SZOKD MEG, HOGY NE LEGYENEK SZOKÁSAID

„Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem marad Urunkra, Jézus Krisztusra vonatkozó ismeretetek hatástalan és meddő.” 2Pét 1.8

Ha elkezdünk magunkban valami szokást kialakítani, annak tudatában vagyunk. Vannak idők, amikor tudatosan érezzük, hogy kezdünk erényesek, türelmesek és istenesek lenni, de ez csak az első fokozat; ha itt megállunk, lelki piperkőcök módjára kezdünk büszkélkedni. Az a helyes, ha szokásainkat hagyjuk elveszni az Úrnak bennünk lévő életében, míg csak minden szokásunkat annyira be nem gyakoroltuk, hogy nincs több tudatos szokásunk. Lelki életünk azért oldódik fel állandóan önszemléletben, mivel vannak még tulajdonságok, melyeket nem „ragasztottunk” a többi mellé. Végül is az Úrhoz való viszonyunknak egészen egyszerűnek kell lennie.
A te kis keresztény szokásod isteneddé válhat: a megszabott időben való imádkozás, vagy a bibliaolvasás szokása. Figyeld meg, hogy Mennyei Atyád mint forgatja fel ezeket az időket, ha elkezded magát a szokásod imádni, ahelyett, hogy azt imádnád, akit jelképez. Ezt most nem tehetem, mert éppen imádkozom, ez az én Istennel töltött órám. Nem: ez a te szokásoddal töltött órád! Még hiányzik valami tulajdonság belőled. Ismerd fel ezt a hiányt, „ragaszd” a többi meglévő mellé, azután gyakorold magad benne.
A szeretet azt jelenti, hogy nincsenek látható szokásaid: eljutottál arra a helyre, ahol a szokás eltűnt és gyakorlat által már öntudatlanul cselekszed az illető dolgot. Ha tudatosan vagy szent, akkor még vannak dolgok, amikről azt képzeled, hogy nem vagy képes megtenni, Vannak viszonylatok, amelyekben még messze vagy attól, hogy egyszerű légy; ez azt jelenti, hogy valamit még hozzá kell ragasztani. Az egyetlen természet feletti élet az, amelyet az Úr Jézus élt: Ő mindenütt otthon volt Isten számára. Hol nem vagy még otthon Isten számára? Hadd nyúljon bele Isten a dolgok folyásába a kérdéses körülmények között, míg egészen megragadod Őt és életed egy gyermek életévé alakul.

Te számon tartod bolyongásomat. Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe, legyenek
benne könyvedben! (Zsolt 56,9)

A JÓ LELKIISMERET SZOKÁSA

„Magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindig tiszta legyen Isten és az emberek előtt.” ApCsel 24.16

Isten parancsai az Ő Fia bennünk lévő életének szólnak, következésképpen nehezek az emberi természet számára, melyben az Ő Fia is testet öltött; mihelyt azonban engedelmeskedünk, istenien könnyűvé válnak.
A lelkiismeret az a bennem lévő képesség, amely az általam ismert legmagasabbhoz kapcsolódik és amely megmondja, hogy mi az, amit ez a legmagasabb kíván tőlem. A lelkiismeret a lélek szeme, mellyel Isten és a részéről legmagasabbnak tartott dolog felé tekint, ezért különböző emberekben különbözőképpen nyilvánul meg. Ha megszoktam, hogy állandóan Isten színe elé állítsam magam, lelkiismeretem mindig fel fogja előttem tárni Isten tökéletes törvényét és rá fog vezetni arra, amit tennem kell. Csak az a kérdés, akarok-e engedelmeskedni? Meg kell feszíteni minden erőm, hogy a lelkiismeretem olyan érzékeny állapotban tartsam, hogy botránkozás nélkül járhassak. Olyan tökéletes megegyezésben kellene élnem Isten Fiával, hogy elmém minden helyzetben megújuljon és azonnal megvizsgáljam, „mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes”. (Róm 12, 2)
Isten a legapróbb részletekig nevel minket. Olyan éles-e a fülem, hogy a Lélek legcsendesebb suttogását is meghallom, úgy, hogy tudom, mit kell tennem? „Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének.” (Ef 4.30). Ő nem a mennydörgés hangján közeledik hozzánk; hangja olyan halk, hogy könnyű tudomást sem venni róla. Az egyetlen, ami lelkiismeretünket érzékeny állapotban tartja, annak az állandó megszokása, hogy nyitva legyünk Isten felé. Ha bármiféle vita támad, hagyd abba! Miért ne tenném meg ezt? Rossz vágányra kerültél. Ha a lelkiismeret megszólal, nem lehetséges többé vita. A saját veszélyedre engeded meg valaminek, hogy Istennel való belső közösséged elhomályosítsa. Hagyd el, bármi legyen is és legyen rá gondod, hogy belső látásod mindig tiszta maradjon

