Márk 12,13-17
Ha a helyzet az előző részekben bonyolultnak volt mondható, akkor ez a mai szakasz aztán igazán az! Itt is a hatalom és hűség kérdéseiről van szó. De arról is, hogy Jézust veszélyes politikai kijelentésekre bírják. Egy olyan országban, amely megszálló hatalmak elnyomása alatt áll, és ahol a Szent Iratok ígéretei alapján Messiásra, Megváltóra vágytak, ez a beszélgetés eléggé kényes. Önmagáért beszél, hogy itt két, tulajdonképpen ellenséges csoport, a farizeusok és Heródes követői együttesen lépnek fel Jézus ellen. Jézus ebből a helyzetből tulajdonképpen nem kerülhet ki győztesen. Ha nemet mond, akkor államellenség lesz a politikai hatalmon levők szemében. Ha viszont igent mond, azokkal romlik meg a viszonya, akik hűségesek maradtak hazájukhoz és az atyák hitéhez. Utóbbiak az adókérdést lojalitáskérdéssé tették. Más szóval: aki adót fizet, elismeri és jóváhagyja az istentelen kormány uralmát. Az lehet a benyomásunk, hogy ezek az emberek Istent és a római császárt egy szinten álló ellenfeleknek tekintették. Ennek mond ellent Jézus – természetesen nem direkt módon. Ő nem tekinti Istent és a császárt egy szinten levőnek. A császárnak történő adófizetés nem egyenlő azzal, hogy Istent teljes szívből szeretjük és imádjuk. Az Istennek való teljes odaszánás nem csorbul az adófizetés által. Vége a vitának?
A Lélekfrissítő megrendelhető:
Szentírás Szövetség
1091 Budapest Kálvin tér 8.
Tel./fax: 06-1-216-5115
szszov@mail.datanet.hu
Eredeti kiadó:
© Bibellesebund e. V.
51709 - Marienheide
Industriestr. 2
Deutschland
Magyarországon kiadja:
© Szentírás Szövetség
1091 Budapest Kálvin tér 8.
A kiadvány bármely részének felhasználáshoz vagy sokszorosításához a magyar kiadó engedélye szükséges, kivéve rövid idézetek folyóiratokban és elemző cikkekben.
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 3111
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 66049838
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.