Ez a John Nash pedig, akiről a film szólt, Neumann tétetét gondolta tovább. Neumann tétele azt mondja ki, hogy kétszemélyes játékokban (amik megfelelnek bizonyos feltételeknek, de már így is túl sokat meséltem..) létezik olyan egyensúlyi helyzet, amitől, ha egyszer kialakul, egyik játékosnak sem érdemes eltérni, mert nem növelheti tovább a nyerési esélyét. Ez a helyzet kevert stratégiák alkalmazásával érhető el (vagyis nem egy aranyszabályt követve, hanem ilyen húszfilléres-módszerekkel: Például a kő-papír-olló játékban nem célravezető az, hogy ráállok arra, hogy mindig követ mutatok, mert az ellenfél egy idő után mindig papírt fog mutatni, és ha én ettől áttérek az ollóra, akkor az ellenfél egy idő után át fog térni a kőre... a kő-papír-olló játékban úgy van a legnagyobb esély a nyerésre, ha mindkét játékos minden menet előtt feldob egy három oldalú dobókockát, és így dönt. Így a nyerési esély 1/3.. ez a lehető legnagyobb)
Ezt a tételt ez a Nash általánosította (ezért kapott közgazdasági Nobel-díjat) a többszemélyes játékokra. Nash-egyensúlynak nevezik a stratégiáknak olyan együttesét, amelyek esetén egyik játékosnak sincs megbánnivalója. Mikor a végén megtudja, hogy a többiek hogyan játszottak, utólag sem tud egy másfajta, számára kedvezőbb játékmódot találni. Nash bebizonyította, hogy az összes többszemélyes játékban mindegyik játékos számára létezik ilyen egyensúlyi stratégia.
Szerintem ez is érdekes nekünk keresztényeknek valami miatt, valaki okos továbbgondolhatná.

Na, ezekután nyaralás lesz a mese a kultúráról és a gyereknevelésről

Jófej volt ma is Tündi Ült a reggelinél, én meg kimentem a konyhába a másik tányérért. És mire visszaértem, épp csuklóig benne volt a keze a kakaójában.

- Hát te mit csinálsz?
- Nem kezet mosok!

Tegnap voltunk könyvtárban. Gyönyörű a gyerekkönyvtári rész itt nálunk, a rákoskeresztúri szabóervinben. Vannak kis asztalok, székek, lehet rajzolni, színezni, könyvetnézni, sőt, plüssjátékok is vannak. Nagyonjó. Tündivel néztünk Boribon macis mesekönyvet (nem lehet ezekkel a karakterekkel visszaadni, hogy mondja ki azt a szót, hogy Boribon, de tündéri). Aztán nekem választani könyvet már nehezebb volt, mert ott viszont egy kétévesnek az egyetlen érdekes játék, hogy ki lehet szedni a betűjelzőket a könyvek közül, aztán mire anya visszarakosgatja, ki lehet szedni másik tizet. Fárasztó sport a könyvtárbajárás, na. Végül aztán nem volt sok időm fontolgatni, mit hozzak ki, visszatettem egy Vargas Llosát, és kihoztam egy kötetet, amiben Csingiz Ajtmatovnak van öt kisregénye. Nagggyon kíváncsi leszek, eddig egyet olvastam Ajtmatovtól, az Egy évszázadnál hosszabb ez a nap címűt, és az fergetegetsen jó volt.

Nem tudok aludni már egy ideje. Agyalok. Mindenfélén. Eszembe jutott valaki, egy néni a régi gyülimből, aki valami miatt nagyon nem akarta hagyni, hogy én elkallódjak, és utánamnyúkált. És nagyon sokáig - öt-hat (tíz?) évig ő volt a pici hajszál, amin keresztül a gyülekezethez kapcsolódtam (napersze, ott volt a rokonság is, de a rokonság kedvéért nem jártam volna el gyülibe..). Most meg szegény azt hiszi, hogy hiába volt az erőfeszítése, és elkallódtam teljesen. Na, amint lehet felhívom, és tisztázzuk. Azért nem hívtam föl eddig, mert attól féltem, hogy nem sikerül vele megértetnem, hogy mi is volt a helyzet akkor, és mi is a helyzet most. Most se vagyok biztos benne, hogy sikerül, viszont belegondoltam, hogy milyen lehet neki, hogy eltűntem, és elszégyelltem magam. Szeirntem, ha valaki megsúgná neki, hogy róla agyalgatok itt hajnalban, elcsodálkozna.

