Február 8.

Felszínes hit


"És a sziklás földben levők azok, akik mikor hallják. örömmel fogadják az Igét, de ezeknek nincs gyökerük. "
(Lukács 8, 13)


Beléjük hullik, de nem hatol beléjük. A felszínen marad. A sziklásföld a szív még feltöretlen talajának a képe. Érzelmileg nincs náluk baj. Az Igét örömmel fogadják. Boldogok, fellelkesülnek, de a mélyben még erős ellenállás működik. Akaratukat még nem szolgáltatták ki az Úrnak. Még mindig saját kívánságaik és vágyaik a döntők, s így hamarosan ismét elbuknak, mihelyt természetes akaratuk megszólal. Szóban mindig készek arra, hogy örömmel mondják: az Úré vagyok, de szívük mélyén, sokszor nem is tudatosan, számtalan "nem" gyűlik fel. Hitük csak kis ideig tart. Amint kísértéssel találkoznak, elbuknak. A szenvedéstől való félelmet nem tudják magukban legyőzni. Az Igéért nem hajlandók gúnyt vagy üldöztetést magukra vállalni. Ha pedig az Úr nem teljesíti szívük kívánságait, sőt csalódások érik őket, megbotránkoznak benne. Mert mindennek úgy kell lenni, ahogy ők szeretnék.

Az igazi megtérés nemcsak érzéseinket, de akaratunkat is meg-fordítja. Annak is a meghaláson kell keresztülmennie. Nem szabad az "óembert" kegyes köntösbe öltöztetni. Le kell vetni azt mindenestől. Még a hivő keresztyének között is milyen sokan vannak, akik soha igazán össze nem törtek. Örömteli időket megéltek már, de soha nem szomorodtak meg mélyen önmaguk miatt. Nem ismerték fel teljes elveszettségüket. Ezért van bennük annyi kemény farizeusi érzés és rejtett önigazság. Szívük talaját még soha nem puhították meg a bűnbánat könnyei. Érezni bennük a hajlíthatatlan én-t. Ha pedig becsvágyukat sérelem éri, megsértődve visszavonulnak. - Vajon az ilyen keresztyének arra vannak-e ítélve, hogy egy egész életen keresztül ebben a félúton elakadt állapotban maradjanak? Nincs lehetőség számukra, hogy megváltozzanak? De igen, Isten kegyelme kihozhatja őket ebből. Nézzük csak Pétert. Az ő szívében is töretlen volt még a magabiztosság talaja, ezért bukott el a kísértés órájában. De éppen ezen keresztül jutott őszinte, mély bűnbánatra. Keservesen sírt és önmagába vetett hite összeomlott. Nem akart már többé első lenni az apostolok között. Bensőleg teljesen megsemmisült, és ekkor kezdtek mélyre hatolni a gyökerek. Mindene lett a Megváltó, ő töltötte be őt egészen. A teljes bűnbánat eltéphetetlenül hozzá kapcsolta. Ne elégedjünk hát meg, míg énünk utolsó darabja is szét nem zúzódik.

KIMERÜLTÉL LELKILEG?

„Örökkévaló Isten az Úr...nem fárad, és nem lankad el.” Iz 40.28

A kimerültség azt jelenti, hogy az életerők egészen elhasználódtak. Lelki kimerültség sohasem a bűn, hanem a szolgálat következményeképpen áll elő. Hogy ki vagy-e merülve, vagy nem, az attól függ, hogy honnan meríted az erőtartalékod. Jézus így szólt Péternek: „Legeltesd az én juhaimat!” (Jn 21.17), de nem adott neki legelőt. A megtöretett kenyérré és kiöntetett borrá levés folyamata azt jelenti, hogy neked kell más lelkek táplálékává lenned mindaddig, míg meg nem tanulják az Istenből való táplálkozást. Hadd ürítsenek ki téged fenékig. Legyen gondod az erőtartalékra, különben csakhamar kimerülsz a végsőkig. Míg más lelkek meg nem tanulják, hogy egyenesen Jézus Krisztus életéből merítsenek, addig rajtad keresztül fognak meríteni. A szó betűszerinti értelmében kiszívnak téged, míg megtanulják, hogy Istenből vegyék a táplálékukat. Kötelességünk Istennel szemben, hogy az Ő bárányaiért úgy tegyünk meg mindent, akárcsak Őérte tennénk.
A kimerültséghez vezetett az a mód, ahogy eddig Istennek szolgáltál? Ha igen, akkor vizsgáld át újra vonzalmaidat. Mi indított a szolgálatra? Saját emberi együttérzésed vagy a Jézus Krisztus váltsága képezi szolgálatod alapját? Újra meg újra térj vissza vonzalmaid alapjára és emlékezz arra, hol van az erőforrásod. Nincs jogod azt mondani, hogy: Uram, úgy ki vagyok merülve. Azért váltott és szentelt meg téged, hogy Ő merítsen ki. Légy kimerített Isten számára, de gondolj arra, hogy Istenben van az erőtartalékod. „Minden forrásaim Tebenned vannak” (Zsolt 87.7)

