Üdv mindenkinek!
Én két, nem egyházi általános iskolában tanítok hittant. Elsőstől a nyolcadikosig majdnem minden évfolyamon. Kevés a gyerek és a többségük, (főleg a kicsik!) erős szeretet és figyelemhiányban szenvednek. Egyik másikat irtózatos nehéz lekötni, de próbálkozom. 3 éve csinálom és nagyon sokat változtak a módszereim. Nem várhatom el tőlük, hogy szellemi képességeik csúcsán érkezzenek az órámra, mert a hittan az órák után van közvetlenül, sokszor még az udvarra sem mehetnek ki. További probléma a szűk időkeret.
De nem azért írok, hogy panaszkodjak, hanem, hogy elmondjam, nagyon sokat kell nekünk igazodni a gyerekekhez. Nem várom már el, hogy csendben figyeljenek és engedelmesen válaszoljanak a kérdésekre. Amikor elvártam, csak rendetlenkedtek. Úgy kell elmondanom a Bibliai történetet, hogy az érdekesaebb legyen, mint egymás piszkálása, vagy a dobálózás, vagy röhögcsélés vagy bármi ami elvonhatja a figyelmet. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bohóckodom, bár az is előfordul néha
, hanem megpróbálok bekerülni az ő kis világukba. Így is előfordul, hogy nem mindenkinél használ és néhányan egyáltalán nem tudnak elcsendesedni. Persze ha az első perctől kiabáltam volna velük és félnének rosszalkodni nálam, akkor csend lenne, de valószínű be se jönnének.
Nem tudhatom, hogy egy adott gyereket mi tud megszólítani. Engem lepett meg a legjobban, amikor komoly kérdések hangzottak el 9 évesek szájából, vagy két pici imádkozni kezdett az óra közben, hogy az Úr Jézus bocsássa meg a bűneiket.
Mit csinálok jól? Mit csinálok rosszul? Fogalmam sincs. Az Úr tudja. Szeretek velük ismerkedni, beszélgetni, tudni róluk. Sajnos ez időnként annak a rovására megy, hogy mélyebben foglalkozzunk a Bibliai leckével. Persze igyekszem tartani a lépést. (olyan már nagyon rég volt, hogy nem is tudtam elmondani)
Ami pedig nagyon fontos: nem tudhatjuk, mi marad meg bennük, amikor kikerülnek az iskolákból, vasárnapi órákról.
Erre meg itt a saját példám. Ref. hittanra jártam egy gyülekezetbe harmadiktól, aztán vasárnapi gyerekórákra egészen hetedikig. Alig emlékszem valamire, de szerettem járni. A történetek közül, amire tisztán emlékszem, az az ősatyák és Dániel, pedig nagyon sok órán vettem részt.
Egyetlen aranymondást jegyeztem meg szóról szóra: "Ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akarata" Ef. 5.17
Konfirmáció után kiestem a gyülekezetből. Senki nem jött utánam,nem keresett, nem is biztos, hogy elért volna valmit, nem tudhatom.
Mégis soha nem kérdőjeleztem meg az Isten létét, tudtam, hogy vele kapcsolatban lehet lenni és sokat imádkoztam. Kamaszként is. A főiskolán is. Életem legmeredekebb időszakaiban is. 21 voltam, amikor hitre jutottam evangélikus közegben. Azóta köztük vagyok és próbálom kiagyalni, mivel lehet a fiatalokat megszólítani.