Kedves Kamilla,
nagyon jó, hogy belinkelted a Napi Ige topicot a régi fórumról. (Lám, milyen hasznos.)

ELMÉLKEDÉS.

A madármunka törvényérõl.

...A mese szerint a ravasz róka lakomára hívta a gólyát. Hogy azonban a gólya ételhez ne juthasson, a róka csupa híg eledellel, hozzá mind lapos tálakon rakta meg az asztalt. Váltig biztatta ugyan gólya komáját, hogy csak tessék, ne vesse meg a szegénységemet; no meg, hogy szívesen is adom. De hát mit tehetett a gólya koma hosszú csõrével és kurta nyelvével, vagyis a maga szerszámjával a laposra tálalt sok híg lével!
Bizony-bizony csak koppant a szeme, mint a kálvinista varnyúnak, mikor üres konczba nézegetett.
Azalatt a róka mind föllefetelte és felnyalta az ételt és csak úgy hízott ravasz lelke a gólya koma felsülésén.
No de nem hagyta magát a gólya koma sem. És egy szépséges napon csak meghívta a róka komát egy kis lakomára.
Jön a róka - és mit lát? Azt látja, hogy a gólya komája minden eledelt szûk, hosszúnyakú bokályban, az italt meg szûknyakú falaskóban tálalta. Igy a gólya koma hosszú csõrével és nyakával szépen hozzá is fért ételhez, italhoz; de oda a róka koma - aztán már istenigazában - csak úgy tekinthetett be, mint az a bizonyos varnyú az üres konczba; mert hát nem illett az õ rókaszerszámjához. ..

"Senki se áltassa magát azzal, hogy dédelgetett bűnöket könnyen és hamar el lehet hagyni. Minden melengetett bűnünk gyengíti jellemünket, és megerősíti rossz szokásainkat. Ennek fizikai, szellemi és erkölcsi romlás a következménye. Megbánhatod a rosszat, amit elkövettél, és ráléphetsz a helyes útra, de a bűn megszokása és torzító hatása következtében nehezen tudsz majd különbséget tenni a jó és a rossz között. Kialakult rossz szokásaiddal Sátán újra és újra megkísért. Az "eredj, munkálkodjál ma az én szőlőmben" paranccsal Isten minden ember őszinteségét próbára teszi: vajon csak szavakkal, vagy cselekedetekkel is válaszolnak? Minden tudásukat latba vetve, lelkiismeretesen, önzetlenül dolgoznak-e a szőlőskert Gazdájáért?
Péter apostol elmondja, hogy milyen munkaterv szerint kell dolgoznunk. "Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében. Az Ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük Őt, aki saját dicsőségével és tökéletességével hívott el minket. Így drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy ezek révén isteni természet részeseivé legyetek, és elkerüljétek azt a romlottságot, amely a bűnös kívánság által uralkodik a világon.
Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassatok igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet" (2 Pt 1: 2-7).
Ha lelkiismeretesen ápolod lelked szőlőskertjét, Isten munkatársul vesz maga mellé, és megbíz azzal, hogy ne csak magadért munkálkodj, hanem másokért is. Bár Krisztus a szőlőskerten a gyülekezetet érti, de azt nem mondja, hogy csak a gyülekezet tagjait szeressük, és csak értük munkálkodjunk. Az Úr szőlőskertjét ki kell szélesíteni. Az Úr ki akarja terjeszteni szőlőjét az egész világra. Amikor eligazítást és képességeket ad az értékes palánták gondozásához, nekünk is meg kell tanítanunk rá másokat. Így szélesítjük az Úr szőlőjét. Isten látni akarja hitünk, szeretetünk és türelmünk jeleit. Figyeli, hogy felhasználjuk-e minden lelki ajándékunkat; igyekszünk-e jól képzett munkások lenni szőlőjében a földön, hogy beléphessünk országába, abba az édeni otthonba, amelyet Ádámnak és Évának törvényszegésük miatt el kellett hagyniuk.
Isten atyaként viszonyul népéhez, és atyánkként igényli hűséges szolgálatunkat. Gondoljuk át Krisztus életét! Az emberiség vezéreként és Atyja szolgájaként példájával megmutatta, hogy Isten minden gyermekének milyenné kell és lehet is válnia. Isten ma minden embertől Krisztus engedelmességét kívánja. Krisztus szeretettel, készségesen és önként szolgálta Atyját. "Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem - mondta -, a Te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40: 9). Krisztus nem tartott semmilyen áldozatot túl nagynak, semmilyen munkát túl nehéznek annak a feladatnak az elvégzéséhez, amely jövetelének célja volt. Tizenkét éves korában mondta: "Nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?" (Lk 2:49). Hallotta a hívást, és vállalta a feladatot. "Az én eledelem az - mondta -, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az Ő dolgát elvégezzem" (Jn 4: 34).
Nekünk is így kell Istent szolgálnunk. Csak az szolgál, aki az engedelmesség legszentebb mércéje szerint cselekszik. Mindazoknak, akik Isten gyermekei akarnak lenni, tanúsítaniuk kell, hogy munkatársai Istennek, Krisztusnak és a mennyei angyaloknak. Ez minden lélek próbája. Hűséges szolgáiról mondja az Úr: "Azon a napon, ... amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek, és kedvezek nékik, amint ki-ki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt" (Mal 3 :17).
A gondviselő Isten olyan utakon vezeti az embert, amelyeken próbára teszi, és alkalmat ad jelleme fejlesztésére. Ezt a nagy célt akarja intézkedéseivel elérni. Így lesz nyilvánvaló, hogy engedelmes-e vagy nem. Nem lehet Isten szeretetét jó cselekedetekkel megvásárolni, de jótetteinkkel bizonyítjuk be, hogy él bennünk ez a szeretet. Ha akaratunkat alárendeljük Isten akaratának, akkor nem azért szolgálunk, hogy elnyerjük szeretetét. Ezt a szeretetet ingyen ajándékként kapjuk, és ha szeretjük Istent, örömmel engedelmeskedünk parancsainak.
A világon ma csak két osztály van, és az ítéletkor is csak két osztály lesz: azoké, akik áthágták Isten törvényét, és azoké, akik engedelmeskedtek neki Krisztus megmondta, hogy mi az a próba, amellyel hűségünket vagy hűtlenségünket bizonyítjuk. "Ha engem szerettek - mondta -, az én parancsolataimat megtartsátok ... Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak... Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet; és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem." "Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az Ő szeretetében" (Jn 14 :15-24; 1 5 :10)."

Ellen G. White

Köszi Tavasz, ez jól jött, mert épp elkezdtem zavarba jönni, amikor utólag elolvastam a régifórum c. topikban, hogy inkább nem kéne ide onnan másolgatni... és le is állok vele.

-

A VILÁG SZEMETJE

„Szinte a világ szemetjévé lettünk.” 1Kor 4.9-13

Pál apostol eme szavaival nem túloz. Nem amiatt nem illenek ránk, az evangélium szolgáira szavai, mert elfelejti az igaz valóságot, amikor használja őket, hanem mivel túl sok az olyan finom kapcsolat az életünkben, ami nem engedi, hogy a világ szemetjévé legyünk. „Betöltöm, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben” (Kol 1.24): ebből nem a megszentelődés tűnik ki, hanem az, hogy ki vagyunk választva az evangélium hirdetésére.
Péter így szól: „Ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek” (1Pét 4.12). Ha különösnek találjuk azokat a dolgokat, amelyekkel találkozunk, ez azért van, mert nyúlszívűek vagyunk. Titkos kapcsolataink vannak, melyek visszatartanak minket a sártól: Én nem akarok meghajolni; én nem engedek. Nem is kényszerít senki. A fogaid bőre is megmenthet, ha akarod. Kivonhatod magad azok közül, akik ki vannak választva az evangélium hirdetésére.
De mondhatod azt is, hogy: Nem bánom, ha mindjárt a világ szemetje gyanánt kezelnek is, csak az a fő, hogy az evangélium hirdettessék. Jézus Krisztusnak az a szolgája, aki Isten evangéliumának valóságáért vértanúságot is kész vállalni. Ha egy erkölcsi alapon álló ember jut kapcsolatba a hitványsággal, a hitszegéssel és az erkölcstelenséggel, a benne lévő emberi jóság olyan borzasztó csapást szenved, hogy szíve reményvesztetten zárul be. Isten megváltó valóságának csodája abban áll, hogy még a legrosszabb és a legelvetemültebb ember sem tud soha lehatolni az Ő szeretetének mélységébe. Pál nem azt mondja, hogy Isten azért választotta ki őt, mert meg akarta mutatni, hogy milyen csodálatra méltó embert tud belőle csinálni, hanem azért, „hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem” (Gal l.16)

Hát igen a „szemetjévé” az mégsem azt jelenti „nagyra becsülté” lenni a világ számára.

Én pillanatnyilag nem tudok elcsendesedni, de mindenkinek SZERETETTEL küldöm Istennek ezt az Igéjét:,
,,Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, magaviseletben, szeretetben, lélekben, a hitben és a tisztaságban!
Pál lev. Timóteushoz 4:12

KRISZTUS SZEMÉLYES HATALMÁNAK GYŐZELMES FENSÉGE

„Mert Krisztusnak szerelme szorongat minket.” 2Kor 5.14.

Pál arról beszél, hogy mennyire legyőzte, lenyűgözte, szinte satuba fogta őt Krisztus szeretete. Kevesen tudják közülünk, mit jelent Isten szeretetének fogójában lenni; minket csak saját tapasztalataink kényszere tart fogva. Pál apostolt Isten szeretete tartotta, míg minden egyéb el nem tűnt látóköréből. „Krisztusnak szerelme szorongat minket”: ha ezt a hangot hallod egy ember életéből kicsendülni, nem lehet félreértened. Ebből megtudod, hogy Isten szeretete szabadon működik annak életében.
Ha Isten Lelke újjászül minket, bizonyságtevésünk hangsúlya, nagyon helyesen, azon van, amit Isten tett értünk. De a Szentlélek által való keresztség örökre kitörli ezt, és mi kezdjük megérteni, mit gondolt Jézus, mikor így szólt: „és tanúim lesztek” (ApCsel 1.. Nem annak a tanúi, amit Jézus tud tenni, hanem: „nékem tanúim”. Mindent, ami velünk történik, olybá veszünk, mintha Vele történnék, akár dicséret, akár szidalom, akár üldöztetés, akár ajánlás az. Csak az tud Jézusért így helyt állni, akit az Ő személyes hatalmának fensége kényszerít erre. Ezen múlik minden, és különös, hogy mégis erre jön rá legutoljára a keresztyén munkás. Pál azt mondja, hogy őt Krisztus szeretete tartja fogva. Erre vezethető vissza minden tette és cselekedete. Akár bolondnak, akár józannak tartják az emberek: nem törődik ezzel, csak azért az egyért él, hogy Isten ítélőszéke és Jézus Krisztus szeretete felől meggyőzze az embereket. A Krisztus szeretetének való ilyen átadás az egyetlen, ami gyümölcsöt hoz az életben, és ez mindig Isten szentségének és hatalmának a benyomását hagyja maga után, nem pedig a mi személyes szentségünkét.

KÉSZ VAGY-E ÁLDOZATUL ADNI MAGAD?

„De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgá-latánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal.” Fil 2.16

Kész vagy-e áldozatul adni magad a hívők munkája érdekében, italáldozatként kiontani véred mások hitének oltárán? Vagy azt mondod — „Egyelőre nem adom magam áldozatul, nem akarom, hogy Isten válassza meg a munkámat. Magam kívánom kiválasztani áldozatom színhelyét; szeretném, ha arra méltó emberek kísérnének figyelemmel, mondván: ezt helyesen csináltad!”
Más dolog a magad magányos útját járni méltóságteljes hősiességgel, de egészen más, ha az Isten által számodra kijelölt út azt jelenti, hogy lábtörlő légy más emberek lába alatt. Tegyük fel, hogy Isten meg akar tanítani arra, hogy elmondd: „Tudok megaláztatni is...” (Fil 4.12) kész volnál-e áldozatul adni magad ezen a módon? Kész vagy-e még annyi sem lenni, mint csepp víz a vederben, annyira reménytelenül jelentéktelen lenni, hogy végzett szolgálatoddal kapcsolatban többé még csak nem is emlékeznek rád? Kész vagy-e adni és felemésztődni, nem azt várni, hogy néked szolgáljanak, hanem azt nézni, hogy te hogyan szolgálhatsz másoknak? Egyik-másik szent nem képes szolgai munkát végezni, és csak azért marad szent, mert az efféle munka méltóságán aluli.

KÉSZ VAGY-E ÁLDOZATUL ADNI MAGAD?