Péld 11,25. A mással jóltevő ember megkövéredik; és a ki mást felüdít, maga is üdül.
üdv
ex

Február 9.

Érzelmi keresztyének


"Örüljetek reszketéssel. "
(Zsoltár 2, 11)


Sok esetben elhamarkodott az az öröm, amivel az evangéliumot fogadják. Aki nem ismerte fel a bűn nyomorúságát, annak az öröme csak múló mámor. Nem marad meg a kísértések idején, mert csak érzésekre alapozódott. Egy bizonyos pontig bárki eljuthat a megtérés útján, de mivel szeretné megőrizni az emberek megbecsülését és szeretetét, visszariad a lemondásoktól, az engedelmesség útjától. Nem akarja magát egészen kiszolgáltatni az Úrnak. Csak jó napokban akar az Úr tanítványa lenni. Amint azonban gúny és üldöztetés éri, csődöt mond és elbukik. Kiderül, hogy öröme érzelmi jellegű volt csupán.

A mi természeti érzelmeink változók, fel és alá hullámzanak; hol az eget csapkodja örömünk, hol a szomorúság halálos mélységeibe zuhanunk. Ideig-óráig" mégcsak örvend az ember a világosságnak, ami belehatol a földi sötétségbe, de azután elveszti vonzóerejét és jönnek a csüggesztő hangulatok. Az ember azt hiszi, hogy lelke mélyéig keresztyén, mert boldognak érzi magát. De az, amit hangulatilag vagy érzelmileg magunkénak tudunk, még nem biztos, hogy a valóságban is az. Az öröm felhőiből könnyen alázuhan az ember és szégyenkezéssel ébred annak tudatára, hogy túlértékelte önmagát. Péter annyira erősnek érezte az Úr iránt való szeretetét, hogy készen volt a börtönbe vagy akár a halálba is menni vele. De mennyire csalnak az érzések: néhány óra múlva megtagadta őt. - Egy evangélizáció alkalmával egy leány az Ige hatása alá került. Az Isten szerint való megszomorodás után túláradó öröm fogta el. Szülei és szomszédai nem győztek csodálkozni a változáson és bátor bizonyságtételén. Az öröm csodálatos hetei következtek. Azonban később jelentkezett egy kérő, aki nem volt hívő ember. Az Úrban való öröm elhalványult és az Úr Igéje ellenére, benső engedetlenségből "igen"-t mondott a kérőnek. A belső elhidegülés és az Istentől való eltávolodás évei jöttek; azután egyik szenvedés a másikat érte, de a fiatal nő nem értette meg többé az Urat. Az egykori búzgó odaadás csak érzelmi dolog volt nála.

Nem mindig azok a legnagyszerűbb keresztyének, akiket eláraszt az öröm, mint ahogy nem azok a legrosszabb keresztyének, akik belsőleg még mindig sok szomorúságon, ítéleten mennek keresztül. Amikor csüggeteg vagy, ne ess kétségbe, hanem örülj annak, hogy bűneid ellenére ís, mégis az Úr Jézus tulajdona vagy.

