belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Visky Ferenc

Fogolytársam Richard Wurmbrand

VIII. rész

Találkozásunk Los Angelesben

Évek óta nem találkoztam a kilencvenedik évéhez közelítő Wurmbranddal - nem reméltem, hogy valaha megláthatom még. De Istennél semmi sem lehetetlen. 1998 elején két amerikai tanár meghívott minket - Ifj. Adorján Kálmánt és engem - négy amerikai városba, és márciusban megérkeztünk az eddig soha nem látott Amerikába.
Jónéhány börtöntársunk telepedett le ott véglegesen. Nem térhettünk vissza anélkül, hogy legalább telefonon ne köszöntsük őket. Persze ennek megvolt a kockázata is. Előre megmondtam Kálminak: "ha Wurmbrandék meghallják a hangomat, nem elégednek meg annyival, feltétlenül találkozni kívánnak velünk". Pontosan így is történt. Binci eleinte fel sem tudta fogni a helyzetet, hogy kerülök Amerikába. Az első szava ez volt: "Feri, meg ne merjék tenni, hogy nem keresnek fel bennünket". Szabadkoztam: nagy a távolság az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. De ő mindent biztosított az utazáshoz. Így repültünk át a másik partra, Los Angelesbe.

Wurmbrandék lakása Los Angeles egyik csendes negyedében volt, egészen közel a Csendes-óceánhoz. Az ország legmelegebb vidéke ez. Aki annyi évet töltött fűtetlen börtöncellában, most méltó jutalomképpen Kalifornia trópusi vidékén lakhatott, ahol a mi fogalmaik szerint nincs tél.
Richard Wurmbrand már hónapok óta ágyban feküdt. Mesterségesen táplálták. Binci nem mondta meg neki előre, hogy jövünk, mert örömében egész éjjel nem tudott volna aludni. Binci egyébként talpraesetten intéz mindent. Mindenkit szívélyesen fogad, és tapintatosan tudatja, hogy a látogatás meddig nem terhes a súlyos beteg, de mégis jókedvű férjének.
Ahogy mi találkoztunk, úgy csak Benne lehet. Első reggeli csendességünk alkalmával azt az Igét olvastuk fel, hogy: "Dicsőítsétek velem együtt az Urat, és magasztaljuk együtt az ő szent nevét" (Zsolt 34,4). Ez az "együtt" most, annyi év után, ismét beteljesedett. Akkor is dicsérjük, ha már fel sem kelhetünk az ágyból és minden szükségleteinkben másokra vagyunk utalva.
Wurmbrand ilyen súlyos beteg állapotában sem magával törődött. Végigkérdezte a családunkat: Pacikát (a feleségemet), a gyerekeket, mind a hetet és Márikát, aki állandóan a családunkkal volt. Megragadta a kezemet, meg akarta csókolni.
Közös úrvacsorára is sor került. Az 1Kor 11,21-34 alapján arra figyeltünk: milyen óriás távolság választja el a "ki-ki vacsoráját" az úrvacsorától. A "ki-ki vacsorája" az, amikor csak magunkkal törődünk, magunkat laktatjuk jól. Az Úr vacsorája az, amikor nem csak a kenyér, hanem mi magunk is megtörünk, megalázkodunk, s így magasztalhatjuk és ünnepelhetjük az Úr Jézus áldozati halálát.
Richard és Binci együtt énekelték: "Ó, Krisztusfő, te zúzott, te véres szenvedő!" A család legkedvesebb éneke ez. Richard elmondta, hogy miért. Még fiatal korában, Bukarestben, csak úgy kíváncsiságból bement egy keresztyén templomba. Ott hallotta először ezt az éneket. Megkérdezte egy ismeretlen férfitól: "Ki az a véres szenvedő?", "Miért szenved?" A férfi válasza könnyekre fakasztotta az ateista fiatalembert. Nem lett ugyan keresztyén, de többé nem tudta elfeledni a tövissel koszorúzottat. Meghagyta ott akkor nekünk is, hogy temetésén ezt az éneket énekeljék. Ez az első ének legyen az utolsó is.
Felidéztem azt a börtönbeli karácsony-szentestét, amikor Mária énekét - Lukács evangéliumából - énekelte, héber nyelven. Megrendítő volt az az előadásmód. Azoknak is meglágyult a szívük akkor, akik nem túlságosan kedvelték őt, a nem protestáns lelkészeknek. Wurmbrand minden erejét összeszedte és a betegágyán ismét elénekelte nekem Mária himnuszát: "Magasztalja az én lelkem az Urat!" Fogyó erőnk utolsó szikrájával, teljes szívünkből kell magasztalnunk Őt!

