rosta írta:
„…….
Ebben a nemtelen küzdelemben nem helyes egyedül Tavaszra, Ezüstre ráhúzni a vizes lepedőt. Elő kell venni a Tivadart, a Magdát, a Figyelőt, az Exrefist és még a csuda sem tudja, ki bunkózta rendszeresen a két lányt.
Tavaszban, Ezüstben is van bőven adrenalin az kétségtelen. Ezt jogosan a szemükre is lehet vetni. Igen, sokszor provokáltak. Ennek ellenére az is nyilvánvaló, hogy nem csak nekik kell elvinni a „balhét”, azt ami itt történt.
Nem tudom, hogy emlékszel e a 14 éves kis Lilykére, akiből bősz keresztyén kritizáló, Mason hívőből a barátunk lett a régi Parókián. Na ezt a történetet hiányolom én Ezüst, és Tavasz esetében!
Kedves Rosta!
Szó sincs arról, hogy Tavaszra akarnék bármit is hárítani.
Arról viszont igen, hogy szeretném, ha túl tudna lépni ezen a ponton.
Ez pedig nem fog menni, ha nem engedi el az eddig történteket.
Ahogy mondtad – van benne adrenalin, nem maradt adósa másoknak, vegyük úgy, hogy neki sem tartozik senki.
Ezüstöt pedig nem tudom miért kevered bele ebbe a beszélgetésbe.
Aki Istent szereti, minden a javára fog válni és okul az eddigiekből. Bízzunk benne, hogy mindenki, aki részes volt a vitákban, szereti Istent.
Azzal, hogy beleszóltál a beszélgetésünkbe, nem segítettél neki az eddigieken túllépni, de nehogy azt hidd, hogy haragszom rád ezért, hiszen ez a te felelősséged, és Tavaszé ha rád hallgat.
Ilyen a fórum.
Persze lehetne másmilyen is, pl ha magadon kezdenéd a stílusváltást, és a vélt vagy valós sérelmek elengedését, jó példát mutatva Tivnek, Exnek, Magdának, Figyelőnek, nekem, és természetesen Tavasznak, milyen is egy igaz keresztény.
A jó példa biztos több Lilykét vonzana a fórumra, a fórum pedig több Lilykét tudna baráttá formálni.
Szóval kezdje mindenki magán.
Hiszen ezért lett a hüvelykujjunk is teremtve -
(Persze ez nem lett falszifikációs ellenőrzéseknek alávetve, tehát minősítheted anakronisztikus gondolattal alátámasztott hipotézisnek, vagy bigott vallásos misztifikáció leképeződésének) miközben másokra mutogatunk, a hüvelykujjunk közben felénk mutogatva eszünkbe juttassa: te is aranygyerekem, te is.
Ha pedig te is, akkor……….