saját gondolatok:

Pál apostol küldetése a pogányokhoz szólt. Mert Isten megelégelte a zsidó nép engedetlenségét, azért döntött úgy, hogy elfordul tőlük, és felajánlja az Evangéliumot a pogányoknak. Először természetesen a zsidóknak be kellett "bizonyítaniuk", hogy nem fogadják el azt. Aztán mehetett tovább az Isten ügye - nélkülük.
Azóta eltelt kétezer év. Mi, pogányok, szintén utolértük már a zsidókat engedetlenség tekintetében. Jó hosszú ideje hangzik már az Evangélium a mi füleinkbe is. És - mi az eredmény? általánosságban szólva: engedetlenség.
Az Isten készül tovább lépni. Hogyan? Ez a kérdés. Erre kell most figyelnünk nagyon. Valószínű, hogy még egyszer utoljára (mint a zsidók esetében) felajánlja nekünk is a megújulást, az engedelmesség lehetőségét, a megtérés lehetőségét. A nagy kérdés: hogyan fejezzük be mi, pogányok? Valószínűleg úgy, mint a zsidók. Kitaszították maguk közül Jézust és az Ő követőit. Mi is azt fogjuk tenni, csak idő kérdése.

Hogyan munkálkodik Isten? Egyes kiválasztottai, küldöttei által. Pál apostol is "küldött" volt. Bevégezte küldetését, egyszerűen azért, mert Isten kegyelme vele volt. "Elég neked az én kegyelmem." Elég is volt.
Most éppen elfogták, vallatják, kikérdezik, félreértik, meg akarják ölni. De Isten angyala mellé áll, és megbíztatja: "ahogy bizonyságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy Rómában is bizonyságot fogsz tenni."
Semmi és senki nem állhatja útját Isten terve véghezmenetelének.
Természetesen a Sátán - emberek által - igenis útját akarná állni. De csak előre viheti ő is az ügyet, igaz, akarata ellenére, de az Isten titokzatos csodájából. Persze ez sok szenvedést ígér a küldötteknek, de hát mit számít az? Csak nekik lesz ebből "bizonyságuk", ahogy Jézus mondta. Isten pedig nem csúfoltatik meg, mert: "amit vet az ember, azt aratja is."

1.vershez Kálvin János magyarázata:

„Pál a jó lelkiismeret bizonyságából indul ki, hogy az egész gyűlés tudja meg, hogy igazságtalanul terhelik őt azzal a rettenetes váddal, mintha az Isten tiszteletét megsemmisíteni igyekezett volna. Megtörténik ugyan, hogy tudatlansága miatt elbukik az, aki máskülönben sem az Istent, sem a vallást nem veti meg; azonban Pál beszéde kezdetén ezzel a mentegetőzésével csak szelídíteni akarta az elkeseredett lelkeket, hogy hallgassák meg: mert soha semmiféle védekezést nem engedtek volna meg neki, amíg a papok szívében az a vélemény élt, hogy istentelen hitehagyott. Mielőtt tehát magára az ügyre térne, eloszlatja azt a vádat, nemcsak hogy a maga részére a jóindulatot biztosítsa, hanem hogy a hazugságokat is megelőzze, vagy legalábbis az igazságtalan előítéleteket, amelyek – amint látta – az egész gyűlést megfertőzték és megrontották, magáról elhárítsa. Hogy ezenkívül mit akart mondani, nem tudjuk.

Ez a bevezető beszéd arra tanít, hogy senki sem tárgyalhatja helyesen a kegyesség tanítását, csak akiben mindenek felett az Isten félelme uralkodik. – Ámbár a papokat nem szólítja meg olyan tisztelettel, mint kevéssel ezelőtt a tábor lépcsőinél (22,1.), mindazáltal „atyámfiai” címmel illeti őket, nem mintha megérdemelnék azt, hanem annak bizonyítása végett, hogy a maga részéről nem fog okot adni az elidegenedésre.”

