Tulip, ismered ezt a Zsinati tanítást?


1981-ben a Református Egyház Zsinati Tanácsa egy állásfogla­lást, tanítást bocsátott ki a Szentlélek ajándékairól, a karizmákról.

Ebben a tanításban többek között ezt olvashatjuk: „A Jézus Krisztus egy egyetemes egyházának minden részéből, keletről és nyugatról, északról és délről egy idő óta híradások ér­keznek a Szentlélek erőinek megáradásáról, a Lélek tavaszi szelének megújító, frissítő, életadó sodrásáról, a Szentlélek kegyelmi ajándékainak, a karizmáknak megjelenéséről az egyházak életében és szolgálatában. A különböző híradásoknak egybecsengő bizony­ságtétele szerint, a Szentlélek ajándékai jelentős mértékben mozdí­tották elő a gyülekezetek életének megelevenedését, az egyháznak, mint Krisztus testének hasznát, épülését, Krisztus követésében va­ló megújulását. Röviden: a mi nemzedékünk számára a Szentlélek eseménnyé lett!"

Sőt, a Zsinati tanítás még tovább megy:

„A Magyarországi Református Egyház Zsinata is a Szenthá­romság Isten iránti mélységes alázattal és szíve mélyéről feltörő há­laadással tesz bizonyságot Isten kegyelmének csodájáról: Isten Lel­kének tavaszi szele egyházunkat se kerülte el. Sok bűnünk és mu­lasztásunk, az Isten- és emberszeretetben való ellankadásunk, azaz a Lélek sokszori megszomorításának ellenére is Isten Szentlelke egyházunkra újra kiáradt. Ezen az úton egyházunk jelentős sza­kaszhoz érkezett. Isten Lelke készen van közölni velünk is, akár­csak a világ számos más keresztyén egyházával az ő sajátos kegyel­mi ajándékait: a karizmákat.

ez olyan amikor a kígyó a saját farkát harapdálja és nem érti,hogy ki az az elvetemült aki a farkát harapdálja

Ha jól értem most azt mondod,hogy a sátán aki szerinted és ha jól látom Net szerint is teljesbölcseséggel rendelkezett,tulajdonképpen tudta,hogy Isten legyözhetetlen de azt nem,hogy ki Isten és önmagát hitte Istennek.

A kérdés ebben az esetben csupán az,hogy ez a teljes bölcsességgel rendelkező sátán miért engedelmeskedett a bünbeesése elött
egy olyan teremtménynek akit nem is tartott Istennek.

Vagy akkor még Istennek gondolta? csak utánna gondolta meg magát?


Hozzá tenném,hogy szerintem így történt,és mivel ez megtörténhetett,ezért sem rendelkezhetett sátán a teljesbölcseséggel.

A kérdés gyökere ott van vsz, hogy mit örzött az őriző kerub.
Ha azt megérted, akkor a többit is megérted

én csak egy igét idéztem.... és kíváncsian várom, hogy mikor jössz rá: a Bibliának BESZÓLNI ezen a fórumon ZSENÁNT...

Látom megakadt a tű. Utoljára:
Sátán teljes bölcsességgel rendelkezett - ezt nem magunktól mondjuk, hanem a Biblia írja, s eddig 3-szor idéztük az ominózus igehelyet, így neked kellene igazodnod, s nem a fordítót kritizálni. - Ezt tudta is magáról. E ponton pedig pont úgy gondolkodott mint most te, hisz te írtad, hogy teljes bölcsességgel csak Isten rendelkezhet. Mire következtetett vajon ebből? (Segíthet a szolipszizmus fogalmának ismerete, ha a Szokratész ember + Minden ember halandó = Szokratész halandó minta nem segítene.)

ja, meg a kategorikus szillogizmus.... és a harangöntés...

Emlékszem, akkor volt az, hogy sorba jelentették be a békepapok, hogy milyen jelentéseket írtak a társaikról. Még világiként is nagyon megható volt az őszinte bűnbánatuk. Bocsánatot kértek - sem Kádárral sem a KGB által irányította EVT haragjával sem törődve - az angolai néptől, hogy pénzelték az UNITA-t és a neki segédkező kubai néphadsereget. Ezért nem is kellett a rendszerváltás után átvilágítani az MRE-t, mert a Szentlélek nagy kiáradása ezt már 1981-ben elvégezte. Mekkora visszhangja volt, hogy bocsánatot kértek a felszabadulás „teológiának” való bedőlésnek. Bocsánatot kértek a propaganda igehirdetésekért, azért hogy direkt olyan igehirdetéseket tartottak, hogy kiürüljenek a templomok. Ma ezért nincs is semmilyen váltság jel az egyházunkban.

Ha bármely olvasó nem így látja, akkor nem nála van a hiba, hanem tényleg nem így volt, és ma sincs így. Csupán arra mutattam rá, hogy történelmi környezetbe helyezve az idézett zsinati határozat értelmezhetetlen. A kiemelt résznek ugyanis pont ilyen hatásúnak kellett volna lennie, ha tényleg igaz lett volna.
Ha valahol meglennének az Interneten a zsinati határozatok, mondjuk a többi 1981-es meg a korábbiak, meg az azóta eltelt időben hozottak, akkor persze hatékonyabban lehetne érvelni, mint ez a kis szatíra.

Annak igen aki a Bibliát istenítí .annak viszont nem aki a teremtő Istent Istenítí mindenek felett,még a Biblia felett is.

A Bibliát Isten ihlette de nem Isten írta és fordította különböző nyelvekre ,hanem az ember

Ha ez nem igy lett volna és valóban Isten írta volna és fordította volna le a Bibliát akkor minden esetben ugyan azt a szót használta volna,értelemszerüen.

De mivel emberek fordították ezért különböző szavakat is használtak a saját szájuk ize szerint.

A Bibliának ahány magyarfordítása van annyiféle szóhasználata és látási módja.

Nem a szavakban van Isten hanem a mennyben "igaz Tulip szerint ott nem fér el "

IstenLelkét a lélekszinten kell elfogadni és nem a szavakszintjén az értelmünkben,mint ahogy azt a farizeusok mindig is tették.

Nem hinném,hogy bármit is kellene igazolnom,már jópárszor elmondtam,hogy nem azért vagyok ezen a fórumon,hogy bármit is bebizonyítsak,nem az én igazságom a lényeg hanem Istené.

Isten pedig mindenkit aki halgat rá elvezet az igazságra.

Én csupán a véleményemet mondom el nem akarok arról senkit sem meggyőzni,és távol áll tölem,hogy azért járjak egy keresztény fórumra ,hogy vitatkozzak a sajátdicsöségemet fitogtatva,erre a célra mint látom van elég ember ezen a fórumon is.

Szeretettel Gabriel

Kedves Magda!

IGAZ, köszönöm a helyreigazítást.
Új bort nem töltenek régi tömlőbe!
A foltról már nem is merek nyilatkozni....


És ez a válasz kedves Gabriell!

Sátán a TELJES bölcsesség birtoklása közben SEM TUD ÚJ BORT TEREMTENI!

Jézus teremtett új világot a bukott földi világba.
Isten Országát, de ezt a teljes bölcsesség birtokában sem kaparinthatja meg az ember. Nem léphet be a bölcsességen keresztül senki ebbe az új világba.

Egész más úton lehet bejutni Isten Országába!

Mt 11,25
Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted.

Más, a nyelveken szólást ne hozzátok be ebbe a topicba!
MINDENKIT SZERETETTEL KÉREK!

S ezt úgy teszi, hogy kijelenti, hogy Isten már pedig ezt nem ihlette, de nem adja meg, hogy akkor mit is ihletett?



Ez mit jelent? Isten ihletett valamit, de a leíró ember mást írt le? Ez ellenmond annak, hogy a „az írásban egyetlen prófétai szó sem támadt saját magyarázatból” (2Pt1,20b).



Látszik fogalmad sincs mit jelent fordítani. A hozzászólás végére teszek erről egy tanulmány Victor Jánostól, prophet gyűjteményéből.



Ebben sok igazság van. Azonban a Bibliának van egy olyan tulajdonsága, hogy a fő tanítás teljesen átszövi, így az ilyen kísérletek mögül mindig kilóg a lóláb. Ha jól tudom, még az igazán tendenciózus Új Világ fordítás – Jehova Tanúi – is bennfelejtették például Jel1,17b-18-at, a csak összefüggésekből kiolvasható tanításokról már nem is beszélve.



Ez a szándékolt látási módra igaz, de a Biblia tanítása ennél sokkal jobban van bele szőve, hogy ez ki ne derülne, s ki ne lehetne olvasni a tényleges szándékot, még ha esetleg több fordítást is kell hozzá felhasználni.



Erről leszokhatnál. A Biblia írja: Az egeknek egei sem fogadhatják be (2Krón2,6). S még az Úri Imádságban is többes számban szerepel: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”! Szóval ha a Bibliával vitatkozol, akkor legyen merszed ezt felvállalni, s ne úgy állítsd be mintha csak mondjuk velem tennéd! Amúgy azt is megtanulhatnád, hogy ne ragadj ki egy igét „ki vagy a mennyekben”, hogy ebből levond Isten a mennyben (sic! egyesszámban!) van, hanem az összes témába vágó igehelyet vedd, és akkor talán sikerülne előbbre jutnod, hogy ilyen és ilyen értelemben a mennyekben van, ilyen és ilyen értelemben pedig az egeknek egei se fogadhatják be. S e két eset nem ellenmond egymásnak, hanem kiegészíti egymást. Ahogy a Bolyai geometria és az euklideszi geometria se egymás ellentétei, hanem kiegészítései. Csak mindig tudni kell éppen melyikben vagyunk. Isten nyilván a mennyekben uralkodik láthatóan, itt a földön ez rejtve van. S mit is mondunk a Úri imádságban: „Mi Atyánk ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a te országod, amint a mennyben, úgy a Földön is! Vagyis pont azért imádkozunk, hogy hatalma a Földön is láthatóvá váljék. Salamon viszont nem Isten uralkodásáról beszél (2Kor2,6), hanem hogy nincs ami befogadhatná. Persze hogy, nincs, hiszen minden őbenne áll fenn. Miben állhatna fenn hát Ő? Semmi másban, mint saját magában! Isten maga Isten, ez ilyen egyszerű.
Matematikai párhuzam. A halmazelméletben hülyítenek azzal, hogy nincs minden halmazok halmaza. A következőképpen okoskodnak: Ha lenne minden halmazok halmaza, az nyilván eleme lenne a minden halmazok halmazának. Ezzel pedig egyszerre lenne saját maga valódi és nem valódi részhalmaza, ami ellentmondás. Ez az ellentmondás viszont egyszerűen feloldható. A minden halmazok halmaza nem eleme saját magának, hanem egyszerűen önmaga. Vagyis önmagának csak részhalmaza, de nem valódi részhalmaza, s máris sehol a nevezett látszat ellentmondás.
Ha Isten a mennyekben lenne, a mennyek meg Istenben, akkor a mennyeken kívül más hely is lévén, Isten egyszerre lenne önmaga valódi és nem valódi részében. Ez nyilván ellenmondás. A feloldás ugyanaz. Isten nem valódi része önmagának, vagyis a maga teljességében nyilván csak önmagában van benne, semelyik valódi részében sem.



Ez így értelmezhetetlen, hiszen a „lélekszinten” például csak úgy lóg a levegőben. Meg amúgy se a farizeusok értelmezték szavak szintjén a Bibliát, hanem az írástudók. Nekik mondta Jézus kutatjátok az írásokat, mert azt hiszitek abban van az örök életetek, pedig azok Rólam tesznek tanúbizonyságot. Én viszont pontosan tudom, hogy az Írás Jézusról tesz tanúbizonyságot. Pontosan ezért ragaszkodom az ihletettségéhez. Mert milyen bizonyságtétel lenne az, amit emberek írtak Jézusról?