"Ha azt vizsgáljuk, hogy mit jelent az Újszövetségben, ill. Bibliában a szeretet(agapé), akkor kiindulópontul önkénytelenül is Jézusnak az a szava kívánkozik, amellyel a szeretetet jelöli meg, mint a legnagyobb parancsolatként: Márk 12, 28-34; Máté 22, 34-40; Luk. 10, 25-28. Jézus e szavával az Ószövetséget idézi (V. Móz. 6, 4-5 és III. Móz. 19, 18.) s Isten szeretetét úgy jelöli meg, mint a legnagyobb parancsolatot, melyhez a másik, t.i. a felebarátnak (vagy pontosabban a ,,szomszéd -nak) a szeretete ,,hasonló . E két parancsolaton függ --- mondja Jézus, --- azaz e két parancsolatban foglaltatik össze az egész törvény és a summája. De félreértésre adhatna alkalmat, ha ebben az összefüggésben csak arra utalnánk , hogy a szeretet ,,parancsolata az Ószövetségből származik. Sokkal többről van szó, mint egy az Ószövetségből átvett parancsolatról. Hiszen Jézus foglalja össze ebben az igében az ószövetségi kinyilatkoztatás teljességét: sem az Ószövetség, sem a késői zsidóság erre ,,nem jött rá . Jézus szavával az Ószövetség új értelmet nyer, bármily nagy jelentősége volt is az ószövetségi gondolkodás számára a szeretetnek.3)

De mi az a szeretet, melyről Jézus beszél? Ennek megállapításánál Máté 6, 24 kínálkozik segítségül: a szeretet itt ellentéte a gyűlöletnek és szinonim kifejezése annak, hogy valakihez ,,ragaszkodunk , továbbá, hogy valakinek ,,szolgálunk . Istent szeretni tehát annyi, mint Istenhez ragaszkodni, neki szolgálni, engedelmeskedni. Már itt kiküszöbölődik az a félreértés, mely a szeretet érzelemnek tekinti, s azt szereti hangoztatni, hogy a szeretet nem lehet parancsolat tárgyává tenni, mivel hiszen a szeretet ,,érzelem , amely spontán módon támad lelkünkben. Jézus ritkán beszél a szeretetről, de hogy evangéliumának mégis mennyire centrális tartalmához tartozik, azt mutatja az ellenségeink szeretetének követelése (Máté 5, 43-48.). Vele Jézus a legnagyobb parancsolattal kapcsolatban idézett III. Móz. 19, 18 követelését tetézi meg, vagy helyesebben: viszi a teljes következetességig keresztül. Jézus tanítványaitól nem valami elfolyó érzelmet kíván ellenségeik iránt, hanem azt, hogy jót cselekedjenek velük, áldják őket és imádkozzanak értük (Luk. 6, 27-28.). A felebaráti szeretet, úgy mint ellenségeink szeretete segítségnyújtás a bajba jutottnak. Az irgalmas samaritánusról szóló példázat (Luk. 10, 30-37.) is azt tanúsítja, hogy a felebaráti szeretet irgalmasság és megsegítő könyörület gyakorlása még azok iránt is, akik velünk gonoszul cselekszenek."

Az írás a bdeg.sopron.hu honlapjáról való

MEGDERMEDT ISTEN FELŐL VALÓ KÉPZELETED?

,,Emeljétek fel a magasba szemeiteket és lássátok meg, ki teremtette azokat?” Ézs. 40.26

Ézsaiás napjaiban Isten népének képzeletét teljesen megdermesztette a bálványokra való folytonos tekintgetés. Ézsaiás újra az ég felé irányítja tekintetüket, vagyis megtanítja őket képzeletük helyes használatára. A természet a szent számára olyan, mint egy szentség. Ha Isten gyermekei vagyunk, a természet óriási kincsesház a számunkra. A fúvó szél, az éjszaka és a nappal, az égbolt jelei, az esztendő napjai, a föld rügyezése és hervadása által valósággal maga Isten jön hozzánk, ha megdermedt képzeletünket arra használjuk fel, hogy észrevegyük e jelenségeket.
Lelki erőnk központosításának próbája az, hogy foglyul tudjuk-e ejteni képzeletünket. Bálványok képére tekintget a képzeleted? Magad vagy ez a bálvány? Vagy a munkád? Vagy a keresztyén munkás felől való elképzelésed? Az üdvösség és a megszentelődés felől szerzett tapasztalatod? Ha igen, akkor Istenről való képzeleted meg van dermedve, és ha nehézségek ellen küzdesz, nincs erőd, mert teljes sötétség vesz körül. Ha képzeleted meg van gémberedve, ne tekintgess vissza saját tapasztalataidra, mert csak Isten tud rajtad segíteni. Lépj ki magadból, fordulj el bálványaid arcától, fordíts hátat mindennek, ami megdermesztette képzelőerőd. Szedd össze magad, vedd magadra Ézsaiás gúnyos megjegyzését, melyet a népnek vetett oda, és fordítsd a képzeleted öntudatosan Isten felé.
Imádságaink azért is szoktak ellanyhulni és eltompulni, mert nincs bennünk elég képzelet ahhoz, hogy megfontoltan Isten elé állítsuk magunkat. Meg kell tanulnunk, hogyan lehetünk megtöretett kenyér és kiöntetett bor, nem annyira az emberekkel való kapcsolat, mint inkább az érettük való közbenjárás útján. A képzelet az az erő, amelyet Isten abból a célból ad a szentnek, hogy kiragadja magát önmagából olyan kapcsolatokba, amilyenekben sohasem volt eddig.

Kedves Tavasz!
És te egyetértesz azzal az írással? Vagy másként vélekedsz a szeretetről?
üdv
ex

rossz a kérdés, nem azért idézek be írásokat, mert nem értek velük egyet , de te úgyis a saját elképzeléseidet vetíted rám...

(még annyit, hogy a Bibliában benne van, hogy mi a szeretet, valaki vagy megérti vagy nem, de úgyis mondhattam volna, hogy vagy érzi, vagy nem)

ERŐTLEN ÉS HALÓDÓ ISTENBE VETETT REMÉNYSÉGED?

„Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében.” Ézs. 26.3

Istenre támaszkodik-e képzeleted, vagy egészen megdermedt? A képzelet megdermedése a kimerültség egyik fő forrása, egyszersmind aláássa a keresztény munkás erejét. Ha pedig eddig még sohasem használtad a képzeleted arra, hogy Isten színe elé állítsd magad a segítségével, kezdd el ezt most! Hiába várod, hogy Isten jöjjön, míg el nem fordulsz bálványaid arcától. Nézz Istenre, és meg vagy mentve! A képzelet Isten legnagyobb ajándéka, amelyet azonban egészen Neki kell szentelnünk. Ha minden gondolatodat foglyul ejted, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak, ez a hit legnagyobb tartalék tőkéjévé lesz a kísértések és megpróbáltatások idején, mivel hited és Isten Lelke összedolgoznak. Tanuld meg, miként kell az Istenhez méltó gondolatokat a természet mindenféle jelenségével: a napkeltével és a napnyugtával, a nappal és a csillagokkal, a változó évszakokkal társítani, és képzeleted sohasem lesz a pillanatnyi indulatok játékszere, hanem mindig Isten szolgálatában fog állni.
Vétkeztünk atyáinkkal együtt... és elfeledtük... : Ha így van, végy egy tőrt, és üsd át vele azt a helyet, ahol újra megfeledkeztél magadról. Éppen most nem szól hozzám Isten, de kellene, hogy tegye. Emlékezz rá, kié vagy és kinek szolgálsz. Szedd össze magad és emlékezz: ezáltal tízszeresére fog növekedni Isten iránti szereteted. Képzeleted nem fog többé megdermedni, hanem eleven és gyors lesz, reménységed pedig kimondhatatlanul ragyogó.

