Wurmbrand és a szenteltvíz
Volt egy csaknem tragédiával végződő eset is a papok zárkájában. A buzgóbb római katolikus lelkészek, nyilvánvalóan provokáló szándékkal, a szentelt víz csodálatos erejéről, ördögűző hatalmáról beszélgettek egymás között. Beszűkült terünkben (egyetlen négyzetméter jutott egy személyre!) önkéntelenül is hallottunk mindent szót, hiszen egy-két méterre voltunk egymástól. Wurmbrand és én az ágyamon ültünk. A helyzet akkor vált fenyegetővé, amikor valaki elkezdte magyarázni: milyen tragikus véget értek, akik lenézték, vagy éppen babonának minősítették a szentelt víz mennyei erejét.
Wurmbrand megszólalt: - A szentelt víz az ördögtől van.
Nagy lett a botránkozás. Főleg a római katolikus papok vették rossz néven, hogy Wurmbrand lekicsinylően lehúzta a keresztvizet a szentelt vízről. Sőt nem is érte be ennyivel, ő is elkezdett provokálni: - Ha Isten ebben a pillanatban megöl engem, akkor is az ördögtől van a szentelt víz.
Ez már kemény kihívás volt. Alig hangzott el, láttam, hogy mellettem Wurmbrand elsápadt, elerőtlenült, és csak azért nem esett össze, mert felsegítettem a második emeleti ágyára. Hanyatt feküdt, hörögni kezdett egyre hevesebben, elvesztette eszméletét, már pulzusa sem volt, agonizált. Nem lehet érzékeltetni, milyen pillanatokat, perceket éltem át. Rohantam az ajtóhoz, hívtam az őrt. De az őrnek esze ágában sem volt bejönni: - Ez az ember meghalt - jelentette ki ellentmondást nem tűrve.
Imádkoztam magamban: - Uram, ne szégyenítsd meg a te nevedet bennünk. Nem Wurmbrandról vagy rólunk van szó, hanem Rólad, a te evangéliumodról. A halálhörgés nem csitult. A cellában összesúgtak, gúnyosan mosolyogtak: senkitől sem várhattam segítséget, végig kellett szenvednem az ítéletet. Megint az ajtóhoz rohantam, dörömböltem az öklömmel, rúgtam a vasajtót a bakancsommal. Végre megnyílt - nem az ajtó, hanem a kis ablak, ahol az ételt adták be. Valamit morgott az őr. Megint mondom neki: azonnal hívja az orvost. Erre ő becsapta a kisablakot, s nem történt semmi. Összetörten álltam az ágy mellett: se őr, se orvos...
De tíz percnyi agonizálás után lassan kezdett emelkedni-süllyedni Wurmbrand mellboltozata, egyre inkább vert a pulzusa, nyitogatta szemét a haldokló, majd se szó, se beszéd, felült az ágyán, leengedte hosszú, sovány lábait, leszállt az ágyról, s az első mondat, ami elhagyta a száját: - A szentelt víz az ördögtől van.
Kedves olvasóim, ne kételkedjenek ennek a történetnek a hitelességében, mert a kételkedés valóban az ördögtől lenne.
Wurmbrand nem lelkesedett a reformációt megelőző történelmi egyházak szervezeti rendjéért, de kedvenc alakjai Luther és Kálvin mellett Assisi Ferenc, Szent Ágoston voltak. Példájukat, és még másokét is bőven felhasználta szolgálataiban. (Hatalmas borítékrendszerben gyűjtötte a szellemes illusztrációkat, több mint 40 000-et.) A leglényegesebb dogmatikai kérdésekben azonban hajthatatlan maradt.
Nagyra értékelte Kálvint, különösen a szabad akaratról és a kettős predestinációról vallott felfogása miatt. Luther volt a kedvenc teológusa, egyetértett a "Merj vétkezni!"-lutheri felfogással, azzal, hogy a kegyelmet, Isten szeretetét nem lehet túllicitálni. Ám ha szükséges volt, a protestantizmust is bírálta. - A hit helytelen értelmezésével, a halott hit általi megigazulás dajkameséjével altatják gyülekezeteinket - így kezdte egyszer egyik prédikációját. Fájt neki az is, ahogy a protestantizmus elbánik Máriával, s már csak káromkodásaiban emlegeti, pedig mély tiszteletet érdemelne (persze nem imádatot vagy közbenjárói tisztet).
Karácsony estére, a szentéjjelre emlékeztünk a börtönben. Ilyenkor mintha megilletődtek volna őreink is. A románok karácsonyi szép kolindájukat (O, ce veste minunata) énekelték, s ki-ki a magáét. Egyszer csak a hosszú asztal mellé állt Wurmbrand, és a római katolikusok, a görög-katolikusok s az ortodoxok nagy örömére énekelni kezdte Mária énekét, a Magnificatot - héberül. Csak egy született zsidó énekelhet úgy: színesen, drámaian és gyöngéden, lázadva és diadalmasan, ujjongó örömmel és a megszabadult nép és ember hálájával. Ezt az éneket a Mária-tisztelők karácsonyi ajándékának szánta. Egy alkalommal az Éné 5,8-16 verseivel tett hitet Megváltójáról a cellában. Úgy énekelte el a választ arra a kérdésre, hogy "Micsoda a te szerelmesed egyéb szerelmesek között?", mint egy felajzott szerelmes.
Mélyen megvetette a szűk látókörű szektásságot, de az eredeti forrásától elszakadt, nagymellényű, üresfejű, populista úgynevezett történelmi egyházakat is. Mindig fájdalommal emlegette, hogy 1054-ben a nyugati és a keleti egyházak elszakadtak egymástól, kölcsönösen kiátkozván egymást. A törökök már teljesen körülzárták Konstantinápolyt, amikor is a zsinaton hosszú időn át azon vitatkoztak az atyák, hogy ha a légy beleesik a szenteltvízbe, mi történik: a légy lesz szent, vagy a szenteltvíz lesz szentségtelen? Ez egy hajdanvolt kirívó eset, de a keresztyén egyházak általános helyzete ma is megérett a reformációra.
Tőle hallottuk: milyen része van a keresztyénségnek Marx materialista felfogásának kialakulásában. Marxnak londoni tartózkodása idején meghalt a kisfia. A lesújtott apa elment az anglikán lelkészhez a gyermek eltemetésének gondjával. A lelkész meghallgatta, majd elővett egy papírt, felírta az adatokat, és hogy mi mennyibe kerül. Marx azt kérdezte: - Van-e még valamilyen mondanivalója egy megrendült apa számára? A lelkész részvétlenül így szólt: - Nincs, ennyi az egész. Hogy mi lett ennek a következménye a történelemben, beláthatatlan. De akár a mi házunk táján is megeshetett volna egy ilyenszerű beszélgetés, ahol még mindig a stóla (az egyházi szolgálatok díjazása) emelésének problémája gyűléseink egyetlen állandó napirendi pontja.
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 4079
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 62620613
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.