tett borért és maceszért, megtört kenyérért...
Gyilkos kezek nyúlnak a hálaadás poharáért, melyek szolgálatokat, házasságokat, gyülekezeteket, életeket öltek szellemben, vagy lélekben ...
Istent a tizeddel és adományokkal megcsaló kezek, vagy Isten elöl másoktól jogtalanul elvevő, eldugó kezek..
Ugyanezen kezek belecsapnak a gitárok húrjaiba, vagy a néhány órája a dühtől görcsösen összeszorított kezek a ritmust dobolják a gyülekezeti alkalmakon..

Másutt egymásnak énekelve, szerepelve, zenélve önmagukat és Istent egyidőben vezetik félre...

A példák sora szinte végtelen.

Mégis, féltő szeretettel kiáltani tudnék.
Ha Isten elé mész, tudod, hogy amint tisztátalan kezeid látja, akkor elvethet maga elöl?
Tudod, hogy ítélet mindezek következménye?
Mert Isten előtt elrejteni semmit sem lehet. Se magunk, se mások ismert, és bizonyított bűneit nem takarhatjuk, rejthetjük el büntetlenül.
De ne essünk abba a bűnbe sem, hogy mások életében kutakodni, kotorászni, és őket gyanúsítani, vádolni kezdjük ennek ismeretében!
E félelem okozta testvértelenség szintén kizárja a közös találkozást Istennel...

A főpap, amikor bement szolgálni a Szentélybe, akkor kis csengettyűk voltak ruháján, és a kintiekkel, egy kötéllel volt kapcsolatban. Reá volt kötve, hogyha kell, akkor kihúzzák onnan.
Mert Isten elé menni élet és halál kérdése!
Az akkori főpapnak bizony volt esélye, hogy az élettelen testét a Szentélyből e kötéllel fogják kihúzni, ha ....

Kérlek tehát, hogy csak tiszta kezeket emelj fel, ha imádkozol.
Tiszta kezeket emelj fel, ha dicsőíted, magasztalod Istent.
Tiszta kezeket emelj fel, amikor nyúlsz a hálaadás poharáért, az úrvacsorai jegyekért, a Szövetség jelképéért.

És, ha valaki rámutat kezeidre, ne vedd támadásnak, inkább vedd szeretetnek.
Ha valóban krisztusi szeretettel figyelmeztet valaki, akkor lehetséges, hogy ö ment meg ezáltal egy ítélettől.

Isten elé csak rendezetten és megtisztulva mehetünk.
Ezért először menj Jeshua HaMassiah elé, egyedül általa nyerj bűnbocsánatot.
Lehet, hogy ma a Te "orgonád- is ránézésre makulátlan, jól hangzó és szépnek tűnik.
De mi van hátul, mi van mögötted ?
A láthatatlan érzéseid, gondolataid, vágyaid, bűneid egyszer lelepleződnek.
Azért, mert Isten szeret, és szeretné, ha mindenben megtisztulnál, hogy megszentelhessen téged.

Mert egykor, a Mennyek Országába, de már itt a földön is és oda ,csak a szabadulás, tisztulás és megszentelődés vezethet.

Emeld fel a kezedet.
Nézz először magad arra. Ne a másokét nézegesd, zsebre dugott kézzel, hogy önmagad elrejtsd mások előtt.
De amikor belépsz a Szentélybe, vagy hívnak oda, kérdezd meg először, hogy mindazok, akik veled mennek, megmosakodtak e?
Mert a tisztátalan kezek következménye másokra is kihat.
Azokra, akik a tisztátalannal közösségbe kerülnek.
Kezdetben csak érezhetjük, hogy a Szentély hallgat, nem válaszol. Ekkor megtudhatjuk, hogy valahol rejtetten tisztátalanság van.
Aztán más esetben Isten ítél, ha közösséget vállalunk engedékenységünkkel, toleranciánkkal, vagy gyávaságunk miatt a rendezetlen tisztázatlan dolgokkal, életekkel.

Amikor Isten elé mehetünk, Ö áldani akarja gyermekeit.
A felelősség, és a választás, áldás és ítélet között a mi szabad döntésünk.

Orbán Béla