MESTERMUNKÁVAL

„...készítik a hajlékot, tíz kárpittal: sodrott lenből
és kék, és bíborpiros és karmazsinszínűből, kérubokkal,
mestermunkával készítek azokat."
(2Móz 36,7.35)

Ez a fejezet a szent sátor építésének előkészületeivel foglalkozik. Részletes „műszaki" leírást találunk itt. A kivitelezési terv készen van. Most már csak a terv megvalósítása van hátra. Csak? Vajon nem éppen a szép tervek megvalósításánál bukunk el? Kétszer is azt olvassuk: mestermunkával készült a szent sátor (7. és 35. v.). Művészi módon. Gondosan. Tudásuk legjavát adták az építők. Ha ez fontos szempont volt a szent sátornál, mennyivel fontosabb az Isten országának építésénél. Istenünk szolgálatára időnknek, erőnknek, adományunknak legjavát szabad csak adni.
Egy szép, nagy terítőt hozott be valaki lelkipásztorának, ezzel a magyarázattal: sajnos, véletlenül kiégettük az egyik sarkát vasalóval, de talán az Úr asztalára még jó lesz. Mennyire más indulatról tanúskodik az, amikor egy asszony saját hímzésű úrasztali terítőt adományozott a gyülekezetének ezzel a megjegyzéssel: Reggelente hímeztem, amikor még friss voltam, nehogy elvétsek egyetlen öltést is. Imáimat is belehímeztem a terítőbe.
Isten arra hívott el minket, hogy „mestermunkával" építsük az Ö országát. Mit jelent ez?

Az Úr terve alapján. A mi „mestermunkánk" akkor ér valamit, ha azáltal Istennek akarata valósul meg. Mestermunkával lehet ugyanis bálványokat is készíteni, de ez nem kedves Istennek. „A bálványt a mester megönti és az ötvös megaranyozza azt... Okos mestert keres, hogy oly bálványt készítsen, amely nem ingadoz" (Ézs 40,19-20). Ezzel szemben Isten országában az számít „mestermunkának", amikor valaki egészen úgy csinál mindent, ahogy az Úr parancsolta (2Móz 35-36).

Az Úr szeme előtt. Jelenlétében. Isten közelsége biztosítja a munkánk minőségét (3Móz 35-36). „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok" (3Móz 19,2). Ebből következik az apostol intése: „Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embernek" (Ef 6,6-7).

Az Ur dicsőségére. A mi mestermunkánk akkor nyeri el értelmét, ha „az Úrnak dicsősége betölti a hajlékot" (2Móz 40,34). Jézus méltán mondhatta mennyei Atyjának: „Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzem azt" (Jn 17,4). „Elvégeztetett." Mestermunka volt az, amiről a kereszt és a nyitott sír tanúskodik. Jézus tökéletes áldozatára nézve nem túlzó ez a felszólítás: „Akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek" (lKor 10,31).

Egy lelkipásztort szolgálatának 50. évfordulóján így jellemzett egy közeli hozzátartozója: Az igényes Istennek igényes szolgája. Legyünk mi is azok!

István munkája ilyen volt.

És bizony az Úr halálával megvetettségével nem egészen azt mutatja amit a világ elképzelt.

Mk 12,10 Ezt az írást sem olvastátok-é? A mely követ az építők megvetettek, az lett a szeglet fejévé.

Mt 21,42 Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.

--
Ha az Úrnak szolgálunk bizony könnyen lehet hogy mi is ilyen helyzetben kerülünk.

Luk 18
32. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik;
33. És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad.
34. Ők pedig ezekből semmit nem értének; és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel a mondottakat.
--


Lk 23,35 És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja.

--

Az emberek ennyire ismerték fel szeretetét.

Márk 15
31. Hasonlóképen pedig a főpapok is, csúfolodván egymás között, az írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megtartott, magát nem bírja megtartani.
32.A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higyjünk. A kiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák vala őt.
--

És bizony így dicsőítette meg Atyja nevét .

Zsid 5,
8. Ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet;
9.És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, a kik neki engedelmeskednek,

Én sem szeretnék más "tollával ékeskedni", inkább szeretném veletek megosztani egy apró dolgot,amelyet az Úr számomra megmutatott ezzel az igével kapcsolatban:
"A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz."Lk. 11.34-36

Én akkor érzem tisztának a testemet, ha a szemem meglátja más emberek nyomorúságát. Ilyen értelemben is lehet a szem tiszta.
Áldás, békesség

KELL-E FIGYELNEM?

