Szűcs Teri

7. hét

"...a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, ...azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel." 
(ApCsel 9,17)

Elolvasandó:
ApCsel 9,1-30

Magányom fáj. Mint egy prés: összeszorít. Üresség kint és bent. Bárcsak beszélgetés, szavak töltenék be ezt a belső csendet. Bárcsak át lehetne lépni ebből a sehovase-tartozásból az összetartozás csodájába.
Ha váratlanul szakad rám a magány, még jobban fáj, elviselhetetlenül. Tegnap még mellettem volt valaki, ma már egyedül vagyok. Széthullott a kapcsolat, megbicsaklott a szerelem, tönkrement a barátság - nem tart már semmi, csak a megfosztottság marad, a hiány, az értetlenség, az űr. És mégis - magányom különleges esély. Vajon nem azért kell megtapasztalnom, mert eddig mások töltöttek be engem, de most egyedül Isten akar betölteni? Miért is ne fájna a születés, anyaölből való kiszakadás? Miért is ne fájna a felnövekedés, a felnőtté válás? Miért is ne fájna, hogy éppen most formálódik valóságos arcom, s nem emberi kezek alakítanak, nem emberi arcok tükröződnek vissza rajtam - különleges esélyt kaptam, hogy az Ő tükörképe legyek! Mikor háborgó érzéseim és vágyaim hirtelen elhallgatnak, meghallom a szelíd szólongatást, a gyöngéd hívást, nevemet: "Saul, Saul!".

Saul három napra megvakult azután, hogy meghallotta Jézus hangját, és meglátta fényességét a Damaszkuszba vezető úton. Nem látott kifelé, de látott befelé, méghozzá olyan élességgel és pontossággal, ahogy még soha. Ki tudja, mit látott odabent. A magányos lélek odaállt a magányos Krisztus elé. Ez a vakság volt az apostolságra való felkészíttetés egyik legfontosabb szakasza. A vakság magánya kiégette Saul lelkéből mindazt, ami hamis, ami a szolgálatban akadály lett volna. Aki eddig másokat üldözött és gyötört, most vált késszé a másokhoz való odafordulásra, a pogányok felé való kilépésre, s mindarra, amit Jézus láttatott meg vele: "mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni." Most született meg Pál apostolban az irgalom.
Van-e bátorságom odaállni Isten elé és kérni, hogy a magány csendjében égessen ki belőlem mindent, ami felesleges, ami vétkes, ami félrevisz? Van-e erőm elfogadni, hogy soha nem fogja azokat a kapcsolataimat megáldani, melyekben egy másik ember hangja erősebben szól, mint az Övé? Van-e türelmem kivárni, hogy olyanná formáljon engem, hogy méltóképpen fogadhassam azt az embert, akit Ő küld hozzám, s aki majd így szól hozzám: "az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, ... azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel!" 

Napló

Az áhítatok szerzői:
Adorján Kálmán (missziós lelkész)
Dr. Falus András (immunológus, kutató, egyetemi tanár)
Horváth Levente (missziós lelkész)
Kis Mónika (családanya)
Kis Zoltán (programozó)
Dr. Lészai Lehel (lelkész, egyetemi tanár)
Nádori Gergely (tanár)
O'Sullivan, Ailisha (misszionárius)
R. Szabó István (közgazdász)
Szeverényi János (lelkész)
Szucs Teri (író)
Tóth Sára (kiadói szerkesztő)
Visky András (író, dramaturg)
Visky S. Béla (lelkész, egyetemi tanár)
Visky Ferenc (lelkész)
Visky Péter (lelkész)

Információ

Kolozsvár - Cluj-Napoca:
Koinónia, 2002 Descrierea Cip a Bibliotecii Nationale