A KELLEMETLEN DOLGOK FELETT VALÓ ÖRVENDEZÉS SZOKÁSA

„Hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” 2Kor 4.10

Olyan szokásokat kell kialakítanunk, amelyek által kifejezésre juttathatjuk, mit végzett bennünk Isten kegyelme. Nem arról van szó, hogy meg vagyunk váltva a pokoltól, hanem azért váltattunk meg, hogy Isten Fiának élete látható legyen a mi halandó testünkben. A kellemetlen dolgok révén derül ki legjobban, vajon kiábrázoljuk-e az Ő életét, vagy sem. Az Ő szelídsége válik-e bennem nyilvánvalóvá, vagy pedig a Tőle elszakadt énem ingerlékenysége? Csakis akkor tudok a kellemetlen dolognak örülni, ha határozott lelkesedés tölt el arra a gondolatra, hogy ezáltal Isten Fiának élete fog kiábrázolódni bennem. Akármilyen kellemetlen legyen is valami, szólj így: „Uram örvendek, hogy engedelmeskedhetem Neked ebben a dologban” és abban a pillanatban Isten Fia fog előtérbe nyomulni és életedben láthatóvá lesz az, ami megdicsőíti Jézust.
Nem kell vitatkozni. A világosságnak való engedelmeskedésed pillanatában áthat téged Isten Fia; de ha vitatkozol, megszomorítod Isten Szentlelkét. Állandóan készenlétben kell lenned, hogy kiábrázolhasd Isten Fiának életét, de nem lehetsz állandóan kész, ha szabad folyást engedsz az önsajnálkozásnak. Körülményeink révén derül ki, milyen csodálatosan tökéletes és rendkívül tiszta Isten Fia. Minden, amitől a szívnek gyorsabban kellene verni, egy-egy új alkalom Isten Fiának kiábrázolására. Nem mindegy, hogy a kellemetlenséget magunk választjuk-e, vagy pedig Isten vezet bele minket a kellemetlenségbe. Ha Isten állít bele, Ő bőségesen elég is a segítségre.
Legyen a lelked mindig kész Isten Fia életének kiábrázolására. Sohase élj emlékeidből; legyen Isten Igéje minden időben élő és ható valóság az életedben,

AZ ALKALOM KIHASZNÁLÁSÁNAK SZOKÁSA

„Hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket.” Ef 1.18

Gondolj arra, miért vagy megváltva: hogy Isten Fia kiábrázolódjék halandó testedben. Képességeid minden erejét összeszedve, mint Isten gyermeke, próbáld megvalósítani elhivatásodat. Ragadj meg állandóan minden alkalmat.
Megváltásodért semmit sem tehetsz, de azért már tenned kell valamit, hogy kifejezésre juttasd azt: ki kell dolgoznod, amit Isten végzett benned. Nyelveddel, agyaddal, idegeiddel dolgozol-e ezen? Ha még mindig az a nyomorúságos akadékoskodó vagy, aki a maga útjait járja, akkor hazugság, hogy Isten megváltott és megszentelt téged.
Isten a Főmérnök; Ő azért engedi meg, hogy nehézségek támadjanak, mert meg akarja tudni, képes vagy-e helyesen átugorni rajtuk: „Istenemmel falakat ugrok át.” (Zsolt 18.30). Isten sohasem fog téged megkímélni azoktól a követelményektől, amelyeket fiaival vagy leányaival szemben támaszt. Péter azt mondja: „Szeretteim, ne lepődjetek meg szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek” (1Pét 4, 12.). Használd ki az alkalmat és tedd meg a dolgot! Nem számít, hogy mennyire fog fájni, míg Istennek alkalmat nyújt arra, hogy kifejezésre juttassa önmagát halandó testedben.
Bárcsak ne találkoznék már Isten bennünk siránkozással! Bárcsak láthatná már, hogy tele vagyunk lelki elszántsággal és hajlékonysággal, ami képesít minket, hogy szembe tudjunk nézni mindennel, amit Ő mér ránk. Gyakorolnunk kell magunkat, hogy Isten Fia látható lehessen halandó testünkben. Istennek nincsenek múzeumai. Az élet egyetlen célja, hogy Isten Fia látható legyen; nem írhatunk elő semmit Istennek. Urunk sohasem írta elő Atyjának, hogy mit csináljon és mi sem azért élünk, hogy előírjunk valamit Istennek. Azért vagyunk itt, hogy alávessük magunkat az Ő akaratának. Ha ezt megértjük, megtöretett kenyérré és kiöntetett borrá tesz minket, hogy tápláljunk másokat.