Kedves Kavics!

Erre az Igére gondoltál ? -

"Nektek pogányoknak pedig azt mondom, ha tehát én pogányok apostola
vagyok, dicsőitem szolgálatomat, mert ezzel talán FÉLTÉKENNYÉ tehetem véreimet és igy megmentek közülük némelyeket."
Róma 11,13-14

Üdv.
Linda

Kedves Linda!

Igen és köszönöm, de jó lenne olyan keresztyén életet élni, a Messiásban való hitben, hogy ezzel zsidókat tegyek féltékennyé

Apcsel 23.1.-11.

Pál a nagytanács előtt!
A kihallgatás elkezdődik és Pál első védőmondata, hogy mindig az Úr előtt jó lelkiismerettel szolgált, még akkor is, amikor téves úton járt, mert tudatlan volt!
Erre jön a pofon ígérete, ahol az Úr szerint a másik arcát is oda kellett volna tartania, de Pál egy átkot küld Anániásnak.
Lehet a főpapot átkozni? Az ÍRÁS szerint NEM!
Tudta Pál, hogy Anániás a főpap? NEM!
Amikor megtudta, akkor alázattal elmondta, hogy NEM TUDTAM, hogy ő a főpap!

Aztán Pál felhasználja az ismeretét és ahogyan korábban a római állampolgársága megvédte a korbácsolástól, úgy most a farizeusi származása megvédi a további atrocitástól. Minek kell ez a védelem? Nem azért, hogy ne halljon mártír halál az Uráért, hanem azért, mert neki még egy fontos küldetése van:
RÓMA, az akkor világi, pogány élet fővárosa!

A farizeusok nem hagyják a "mi kutyánk kölykét".
Biztos Lélek, vagy angyal szólt Pál által - mondják.

Milyen nagyszerű, amikor az Igén keresztűl már valakinek az ISTEN szól!

Saját gondolatok:


Ugye izgalmas a történet? Bizony izgalmas, de nem a játék izgalma ez, hanem az Isten választott embere (Pál) körül kibontakozó, továbbgyűrűző történeté.
Igaz történet ez abból az időből, amikor az Evangélium készült elhagyni hosszú időre a zsidókat, mert náluk már betelt a pohár. Ők már kimerítették Isten türelmét.
És ma? Mi, pogányok is kimerítettük már Isten türelmét az elmúlt 2000 év alatt, vagy sem? Odasorakoztunk már a zsidók mellé az Isten iránti engedetlenség tekintetében? A kérdésre válaszolj te, kedves olvasó.
Nézzük most a Pál ellenségeinek lélektani jellemzőit.
Ők már nagyon a fejükbe vették (mint komoly „istenfélő” emberek), hogy Pál nem lehet semmi más, csak szentségtörő és istentelen ember. Józan eszük már nem működik, viszi őket a gyilkos indulat. Vajon kinek az ügyvédei ők? Az Istenéi?
Ők meg voltak erről győződve (legalábbis a többségük). De – ahogy Jézus mondja az ellentmondó zsidóknak. „Ti az ördög atyától valók vagytok”,- ők is attól valók voltak.
A dühös tömegből kiválik több, mint negyven ember. Ők már „igen dühösek”. Ők pontot szeretnének tenni már az ügy végére. Ők „kis istenek”, akik biztosan tudják, ki is az ellenség. És az ellenségnek nincs irgalom.
És mi történik eközben a háttérben? Vagyis a kulisszák mögött? A háttérben Isten őrt áll. Az események szálait Ő szövögeti, Ő irányítja. Az Ő terve: nem a Pál kiszabadítása a fogságból, hanem eljuttatása Rómába, hogy ott is hirdesse az Evangéliumot. Az ellenség elvakult és ostoba. Az ördög eszközei. De Isten tartja pórázon őket.

