EGYÉBKÉNT PEDIG TESTVÉREIM, ÖRÜLJETEK AZ ÚRBAN. HOGY UGYANAZT ÍRNI HOZZÁTOK NEM TEHER NEKEM, TITEKET PEDIG MEGERŐSÍT. ŐRIZKEDJETEK AZ EBEKTŐL, ŐRIZKEDJETEK A GONOSZ MUNKÁSOKTÓL, ŐRIZKEDJETEK A MEGMETÉLKEDÉSTŐL. MERT MI VAGYUNK A KÖRÜLMETÉLÉS, AKIK LÉLEKBEN SZOLGÁLUNK AZ ISTENNEK, ÉS KRISZTUS JÉZUSBAN DICSEKSZÜNK, ÉS NEM A TESTBEN BIZAKODUNK. JÓLLEHET, NEKEM TEST SZERINT IS VAN MIBEN BIZAKODNOM. HA BÁRKI MÁS ÚGY VÉLI, HOGY TESTBEN BIZAKODHATIK, ÉN SOKKAL INKÁBB. KÖRÜLMETÉLTEK NYOLCADNAPON IZRÁEL NEMZETÉBŐL, BENJÁMIN TÖRZSÉBŐL VALÓ VAGYOK, HÉBREK KÖZÜL VALÓ HÉBER, TÖRVÉNY TEKINTETÉBEN FARIZEUS. BUZGÓSÁG TEKINTETÉBEN AZ EGYHÁZAT ÜLDÖZŐ, A TÖRVÉNY SZERINTI IGAZSÁG TEKINTETÉBEN FEDDHETETLEN. DE ÉN MINDEZT, AMI NEKEM NYERESÉG VOLT, A KRISZTUSÉRT KÁRNAK ÍTÉLEM. SŐT, EZEN FELÜL MOST IS KÁRNAK ÍTÉLEK MINDENT, AZ ÉN URAM JÉZUS KRISZTUS ISMERETÉNEK MINDENT TÚLHALADÓ ÉRTÉKÉÉRT. ŐÉRTE MINDENT KÁRBAVESZNI HAGYTAM , ÉS SZEMÉTNEK ÍTÉLEK, CSAKHOGY A KRISZTUST MEGNYERJEM, ÉS BENNE OLYANNAK BIZONYULJAK, MINT AKINEK NINCS SAJÁT IGAZSÁGOM TÖRVÉNYBŐL, HANEM VAN IGAZSÁGOM A KRISZTUSBAN VALÓ HIT ÁLTAL, ISTENTŐL VALÓ HIT ALAPJÁN. TOVÁBBÁ, HOGY MEGISMERJEM ŐT, ÉS FELTÁMADÁSÁNAK EREJÉT, ÉS RÉSZESE LEHESSEK SZENVEDÉSEINEK, ÉS HASONLÓVÁ LEGYEK HOZZÁ AZ Ő HALÁLÁBAN, HOGY VALAMI MÓDON ELJUTNÉK A HALOTTAK KÖZÜL VALÓ FELTÁMADÁSRA.

                                                                                                                        

Minek szoktunk örülni? Ki, mivel okozhat nekünk örömöt? Meddig tartanak az örömeink?
Vannak, akik tudnak, és vannak, akik nem tudnak örülni? És vajon, el lehet veszíteni az örömre való nyitottságot, készséget, képességét? Avagy lehet-e tanulni az örülni tudást?