ezek a "jelentéktelen nénik" sokszor NAGYOBB SZOLGÁI Istennek, mint a puccos szószéken virító "Isten szolgái"...
anyám jut eszembe: 9 hónapon keresztül imádkozott és böjtölt Hanna lányunkért (a genetikai tanácsadóban kiadták az "abortusz-utasítást")

igazából ezeknek a NAGYJÁT csak ODAFENT fogjuk megtudni

Érdekes ez a 'nem hagy elkallódni, utánam nyúl' - téma.
Ha én ezt megéreztem valakiről, azonnal menekülőre fogtam a dolgot. Miért valaki más írja elő nekem, hogy hova járjak, mit csináljak?? Éppenhogy gátolták a szabad akaratomat, még ha tudtam is, hogy jót akarnak, de mérges voltam, engedjenek már el, hogy magam dönthessek, s ne az ő kedvükért járjak a gyülekezetbe!
Bár legjobb szándékukat nem kétlem, s általában tudom, hogy barátságból és szeretetből foglalkoznak velem, de zavart általában. Úgy éreztem rossz perceimben, nem miattam csinálják, hanem saját üdvösségük miatt.

ismerős a dolog... volt, hogy engem is idegesített

jó régen, de EMLÉKSZEM RÁ rendesen...

anyám azt mondta: "fiam, még FÉL ÉVIG járjál imaházba, aztán azt csinálsz, amit akarsz..."


nos... a fél év VÉGÉN "véletlenül" történt valami, amikortól fogva EZT csinálom, mert EZT AKAROM

viszont: ez a "jószándékú nyaggatás" tényleg rettenetes tud lenni...

Szalai András jut eszembe, NAGYON IGAZ, amit mondott (ő az evangélizálásra mondta, de erre is igaz):

az "amit akartok hogy veletek cselekedjenek..." elve az evangélizálásra vagy az "utána nyúlásra" is maximálisan igaz!!

Ez tök igaz különben...az "otthoni" (=ahol születtem) gyüliből egy néni van csak, aki még szóba áll velem...és tényleg rendes, csak most kezdem megbecsülni... Az a baj, különben, hogy ha reálisan nézzük egy lelkész valójában semmi másra nem jó, csak arra, hogy istentiszteletet tartson, plusz esküvőt/keresztelőt/temetést levezessen. Az az igazság, hogy tulképp ezekkel minden ideje el is megy, tehát valahol természetes is, hogy ideje sincs a gyülekezet tagjaival (legalább néha) személyesen is foglalkozni. Igazándiból most arra gondoltam, hogy ez nem is az ő dolguk kéne, hogy legyen. Állítólag régen voltak a gyülekezetekben olyan emberek, akik diakónusok/-isszák voltak, és ők látogatták azokat, akiknek valami segítségre(mondjuk vigasztalásra) volt szükségük. Én manapság nem is hallottam ilyesmiről. Inkább az van, hogy a lelkész mindent maga akar csinálni (persze az fizikai képtelenség, hogy mindenkivel tudjon foglalkozni), és nem engedi, hogy bárki más a gyüliből valamit önállóan csináljon. Egyszerűen nem akarják, hogy más is végezzen olyan jellegű szolgálatokat, mint ők, de ők persze panaszkodnak, hogy le vannak terhelve. Pl. sose értettem, hogy mondjuk egy ifiben miért a lelkésznek kell kiselőadást tartani egy olyan témáról(mondjuk kábítószerek - most csak a hasamra ütve mondom pont ezt a témát), ami őt abszolút soha nem érintette, mert nem volt még az ismeretségi körében sem senki, aki ilyennel küszködött volna. Így csak könyvekből tud felkészülni, nem tud semmilyen "élő" példát felhozni. Ellenben pl. van az ifiben olyan, aki ebből szabadult, ezt többen tudják is, sokkal hitelesebb alkalmat tudna tartani, a lelkésznek így legfeljebb moderálnia kéne egy kicsit előtte. A lekész nyerne egy szabad délutánt, az ifistag meg - lehet, hogy életében először -, de úgy érezné, csinált valami hasznosat, ő se csak élősködik az ifiben, vagy ilyesmi. Tulképp mindenki jól járna. De nem...a lelkész mindent egyedül akar csinálni, mert ő mindent jobban tud, mindenhez jobban ért. Szegény szabadult emberke meg csak meghúzza magát, aztán jól van. Hiszen őt nem is kérdezi senki, az alkalom végén se van már nagyon idő a másfél órás előadás után...és a lelkész otthon panaszkodik a nejének, hogy jaj, de le van terhelve...hát egen A szívem szakad meg...