Van-e, lehet-e hasonló a helyzet ma is, és ráadásul itt, Magyarországon? Külsőleg jelenleg nemigen, de lélektanilag természetesen lehet. Az ember ugyanaz a vakbuzgó, ugyanaz az „önállító” Istennel szemben, mint akkor is volt.
A politikai helyzet azért „demokratikusabb”, mint akkoriban. Ölni sem mernek talán ma már fizikailag az ilyen elvakultak, de gyűlölni azért igen. Sőt, azt kötelező nekik. Aztán hogy milyen mázzal takarják azt el, hát az leginkább a vallásosság, a hívőség máza. Mert ők „nagyon istenfélők”, minden korban.
Vannak aztán természetesen fokozatok is közöttük. A néma szemlélő ellenszenvétől a kukacoskodó akadékoskodásán át az idegesen veszekedő, vagy a szankciókat fontolgató, majd kivitelező egyénig.
És Pál lelki rokonaival mi van ma? Akiket Isten elvégzendő feladattal bízott meg? Hát ugyanaz, mint akkor Pállal. Isten védelme alatt bátorítást kapnak, hogy elérik az Úr által megjelölt célt.
Hajrá hát, én lelkem! Tovább, előre ha kell, ezen az úton is!

Victor J. Csendes Percek
Ap.Csel. 23, 11.24.

PÁL ELJUT RÓMÁBA!

Régtől fogva az volt Pál apostol vágya, hogy az akkori világ középpontjában, Róma városában is hirdethesse az Evangélium szavát. Most, hogy fogságba esve elvesztette szabad mozgásának jogát, beláthatatlan időre, ha ugyan nem örökre, megsemmisülni látszott ez a szép álom. De megkapja Isten biztatását: mégis el fog jutni Rómába. És a továbbiakból tudjuk, hogy éppen fogsága révén juttatta őt oda Isten. (11.)

Egyelőre azonban még csak vészesebb felhők tornyosulnak felette. Olyan elszánt összeesküvést szőnek ellene gyűlölői, hogy látszat szerint nem csak római útja, hanem minden további munkája, maga az élete is végveszélybe jut. Az összeesküvők nem tudták, hogy ezzel is csak Isten tervei közelednek a beteljesedés felé, és ők segítik az apostolt Jeruzsálemből útrakelni az óhajtott cél felé! (12-15, 22-24.)

Közrejátszott ebben valami, amiről ők nem tudtak: titkuknak kipattanása, és az apostol fiatal rokonának feljelentése illetékes helyen. Sehol másutt nem olvasunk az apostol rokonságáról. Az ismeretlenség homályában maradtak. De amikor Isten tervei úgy kívánják, előbukkan a háttérből ez az ismeretlen ifjú, és betölti a maga fontos szerepét. (16-21.)

Isten véghez viszi velem is, amit akar!

Apcsel 23.12.-22.

Régi világom.....
Régi barátaim, szakmám, egy-egy közösséghez tartozásom.
Szükség van még erre? Hasznos lehet ez még az ÚRNAK?

Először Pált a római állampolgárságán keresztül védi meg Jézus Krisztus, majd azon keresztül, hogy ő farizeus párti és most pedig a test szerinti családból jön a segítség.
Új életben járunk, új szívet kaptunk, új reménységünk van, de ha az Úr úgy akarja, akkor hagyjuk Neki, hogy a segítség a régi életünkből jöjjön.
Milyen célból? Ezt már Prophet leírta, Rómába is el kell jutnia az Evangéliumnak!

Még egy gondolat...
Átok!
Létező negatív erő! Pszichésen és később testileg romboló beszéd, kijelentés. Az IGAZSÁGOM védelmére akár használhatnám is ezt a fegyvert, ha Jézus Krisztus AZ ÚR nem mondta volna több helyen, hogy:
Mt 5,44 Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.
1Pt 3,9 Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek,

és Ő SZEMLYESEN ne lenne ÁLDOTT:
Jn 12,13 Pálmaágakat vőn, és kiméne elébe, és kiált vala: Hozsánna: Áldott, a ki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!
Mk 11,10 Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, a mely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!
Lk 24,51 És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe.