Az ígért cikk, Victor Jánostól, prophet gyűjtéséből:

A BIBLIAFORDÍTÁS PROBLÉMÁJA
(1940)

A Czeglédy-Raffay-féle új magyar bibliafordítás, mely hiába nevezi magát szerényen „új revíziónak”, már jó ideje foglalkoztatja bírálóit. Ezzel a néhány sorral nem szándékozom közéjük állni. Csak a bírálatnál alkalmazandó mérték kérdéséhez kívánok hozzászólni.
Szükségesnek látszik ez azért, mert – amennyire megfigyelhető, – bibliafordításokra is önkéntelenül át szokás vinni a fordítások megítélésénél általában alkalmazott mértékek maguktól értetődését. Van egy bizonyos fogalmunk a „jó fordítást” illetőleg, s nem is tartjuk szükségesnek azt indokolni vagy magyarázni, mert mindenki tudja: mi értendő alatta. Így aztán csak az érdekel: ez vagy az a fordítás nyújtja-e mindazt, amit a „jó fordítástól” elvárunk?
Le kell számolnunk azzal, hogy ez a fogalom és a benne rejlő mérték nem alkalmazható úgy egyszerűen a bibliafordításokra is. Tehát le kell mondanunk arról, hogy általánosságban „jó bibliafordításról”, vagy „nem jóról” beszéljünk. Vannak minden jó fordításnak olyan egyetemes tulajdonságai, amelyeknek természetesen meg kell lenniük a bibliafordításban is, hogy megelégedésünket elnyerje. De ezeken kívül vannak különleges követelmények is, amelyek szerint a bibliafordítások elbírálandók. És ezeknek egyetlen bibliafordítás sem felelhet meg, mert egymásnak ellentmondanak. Készülhet bibliafordítás, amely „jó” lesz az egyik követelmény szempontjából, de éppen ezért „nem jó” lesz a másiknak szempontjából. Minden igényt kielégíteni tehát nem egy, hanem csak több bibliafordítással lehet, és el kell vetnünk azt a gondolatot, hogy egy „jó bibliafordításunk” valaha is lehet.
Hozzá lehet fogni a Biblia fordításához tisztára irodalmi igényekkel. Ugyanezeknek az igényeknek a mértéke alá fogja akkor a bírálat is vetni a fordító munkáját. Ebben az esetben olyan „műfordítás” lesz az eszményünk, amely a mi nyelvünkön ekvivalensét adja az eredetinek. Ha meggondoljuk, hogy a Biblia évszázadok hosszú sorának nagyon sokrétű és soknemű irodalmi termékeit foglalja magában, nyilvánvaló, hogy az ilyen „műfordítói” munka rendkívül változatos és nehéz feladatok elé állítja a fordítót. Vannak a Bibliában prózai és vannak költői részek. Mást jelent prózát fordítani és mást jelent költeményeket más nyelven művészien tolmácsolni. A Biblia prózája is hol elbeszélő, – s ebben megint nagy a további változatosság a költői jellegű regemondás stílusától kezdve az ünnepélyes hangú krónikázáson stb. át egészen a naplószerű tudósítás köznapi írásmódjáig, – hol pedig kifejtő prózával van dolgunk, és ez is megint sokféle: gnómák láncolatos füzére, prédikátori szónoklat (amely felszárnyal néha már a költői forma színvonalára), népies elmélkedő tanítás, iskolás hangú értekezés, levélstílus, stb. Vannak profán jellegű részek, abban az értelemben, hogy megírásukkor nem szolgáltak istentiszteleti célt, és vannak eredettől fogva kultikus rendeltetésű, liturgikus jellegű részek. Vannak már az író szempontjából is arkhaizáló részek, és vannak olyanok, amelyekben az író a maga kora nyelvén szól. Jobban mondva: a maga kora valamelyik nyelvén, mert hiszen minden élő nyelv egy-egy korban is sokrétű, más lévén az iskolás, más a piac, más a falu nyelve...
Igazi művészi „műfordításban” tükröződnie kell a Biblia e minden szivárványt felülmúló színdús gazdagságának. A szónak és tollnak ritka ihletettségű művésze lehet csak az, aki ezt a feladatot jól meg tudja oldani! Nem is tanácsos rá példát keresni még a múltnak klasszikus tekintélyre emelkedett bibliafordítói között sem, mert hiszen ők olyan korban éltek és működtek, amikor fejletlenebb irodalmi viszonyok között ez a feladat így nem is volt még felvetve számukra. Ha hellyel-közzel mégis megfelelt munkájuk ennek az igénynek, az csak annál megkapóbb jele ösztönös zsenialitásuknak. Az mindenesetre világos, hogy mennél inkább megközelíti valamelyik fordító ezt az eszményt, vagyis mennél inkább „jó bibliafordítást” ad ennek mértéke szerint, annál több jogos kifogást ébreszt maga ellen más szempontból, tehát annál inkább „nem jó” is lesz a munkája.