((((Gyere hozzánk, nálunk lehet érvényesülni, de ez egyáltalán nem reklám... á... ))))

.
Érdekes kérdések ezek. Ebbe a hibába, hogy 'az van megcsinálva, amit én megcsinálok' mindenféle vezető beleeshet, nem kell ehhez lelkésznek lenni. Még tanárként is nagy kísértés volt időnként, hogy mennyivel egyszerűbb megírni egy-egy cikket a suliújságba, mint a gyerekekre várni, aztán ha hibát találok, meggyőzni őket, hogy miért kell átírni, hadakozni, ilyenek.... pedigugye igazából ez a munkaköri kötelesség, és nem az, hogy tökéletes legyen az iskolaújság. De mégis az iskolaújság minősége az, amit mindenki lát, meg amin maguk a gyerekek is lemérik, hogy mi a helyzet. Most nincs iskolaújság... Lehet, hogy ősztől lesz. Valami ilyesmi lesz a szakdolgozatom címe is, hogy a diákújság mint a szakköri keretű projektszemléletű oktatás egy megvalósítási lehetősége felső tagozaton. Picit béna. Még gondolkodom rajta. Lehet, hogy a szakköri keretet nem írom bele a címbe.
Ma kell hívnom az igazgatónőt, hogy akkor mi is legyen. Szegény, nagyon meglepődött, hogy vissza akarok menni, szemmel láthatóan nem várta... leépítések várhatók. Talán, ha csak részmunkaidőben megyek vissza, nem kell valakit pluszban elküldeni miattam. Vagy ne legyek naiv? . Utálnám, ha úgy néznének rám, hogy miattam kellett elküldeni XY tapasztalt, jó kollégát.... ráadásul én még csak két évet tanítottam összesen. Olyan nagyon sok tapasztalatra van még szükségem, hogy jó tanár legyek, ha egyáltalán
Semmi kedvem ehhez a beszélgetéshez ma. És ez úgy van, hogy azzal kell kezdeni, amihez semmi kedvem, és akkor túl leszek rajta. Deazért.. félek.
Tegnap elmentem templomba, hátha találkozom az emlegetett nénivel, de nem volt ott. Viszont találkoztam Jennyvel . Meg még sok-sok kiskori ismerőssel.
Teljesen érdekes volt, volt keresztelő is, ami azt jelenti, hogy volt pár ember, akik először jártak a templomban.. én meg tíz előtt kicsivel ácsorogtam a gyüliterem előtt Tündivel együtt, és udvariaskodtam jobbra-balra. Egyszer csak odajön egy számomra ismeretlen néni, és megkérdezi, hogy 'Elnézést, itt lakik?'. Én meg bámultam óriási szemekkel... mér laknék itt.. igen, hat éves koromig itt laktam, de ezt ő honnan tudhatja? Meg egyáltalán. Pár perc zavart bambulás után mondtam valami olyat, hogy nem, már rég nem lakom itt, aztán kiderült, hogy csak egy vécét keresett.. de hogy ehhez miért kell ott lakni?? Na mindegy.
Volt gyerekfoglalkozás, ahol az én Tündim bemutatta a dackorszak összes jellemzőjét.. leült a földre a néninek háttal, aztán mikor megpróbáltak szólni hozzá, annyit mondott gyönyörűen tisztán, hangosan, hogy "Tündi leült!'. Énekléskor szintén gyönyörűen tisztán hangosan és többször egymás után: "Nem Tündi énekel' Hiába mondtam neki, hogy nem muszáj énekelni... de a végén inkább kimentünk az udvarra sétálni (addigra kihozták a keresztelt babát is .
Viszont délután itthon egyszer csak nagyon vidáman és nagyon hangosan szirénázva jött be a szobájából a nagyszobába.. a biztonság kedvéért rákérdeztem: Te vagy a mentőautó? Erre hihetetlen önérzettel megállt, és azt mondta: Énekeltem!
Aztán vacsora után összehányta a lakást, úgyhogy ma a dokinéninél kezdünk. (Azért szomorú ez, mert most lenne a nyílt hét a bölcsiben).

Semmi komoly baj, ma már megyünk a bölcsibe .
Egy nagyon jó barátnőm most délelőtt védi a szakdolgozatát, nem irigylem most. De biztos menni fog neki.. nagyon szurkolok.