A házat szinte szünet nélkül az Ige és az imádság levegője töltötte be. Közös imádkozás nélkül senkit nem engedtek el. Wurmbrand ágya körül sokan összegyűltek, főleg Romániából áttelepült atyafiak. Ottlétünk idején még egy japán keresztyén csoport is megjelent. A keresztyén japán rádió riportere interjút készített vele. Nekem is tettek fel kérdéseket a romániai keresztyénség helyzetéről, múltbeli szenvedéseiről.
Még aznap este a Reménység Gyülekezetében szolgáltunk Kálmival. Ehhez a gyülekezethez tartoztak Wurmbrandék is. Főleg fiatalok voltak jelen. A Zsolt 34,1-4 alapján szolgáltam, elmondtam, hogy milyen nehezen indultunk el Amerikába. Sok belső és külső akadály ellenére felismertük idejövetelünk célját a zsoltár 4. verse szerint: "Magasztaljuk együtt az Ő nevét!"

Testünk, sőt egész valónk törékeny cserépedény. Wurmbrand ötéves korában nagy beteg lett. Az orvos francia nyelven azt mondta anyjának: vidd haza a gyermeket, szeresd, mert rövidesen meghal. A gyermek megértette, mit mond az orvos. - Ki gondolta volna - mondta Wurmbrand ottlétünkkor -, hogy elérem a kilencven évemet?
A test semmit nem használ. Valaki drágagyöngyökre lelt - mesélte -, díszes dobozt készíttetett, művészi kivitelűt. Abban tartotta a gyöngyöket. Egy gazdag műgyűjtő megtudta, ki a gyöngyök gazdája. Felkereste, és nagy pénzen megvásárolta a dobozt. Nem a gyöngyöket, csak a dobozt. Vigyázzanak az igehirdetők, ha túl díszes dobozba - prédikációba, szavakba - "csomagolják" az Igét, nem a drágagyöngyök fogják lekötni az embereket, hanem a doboz. Arimáthiai Józsefről pár sort olvashatunk a Szentírásban, de nem az köt le, hanem Az, akinek teste számára a sírját adományozta. "Arany alma, ezüst tálon." Ilyen a helyén mondott Ige a Szentírás szerint.
Találkozásunkkor, pár nap híján 90 évesen, ezt mondta: - Sokan úgy gondolják, nagy ember vagyok, mert sokat szenvedtem, sok könyvet írtam. De nem igaz. Nem vagyok nagy ember. Nyomorult, szegény, kegyelemre szorult bűnös vagyok. Nagyon örültünk ennek a vallomásnak. Az Úr hűséges szolgái tudják igazán, mennyi minden kegyelem, s csak orcájuk pirulása az övék. Így, koldusként halt meg Luther, Keresztes Szent János is - semmit sem tudván arról, amit ők tettek Istenért, hanem csak arról, amit Isten tett őérettük. Ilyen az igazak halála.
Utoljára vehettünk búcsút egymástól. Áldásukkal indultunk tovább. "Jó éjt, míg meg nem látjuk a hajnalt." Az őskeresztyének búcsúja ez a haldoklóktól.

9. oldal ( összesen 9 ) Előző oldal
2025. június 28., szombat,
Levente , Irén napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 1417
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 62625458

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat