Sziasztok!
Ide írom a témát, mert ide való.
Azt hiszem, néhányan talán tudják, hogy sok mindenben nem értek egyet Rostával, de őszintén szólva jólesett, hogy pont egy férfi említette meg a fórumon ezt a témát, és hogy egy férfi felháborítónak tartja ezt és szóvá is teszi. Én pontosan azért nem akartam erről írni, mert akkor "feminista nyavajgásnak" fog tűnni. Így jobb volt.
Borzasztónak találtam, hogy rendőrök képesek voltak megerőszakolni egy nőt. Tudom, még nincs bebizonyítva, mert talán álrendőrök voltak. De én őszintén szólva nem hiszem. Tudjuk nagyon jól, hogy hogy állnak hozzá a rendőrök a nemi erőszakhoz Magyarországon. Szégyenletes:
"85 százalékuk kurva. Dugni akart, és megegyezési problémái támadtak. Nyíltan vagytitokban prostituáltak."
Egy rendőrtiszt, a nemi erőszakos ügyek szakértője
Forrás:
Amnesty International
Igaz, hogy itt főleg a családon belüli erőszakról esik szó, de a családon kívüliről is hasonlóan vélekednek feltehetően többen.
Sajnos több lányt/nőt ismerek, aki ha éppen hogy(többé-kevésbé) meg is úszta a nemi erőszakot(konkrét aktust), de elég komoly atrocitásoknak volt kitéve (idegenek/vagy nem idegenek által). Egyik sem szólt a rendőrségnek. (Én sem, mikor velem esett meg ilyesmi). Őszintén szólva nem tudom, miért. Én azt hiszem a félelem miatt, és azért, mert nem tudtam megjegyezni a kocsi rendszámát, és úgy gondoltam, csak kiröhögnének, hiszen csak a külső leírás alapján elkapni valakit...
Különben is azt tapasztaltam, hogy "kis" ügyek nem érdeklik a rendőrséget. Ha ellopják a biciklid, bemész, majdnem kiröhögnek. Ilyen bagatell dolgokkal nem foglalkoznak. Úgyhogy
sajnos most azt kell mondanom: jól tették azok a nők, akik nem szóltak a rendőröknek? Lehet, hogy sajnos igen.
Mindenesetre nekem nagyon jólesik az, hogy Istennek határozott véleménye van a családon belüli erőszakról.
" a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza," Ef. 5: 28-29
Magyarul ellenzi. Ennyi.
A nem családon belülire meg gondolom, ez vonatkozik: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat." Nem?
Gabriel, azt mondod, hogy előbb a keresztények legyenek jók, és csak ezen az alapon várhatják el másoktól a helyes viselkedést. Hát én nem tudom, szerintem ennek kölcsönösen kell működnie. (Egyébként Isten is azt mondja, hogy úgy viselkedjünk másokkal, ahogy mi szeretnénk, ha velünk viselkednének. Szerinted ezt csak a keresztényeknek kéne betartani és akkor a többi ember majd - a példa ragadós alapon - magától jó lesz? Ez nonszensz. Egyik társadalom se működhet úgy - most a hívés/nem hívéstől tejlesen függetlenül -, hogy csak a tagjai egy részétől vár el helyes viselkedést. Ez teljesen értelmetlen)
Egyébként milyen alapon kéne mondjuk egy ref. lelkésznek jobb embernek lennie, mint mondjuk egy miniszternek? A miniszternek kéne jobbnak lenni, mert neki van nagyobb hatalma. Az lenne az ideális, ha ő lenne a jobb, szerintem.
A kereszténységnek többek között az a lényege, hogy belátom magamról, hogy én bűnös vagyok. Mivel az vagyok, csak Krisztusra tudok támaszkodni. Természetesen az, hogy tudom, alapvetően nem vagyok jó, nem jogosít fel arra, hogy tudatosan rossz dolgokat cselekedjek másokkal. De a nem keresztényeknek sincs joga hozzá, könyörgöm...
A nem keresztények egy része (főleg a humanisták) azt állítja (Rousseau után szabadon), hogy az ember alapvetően jónak születik, csak a civilizáció és egyéb külső körülmények rontják meg később (ez mondjuk egy vicc, hiszen, mind a civilizációt, mind a külső körülményeket az emberek hozzák létre, szóval...
) Ha ők ezt gondolják magukról (hogy ők alapvetően jók) akkor nekik milyen alapon van joguk kevésbé jónak lenni, mint egy kereszténynek, kérdem én?
Miért nekünk (kegyelmet nyert bűnösöknek) kell jónak lenni?
(Hozzáteszem még egyszer: senkinek sincs joga akarattal ártani a másiknak, hittől és mindentől függetlenül. De ennek ellenére mindenki tesz rosszat...mert ilyen a megromlott emberi természet)
Szeretettel: Emilien
(ui: töménytelen helyesírási hiba 6-odjára sikeresen kijavítva
)