Mert a Biblia nemcsak, sőt elsősorban nem is irodalmi, hanem teológiai szempontból érdekel – legalább is bennünket, evangéliumi keresztyéneket. „Hitünknek és cselekedeteinknek zsinórmértékét” bírjuk benne. Az alapvető teológiai kérdés, amellyel a Biblia felé fordulunk, már most így hangzik: „Mit mond Isten?” De ettől nem választható el természetesen ez az előkészítő szerepet betöltő kérdés: „Mit mondanak a Biblia írói?” Emberek szavának a megértésén át jutunk el az onnan felülről való Igéhez; idő és tér meghatározottságában előttünk álló történeti bizonyságtételeken át az Örökkévaló kijelentéséhez. Ebből folyik az, hogy minden bibliafordítással szemben fel kell állítanunk az exegetikai igényt: mondja meg nekünk a fordító egyszerűen és világosan a mi nyelvünkön azt, hogy mit mondanak a Biblia írói a maguk nyelvén. Ha mellesleg azt is sikerül valamennyire érzékeltetnie, hogy hogyan mondják azt, amit mondanak, annál jobb. De most csak az a fontos, hogy mit mondanak? Inkább vesszen kárba az érzelmi tónus, az esztétikai jelleg, a korszerű zománc, egyszóval mindaz, ami elengedhetetlen volna irodalmi szempontból, – csak a szöveg gyakorlati jelentését közvetítse számunkra a fordító, lépésről-lépésre követve az eredetit.
Meglehet, hogy az eredmény olyan lesz, hogy azt mondhatja majd joggal akárki: „Ha Ésaiás ma így beszélne, nem volna csoda, hogy a szívek megkeményedve fordulnak el szavától, vagy ha Pál apostol ma ilyen leveleket írna, nem kívánhatná, hogy egyszerű hívek érdeklődve olvassák el, mint hajdan Korinthusban vagy Filippiben.” Nem baj! Elég, ha a fordításból egészen pontosan megtudjuk, hogy miről volt szó Ésaiás szónoklataiban, vagy Pál apostol leveleiben.
Hová lett az „ekvivalencia” követelménye? Szándékosan félretettük. Mert hiába találná el a „műfordító” nagyszerű ötletességgel, hogy az Ótestamentum valamelyik népies fordulatát melyik magyar szokásmondás fejezi ki szakasztott ugyanazon érzelmi zamattal vagy eszmetársítási „udvarral”, vagy hiába hangszerelné át elragadó művészettel a magyar juhászélet nyelvezetére Jézusnak a „Jó Pásztorról” szóló tanítását; most nekünk szóról-szóra csak az kell, amit az a bizonyos ótestamentumi hely mond, vagy amit a János evangéliuma 10. részében Jézus mond.
Az eredetinek eleven gazdagságához képest az ilyen fordítás nagyon szürke és dísztelen lesz, de ha a pontosság követelményének megfelel, akkor a maga nemében „jó fordítás”.
Van azután egy harmadik követelmény is, amely onnan ered, hogy a Biblia, irodalmi érdekességén túl is, nemcsak Kánona hitünknek és életünknek, hanem éltető forrása is annak. Vagyis a Biblia az Egyháznak gyakorlati vonatkozásban is Szent Könyve: nemcsak fogalmilag megszövegezhető tant merít belőle, hanem azt a titokzatos hatást is, amelyet a Szent Lélek erejének nevezünk, s amely nélkül az Egyház nem volna Egyház. Egyszóval azt mondhatnánk, hogy a Biblia istentiszteleti használatra adatott nekünk. Ezt a szónak abban a tágabb értelmében kell vennünk persze, amely felöleli a gyülekezeti istentiszteleten kívül a magán istentiszteletet is. Hiszen amikor az egyén használja a Bibliát áhítatos elcsendesedésben az Isten színe előtt, hogy lelkileg megújuljon általa, akkor is úgy teszi ezt, mint az Egyház tagja. A Biblia terített asztala körül, habár egyéni éhségünk nyer is kielégülést általa, mind beleolvadunk annak a vendégségnek az egységébe, amelynek csak alkotórésze az egyén, de még egy-egy nemzedék is.
