exrefis írta:
Idézet:
"A felhívás után az Alkotmány utcában az összegyűlt tömeg előtt Morvai Krisztina szónokolt egy konferenciáról, ahol nemrégiben járt. Mint elmondta csodálja, és tiszteli azokat, akikkel ott találkozott, többek közt a Hamász és a Hezbollah vezetőit, akik hasonló cipőben járnak, mint mi, magyarok. Aki, még erre sem kapta volna fel a fejét, annak akkor maradt tátva a szája, amikor a szónok azt mondta, hogy nekünk is hasonló módon kell harcolnunk a jogainkért. "
MK a gyilkosokkal ért egyet és szerinte, tehát gyilkolni kellene, robbantani, rakétázni.
ex
Fony írta:
rosta írta:
exrefis írta:
MK a gyilkosokkal ért egyet és szerinte, tehát gyilkolni kellene, robbantani, rakétázni.
Még enned kellene egy kis bablevest, hogy ezt a Krisztinára rábizonyítsd. Addig gyúrj még egy kicsit...

Akkor a keresztény MK milyen erényeiket is tiszteli a fundamentalista - iszlamista Hezbollah, v. a Hamasz jelenlegi vezetőinek?
figyelő írta:
Kedves és sajnálatos Rosta!
Kevéssé szoktam volt előfordulni politikai csatározásaitokban. Azzal meg végképp nem vagyok gyanusítható, hogy balodali, gyurtyánista vagy liberális lennék.
De nem a sorsazonosság, hanem a tisztesség és igazság címén sziveskedj előítéleteidet Exrefis mellett rám is kiárasztani, mert Ex. fenti megnyilatkozásait osztom (bár szorozhatnám is..

)
Tisztelt Morvai ellenesek!
Ez a kérdés többféle tanulságot hordoz.
Először is, amint lehetett látni Exrefis forrása egy blog. A blog írójának példaképe Szamuely Tibor tömeggyilkos, amint a blogban látható. Hivatkozási alapként egy tömeggyilkossal szimpatizáló blogot használni több mint hiba. Szerintem szégyen.
Másodszor is. Morvai Krisztina az ENSZ emberjogi képviselőjeként tökéletesen ismeri a palesztin helyzetet, hiszen a palesztin nők emberi jogait kellett ellenőriznie évekig. Innen is látható, hogy a terület szakértője. Az ENSZ által szavatoltan ismeri a közel-keleti helyzetet, a palesztinok helyzetét. Nem úgy, mint ti.
Harmadrész Exrefisnek. Amennyiben a Hamasz, és Hezbollah gyilkos, ebben az értelemben az Izrael állama az utóbbi hónapok történéseit nézve százszorosan gyilkos. Míg a két terrorszervezetnek nevezett szervezet 13 ember halálában vétkes, addig az Izrael állama csaknem 100 szorosát, kb 1200-1300 embert ölt meg. Mivel te ezt az államot támogatod, százszorosan támogatsz tömeggyilkosokat, mint a Morvai.
Negyedrészt a hasonló cipőben járunk kifejezés nem ugyanazt a cipőt jelenti. A palesztin néptől elrabolták a földjét, szolgaként élnek azon a földön, amely az övék volt. Minden árucikk, még a víz, és az elektromosság is az izraeliek irányítása alapján kerülhet be a területükre. A gazdaságuk pusztul az izraeli befolyás miatt. Idáig ha nem vigyázunk több, mint hasonlóság. A határok zártak, az emberi jogokat korlátozzák. Amikor irtókázni akar Izrael éppen regnáló moszadosokból álló kormánya éppen aktuális politikai szavazatszerzés érdekében, akkor mint az erdőn a vadász lelövet az F16-os gépekkel párszáz gyereket, meg nőt. Mi még eddig nem jutottunk el. Ezért csak a hasonlóság kitétel.
Ötödször a
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szamuely_Tibor imádó blogos írja felháborodottan, Morvai szerint nekünk is hasonlóképpen kell viselkednünk, mint a Hamasznak, és társának. Állhatatosság, és kitartás tekintetében feltétlenül mondom én. Ezt a szemét kormányzó bagázst csak a miféle szolgalelkületünk engedheti kormányozni. Egy egészséges lelkületű nép már régen a börtön rácsai mögé vetette volna ezeket. A szemkilövő rendőrterror hatására megijedtünk a rendőröktől. Kár volt. A palesztinok már rég elüldözték volna a Gyurcsányt meg bandáját, az egész rohadt kádárista bagázst.