A GAZDAGSÁG SZOKÁSA

„Hogy részeseivé legyetek az isteni természetnek.” 2Pét 1.4

Az ígéretek által az isteni természet részeseivé válunk; az isteni természetet azonban használnunk kell az emberi természet keretein belül, a szokások útján. Az első kialakítandó szokás az Isten rólunk való gondoskodása észrevevésének szokása. Nem áll módomban magamnak megszerezni — mondogatjuk, de ebben az egyik legnagyobb hazugság van. Határtalan rossz ízlésre vall, ha valaki a természetes élet területén pénzről beszél, lelkileg ez szintén így van, mégis úgy beszélünk, mintha a mi Mennyei Atyánk egy félpénzzel akarna minket kifizetni! Azt hisszük, hogy az igazi szerénység jele, ha a nap végeztével így szólunk: Éppen csak hogy átvergődtem, de nagyon komoly küzdelem volt! Pedig a Mindenható Isten mindenestől a miénk az Úr Jézusban! És Ő a legparányibb porszemet és a legtávolabbi csillagot is számba veszi, hogy megáldjon minket, ha engedelmeskedni akarunk Neki. Mit számít az, ha a külső körülmények nehezek? Miért ne lennének azok? Ha szabadjára bocsátjuk az önsajnálkozást és megengedjük magunknak a nyomorúság fényűzését, száműzzük Isten gazdagságát a saját életünkből és másokat is megakadályozunk abban, hogy Isten gondviselésére bízzák magukat. Nincs rosszabb bűn az önsajnálkozás bűnénél, mivel megsemmisíti Istent és az önérdeket ülteti trónra. Megnyitja a szánkat, hogy panaszokat szórjon és életünk mohó lelki élősdivé válik, nem marad bennünk semmi szeretetreméltó, nemes vonás.
Mikor Isten kezd velünk megelégedni, kiforgat minket minden képzelt gazdagságunkból, míg meg nem tanuljuk, hogy „minden forrásaim te benned vannak.” (Zsolt 87.7). Ha Isten fensége, kegyelme és hatalma nem ábrázolódik ki bennünk (anélkül, hogy tudatában volnánk), akkor Isten felelősségre von minket. „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok…” (2Kor 9., tanuld meg hát Isten kegyelmét másokra tékozolni. Hordozd magadon Isten bélyegét és áldása keresztülárad rajtad minden időben.

AZ Ő MENNYBEMENETELE ÉS A MI VELE VALÓ KÖZÖSSÉGÜNK

„És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felemelkedett a mennybe.” Lk 24.51

