belépés | regisztráció RSS

Könyvajánló

A borító

Adatok:

  • Kiadás: 2009.
  • Oldalak: 175
  • keménytáblás

A beszélgetés résztvevői:

Heller Ágnes
Bagdy Emőke
Illéssy János
Oberfrank Ferenc
Kéri László
Petschnig Mária Zita
Bihari Mihály
Bod Péter Ákos
Lévay Miklós
Korzenszky Richard


Krízis & Katarzis

Erdélyi András

Hazánk vezető gondolkodói közül a kötetben megszólított interjúalanyok saját életútja, személyes vagy szakmai krízisei mentén látunk rá a pénzügyi világválság magyar vonatkozásaira. A gazdasági helyzet több-szempontú elemzése mellett a bizalmi, morális, politikai és kulturális deficitek is terítékre kerülnek. A beszélgetések nem érnek véget a diagnózis felállításánál; többen tesznek javaslatot a fogyatkozó társadalmi tőke megújítására, s közösségi illetőleg egyéni életünk élhetőbbé tételére, miközben ők tízen egymással is egyfajta diskurzusra lépnek.

 

Erdélyi András jogász végzettségű újságíró, több népszerű kötet szerzője és sok tucat könyv fordítója. Legnagyobb sikert talán a Beugró a diplomához. Riportkönyv az egyetemi felvételik körüli korrupciós visszaélésekről című kötet hozta meg számára 1988-ban. De több szakmai elismerést kapott 21 tudós a XXI. századról, valamint Aki napfényt arat. A modern Gandhi: M. S. Swaminathan c. riportköteteiért is.

„Azt vallom: az eszme lehet liberális, de a kedély radikális."                                
Heller Ágnes

„Hogy aztán a végén ki kellett lépni a „való életbe", nos, igen, ez igaz, de ehhez már olyan szellemi-lelki útravalóval voltunk ellátva, amelynek egyik fontos alaptétele volt, hogy egy hiba vagy egy bukás ne tűnjön helyrehozhatatlannak, s az, hogy tanúi vagyunk egymás válságainak, az ne legyen megsemmisítő!"
Oberfrank Ferenc

 

Évek óta járom az országot. S miközben szembesülök a válság jeleivel, rátalálok Oszkón a Hegypásztorokra. Hogy megmenthessék a szőlőhegy présházait, megtanultak az öregektől rozst termeszteni, aratni, szalmájából zsuppot kötni. Válságtünetekről olvasok és megismerem Tatán a Háztűzőrzőket, Somoskőújfaluban a Kenyerespajtásokat, vagy a panyolaiakat. Előttük a helybeliek jelszava: tanulni és elmenni innen. Ma ez: tanulni és itt maradni... Krízis? Azt látom, hatalmas a vágy és az akarat, hogy a krízis itt belül az emberekben katarzissá legyen... Hogyan lehet azzá? Ennek a nagyszerű kötetnek számos interjújában, Bagdy Emőke válaszaiban hangsúlyosan elhangzik a transzcendencia elvesztésével keletkezett értékvesztés tragédiája. Nyomában ott a szorongás, a boldogtalanság. Hogy ebből kikerüljünk, nincs más út, mint az igazság keresése. Az pedig nem más, mint önmagunk keresése. Ebben a tíz tételből álló dialógus-fűzérben éppen ez az útkeresés teszi a gazdaság amúgy száraz témáját észtől lélekig vivő olvasmánnyá. Nem kis dolog!

Schäffer Erzsébet
író-újságíró, a Nők Lapja főmunkatársa


Két fiam van. Az egyik két éves, a másik két hónapos. Amikor tizenöt-húsz év múlva e mostani gazdasági válságról tanulnak, s engem kérdeznek, a kezükbe nyomom ezt a könyvet. Minden lényeges kérdés kendőzetlenül megfogalmazódik benne. Dilemmák, őszinte válaszok. Utóbbiak a mai politikai és média csatazajban különösen feltűnőek. Az interjúkötetből egyértelművé válik, hogy a mai, mindannyiunkat próba elé állító nehéz időszak nem pusztán a globális válság begyűrűzésének következménye, hanem a rendszerváltástól napjainkig magunkkal hurcolt, sajátosan magyar strukturális feszültségek következménye is egyben. Nem egyszeri olvasmányt tartunk a kezünkben, érdemes lesz akár évenként átlapozni. Gyanítom, mint a jó bor, minden évben más arcát mutatja majd, és újabb felfedezésekre inspirál. A kötet szereplői szerint korszakos feladat a felvázolt elméleti, politikai, gyakorlati kérdésekre adott válaszok kimunkálása. Addig egy - a könyvben a Petschnig-Kéri házaspárnak feltett - kérdés és válasz tűnik biztosnak: Túl fogjuk élni? Túl!

Komáromi Balázs
a Gazdasági Rádió főszerkesztője


A „Krízis és katarzis" című kötet kiindulópontja a világgazdasági válság, ám a mélyinterjúkban jóval több szó esik erkölcsi és értékválságról, a „megfáradt európai társadalomról", a „fogyasztói konzumkultúra", valamint a „gondolatok nélküli tömegdemokrácia" veszélyeiről. A megszólalók eltérő értelmezései több ponton találkoznak, s az a tény, hogy ezek a gondolati metszéspontok létrejöhetnek, nagy érdeme ennek az interjúsorozatnak. Szellemi erőpróbáinkat ugyanis manapság nem az jellemzi, hogy az ellentétes nézeteket képviselő vitatkozó felek kilépnének megszokott szerepeikből, és ezzel a gesztussal lehetőséget adnának a szintéziskeresésre, egyszerűbben szólva: az értelmes párbeszédre.

Sárközy Tamás
jogász-egyetemi tanár

 

 


Kiadó és rendelés

Kiadó neve: Harmat Kiadó
Címe: 1114 Budapest, Bukarest utca 3.
Telefon / Fax: +36 1 4669896
E-mail: harmat@harmat.hu
Weboldal: http://webaruhaz.harmat.hu/

2024. április 20., szombat,
Tivadar napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 643
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57799942

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat