Jakab 1,19-27
"De mama, én már nagy vagyok!"- tiltakozott 4 évesünk, amikor valaki a családból kicsinek titulálta. Ő már nagynak tartja magát, hiszen tud 20-ig számolni, megteríti az asztalt, pelenka nélkül alszik, egyedül fel tud öltözködni. Azért látja nagynak magát, mert gyakorolja képességeit. Ha kisbabaként viselkedne, ez az önértékelés nem lenne megfelelő. Így azonban illik hozzá: nagynak látja magát és úgy is próbál viselkedni. Keresztyénként nekünk is össze kell egyeztetnünk, amit mondunk és amit teszünk. A hitben megismert igazságokat nem csak elfogadnunk kell, hanem életünkben is tükröződnie kell meggyőződésünknek. Nem csak meghallani kell az igét, hanem annak alapján kell cselekednünk is. Isten szavainak tükrében világossá lesz: Isten szeretett gyermekei vagyunk, kegyelméből megszabadított minket, arra hív, hogy elfogadjuk és továbbadjuk szeretetét. Nem szükséges, hogy már kész legyünk. Növekedésre és fejlődésre hív bennünket az Úr. Hogyan befolyásolja ez a fontos igazság mindennapjainkat? Mennyei Atyám, tudatosítsd bennem, milyennek látsz engem és segíts, hogy ez alapján tudjak cselekedni.
A Lélekfrissítő megrendelhető:
Szentírás Szövetség
1091 Budapest Kálvin tér 8.
Tel./fax: 06-1-216-5115
szszov@mail.datanet.hu
Eredeti kiadó:
© Bibellesebund e. V.
51709 - Marienheide
Industriestr. 2
Deutschland
Magyarországon kiadja:
© Szentírás Szövetség
1091 Budapest Kálvin tér 8.
A kiadvány bármely részének felhasználáshoz vagy sokszorosításához a magyar kiadó engedélye szükséges, kivéve rövid idézetek folyóiratokban és elemző cikkekben.
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 9351
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 69575718
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.