2007-02-21 10:33
Ha függünk valakitől, önértékelési problémánk lehet Szeretethiányos, stresszes világunkban egyre több alkoholfüggő, nikotinfüggő, édességfüggő és tévéfüggő él. Ám az is személyiségromboló lehet, ha valaki egy másik embertől függ, azaz a kapcsolat lététől vagy nemlététől. A megoldás: önismeret, pszichológia és kineziológia.Kapcsolatfüggő… ízlelgetjük a jelzőt. Természetesen mindannyian átéltük már, hogy egy számunkra különösen fontos kapcsolattól nehezünkre esett megválni. Itt azonban másról van szó. Azokat az embereket nevezzük kapcsolatfüggőknek, akik számukra „méltatlan” viszonyokba is belemennek, vagy megromlott kapcsolatokból képtelenek kilépni, mert félnek, hogy majd senkinek nem kellenek, hogy egyedül maradnak. A függőség kiszolgáltatottá, végső soron pedig boldogtalanná teszi őket.
Dicsérd a gyerekedet, ha jót akarsz neki
Így lenne jó gondolkodni: "Ne az legyen a fontos, hogy ne legyek egyedül, hanem az, hogy jól érezzem magam a bőrömben: ha van hozzám méltó társ, akkor vele, ha nincs, akkor egyedül. Majd az Igazi is eljön, de nem sürgős az ügy olyan áron, hogy elvtelen kompromisszumokat kössek vagy én kajtassak kapcsolatért kuncsorogva."
Fontos, hogy a szülők a kezdő önbizalmat megadják: ’ajánlom minden hímnemű lénynek, hogy érezze magát a végtelenségig megtisztelve, hogy ez a csodálatos és fantasztikus nő, az én lányom egyáltalán hajlandó vele szóba állni’.
Szeresd magad, hogy szeressenek
Kívülállóként nem ítélhetünk meg egy kapcsolatot olyan kritériumok alapján, mint korkülönbség és eltérő iskolázottság, hiszen a két ember közötti vonzalom mibenléte rendkívül összetett. Csak az érintettek tudhatják, hogy nekik jó-e egymással, és ha igen, miért.
Szamosiné Valkó Klára kineziológus a különféle problémákat okozó lelki blokkok feloldásával foglalkozik. Munkája során gyakran szembesül azzal, hogy milyen károkat okozhatnak az önértékelésben a negatív gyerekkori hatások: „Párkapcsolatban a férfihoz való viszony az apához fűződő kapcsolatra vezethető vissza. Ha az édesapa lenézte, nem értékelte kellően a nőket, azt eredményezheti, hogy a lánygyermek önértékelés sem lesz megfelelő. Nőként az anyai mintát követjük, és mi is olyan partnert választunk, aki méltatlanul viselkedik velünk. Ha az édesapánk nem fogad el, nem értékel bennünket, a fájdalmat besöpörhetjük ugyan a szőnyeg alá, de tovább munkál a lelkünk mélyén, hogy nem vagyunk megfelelőek. Ezáltal sérül az önértékelésünk és torzul az énképünk. Ez pedig oda vezet, hogy olyan pasit választunk, aki ’rangon aluli’, és akitől továbbra is azt halljuk, hogy nem vagyunk elég jók.
De nem szabad megfeledkezni arról, hogy minden ilyen élethelyzet tanítás. Meg kell tanulnunk azt, hogy ne a másik által érezzük magunkat valakinek, hanem magunkról alakítsunk ki helyes énképet. Nem szabad a kritikával azonosulni, hiszen az nem rólam szól, hanem a másikról, az ő szemléletmódját tükrözi, az ő ’szűrőjén’ jött át. A folytonos kritizálás valójában annak kivetítése, hogy az illető önmagával nem elégedett. Ez feszültséget okoz benne, és csak azáltal könnyebbül meg, ha kritikáit a másikra zúdítja.
Az iskolázatlanabb, az élet dolgaiban éretlenebb partner ’bevonzásának’ azonban az önbizalomhiányon kívül más oka is lehet. Sok ősprincípium dolgozik bennünk, amelyek tudattalanul is meghatározzák választásainkat. Ilyen lehet például az anyaság, a pasiról való gondoskodás vágya, vagy a bennünk élő tanító. Ez esetben azért kerül mellénk az illető, mert nekünk kell őt megtanítanunk valamire.”
Úgy tűnik tehát, hogy néha azért találkozunk egy hozzánk nem illő társsal, mert feladatunk van vele. Az esetek többségében azonban érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen mintákat másolunk és milyen gyerekkori traumákat viszünk át a párkapcsolatok színterére. A legfontosabb, hogy önmagunkkal nézzünk szembe, és – akár szakember segítségével – reális önértékelést alakítsunk ki.
www.nana.hu
Most utólag írom be, hogy ezt a cikket nemigazán olvastam el, csak gyorsan bekopizta a munkahelyen, és meg kell mondjam igaza van a Net-nek, aki utánam írt, mert ez tényleg egy moderneskedő, semmitmondó, közhelyes iromány, amely alig tartalmaz információt, modorosságot annál inkább.
Igazából az önértékelési gondokkal kapcsolatban szerettem volna egy jó cikket bekopizni, de ennél még én is jobbat írok. Ami nem nagy dicsősség szerintem...