Szicíliában jártunk. Volt a buszon egy hetven év körüli néni, aki valahányszor szabadidőt kaptunk - hogy oda menjünk, ahova akarunk -, mindig vásárolni ment. Teli szatyrokkal jött, s ha valaki nem vette volna észre, mit szerzett, (szalmakalapot, cserepet, bort, csokoládét...) addig tartotta kicsomagolva a kezében, míg valaki észre nem vette, s el nem újságolhatta... Abban telt öröme, hogy elmondhatta mit szerzett magának, s addig tartott öröme, míg a táskába nem süllyesztette, amit magának szerzett. Olykor majd meggebedt, szidta magát, ha más olyat talált, ami neki nem jutott eszébe, avagy amit ő hiába keresett. Két ülést foglalt el egymaga, mellette, alatta, fölötte egyre szaporodott, csörgött, zörgött a sok tasak, szatyor... A legmeghökkentőbb az volt, mikor átérve Magyarországra, hívta őt a lánya, vagy unokája nem tudom - kénytelen voltam hallani, mert mellettem kiabált a telefonba. Annak kérdésére felelhette, hogy épp csak egy tábla csokit hozott ajándékba, magának sem tudott venni semmit, csak épp ennivalót, no és könyveket, prospektusokat a látottakról, majd megmutatja... Tudott örülni? Miben telt öröme? Meddig tartott? Mi szegte örömét?

EGYÉBKÉNT PEDIG TESTVÉREIM, ÖRÜLJETEK AZ ÚRBAN. HOGY UGYANAZT ÍRNI HOZZÁTOK NEM TEHER NEKEM, TITEKET PEDIG MEGERŐSÍT.

A rab, a fogva tartott Pál figyelmeztet az öröm fontosságára. Már nem először. Fontosnak tartja, hogy újra elmondja. Legyen tele a szívünk örömmel. De ha nincs rá ok, akkor minek? - kérdezhetnénk. Miért hogy ezt üzeni, mondja, ismét mondja: ÖRÜLJETEK AZ ÚRBAN!
Vágyva vágyott út volt ez számomra. Mégis, temérdek apróság csorbíthatta örömömet. Nem minden útitárs volt szeretetreméltó, új meg új helyre utaztunk, nap mint nap cipekedni kellett, nem minden szállodában adtak elég ételt vacsora ill. reggeli címén, olykor dideregtünk, máskor majd megfőttünk a hőségben...
Ám az út alatt, valahányszor eszembe jutott, miért vagyok itt, öröm születhetett a szívemben. A negyvenedik házassági évfordulónk ünneplésének apropója volt az ok, s ha csak eszembe jutott, hogyan kaptam társat Istentől, miféle várakozásra, reménységre felelve ajándékozta őt nekem, mi mindent kaptam, hogyan őrzött meg minket egymásnak, mennyi áldásban volt részünk... tele lett szívem hálával és örömmel. Nem azért, amit szereztem, hanem azért, amit Istentől kaptam, nem azért amit teljesítettem, hanem a kegyelem, a megbocsátás, amiben Isten az én rontásaim, bukásaim... meg nem felelésem ellenére részesített.

Mit mond erről maga Jézus Krisztus? "A lélek az ami megelevenít, a test nem használ semmit, a beszédek, melyeket én szólok, lélek és élet..." János 6:63.

Krisztus ma a Szentlélek által szól és ajándékoz: "A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség" Galata 5:22.

Mi megszerezni akarjuk azt, amiről azt gondoljuk, hogy örömöt találunk benne. Ez a test öröme, a múló öröm, a minden csoda három napig tart íze. Nem erre biztat Pál. Az el nem múló, a megelevenítő, a Lélek ajándéka, Krisztusban van. Így mondja: ÖRÜLJETEK AZ ÚRBAN!

FÜLE LAJOS:
              KRISZTUSBAN

Ha egyszer bűneim
elvonulhatnának előttem
vég nélküli, sötét sorokban,
s kikiabálnának komiszmód:
"Én is tehozzád tartozom!
Meg én is, én is, én is, én is!!"

Ó, hogy pirulnék a haragtól,
hogy nem tudom - beléjük fojtva
a szót - elhallgattatni őket,
s a szégyentől tán - hogy igaz mind -
lángra lobbanna a ruhám is.

De bűneim
nem vonulhatnak el előttem,
nem szólhatnak már, mert halottak,
s én - megváltott -
KRISZTUSBAN élek...