Ezek az emberek ÖNMAGUKRA mondtak átkot. Saját magukat átkozták meg azért, hogy megvédjék "istenüket".
Nem olvasunk róluk, hogy szomjan és éhen halltak-e, vagy megtagadták volna esküjüket - ezzel urukat - és ennek mi lett a következménye.
Én reménykedem azon, hogy oda tudtak borulni Jézus Krisztus keresztjéhez bocsánatért!

Victor J. Csendes percek

Ap.Csel. 25-35.

AKTA PÁL ÜGYÉBEN

Mennyire akadozik Pállal kapcsolatban a római birodalom olyan kitűnően megszerkesztett igazságszolgáltatási gépezete! Senki sem mer ügyében határozottan állást foglalni.
Lisiás ezredes felettesére hárítja a döntést. Lelkiismereti zavarról árulkodik az igazság finom kis meghamisítása Pál római polgárjogának felismerése körül. Hiszen már majdnem megverette Pált, mikorra megtudta, hogy római polgár. Megkönnyebbülve használja fel a zsidók "leselkedésést", hogy "azonnal" feletteséhez küldhesse.
Félix is szívesen továbbítaná Pált a ciliciai helytartóhoz. De vádolóinak haragjától is tart. Bizonyára tudott a zsidók Pilátus elleni fenyegetéseiről Jézus perében. Szívesen halogatja hát a kihallgatást.
A római hatalom képviselői nem tudtak belelátni az ügy lelki hátterébe, de megérezték, hogy Pál és a főpapok mögött nagyobb erők vannak, amiknek összeütközésébe nem jó beleavatkozni. Míg Pál ügye a hivatalnokoknak gondot jelent, Isten gondoskodó szeretete őrzi őt.

Ap.Csel. 24,1-9. Kálvin János magyarázatából:

1. vershez: "...E szerint a rossz lelkiismeret jele volt, hogy olyan nagy hatalom s a közügyekben való gyakorlottságuk és jártasságuk mellett még ügyvédet is fogadtak. - Az ékesszólás bizonyára Isten adománya - elismerem - azonban ennél az ügynél merő külszínre törekedtek a bírák megcsalása végett.
Azért beszéli el ezt Lukács, hogy tudjuk meg, hogy a zsidók semmit sem mellőztek el, csakhogy Pált elnyomhassák; s nemcsak ártatlanságát ásták alá, hanem a megzavarás által a védelemtől is el akarták ütni. Gondoljuk meg tehát, hogy az Istennek csodálatos kegyelme tette lehetővé, hogy Pál azokat a kegyetlen támadásokat rendíthetetlenül elbírta.
- Ezért ha valamikor megtörténik, hogy egy magára hagyatott kegyes embert az ellenségnek nagy száma ostromol, gondoljon az ilyen erre a történetre, s a rettegés helyett szedje össze bátorságát, miként Dávid is int az ő példája által: "Ha tábor fog körül, nem fél szívem, mivel Te velem vagy." (Zsolt. 27,3.)

Gondolataim a szakasz kapcsán:

Ap.Csel. 24, 10-27.

Ap.Csel. 24, 10-27.

Gondolatok a szakasz alapján:

Pálnak többször elő kell adnia védekezését. Mindegyik beszédének lényege, hogy őt ártatlanul tartják fogva. Tehát: Pál ártatlanul esett a zsidók fogságába, aztán ennek következtében a rómaiakéba, és ártatlanul maradt is abban hosszú ideig. A fogsága végső kimenetelét nem is ismerjük.
Mi a Pál ártatlanságának lényege? Egy mondatban: a helyes istenismeret, és az azon alapuló helyes istentisztelet. Vagy más szavakkal: Krisztus Evangéliumának helyes és igaz ismerete, és az annak való teljes engedelmesség.
Ha valaki keresztyén, és „fogságban” van valamilyen módon, – mondjuk a mi időnkben és a mi mai helyzetünkben azt érthetjük a „fogság” alatt, hogy valamilyen hátratételt szenved el a körülötte élőktől, vagy az őt ismerőktől a Krisztusban való hite miatt ,– akkor is mindig helyénvaló a kérdés, hogy ártatlan-e, vagy pedig mennyire ártatlan?
A Pál-féle ártatlanság: teljes ártatlanság. Azt jelenti ez, amit ő mondott az efézusi vénektől való búcsúzásakor: „Nem vonogattam magam, hogy hirdessem nektek a Krisztus teljes evangéliumát”. Barth Károly mondja egy helyen, hogy: az istenismeret és az istentisztelet két olyan körhöz hasonlóak, amelyeknek középpontja és sugara teljesen egybeesik, tehát mégsem két kör az, hanem egy. (szabadon idézve)
Kérdésként felvetődött a fórumon már többször: az elmélet és a gyakorlat kérdése. A keresztyénségben a kettő egybeesik. Természetesen csak a „páli” esetekben. Amiért mégis nagyon sok keresztyénnek baj van az „ártatlanságával”, az azért van, mert nincs bölcsessége ennek meglátására. Ezért aztán vég nélkül folyhatnak a viták, vagy a beszélgetések, tulajdonképpen nem sok épülés van belőlük. Mert a hallgatáshoz is bölcsesség kell, meg a tanításhoz is, meg a bizonyságtételhez is, meg a védekezéshez is, meg minden keresztyén megszólaláshoz. „Hogy igaznak ítéltessél beszédedben, és győzedelmes légy, amikor vádolnak téged.”

Az tehát világos a Pál esetéből, hogy a Krisztus igazi hitvallóinak leginkább a vallásos emberekkel gyűlik meg a bajuk. Akik – ahogy Pál mondja a zsidókról a római levélben – : Isten iránti buzgósággal bírnak, de nem megismerés szerint, hanem a tulajdon igazságukat akarják érvényesíteni az Istenével szemben, de az Ő nevére hivatkozva.
Aztán ott van Félix, a pogány helytartó. Ő is – mint Pilátus is Jézus kapcsán – tisztában van az igazságnak azzal a részével, hogy Pál semmi törvénybe ütköző dolgot nem követett el. Mégsem enged a lelkiismeret szavának, hanem Pált fogságban tartja. Ez a pogányok bűne. Nekik kisebb a bűnük, mint azoknak, akik az ő kezükbe adják a „Jézusokat” és a „Pálokat”, de nem kevésbé bűn azért az sem. Merthogy a szívükbe írt isteni törvénynek ők sem engednek.
Félixről még azt is olvassuk, hogy pénzt várt volna Páltól, annak szabadon bocsátása fejében. Ehelyett Pál az Evangéliumot hirdette neki. Ő nem akart megvesztegetés árán szabad lenni, pedig biztos összeadták volna a testvérek a „váltságdíjat” érte. Ha ehhez az eszközhöz folyamodik, az nem lett volna „hitből” való dolog. Az ő fogsága teljesen Isten kezében van. Eszembe jut Bibó István esete, akinek tanácsolták, hogy adjon be kegyelmi kérvényt, amikor arra lehetőség nyílt volna. Ő – ártatlansága teljes tudatában – ezt Arany János bibliai ihletésű szavaival elutasította: „Mondjad neki, Márton, ím ezt felelem: Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, Jézusa kezében kész a kegyelem, Egyenest oda fog folyamodni.” (Szondi két apródja)
Mi tehát a végső konklúzió számomra? Legyek teljesen „ártatlan”. Úgy, mint Jób, úgy mint Pál apostol, és úgy, mint – Jézus. Hogyan lehetséges ez? Egyszerű a nagyszerű válasz: a Jézus Krisztus váltságában való teljes elrejtőzés által. Ott vagyok egyedül igaz, de ott valósággal igaz vagyok. Ott egybeesik az elmélet és a gyakorlat.
„Fogság” olyan értelemben, mint Pál esetében jelenleg éppen nincs. De „fogság” a Jézusról való bizonyságtételem során a félreértés, a meg nem értés is. Ott kell „ártatlannak” lennem. Hogy ne érhesse miattam kár a Krisztus Evangéliumát. Mert ha ártatlan vagyok a Krisztusban , a Krisztusért, akkor teljesen mindegy, hogy megértenek-e vagy pedig félreértenek. Mármint a magam szempontjából, illetve az általam képviselt Krisztus szempontjából, vagy még helyesebben: a bennem élő és munkálkodó Krisztus szempontjából.
És végül: látjuk, hogy Istennek gondja van arra is, hogy Pál fogsága elviselhető legyen. Ennyit legalább elért a pogány helytartónál az ő ártatlanságával. De ezt is Isten cselekedte, mivel minden történést Ő irányít. Így aztán a fogságban is hirdetheti Krisztus Evangéliumát, és a maga testi-lelki helyzete sem olyan súlyos, hogy ne lenne benne bőséges vigasztalása is Isten részéről.
Ez vonatkozik a mi esetleges „fogságunkra” is, amennyiben a Páléhoz hasonló istenismeret és istentisztelet találtatik mögötte.