„És mondták Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.” II. Móz. 20.19

Isten iránt nem tudatosan vagyunk engedetlenek; egyszerűen nem figyelünk Rá. Isten közölte velünk parancsait; kezünkben vannak, de mi ügyet sem vetünk rájuk, nem mintha szántszándékkal engedetlenek akarnánk lenni, hanem mert nem szeretjük és nem tiszteljük Őt eléggé. „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (Jn 14.15). Ha egyszer rájövünk, hogy Istennel szemben mindig tiszteletlenek voltunk, a szégyen és megaláztatás érzése tölti be lelkünket, mivel nem ügyeltünk Rá.
Te beszélj velünk...; de az Isten ne beszéljen velünk. Azáltal mutatjuk ki, hogy milyen kevéssé szeretjük Istent, hogy szívesebben hallgatunk a szolgáira, mint Őrá magára. Szeretünk személyes bizonyságtevésekre hallgatni, de azt már nem kívánjuk, hogy Isten maga szóljon hozzánk. Miért félünk annyira attól, hogy Isten közvetlenül szóljon hozzánk? Azért, mert ha Ő szól hozzánk, akkor vagy teljesítenünk kell a parancsot, vagy becsületesen meg kell vallanunk, hogy nem akarunk Neki engedelmeskedni. Ha csak a szolga szavát halljuk, amely nem tartalmaz feltétlen parancsot, könnyen mondhatjuk, hogy: Igen, ez egyszerűen a saját gondolatod, bár nem tagadom, hogy talán megfelel Isten igazságának.
Istent alázom meg azzal, hogy bár Ő engem gyermeke gyanánt kezelt, én mégis folyton semmibe sem vettem? Ha kezdek Rá figyelni, ez a megaláztatás visszaszáll a saját fejemre - Uram, miért is voltam olyan közönyös és oktondi! Mindig ez az eredmény, ha egyszer Istenre hallgatunk. A Rá való hallgatás örömét erősen tompítja az a felett érzett szégyen, hogy olyan sokáig kellett várnia, míg elkezdtünk Rá hallgatni.

2Kor 4,2 Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.

A HALLGATÁSBAN TANUSÍTOTT ODAADÁS

„Szólj, mert hallja a te szolgád!” 1Sám 3.10

Abból, hogy egy esetben hallgattam Isten szavára, még nem következik, hogy mindenre figyelek majd, amit Ő mond. Szívemnek és érzületemnek Isten mondanivalója iránt mutatott érzéketlenségével árulom el, mennyire nem tisztelem és szeretem Őt. Ha szeretem a barátom, önkéntelenül rájövök, mire van szüksége és Jézus azt mondja: „Barátaimnak mondalak benneteket” (Jn 15.15). Engedetlen voltam-e az Úr egyik vagy másik parancsa iránt ezen a héten? Ha idejében felismertem volna, hogy Jézustól jött a parancs, tudatosan aligha lettem volna iránta engedetlen. De közülünk a legtöbben annyira tiszteletlenek vagyunk Istennel szemben, hogy még csak nem is halljuk, amit mond, mintha sohasem szólt volna.
Az a lelki életem rendeltetése, hogy annyira azonosítsam magam Jézus Krisztussal, hogy mindig halljam Istent és tudjam, hogy Ő is mindig hall engem. (Jn. 11, 41). Ha összeköttetésbe jutottam Jézussal, a hallgatásban tanúsított odaadásom révén minden időben hallom Istent. Egy szál liliom, vagy egy fa, vagy Isten egyik szolgája is továbbíthatja Isten üzenetét számomra. Az akadályoz a figyelésben, hogy más dolgokkal foglalom el magam. Nem azon múlik, hogy nem akarom hallani Istent, hanem az átadásom körül van baj. Dolgoknak, a szolgálatnak, meggyőződéseknek szentelem oda magam, Isten aztán beszélhet, amit akar, én nem figyelek Rá. A gyermeki magatartás pedig ez: Szólj Uram, hallja a te szolgád! Ha nem gyakorolom ezt a hallgatásban tanúsított odaadást, Isten szavát csak bizonyos alkalmakkor tudom meghallani; különben más dolgokkal leszek elfoglalva, amelyekről azt mondom, hogy meg kell tennem őket. Közben süketté válok az Ő hangja iránt; nem élem már a gyermek életét. Hallottam-e ma Isten szavát?