ŐRIZKEDJETEK AZ EBEKTŐL, ŐRIZKEDJETEK A GONOSZ MUNKÁSOKTÓL, ŐRIZKEDJETEK A MEGMETÉLKEDÉSTŐL. MERT MI VAGYUNK A KÖRÜLMETÉLÉS, AKIK LÉLEKBEN SZOLGÁLUNK AZ ISTENNEK, ÉS KRISZTUS JÉZUSBAN DICSEKSZÜNK, ÉS NEM A TESTBEN BIZAKODUNK.

Palermóból Nápolyba hajóval érkeztünk. A kikötő a régi városrész része, a hajóból kiszállva azt jártuk körbe. Először a part menti várhoz mentünk. Ahogy a felvonóhídhoz értünk, láttuk, sok kutya heverész körötte a parkban, több nagy testű állat, akadt közte fajkutyának látszó is. Ki tudja, miért kódorog kinn az utcán. Ahogy ott álltunk, miközben idegenvezetőnk magyarázott, lomhán, lustán, körbeszaglásztak minket, minden bántó szándék nélkül. Ám egyszer csak nem tudom merről jött, legbelül, tőlünk úgy húsz-huszonöt méterre, egy macska tűnt fel közvetlenül az óriás kapu előtt. A kutyák mind felpattantak, először mereven nézték, de pár pillanat múlva, mind a macska felé rohantak, hogy elcsípjék. Már épp a farkát fogták, mikor nyílt a kapu, kilépett valaki, gyorsan bebocsátotta a macskát, a kutyákat pedig szitkozódva elzavarta...
Akartuk, nem akartuk, ezek a kutyák utána velünk jöttek várost nézni. Senkit nem bántottak közülünk, de mellénk szegődött ez a szüntelenül gyarapodó kutyafalka. Elhevertek, ha megálltunk, indultak, ha továbbmentünk. Akkor fagyott meg ereinkben a vér, mikor egy arra kerekező biciklist majd leszedtek a kerékpárról, aztán meg egy gyanútlan baktatót támadtak... Őket miért, minket miért nem? Végképp ijesztő volt, mikor egy másik kutyacsapattal találkozva, vezérváltás történt, s egy igen ocsmány ábrázatú kutya lett a főnök...Fellélegeztünk, mikor végre elmaradtak mellőlünk. Miért? Nem tudtuk kire, mire, hogyan felelnek az EBEK...

Pál apostol azt mondja, ŐRIZKEDJETEK AZ EBEKTŐL, A GONOSZ MUNKÁSOKTÓL...
Mit akar mondani? Az ebek, azok ebek. Akkor is, ha szelídnek, ha alkalmazkodónak látszanak... Hogyan derül ki, hogy mifélék? Ha olyan hatás éri őket, amire nem tudnak csak ebül válaszolni... Amikor olyan történik, ami kihozza belőlük az ebet... Vigyázat, féljünk azoktól, akik nem azok, aminek látszanak.

Nem a jeltől ( körülmetélkedés, keresztelés, templomba járás...) leszünk Istenhez tartozók. Milyen az EB, akitől őrizkedni kell? A pórázon vezetett ebtől nem fél az ember. Eb, de fogja a gazda. A törvényt, előírást, elvárásokat látszatra lehet teljesíteni, de ha nem győzi le az embert Krisztus szeretete, lehet veszélyes az ilyen ember, mert hinni akarja, hogy olyan, amilyen, de még nem történt meg az, ami által eggyé lehetnénk. Nem győzte le Krisztus szeretete. Ők az olyanmintha keresztények, akik megfelelőnek látszanak, de megfojtanák a másikat egy kanál vízben, ha odaadóbb náluk, ha mást lát, mint ők, vagy ha épp útjukban van...

