A Római levél kortörténeti olvasata
Pecsuk Ottó doktori disszertációjában jól használható "kommentárt" ad a Római levélhez, miközben bevezeti olvasóit az első századi Római Birodalom, a korabeli judaizmus és az ősegyház világába, dinamikus képet rajzol az apostolról, együttgondolkodásra és további tanulmányozásra ösztönözve az értő olvasót.
Bonyolult és szövevényes a Római levél retorikai szituációja, ám e bonyolult helyzetből Pecsuk Ottó meggyőzően vonja le, hogy mi lehetett Pál szándéka a Római levéllel. (Adamik Tamás egyetemi tanár, a MTA doktora)
Az utóbbi 10-15 évben növekvő érdeklődés észlelhető az Imperium Romanum mint az első keresztyén gyülekezetek kontextusa iránt. Nem annyira a korábbi kor- és vallástörténeti szemléletmód ez, amely általában Róma történelme, kultúrája és vallása iránt érdeklődött, hanem inkább a római hatalmi struktúrák szociális-politikai implikációi, illetve ezek visszhangja iránt az első keresztyén közösségek életében. E dolgozat részben a régi szemléletmódot képviseli, más vonatkozásban viszont az újfajta érdeklődés szempontjai is jól érvényesülnek benne (Vladár Gábor egyetemi tanár, PRTA rektora)
A szerző úgy véli hogy Pál apostol a Római levélben megpróbálja összegezni a keleti misszió hatalmát, óv az eddigi félreértésektől és hibáktól, megkísérli érthetően összefoglalni az általa hirdetett evangélium leglényegét, biztosítani akarja a gyülekezet helyét a római társadalomban, újra definiálja a Krisztus-hívők gyülekezetének mibenlétét, és igyekszik a megfelelő kapcsolatokat előmozdítani a gyülekezet tagjai között. (Karasszon István egyetemi tanár, KRE HTK)
Kiadó neve: Kálvin Kiadó
Címe: 1113 Budapest XI., Bocskai út 35.
Telefon: 386-8267 és 386-8277
Fax: 466-93-92
E-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu
Weboldal: http://www.kalvinkiado.hu/
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 998
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59734568
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.