Gondolataim a szakasz kapcsán:
Ap.Csel. 24, 10-27.
Ap.Csel. 24, 10-27.
Gondolatok a szakasz alapján:
Pálnak többször elő kell adnia védekezését. Mindegyik beszédének lényege, hogy őt ártatlanul tartják fogva. Tehát: Pál ártatlanul esett a zsidók fogságába, aztán ennek következtében a rómaiakéba, és ártatlanul maradt is abban hosszú ideig. A fogsága végső kimenetelét nem is ismerjük.
Mi a Pál ártatlanságának lényege? Egy mondatban: a helyes istenismeret, és az azon alapuló helyes istentisztelet. Vagy más szavakkal: Krisztus Evangéliumának helyes és igaz ismerete, és az annak való teljes engedelmesség.
Ha valaki keresztyén, és „fogságban” van valamilyen módon, – mondjuk a mi időnkben és a mi mai helyzetünkben azt érthetjük a „fogság” alatt, hogy valamilyen hátratételt szenved el a körülötte élőktől, vagy az őt ismerőktől a Krisztusban való hite miatt ,– akkor is mindig helyénvaló a kérdés, hogy ártatlan-e, vagy pedig mennyire ártatlan?
A Pál-féle ártatlanság: teljes ártatlanság. Azt jelenti ez, amit ő mondott az efézusi vénektől való búcsúzásakor: „Nem vonogattam magam, hogy hirdessem nektek a Krisztus teljes evangéliumát”. Barth Károly mondja egy helyen, hogy: az istenismeret és az istentisztelet két olyan körhöz hasonlóak, amelyeknek középpontja és sugara teljesen egybeesik, tehát mégsem két kör az, hanem egy. (szabadon idézve)
Kérdésként felvetődött a fórumon már többször: az elmélet és a gyakorlat kérdése. A keresztyénségben a kettő egybeesik. Természetesen csak a „páli” esetekben. Amiért mégis nagyon sok keresztyénnek baj van az „ártatlanságával”, az azért van, mert nincs bölcsessége ennek meglátására. Ezért aztán vég nélkül folyhatnak a viták, vagy a beszélgetések, tulajdonképpen nem sok épülés van belőlük. Mert a hallgatáshoz is bölcsesség kell, meg a tanításhoz is, meg a bizonyságtételhez is, meg a védekezéshez is, meg minden keresztyén megszólaláshoz. „Hogy igaznak ítéltessél beszédedben, és győzedelmes légy, amikor vádolnak téged.”
Az tehát világos a Pál esetéből, hogy a Krisztus igazi hitvallóinak leginkább a vallásos emberekkel gyűlik meg a bajuk. Akik – ahogy Pál mondja a zsidókról a római levélben – : Isten iránti buzgósággal bírnak, de nem megismerés szerint, hanem a tulajdon igazságukat akarják érvényesíteni az Istenével szemben, de az Ő nevére hivatkozva.
Aztán ott van Félix, a pogány helytartó. Ő is – mint Pilátus is Jézus kapcsán – tisztában van az igazságnak azzal a részével, hogy Pál semmi törvénybe ütköző dolgot nem követett el. Mégsem enged a lelkiismeret szavának, hanem Pált fogságban tartja. Ez a pogányok bűne. Nekik kisebb a bűnük, mint azoknak, akik az ő kezükbe adják a „Jézusokat” és a „Pálokat”, de nem kevésbé bűn azért az sem. Merthogy a szívükbe írt isteni törvénynek ők sem engednek.
Félixről még azt is olvassuk, hogy pénzt várt volna Páltól, annak szabadon bocsátása fejében. Ehelyett Pál az Evangéliumot hirdette neki. Ő nem akart megvesztegetés árán szabad lenni, pedig biztos összeadták volna a testvérek a „váltságdíjat” érte. Ha ehhez az eszközhöz folyamodik, az nem lett volna „hitből” való dolog. Az ő fogsága teljesen Isten kezében van. Eszembe jut Bibó István esete, akinek tanácsolták, hogy adjon be kegyelmi kérvényt, amikor arra lehetőség nyílt volna. Ő – ártatlansága teljes tudatában – ezt Arany János bibliai ihletésű szavaival elutasította: „Mondjad neki, Márton, ím ezt felelem: Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, Jézusa kezében kész a kegyelem, Egyenest oda fog folyamodni.” (Szondi két apródja)
Mi tehát a végső konklúzió számomra? Legyek teljesen „ártatlan”. Úgy, mint Jób, úgy mint Pál apostol, és úgy, mint – Jézus. Hogyan lehetséges ez? Egyszerű a nagyszerű válasz: a Jézus Krisztus váltságában való teljes elrejtőzés által. Ott vagyok egyedül igaz, de ott valósággal igaz vagyok. Ott egybeesik az elmélet és a gyakorlat.
„Fogság” olyan értelemben, mint Pál esetében jelenleg éppen nincs. De „fogság” a Jézusról való bizonyságtételem során a félreértés, a meg nem értés is. Ott kell „ártatlannak” lennem. Hogy ne érhesse miattam kár a Krisztus Evangéliumát. Mert ha ártatlan vagyok a Krisztusban , a Krisztusért, akkor teljesen mindegy, hogy megértenek-e vagy pedig félreértenek. Mármint a magam szempontjából, illetve az általam képviselt Krisztus szempontjából, vagy még helyesebben: a bennem élő és munkálkodó Krisztus szempontjából.
És végül: látjuk, hogy Istennek gondja van arra is, hogy Pál fogsága elviselhető legyen. Ennyit legalább elért a pogány helytartónál az ő ártatlanságával. De ezt is Isten cselekedte, mivel minden történést Ő irányít. Így aztán a fogságban is hirdetheti Krisztus Evangéliumát, és a maga testi-lelki helyzete sem olyan súlyos, hogy ne lenne benne bőséges vigasztalása is Isten részéről.
Ez vonatkozik a mi esetleges „fogságunkra” is, amennyiben a Páléhoz hasonló istenismeret és istentisztelet találtatik mögötte.
_________________ Tanuljunk (elsősorban) az Úrban megbízható református tanítóinktól!
|