ŐRIZKEDJETEK A MEGMETÉLKEDÉSTŐL... Mintha arról lenne szó, hogy nem kell körülmetélkedni, keresztelni...de nem ezt mondja Pál apostol, hanem azt, hogy ne legyünk képmutatók, ne a szokás jeleihez ragaszkodjunk. A belső hamisságot ne leplezzük igaznak látszó tettekkel, ne igazoljuk meglevőnek, amit el se nyertünk, avagy rég elvesztettünk.

JÓLLEHET, NEKEM TEST SZERINT IS VAN MIBEN BIZAKODNOM. HA BÁRKI MÁS ÚGY VÉLI, HOGY TESTBEN BIZAKODHATIK, ÉN SOKKAL INKÁBB. KÖRÜLMETÉLTEK NYOLCADNAPON, IZRÁEL NEMZETÉBŐL, BENJÁMIN TÖRZSÉBŐL VALÓ VAGYOK, HÉBREK KÖZÜL VALÓ HÉBER, TÖRVÉNY TEKINTETÉBEN FARIZEUS. BUZGÓSÁG TEKINTETÉBEN AZ EGYHÁZAT ÜLDÖZŐ, A TÖRVÉNY SZERINTI IGAZSÁG TEKINTETÉBEN FEDDHETETLEN...

Mintha dicsekedne Pál. Mivel dicsekszik? Amit egykor nyereségnek gondolt, amihez ragaszkodott, amit azóta Krisztusért KÁRNAK ÍTÉLT. Azért beszél róla, mert tudja mi volt, és azt is, hogy mivé lett. Azért "dicsekszik vele" azért sorolja fel, mert látja, hogy sokan jónak igazolják, úgy hiszik, amit egykor ő, nagy bajnak látja, ha a krisztuskövetők a megfelelésben bíznak...

Aminek törvény szerint meg lehet felelni, azt ő mind felmutathatta egykor. Izráel népéhez tartozott. Mire ment vele? Vak volt arra, amit Isten ajándékozott Krisztusban. Üldözte, sőt meg akarta ölni a krisztushívőket. Benjámin törzséből való volt, körülmetélték akkor, amikor kell, ismerte jól a törvény betűjét, az írások magyarázatát, megbecsült farizeus volt. Mire ment azzal, amit megtanult, jól tudott, mindig megtartott? Vak volt Krisztus istenfiúságának látására, az isteni kegyelemre, ő akarta őket jobb belátásra bírni, törvény erejével vétkükért büntetni.

DE ÉN MINDAZT, AMI NEKEM NYERESÉG VOLT, A KRISZTUSÉRT KÁRNAK ÍTÉLEM. SŐT, EZEN FELÜL MOST IS KÁRNAK ÍTÉLEK MINDENT, AZ ÉN URAM JÉZUS KRISZTUS ISMERETÉNEK MINDENT TÚLHALADÓ ÉRTÉKÉÉRT.

Amit egykor Pál születésével, (származásával) nyert és becsült, azt KÁRNAK ÍTÉLI ... Nem önmagában rossz az, ami addig volt, hanem Krisztus érte való kereszthalálának, feltámadásának, váltságának hittel való felismerése, és a nem érdemelt kegyelem elnyerése révén...

ŐÉRETTE MINDENT KÁRBAVESZNI HAGYTAM ÉS SZEMÉTNEK ÍTÉLEK, CSAKHOGY A KRISZTUST MEGNYERJEM, S BENNE OLYANNAK BIZONYULJAK, MINT AKINEK NINCS SAJÁT IGAZSÁGOM TÖRVÉNYBŐL..
Pál nem csupán kárnak ítél mindent, hanem veszni hagyja, amit eddig nyereségnek gondolt. Szabad lett arra, amit helyette nyerni vágyott és elnyert. Meg lehetett vele ajándékozni, mert mindennél jobban vágyott arra, hogy KRISZTUST MEGNYERJE...Hogyan lehetséges ez?

NINCS SAJÁT IGAZSÁGOM TÖRVÉNYBŐL, HANEM VAN IGAZSÁGOM A KRISZTUSBAN VALÓ HIT ÁLTAL, ISTENTŐL VALÓ HIT ALAPJÁN...

