Zsolt 86
Urunk boldog Isten, Szentlelkének gyümölcse az öröm. Ez viszont mást jelent, mint a köznapi értelemben vett boldogság fogalmunk. A szabadítás és az üdvösség feletti öröm semmi máshoz nem hasonlítható, nem szennyezi be semmi, hiszen nem erre a világra irányul. A békességhez hasonlóan olyan állapot ez, ami független külső körülményeinktől.
Miután átadtam az életem Istennek, tisztán emlékszem, milyen tagjaimban túláradó örömre ébredtem másnap. Szinte különösebb látható ok nélkül mosolyogtam, mint a szerelmes vagy a részeg ember. A zsoltáríró is megtapasztalta ezt, hiszen arra kéri az Urat, hogy vidámítsa meg a szívét. A kiválasztottak különleges ajándéka, hogy Isten Lelkével az öröm privilégiumát is megkapják. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha rátekintünk, hozzá emeljük lelkünket. Mózes arca ragyogott a Sínai-hegyről visszatérve. Ha megpillantjuk Isten dicsőséges jelenlétét, hozzá hasonlóan mi is elváltozunk.
Ajánlott szakaszok
Zsolt 51,12–14; 2Móz 34,29–35
Segítség a Biblia naponkénti tanulmányozásához
A kiadásért felel a Bethánia CE Szövetség Iratmissziója.
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 2122
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 61984205
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.