„Mert én immár megáldoztatom...” 2Tim 4.6

Mert én immár megáldoztatom. — Ezt az akarat, nem pedig az érzelmek útján lehet keresztülvinni.
Mondd Istennek, hogy kész vagy áldozatul adni magad, azután ne törődj azzal, hogy mi lesz a következménye, nincs helye többé panasznak és mindegy, hogy mit választ Isten a számodra. Isten egyedül vezet át téged a válságon, itt senki sem tud másnak segíteni. Külső kereteiben a régi lehet az élet; a különbség az akaratban van. Menj át ezen a válságon akaratodban, aztán ha külső életedben is megjelenik a válság, nem törődsz többé azzal, hogy milyen áldozatodba kerül. Ha nem intézed el ezt Istennel akaratod világában, végül is önsajnálkozás ébred benned önmagad iránt.
„Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához” (Zsolt 118.27.). Az oltár tüzet jelent: megégést és megtisztulást, egy célra való elkülönülést, minden olyan hajlam lerombolását, amelyet nem Isten támasztott bennünk, minden olyan kapcsolat megszüntetését, amely nem Istenben való kapcsolat. Nem neked kell ezeket szétrombolnod, hanem Istennek: te csak odakötözöd az áldozatot az oltár szarvához és ügyelsz arra, hogy ne támadjon benned önsajnálkozás, amikor a tűz elkezd égni. E tűzpróba után nem marad benned semmi, ami rád nehezedni vagy elkedvetleníteni tudna. Ha újra jön a válság, megtapasztalod, hogy a dolgok nem érinthetnek többé úgy, mint azelőtt. Miben áll a te tűzpróbád?
Mondd meg Istennek, hogy kész vagy áldozatul adni magad, s Isten mind-annak fog bizonyulni az életedben, aminek legmerészebb álmaidban képzelted Őt valaha.

"Ha hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, áldott leszel a városban..." (5Mózes 28:2-3)

A város tele van sürgéssel-forgással, aki nap mint nap benne jár, érzi,hogy ez mennyire felőrli az embereket. Csupa lárma, kavargás, nyüzsgés, fájdalmasan nehéz robot: sok a kísértése, veszedelme és gondja. De ha Isten áldásával megyünk oda, eltűnik a nehézségek éle. Ha áldásával maradunk ott, örömet találunk kötelességeink teljesítésében, és erőt kapunk feladataink elvégzéséhez.
Isten áldása talán nem tesz minket naggyá a városban, de megtart a helyes úton; talán nem tesz gazdaggá, de megőriz becsületesnek. Legyen bár munkás, tisztviselő, igazgató, kereskedő vagy elöljáró valaki, a város sok alkalmat nyújt a hasznos életre. Ott jó halászni, ahol nyüzsög a sok hal, ott reményt adó az Úrért való munka, ahol nyüzsög a sok ember. Lehet, hogy jobban szeretjük a vidék csöndjét, de ha hivatásunk a városba szólít, azt is szeretni fogjuk, mert tág teret ad munkálkodásunknak.
Ez az ígéret arra biztat, hogy várjunk jó dolgokat, legyen fülünk nyitott az Úr szavának meghallására, kezünk kész rendelkezéseinek végrehajtására. Az engedelmesség áldást hoz. A parancsolatok megtartásának "jutalma bőséges" (Zsolt. 19:12)

A LEVERTSÉG ISKOLÁJA

„Pedig mi azt reméltük... De a mai nap már harmadik azóta, hogy ezek lettek.” Lk 24.21

A tanítványok minden megállapítása igaz, de a megállapított tényekből vont következtetések mégsem voltak helyesek. Minden, ami a lelki levertség látszatát kelti, mindig helytelen. Ha csüggedés és bágyadtság jönnek rám, mindig én magam vagyok a hibás, nem Isten, vagy valaki más. A levertség két forrás egyikéből fakad: vagy kielégítettem egy vágyamat, vagy nem.
A vágy azt jelenti, hogy azonnal akarok valamit. A lelki vágy arra bír, hogy kérdésemre választ kérjek Istentől, ahelyett, hogy magát a választ adó Istent keresném. Mit szoktam Istentől bizodalommal kérni, hogy megtegye? Ma — a közvetlen jelenben — van a harmadik napja és Ő még mindig nem tette meg, amit vártam, ennélfogva azt képzelem, hogy jogosan vagyok levert, és jogosan hibáztatom Istent. Valahányszor arra helyezzük a hangsúlyt, hogy Isten felel az imádságra, kizökkenünk a helyes nyomból. Az imádság értelme az, hogy Istenbe fogódzunk bele, nem az Ő válaszába. Lehetetlen, hogy a testileg egészséges ember a levertség áldozata legyen. A levertség a betegség jele, és ez áll a lelki életre is. A lelki levertség nagy baj, és mindig minket érhet érte a vád.
Égi látomásokat várunk, Isten hatalmának földrengéseit és villámlásait keressük, (levertségünk bizonyítja ezt) és nem is sejtjük, hogy Isten állandóan velünk van a minket körülvevő hétköznapi dolgok és emberek közepette. Ha a hozzánk legközelebb eső kötelességünket elvégezzük, meglátjuk Őt. Isten felől akkor kapjuk a legcsodálatosabb kijelentéseket, ha megtanuljuk, hogy a hétköznapi dolgok azok, amelyekben istensége megvalósul.

Február 7.




"Szeretsz-e engem?"
János 21,16


Két egyszerű szó. Nincs az a fegyver, ami jobban mellbe vághatna. Lehet, hogy soha nem is gondolkoztál rajta. Keresztyén ember vagy, templomba jársz, most is imádkozol, persze, hogy szereted Megváltódat. Péter is úgy gondolta, hogy ez természetes, magától értetődő. Csak amikor Jézus háromszor egymásután tette fel neki ezt a kegyetlen kérdést, akkor döbbent meg, de igazán. Te hányszor mondtad ki Isten nevét könnyelműen, úgy, hogy oda se figyeltél, esetleg káromkodásban? Hányszor hallgattál istentelen társaságban, jó, nem tagadtad meg, de talán még mosolyogtál is, amikor bölcsen tagadták, kikacagták, megvetették? Soroljam? A lelkiismereted pontosabban sorolja mindezeket. Eléd áll Krisztus az igében, látod a kereszten megkínzott alakját, és feltámadott dicsőségében rád szegezi kérdő szemét, melyből feléd árad a keresztet is vállaló szeretete. Szelíden megkérdi: Valóban szeretsz te engem? Szörnyű kérdés! Próbálj felelni rá! Legalább annyit, mint Péter a harmadszori kérdésre: Uram, te tudod, egyedül csak te tudod, hogy minden mást mutató szavam, cselekedetem, gyávaságom, bűnöm ellenére én mégis szeretlek Téged.

PILLANATNYI ÉS TARTÓS MEGSZENTELŐDÉS

„A békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől.” 1Tessz 5.23

Mikor megszentelődésért imádkozunk, készek vagyunk-e szemügyre venni ennek a versnek a követelményét? Mi túl könnyen szoktuk venni a megszentelődés fogalmát. Készek vagyunk-e bármily árat megfizetni a megszentelődésért? Földi érdekkörünk erős leszűkítését, és Isten iránti érdeklődésünk végtelen kiszélesítését kell érte vállalnunk. A megszentelődés azt jelenti, hogy mindenestől Isten szempontjaira központosítjuk magunkat. Azt jelenti, hogy minden testi, lelki és szellemi erőnket megláncolva, készenlétben tartjuk Isten céljai számára. Készek vagyunk-e arra, hogy véghezvigyük önmagunkban mindazt, amire kiválasztott minket? És miután Ő befejezte bennünk művét, készek vagyunk-e úgy elkülöníteni magunkat Isten számára, ahogy Jézus tette? „És én őértük odaszentelem magamat” (Jn 17.19). Sokan azért nem tapasztalták meg a megszentelődést, mert még nem jöttek rá, hogy mit is jelent a megszentelődés Isten szempontjából. A megszentelődés oly nagymértékű eggyé lételt jelent Jézussal, hogy az Őt kormányzó lelki beállítottság minket is irányítani fog ezentúl. Elkészültünk-e arra, hogy Pál apostol imájának szárnyaló lendülete minket is magával ragadjon? Készek vagyunk-e így szólni: Uram, tégy engem olyan szentté, amily mértékben csak képes vagy egy kegyelemből megváltott bűnöst megszentelni! Jézus imádkozott azért, hogy mi egyek legyünk Ővele, miként Ő is egy az Atyával. A Szentlélek bennünk lakozásának egyetlen és kizárólagos ismertető jele a Jézus Krisztushoz való családi hasonlatosságunk és mindattól való megszabadulásunk, ami nem hasonlít Őhozzá. Készek vagyunk-e félreállni, hogy a Szentlélek elvégezhesse bennünk a maga munkáját?