Aki Krisztus nélkül, a TÖRVÉNYBŐL jó, aki hisz abban, hogy lehet igaz módon élni, az nem váltságba vetett hit által, nem kegyelemből nyer igazságot. Őket Isten törvénnyel méri majd.

NINCS SAJÁT IGAZSÁGOM... Ha ezt a mondatot úgy igazán meggondolnánk! Mi szeretjük, ha igazunk van, szüntelen arra vágyunk, hogy igaznak bizonyuljunk, mind, amit élünk, mondunk, teszünk, hiszünk... Meg lehet minket szabadítani? Mifélék a mi szabadságharcaink?

Ismerek valakit, aki egy életen át jó volt másokhoz, méltányos, értő, elnéző, megbocsátó... mert nem akart másokhoz rossz lenni. Viselkedését, viszonyulásait meghatározta a jónak tartott, rabja lett... Rabja? Hogyan? Diktál neki. Akkor is, ha mást kéne tenni. Épp a másikért, hogy az ne lehessen hozzá rossz. De hisz ez képtelenség, mondhatná valaki, pedig így van. Nemrég beszélgettem vele. Hogy mi a különbség az alázat és a gyávaság között, a jó és az általam jónak tartott között. Annyira diktált neki az önmagától elvárt megfelelés, felelősségvállalás, hogy megvakította, nem vette észre, mennyire káros, amit a magára kényszerített önjóságból tesz. Szemét lett... Hogy derült ki? Nem mer rossz lenni. Rab! Nem azért jó másokhoz, mert öröme telik benne, hanem kényszerré lett a jóság. Meg lehet szabadítani minket önmagunktól való elvárásainktól, megfelelést igazoló életünktől, mely kötöz minket?

Kolléganőmmel beszélgettem erről. Nem szó szerint erről, hanem rabul ejtő jóságunkról. Hogy megfojt, hogy nem enged örülni, és tönkretesz, örömtelenné leszünk a kényszertől...
Nem szeretet, ha engedjük, hogy rosszak legyenek velünk azok, akik ránk vannak bízva, akiknek szeretetünkre, derűnkre lenne szüksége... Mit kapnak helyette, mihez jutnak így?
Akkor adjunk, ha szabadok vagyunk az adásra...Azt kérte, írjam le neki ezt a gondolatsort, mert érzi hogy igaz, maga elé akarja tenni, és nap, mint nap elő akarja venni, újra olvasni...

TOVÁBBÁ, HOGY MEGISMERJEM ŐT, ÉS FELTÁMADÁSÁNAK EREJÉT, ÉS RÉSZESE LEHESSEK SZENVEDÉSEINEK, ÉS HASONLÓVÁ LEGYEK HOZZÁ AZ Ő HALÁLÁBAN, HOGY VALAMI MÓDON ELJUTNÉK A HALOTTAK KÖZÜL VALÓ FELTÁMADÁSRA.

Pál apostol vágyik jobban ismerni Krisztust, vágyik arra az erőre, nem kényszerből, nem teljesítésvágyból. Nem magamra erőszakoltan, hanem szabaddá téve a krisztuskövetésre. Az ismerheti meg Krisztust, akit Ő látóvá lett. Előbb a bűneire nézve, aztán a kegyelemre nézve. Az TÁMADHAT fel, ki vele hal, az RÉSZES, ki a lelkét adja oda, az ÖRÜL, ki szabad erre...

TÚRMEZEI ERZSÉBET
                       PÜNKÖSD UTÁN

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
Csendesen várni - várni, hinni, kérni!

Aztán - boldog pünkösdutánba érni!
S pünkösd után - szent égi erőt-vetten,
pünkösd után - Lélekkel telítetten.
pünkösd után - bátor tanúvá lenni,
pünkösd után - régit kárnak ítélni.
Krisztusnak élni és másoknak élni,
minden mennyei kincset elfogadni,
és pünkösd után - adni, adni, adni!