Gyurcsány-blog A népességfogyásról
Létrehozta: Gyurcsány Ferenc 2007.02.21 14:55
Megkopott a parlamenti politikai vitanapok fénye. Alig néhányan jönnek tűzbe, ha azt hallják, hogy valaki vitanapot kezdeményezett. Sajnos nem áll messze a valóságtól, hogy már a vitanap előtt is elég pontosan lehet tudni, ki mit képvisel, így az érvek legtöbbször nem nagyon hatnak egymásra. Ezzel együtt én vitapárti vagyok, mert szélesebb közösség előtt is elmondható, hogy ki mit gondol egy adott kérdésről. Akik érdeklődnek a politika iránt, azok híradásból, újságokból valamennyire tájékozódhatnak.
Tegnap a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatára a népesedéspolitikáról tartottunk parlamenti vitanapot. A szokásos koreográfia szerint zajlottak az események, de hozzá kell tennem, hogy az ellenzéki vezérszónokok közül a KDNP és az MDF vezérszónoka is meglehetősen mérsékelt, nyugodt hangot ütött meg. Az MDF kifejezetten színvonalas elemzéssel lepte meg a Házat.
Ami a bonyolult népesedéspolitikát illeti, a diagnózis nem túlságosan bonyolult. Magyarország illeszkedik egy hosszabb távú, európai trendbe, amely szerint nagyjából ötven éve egyre kevesebb gyermek születik országunkban. Ebben az időszakban soha nem értük el a természetes reprodukcióhoz szükséges, a szülőképes korban lévő nőkre eső 2,1 gyermekes átlagot, és ez a tendencia évek hosszú során keresztül folytatódott. A ’70-es, ’80-as években rövid időre megfordult a trend, amikor az úgynevezett Ratkó-gyermekek népes tábora felnőtt korba ért és családot alapított. Mára azonban ez a bizonyos bűvös 2,1-es szám alig több mint 1,3. Tegyük hozzá, ahogy 7-8 éve Európában megállt ez a csökkenés, úgy 2004 óta nálunk is látható egy kis stabilizáció, enyhe emelkedés.
Itt álljunk meg egy pillanatra, mert az ember könnyen saját intézkedései következményeit látja a népesedési folyamatok javulásában. Jó lenne elkerülni azt a hibát, amit elődeink nem kerültek el, amikor 2000-ben győzelmi jelentésben tették közzé, hogy végre növekszik a gyermeklétszám – ami igaz is volt, egyetlen egy évre –, aztán mindjárt utána a következőben, meg az azt következőben csökkent, azaz érdemes óvatosan fogalmazni. De még így is nyugodtan hozzátehetjük, hogy valami változik. Az okok persze összetettek. A tavalyi már az egymást követő harmadik év volt, amikor 1-2 ezer fővel növekedett a születések száma. 2006-ban minden bizonnyal nem léptük át a százezres létszámot, de nagyon megközelítettük azt. Ahova ki akarok lyukadni, az nem önmagában ez a folyamat, hanem azok az elemzések, amelyeket nagy, nemzetközi szervezetek végeztek, összehasonlítva az egyes országok népesedési folyamatait. A lényeg, hogy mi is áll a gyermekvállalási hajlandóság mögött.
A nagy nemzetközi szervezetek elemzései figyelemreméltó válaszokat adnak arra a kérdésre, hogy mi is áll a gyermekvállalási hajlandóság mögött. A magasabb termékenység szempontjából Franciaország és a skandináv országok tekinthetők sikeresnek. Mi derül ki ebből? Az, hogy azokban az országokban nagyobb a gyermekvállalási kedv, ahol a társadalmi kultúra megengedő és befogadó, és ahol szabadabban eldönthető, hogy ki milyen családmodellt választ. Az elmúlt években hihetetlenül megnőtt a nem házasságban született gyermekek száma. Arányuk tíz-egynéhány évvel ezelőtt nem érte el a 20 százalékot, ma pedig ez a szám már 35 százalék körül mozog, és ez az európai tendencia.
Azt látjuk, hogy ott nagyobb a gyermekvállalási kedv, ahol jobban elfogadják, hogy a fiatalok akár hagyományos házassági kötelékkel megerősített párkapcsolatban élhetnek, vagy úgy is dönthetnek, hogy együttlétüket, családi összetartozásukat nem erősítik meg a házasság intézményével. Az is látszik, hogy ott nagyobb a gyermekvállalási kedv, ahol a család, a családhoz kötődő értékek tekintetében az állami, vallási normák inkább megengedők, elfogadók, és ahol a nők egyenjogúságát széles és átfogó intézmények, támogató kultúra övezi. Ott születik több gyerek, ahol a nők gyermekek melletti munkavállalását különböző szabályok segítik. Kedvez a gyermekvállalásnak ha erős, a magánviszonyok tekintetében alapvetően szabadelvű megközelítés uralkodik, és a nemek közötti esélyegyenlőség nem egyszerűen törvényi védelmet élvez, hanem erős, közös kulturális támogatást is. Ahol hagyományosabb a női szerep, és a család felfogása, ahol a nőnek a fakanál mellett kell maradnia – Dél-Európában, a mediterrán világ egyes országaiban nem ritka ez a gondolkodás –, ott lényegesen kisebb a gyermekvállalási kedv.
Ez a hagyományos, konzervatív gondolkodás egyik nagy csapdája. Egyik oldalról a konzervatív politika nagyon sokat beszél a nemzetfogyás veszélyéről, amely egyébként egy valóságos veszély, és kell is róla beszélni, másik oldalról viszont lándzsát tör a hagyományos, helyenként patriarchális társadalmi viszonyok megőrzése mellett, amelyről pedig azt látjuk, hogy nem éppen bátorítja a gyermekvállalást. A nemzeti progresszió erői e tekintetben jó úton járnak. A nemzeti érdek és a saját politikai, kultúrális meggyőződés egymást támogatja.
Nem tudom, hogy ez az összefüggés és tanulság hány résztvevő és hallgató számára volt világos és érthető. Aki a vitát végighallgatta, megérthette, hogy nem egyszerű technikai kérdésről van szó, hanem sokkal tágabb összefüggésbe helyezhető, mondjuk úgy, hogy világszemléleti ügyről.
De ez a tegnapi nap volt, ma pedig már új napot kezdtünk. Gyerünk Barátaim, tegyük a dolgunkat!
|