Nincsenek olyan tapasztalataink, amelyek megfelelnének azoknak az eseményeknek, amelyek Urunk életében a megdicsőülés után történtek. Attól kezdve Urunk élete már a helyettes áldozat munkáját végezte. A megdicsőülés napjáig Ő egy ember tökéletes életét mutatta be csupán; a megdicsőüléstől kezdve minden: Gecsemáné, Kereszt, Feltámadás — egészen idegen számunkra. Az Ő keresztje az a kapu, amelyen az emberi nemzetség minden tagja beléphet Isten életébe; feltámadásánál fogva joga van örök életet adni bárkinek; mennybemenetele által belép Urunk a mennybe és nyitva tartja a kaput az emberiség számára. A mennybemenetel hegyén a megdicsőülés nyert tökéletes befejezést. Ha Jézus a megdicsőülés hegyéről egyenesen a mennybe ment volna, ezt az utat egyedül tette volna meg: nem jelentene most számunkra többet egy dicsőséges történelmi alaknál. De Ő hátat fordított a dicsőségnek és leszállt a hegyről, hogy azonosítsa magát az elbukott emberiséggel. A mennybemenetel a megdicsőülés beteljesedése. Urunk ezzel visszatér előbbi dicsőségébe; de nemcsak egyszerűen, mint Isten Fia tér oda vissza: úgy megy vissza, mint aki Ember Fia is egy személyben. Az Emberfia mennybemenetele révén most már mindenki szabadon odajuthat egyenesen Isten trónja elé. Mint Embernek Fia, Jézus Krisztus szabadon korlátokat rakott a benne lévő mindenhatóság, mindentudóság és mindenütt jelenvalóság elé. Most már ezeket teljes hatalommal bírja. Mint Ember Fiának, Jézus Krisztusnak teljes hatalma van Isten trónjánál. Királyok Királya és uraknak Ura Ő mennybemenetele napjától mindmostanáig és örökké.

GONDOS GONDTALANSÁG

„Nézzétek az ég madarait!… Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek” Mt 6.26-28

Figyeld meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek, egyszerűen csak vannak! Gondolj a tengerre, a levegőre, a napra, a csillagokra és a holdra: mindezek csak úgy vannak és mégis milyen szolgálatot végeznek. Olyan sokszor megsemmisítjük azt a befolyást, amelyet Isten általunk akar gyakorolni, azáltal, hogy tudatosan erőlködve következetesek és hasznosak akarunk lenni. Jézus azt mondja, hogy csak az Istenben való elmélyülés által lehet kifejleszteni a lelki életet. Ne kínozd magad azzal a gondolattal, hogy miképpen lehetsz hasznos mások életében; higgy énbennem, azaz legyen gondod a Forrásra és akkor belőled is „élő víz folyói fakadnak” (Jn 7.38). A józan ész segítségével nem juthatunk el a természetes élet forrásaihoz és Jézus azt tanítja, hogy a lelki élet növekedése sem attól függ, hogy várjuk-e, hanem egyedül a mennyei Atyánkba való elmélyedéstől. Mennyei Atyánk ismeri azokat a körülményeket, amelyekben vagyunk és ha állandóan figyelmesen elmélyedünk Benne, úgy növekedünk lelkileg, mint a mezők liliomai.
Nem azok az emberek vannak ránk legnagyobb hatással, akik gomblyukunkba akaszkodva, beszélnek és beszélnek, hanem azok, akik úgy élik a maguk életét, mint a csillagok az égen és a liliomok a mezőn: tökéletes egyszerűségben és mesterkéltség nélkül. Ezek az életek formálnak minket.
Ha hasznos akarsz lenni Isten számára, igyekezz helyes viszonyban lenni Jézus Krisztussal és Ő használni fog téged életed minden percében anélkül, hogy tudnál róla.

„FELTÁMADOK ROMJAIMBÓL”

„Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?” Róm 8.35

Isten nem mentesít senkit a háborúságoktól; azt mondja: „Vele vagyok a háborúságban.” (Zsolt 91.15) Nem számít, hogy a személyes bajok milyen szélsőséges formái lepik meg az ember életét, egy sem képes elválasztani őt Istennel való közösségétől. Mi „mindezekben felettébb diadalmaskodunk.” (Róm 8.37) Pál nem képzelt, hanem kétségbeejtően valóságos dolgokról beszél; ő azt mondja, hogy mi „győzedelmeseknél feljebbvalók” vagyunk a bajok közepette, nem ügyességünk, vagy bátorságunk vagy valami más folytán, hanem egyedül abból a tényből kifolyólag, hogy semmiféle baj sem érintheti Istennel való viszonyunkat Jézus Krisztusban. Méltányos-e, vagy sem, de ott vagyunk, ahol vagyunk, pontosan abban a helyzetben, amelyben vagyunk. Sajnálom azt a keresztényt, akinek a körülményeiben nem fordul elő valami, amit nem kíván.
„Nyomorúság...?” A nyomorúság nem valami kívánatos dolog. De hadd legyen a nyomorúság akármilyen: kimerítő, elkeserítő, fárasztó: nem képes elszakasztani minket Isten szerelmétől. Sohase engedd, hogy a gondok, vagy a nyomorúság elválasszanak attól a ténytől, hogy Isten szeret téged.
„Szorongattatás...?” Akkor is megvan-e bennem Isten szeretete, ha minden azt állítja is, hogy az Ő szeretete hazugság és egyáltalán nem is létezik igazság?
„Éhség...?” Az Isten szeretetében való hiten felül győzedelmeseknél feljebbvalók lehetünk-e olyankor, mikor nélkülözést kell szenvednünk?
Vagy csaló Jézus és Pál rá van szedve, vagy valami rendkívüli dolog történik azzal az emberrel, aki akkor is Isten szeretetébe kapaszkodik, amikor a kilátások mind ellene szólnak Isten természetének. Az emberi logikának el kell némulnia e tények mindegyikével szemben. Csak egy dolog számít a számára: Isten szeretete Jézus Krisztusban. Feltámadok romjaimból, minden időben.

A VALÓSÁG BIRODALMA

„Kitartástokkal megmentitek lelketeket.” Lk 21.19

Ha valaki újjászületik, gondolkozásában és okoskodásában nem található meg egy ideig az az erőteljesség, amely azelőtt jellemezte. Az új életet kifejezésre kell juttatnunk, ki kell alakítanunk magunkban Krisztus érzületét. „Kitartástokkal megmentitek lelketeket.” Sokan inkább megállnak a keresztény élet küszöbén, ahelyett, hogy új lelket kezdenének formálni, azzal az új élettel összhangban, amelyet Isten helyezett beléjük. Ez azért nem sikerül nekünk, mert tudatlanságban vagyunk saját létrejöttünk felől; az ördögre tolunk dolgokat, ahelyett, hogy a saját fegyelmezetlen voltunkat okolnánk. Gondold el, mi lehetne belőlünk, ha összeszednők magunkat!
Vannak bizonyos dolgok, amikért nem kell imádkoznunk, a hangulatokért például. A hangulatok sohasem múlnak el imádság által; a hangulatok akkor múlnak el, ha kihajítjuk őket. A hangulat székhelye majdnem mindig a testi, nem pedig az erkölcsi adottságokban van. Állandóan küzdenünk kell az ilyen testi adottságokból származó hangulatok ellen; ne engedj nékik egy másodpercre sem. Galléron kell magunkat ragadnunk és jól megráznunk és rájövünk, hogy azt is meg tudjuk csinálni, amiről azt hittük, hogy nem tudjuk. Legtöbbünk átka az hogy nem kívánunk. A keresztény élet megtestesült lelki bátorság.

A HIT ISTENI KÖVETKEZTETÉSEI

„Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” Mt 6.33

Mihelyt Jézus eme szavait tüzetesebben vizsgáljuk, úgy találjuk, hogy emberi fülek sohasem hallottak ennél forradalmibb kijelentést. „Keressétek elsősorban Isten országát.” Mi éppen megfordítva érvelünk, még a közülünk leglelkibb gondolkozásúak is: De élnem kell; ennyi meg ennyi pénzt kell keresnem; öltözködnöm kell; táplálkoznom kell. Életünk nagy gondja nem Isten országa, hanem az, hogy miként rendezkedünk be az életre. Jézus megfordítja a sorrendet: Először kerülj helyes viszonyba Istennel, tartsd fenn azt, mint életed legfontosabb gondját és gondjaid súlypontját sohase helyezd más dolgokra.
„Ne aggódjatok életetek miatt...” (25. vers) Urunk rámutat, milyen értelmetlen dolog az Ő álláspontjáról nézve a megélhetés eszközei felől való olyan aggodalmaskodás. Jézus nem azt mondja, hogy az az ember áldott, aki semmivel sem törődik: az ilyen ember bolond. Jézus azt tanította, hogy a tanítvány Istenhez való viszonyát tartsa legfőbb gondjának és ehhez viszonyítva minden más dologgal szemben legyen gondosan gondtalan. Jézus azt mondja: Ne tedd életed uralkodó tényezőjévé azt, hogy mit egyél és mit igyál, hanem mélyedj el tökéletesen Istenben. Egyesek nem törődnek azzal, hogy mit egyenek és mit igyanak és emiatt szenvedniük kell; nem törődnek azzal, hogy mivel ruházkodjanak és úgy járnak körül, mintha nem volna semmi dolguk; nem törődnek földi ügyeikkel és Isten felelősségre vonja őket. Jézus azt mondja, hogy az élet első nagy gondja az Istenhez való viszony legyen és minden más csak másodsorban jöhet.
A keresztény élet egyik legszigorúbb iskolája: megengedni a Szentléleknek, hogy összhangba hozza életünket Jézusnak ezekben a versekben rejlő tanításával.

EZ MEGMAGYARÁZ MINDENT

„Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk.” Jn 17.21

Ha magányos úton jársz, olvasd el Jn 17-et. Ebből pontosan megérted, miért kell ott lenned, ahol éppen vagy: Jézus azért imádkozott, hogy egy légy az Atyával, mint Ő. Segítesz Istennek, hogy meghallgathassa ezt az imádságot, vagy valami más célt tűztél ki életed számára? Mióta tanítvány lettél, nem lehetsz többé olyan független, mint azelőtt voltál.
Isten célja nem az, hogy feleljen imádságainkra; de az imádság által meg tudjuk ismerni Isten szándékát, ami a Jn 17-ből lesz világossá. Csak egy imádság van, amelyre Istennek felelnie kell, ez Jézus imádsága: „Hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk” Vagyunk-e ennyire szoros viszonyban Jézussal?
Isten nem sokat törődik a mi terveinkkel; nem kérdi: Akarsz-e átmenni ezen az elhagyatottságon, vagy ezen a fölforduláson? Ő szabad utat enged ezeknek a dolgoknak az Ő céljaira. Ezek a dolgok, amelyeken így átmegyünk, vagy szelídebb, jobb, nemesebb férfiakká és nőkké tesznek minket, vagy még gáncsoskodóbbakká, még hibakeresőbbekké, még inkább a magunk útjához ragaszkodókká. A velünk történő dolgok következtében vagy ellenségekké, vagy szentekké leszünk: ez egészen attól függ, hogy milyen viszonyban vagyunk Istennel. Ha azt mondjuk: „Legyen meg a te akaratod”, a Jn 17. vigasztalását nyerjük, annak a tudatnak a vigasztalását, hogy az Atya a maga bölcsessége szerint cselekszik. Ha egyszer megértettük Isten szándékát, többé nem leszünk hitványak vagy cinikusok. Jézus nem kisebb dolgot kért számunkra, mint a Vele való tökéletes egységet, úgy, ahogy Ő egy volt az Atyával. Sokan még távol vagyunk ettől, Isten még sem akar minket magunkra hagyni, míg eggyé nem válunk Vele, mivel Jézus imádkozott azért, hogy eggyé lehessünk.

GONDOSKODÓ HITETLENSÉG

„Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök!” Mt 6.25

Jézus a tanítvány életében előforduló mindennapi gondoskodást a hitetlenséggel állítja egy sorba. Ha vettünk Szentlelket, Ő áthat minket és így szól: Hol kapcsolódik bele Isten ebbe a baráti kapcsolatba, ebbe a tervezett szünidőbe, ebbe a néhány új könyvbe? Ő mindaddig rajta tartja ujját a kérdéses ponton, míg megtanuljuk, hogy Ő legyen mindenben az első gondunk. Valahányszor más dolgokat teszünk első helyre, mindig zavar támad.
„Ne aggódjatok...” Az előre való gondoskodás nyomasztó terhét ne vegyétek magatokra. nemcsak helytelen dolog aggodalmaskodni, de hitetlenség is, mivel az aggodalmaskodás azt jelenti, hogy Isten, véleményünk szerint nem képes életünk gyakorlati részeiben gondunkat viselni; ezen kívül más sohasem okoz nekünk gondot. Gondoltál valaha arra, hogy miről mondta Jézus, hogy meg fogja bennünk fojtani az Ő igéjét? A Sátánról? Nem, hanem ennek a világnak a gondjairól. És mindig a kis gondok a legveszedelmesebbek. Ott nem akarok bízni, ahol nem látom teljesen a dolgokat: itt kezdődik a hitetlenség. A hitetlenség egyetlen gyógyszere a Léleknek való engedelmesség.
Jézusnak a tanítványokhoz intézett nagy igéje így hangzik: átadás.