Ezért a keresztyén Egyház története egyúttal a Bibliának története is, – a Biblia jelentőségét illetőleg még sokkal inkább, mint külső sorsát illetőleg. Ha a szövege ugyanaz maradt is, a szava csengése mássá válik, amint egyre több évszázadon át hangzik felénk, s amint alája épül rezonáló alapként az egymást váltó nemzedékek hite. Ősi, isteni üzenete teltebben hangzik, amint kísérő mellékzöngékként vele együtt halljuk az előttünk jártak ráfelelő bizonyságtételeit.
Ebből az a követelmény folyik, hogy a bibliafordításnak tradíciókat kell őriznie. Nem tapadhat úgy oda a múlthoz, hogy idegenné váljék a jelen számára. Ezért nem elég egyszerűen újranyomatni régi fordításokat, bármily sok történeti emlék fűződjék is hozzájuk. Szükség van időnként revíziókra, vagy akár új fordításokra is. De ha elszántan ellenzünk is minden megkövesedést, és készséggel feláldozzuk is a múltnak minden elavult maradványát, nem eshetünk bele az ellenkező végletbe sem: hogy szakítsunk mindennel, ami nem mai. Csínján kell bánnunk azzal a kívánalommal, hogy a bibliafordítás szóljon „a mának a nyelvén”. A „mának” nemcsak egyfajta nyelve van! És éppen az egyházi életben található meg a „mának” egy olyan élő nyelve, amelyben még mindig virul – az újságírói, a szépirodalmi, a tudományos, a köznapi „mai” nyelvből már kiveszett – sok régi elem egyszerűen azért, mert az egyházi élet a benne lengő történeti levegő miatt szükségképpen az életben tartott tradíciók otthona. Miért legyen a bibliafordításunk „modernebb” nyelvezetű, mint általában az istentiszteleteinké, az imádságainké, a prédikációinké?
A Biblia eredeti nyelve maga is már ilyen „egyházi nyelv” hellyel-közzel. Az a körülmény, hogy eredetileg nem ilyen nyelven íródott az egész Biblia, sőt annak nagyobb része sem, nem tilt el bennünket attól, hogy mi már az egész Bibliát ilyen nyelven akarjuk megszólalni hallani, mert hiszen a mi számunkra már az egész Biblia – örök újdonsága és időszerűsége mellett – régiség is, és mint ilyen is becses éppen. Ha tehát a fordító válogathat az egyjelentésű szavakban és kifejezésekben, feltétlenül a hagyományoshoz, az egyházi életben megszokotthoz, a régihez kell ragaszkodnia. Még akkor is, ha jól tudja, hogy az egyházi nevelésben nem részesült vagy abból kivetkőzött ember ahelyett ma mást használna.
„Műfordítói” szempontból vétek más zengést adni a fordításnak, mint amilyen az eredeti szövegben van. De egyházi szempontból annál „jobb” lesz a fordítás, mennél jobban érezteti velünk véges-végig, hogy ez a Könyv mögöttünk levő évszázadok szent öröksége.
Summa summárum: ha „jó bibliafordítást” akarunk, akkor nem egy, hanem legalább három bibliafordítás elégíthet csak ki bennünket: egy irodalmi, egy exegetikai, és egy egyházi szempontból „jó”.
Szegénységünkben beérhetjük egyelőre kevesebbel is. Elsősorban lemondhatunk egyelőre az irodalmi fordításról. Hiszen csak a magasabb irodalmi igényeket táplálók szűkebb körei maradnak így kielégítetlenül.
Másodsorban belenyugodhatunk abba is, hogy az exegetikai és az egyházi igények úgy-ahogy, összeegyeztessenek egymással. Az eredmény, mint minden kompromisszumé, eleve is tökéletlenségre lesz ítélve. Néha az exegetikai pontosság kedvéért búcsút kell mondanunk olyan hagyományosan megszokott kifejezéseknek, amelyek, hogy a mai olvasó helyesen értse őket, már némi magyarázatra szorulnának. Máskor meghajolva a hagyomány ereje előtt, meg kell tartanunk a fordításban olyan elemeket, amelyeket az egészen pontos tolmácsolás érdekében különben már újabb keletű kifejezésekkel kellene felváltani. Hogy ezt a két vetélkedő érdeket hogy tudja a fordító úgy összehangolni, hogy mindkettő mégis aránylag és lehetőleg a legjobban járjon, vagyis hogy a két szétágazó érdek között hol találja meg a fordító a szerencsés középutat, ez éppen a mai bibliafordításnak a legkényesebb kérdése.
Az előttünk levő új bibliafordítás elbírálásánál is ez a legfőbb kérdés. De azt eleve is tudnunk kell, hogy egymagában nem lehet mindkét igény szempontjából egyaránt „jó bibliafordítás”.