Victor János magyarázata:

Ap. Csel. 25. 1-12.

KIHEZ HASONLÍTSAK?

Szemügyre veszem a zsidók főembereit, amint újra megjelennek előttem. Két éve is elmúlt már annak, hogy kitört a dühödt harc Pál apostol ellen, s ő azóta a cézáreai helytartóság börtönében várja ügyének elintézését. Azóta már új helytartója is van az országnak. De az ellenséges érzelmek nem ültek el. Az ármány szálait konok szívóssággal szövik, s a bosszú engesztelhetetlenül kielégülést követel. (1-5.) - Soha ne találtassam hozzájuk hasonlatosnak!
Nézem az új cézáreai helytartót, Festust, aki itt bekapcsolódik Pál apostol történetébe. Igyekszik a törvényes úton megmaradni, és nem szolgáltatja ki Pált ellenségeinek. Kihallgatása során meg is győződik róla, hogy a vádak alaptalanok. De nincs ereje az igazságos, felmentő ítéletet kimondani. - Szeretné a vádolók kegyeit is megnyerni! (6-9.) - Ne kelljen sohase szégyenkeznem ilyen gerinctelenség miatt!
És megfigyelem Pál apostolt, aki magános emberként áll szemben az áskálódó hatalmasokkal, és a felette ítéletet tartó nagy úrral. Ő csak egyre támaszkodhat: igazságára, jó lelkiismeretére. Isten az ő pártján van. Ezért ebben a harcban ő a nyugodt és erős fél. (10-12.) - Ezt kérem magamnak Istentől én is!

19. vers: JÉZUS ÉL!

"Kérded honnan tudom, hogy él?
Mert él a szívemben!"

--Szeretném továbbfüzni:
"Honnan tudod, hogy él ?" Kérdezik tőlem.-
"Ma is beszéltem Vele!"

L.

15-16. vers
„Én pedig mondtam: Kicsoda vagy, Uram? És az mondta: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz.
De kelj fel, és állj lábaidra, mert azért jelentem meg neked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok neked jelenni.”