A KÉTSÉGBEESÉS ÖRÖME

„Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam.” Jel 1.17

Lehetséges, hogy János apostolhoz hasonlóan te is bizalmasan ismered Jézus Krisztust, ha egyszerre csak megjelenik Ő előtted minden ismerős jellemvonás nélkül és te nem tehetsz mást, mint lábaihoz esel, mint egy holt. Vannak idők, mikor Isten csak az Ő fenségében tudja magát kijelenteni és ennek a látomásnak a félelmetes-volta vezet téged a kétségbeesés öröméhez; ha valaha fel akarsz kelni, az csakis Isten keze által történhet meg.
„De megérintett jobbjával.” (Jel 1, 17.) A rettenet közepette valami megérint és tudod, hogy ez az Úr Jézus Krisztus jobb keze. Nem a megfékező, nem a rendreutasító, nem is a büntető jobb kéz, hanem az Örökkévaló Atyának jobb keze. Valahányszor az Ő keze rajtad nyugszik, kibeszélhetetlen békesség és vigasztalás tölt el, érzed, hogy „alant vannak örökkévaló karjai” (MTörv 33.27.), telve bizonyossággal, vígasszal és erővel. Ha egyszer megérint, többé semmi sem képes újból félelembe kergetni téged. Az Ő mennyei dicsőségének teljességében jön az Úr, hogy szóba álljon egy jelentéktelen tanítvánnyal, hogy így szóljon hozzá: „Ne félj!” (Jel 1.17). Az Ő gyengédsége kimondhatatlanul édes. Ismerem én Öt így?
Figyeld meg azokat a dolgokat, amelyek kétségbeesésbe szokták hajtani az embert. Van olyan kétségbeesés, amellyel nem jár öröm, amelyben nincs kilátás, valami szebb dolog reménysége; de a kétségbeesés akkor jön, ha tudom, hogy „semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben” (Róm 7.18/ Örülök annak, hogy tudhatom: van bennem valami, aminek Isten előtt arcra kell borulnia, mikor Ő kijelenti magát és ha valaha újra fel akarok kelni, az csakis Isten keze által történhet meg. Isten nem tehet semmit számomra, míg saját lehetőségeimnek a végére nem jutottam.

„Közületek egy férfi elűz ezret, mert Istenetek, az Úr harcol értetek, ahogyan megígérte nektek” (Józsué 23:10)

Miért számolod, hányan vannak veled? Egyetlen ember Istennel több, mint ezer az ellenség oldalán. Olykor túl sokan segítenek ahhoz, hogy Isten erejét megláthassuk. Így volt ez Gedeon esetében is, aki nem kezdhetett a harcba, amíg létszámcsökkentéssel meg nem növelte csapata erejét; mert az Úr serege sohasem lehet túl kicsi. Mikor Isten népet akart alapítani, egyedül Ábrámot hívta el és áldotta meg. Mikor le akarta győzni a büszke fáraót, nem hívott elő hadsereget, csak egyetlen, nehezen beszélő embert. A Biblia gazdag olyan példákban, hogy Isten a szolgálatban gyakrabban használ fel egy-egy embert, aki bizalmát teljes egészében Őbelé vetette, mint begyakorolt seregeket, tisztekkel az élükön. Valamennyi izráelita együtt nem vágott le annyi embert, mint Sámson egymagában. Saul és seregei levágtak ezret, Dávid azonban tízezret.
Az Úr akár nagy előnyt is adhat az ellenségnek, mégis legyőzi azt. Ha hiszünk, akkor Isten velünk van, és mit számít akkor az emberek sokasága? Egyetlen terelőkutya ezernyi juhot elhajt maga előtt. Testvérem, ha az Úr küld téged, ereje el is fogja végezni isteni elhatározását. Ezért támaszkodj az ígéretre, és légy bátor!