kedves Tulip az,hogy Isten ihlette a Bibliát és az,hogy szószerint tolba mondta a fordítóknak ,az pld. nem ugyan az.

Az Isten által írt és az Isten ihlette között van különbség.

A Bibliát ezért sem szabad szószerint értelmezni hanem a lényegét kell Istenre hallgatval megérteni.


Isten pedig akármennyire is hihetetlen a számodra elfér Isten Országában a mennyországban.

Hisz IstenOrszága maga Isten.

Az a veszőparipád,hogy Isten egy olyan teremtmény ami nincs időben és térben jelen az okozza ezt a ferdítést és ezért jukadsz ki mindig oda,hogy Isten tulajdonképpen nem fér el a sajátországában sem,vagyis a legynagyobb dimenzióban sem.
Mivel minden teremtmény.

Azt figyelmen kivül hagyod,hogy Isten mivel az emberi értelem számára felfoghatatlan,ezért a Bibliában is szerepelhet többféleképpen.


Egyébként nem tudom,hogy honnan veszed,hogy az egeknek egei az a mennyország lenne.

Hisz azt már egyszer kitárgyaltuk,hogy több dimenzió épül egymásra párhuzamossan ,ezenkivül a Biblia megkülönböztet
háromdimenziós téren belül is egeket a fölhöz való távolság alapján.

Ez alapján az egeknek egei a háromdimenzion belüil fogalom is lehet,tehát még csak a háromdimenzió feletti dimenziókat sem érinti.

Ezt a témát szerintem ne eröltessük.

Te abban hiszel amit olvastál és amit abból megértettél,én meg abban amit imában megtapasztaltam,és amit abból az értelmem megértett és természetessen rám is hatással voltak az általam olvasottak is"

Egy több dimenziós tér müködése nem tanulható és érthető meg könyvekből az csak tapasztalati Úton érthető meg


A próféték hitét sem a szentiratok ismerete adta

Szeretettel Gabriel

jól meg van mondval

eddig sem vitted tulzásba az érdemi hozzászolásokat,látom ott folytatod ahol abbahagytad.

Továbbra is csak azt tudom üzenni neked ha nem akarsz érdemben beszélgetni a másikkal akkor ne is köpködj rá,ha még nem jöttél volna rá ezzel csak magadat járatod le.

Mostanra sikerült utolérned Magda "szinvonalát"

Szeretettel gabriel

Kedves Péter

Értem,hogy mit akarsz mondani,de akkor megkérdezném,hogy Jézus tudott teremteni ?Vagy Jézus a benne levő Szentlélek által teremtett?

Egy hívő tud teremteni ?

Azt mondanám,hogy önmaga akaratából nem,de Isten akaratából miért ne.
Hisz teremteni csak Isten tud.

Isten viszont a sátánban is jelen van ,hisz a sátán is Isten teremtménye.

Ezért a sátán valóban nem tudott teremteni de ha Isten úgy akarta volna akkor már igen.

Jézus sem hinném ,hogy tudott volna teremteni ha az atya akarata nem az lett volna,hogy teremtsen.

Tehát ilyen értelemben senki sem képes teremteni csak is Isten és mindenki képes teremteni akin keresztül Isten teremteni akar.

Hisz nem a test teremt hanem a bennünk megnyilvánuló IstenLelke,aki teremtő erővel bír.

De talán azon még sem kellene ennyit vitatkozni,hogy a sátán mennyire is volt bölcs ,hisz a történteket ismervel, tulzásba azért nem vitte

Szeretettel gabriel