Ha Jézus Krisztus szolgájává tett engem, mint Sault, feladatom a Róla való bizonyságtétel. Hogyan? Úgy, ahogyan Ő parancsolja. Csakis azt mondhatom, „amiket láttam” Tőle, és „amikre nézve meg fog jelenni még nekem.”
Roppant nagy felelősség ez, amiért Ő vállal kezességet. Lássuk Pál esetét. Hirdeti az Evangéliumot, akik hitre választattak, hittek, mint ahogyan ő vele is megtörtént az. És eközben állandóan üldözték. Mi van itt a háttérben? Meg tudjuk ezt fejteni? Nem. Ez Isten titka.
Az események titka Jézus Krisztusban rejlik. Ő megtéríti az ellenségét, ha akarja, és apostolt csinál belőle, hogy aztán Ő irányítsa tovább annak életét. Jézus a cselekvő alany. Rajtunk keresztül is – ha már megtérített minket – Ő akar cselekedni. „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.”
Vegyük komolyan azt is, hogy Ő még sok mindenre nézve meg akar, és meg fog nekünk jelenni. Azt jelenti ez, hogy nekünk nyitottnak, engedelmesnek kell lennünk Őfelé, és soha nem szabad(na) megrekednünk az eddig megismert Jézusnál, hanem „járni Ővele” tovább és tovább, amerre vezet. („Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét…)
A Jézus Krisztusban hívő élet nagy veszedelme az, ha nem akar tovább menni, mert már elveszítette Jézust szem elől. Egyszercsak „engedetlenné lesz a mennyei látás iránt.” Már a saját látását szólja és hirdeti. Nem akarnék ilyen lenni. Isten kegyelme megteheti, hogy megőriz engem ettől, mint ahogy Pálnál is megcselekedte, hogy „bevégezhesse futását örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vett az Úr Jézustól.”

Ap.Csel. 26. 24-32.
Kálvin János magyarázata:

a 25. vershez: Nem vagyok bolond.

Nem neheztel Pál s nem válaszol keményebben a Festus kifakadására, sőt tisztelettel szól hozzá, mivel nem volt helye a keményebb méltatlankodásnak, s meg kellett bocsátania az emberi tulajdonságot, mivel Festus nem nyíltan támadt az Isten ellen. Tekintettel volt Pál a Festus személyére, mivel ha nem is érdemelt tiszteletet, de hivatali elöljáró volt. Azonban mégsem enged teljesen a káromlásnak, hanem síkraszáll az Isten szavának dicsőségéért.

Megértjük ebből azt is, hogy saját magára nem tekintve csak a tanításra gondolt. Nem dicsekszik elmésségével, nem harcol s nem fáradozik okosságért, hanem megelégszik azzal a védekezéssel, hogy csak "igaz és józan beszédeket szól". Az igazságot az ámításokkal és mindenféle csalásokkal, a józanságot pedig a haszontalan okoskodásokkal, vagy szőrszálhasogatásokkal állítja szembe, mivel ezek csak viszálykodásokat okoznak.

Pál szembekerül a Festus tévelygésével, miből megérthetjük, hogy az igazi tanítási módszer nemcsak minden álnokságtól ment, de nem részegíti meg az emberek lelkét haszontalan kérdésekkel; nem tömjénez a balga kiváncsiságnak, s nem melengeti jobban, mint illik, a mértéktelen tudás-viszketegséget, hanem a biztos építésre szorítkozik.

31. vers: Beszélgetnek vala egymással

Hogy Pált a jelenlevőknek egyhangú véleménye a bűnösség alól felmenti, nem közönséges díszére vált az evangéliumnak. És Festus, mialatt a többiekkel egyetért, önmagát ítéli el, mivel Pált a saját igazságtalansága által veszedelembe sodorta s életét azon ürügy alatt, hogy őt más helyre kell elszállítani (25,9), az ellenségek fondorlatainak kiszolgáltatta.

Úgy látszik most, mintha a fellebbezés a szent férfiúra nézve káros volna, de mivel ez volt az egyetlen menedéke a halállal szemben, nyugodt marad, és nem fáradozik azon, hogy abból a hurokból kibonyolódjék, nemcsak azért, mert ügye még tárgyalás alatt volt, hanem mivel a látás alkalmával azt a figyelmeztetést kapja, hogy őt Rómába is az Isten hívja. (Csel. 23, 11.)[/i]