Hahó. Már eltelt pár nap, csak mostanában nem tudok írni, mert Tündi eddig egész héten kihagyta a napközbeni alvást. És teljesen felborult a napirendünk.
A bölcsi szuper. Kb, mintha a vidámparkba járnánk minden nap, Tündi nem tudja, hova kapjon, sok gyerek, sok játék, sok aranyos gondozónéni... nagoyn élvezzük. Nagyon szimpi a gondozónéni, akihez remélhetőleg kerülni fog (persze, ha felveszik..). Nem csak gyerekmegőrzés és -gondozás folyik, mindig föl van ajánlva valami tevékenység.. ma például gyurmáztak. Máskor énekelni, tornázni is szoktak. Olyan nagyon büszke vagyok Tündire, mert ma egy kislány - teljesen jogosan, még sose látta, most meg megjelent a bölcsiudvaron - megkérdezte tőle, hogy 'Te ki vagy?'. Erre az én tündérem szép teljes mondatban válaszolt. Semmi ilyen nem volt, hogy "na, monddmegszépen a teljes neved!!!!". Teljesen magától úgy döntött, hogy bemutatkozik.
És az is nagyon jó, hogy egyre valószínűbb, hogy el tudunk menni nyaralni egy hétre a Balcsira :D. Egy ismerős családdal megyünk, akikkel már egyszer egy hetet voltunk együtt Füreden még a hőskorban (=se gyerek, se lakás, albérlet és intenzív álmodozás a jövőről). Aztán közben ott is lett két gyerek, a kisebbik majdnem egyidős Tündivel. Sőt, ma kiderült, hogy egy másik család is jön, ahol hatéves nagylány van, de akkor is.. ez már egy egész sereg gyerek lesz így . A másik családdal csak egyszer találkoztunk, de ettől még külön izgalmas az egész. Mint tudjuk, szeretem a váratlanságokat. Amúgy, ebben a két végletet képviseljük Gyurival, mert én szeretem a bebiztosítatlan dolgokat, mert szeretem, ha kellemes meglepetés ér.. ő meg szeret mindent bebiztosítani, mert nem szereti a kellemetlen meglepetéseket. Mindkettőnknek igaza lenne, ha nem lennénk ilyen végletesek, több mint valószínű, hogy egymás hatására alakultunk így.
Múltkor is például a hálózatos vizsgámra készülve beszélgettünk a tűzfalkonfigurálás alapelveiről. Föltette nekünk a tanár a találkóskérdést, hogy mi a célszerűbb, mindent engedélyezni, aztán pár dolgot letiltani, vagy mindent letiltani, és pár dolgot engedélyezni. Én gondolkodás nélkül szavaztam volna az első változatra, de aztán a Gyuri azt mondta, hogy gondoljak bele, nem úgy van az, hogy kitárom a kertkaput, és utána visszacsukom annyira, hogy még ki tudjak pisilni, hanem a csukott kertkaput nyitom ki éppen csak annyira, hogy ki tudjak pisilni rajta. Aztán mikor mondtam, hogy én egyáltalán nem tudok kipisilni a kertkapun, lehülyézett. Pedig ezen az alapon a világ legtöbb nőjét lehülyézhetné szerintem.

Voltak nálunk megint a mormonok. Kb egy éve Gyuri beszélgetett velük többször, mondván, hogy ha már idejöttek a világ másik feléről, azért, hogy valamit elmondjanak, hát akkor tessék, mondják. Aztán eljutottak egész odáig, hogy jó, akkor megy a mormon-templomba, de itt elakadt a dolog, nem ment. Mormonkák eltűntek. Most nemrég jelentkeztek, már nem azok, akikkel Györgyúr tárgyalt, azok visszamentek a messzi külföldre.. ezek újak. Hasonlóan fehéringes-nyakkendősek. Aztán a Gyuri azt csinálta velük, hogy mindig megbeszéltek egy jó távoli időpontot, aztán mindig lemondta.. most nem volt itthon, úgy döntöttem, lerendezem, nem igaz, hogy nem lehet ezeket udvariasan elküldeni a fenébe. És lehetett. Nem voltak erőszakosak. Szépen elbúcsúztunk, megértették, hogy minket nem érdekel ez. Nem kértem Mormon-könyvét. Egy pici szórólapot itthagytak, arra Tündi, miután elmentek lecsapott, közölte, hogy "nem neked hozták, Tündinek hozták!" és nézegette. Az elején egy szőke, mosolygós Jézus van egy kisbáránnyal a kezében, és Tündi megnézte, mondta, hogy bácsi, meg hogy beee bárányka. És én reflexből rögtön mondtam volna neki, hogy ő a Jézus, de aztán beleborzongtam ebbe. Basszus, Tündi az egyetlen az ismeretségi körömben, akinek erről a hosszú-szőke-hullámoshajú, bágyadtan mosolygó illetőről nem az jut eszébe, hogy Jézus. És nem mondtam neki. Maradtunk abban, hogy bácsi báránykával. Nem lenne rossz az, ha nem ismerné meg flanelfiguraként Jézust. Nem akarom, hogy mire eljuthatna az értelméig, hogy Jézus ki, addigra már egy el lenne koptatva. Persze, ezzel csak azt érem el, hogy neki meg másmilyen nehézségei legyenek, mint nekem voltak. És ha minden normálisan megy, neki sem lesz ez az egész egyszerű, mint ahogy senkinek sem az. De akkor is.