Köszi Cilla
És Erika, jó kis házifeladat volt ez nekem most
. Tényleg melyik végéről kezdjem, és mit mondjak a gyüliről? Azt gondolom, nem várod tőlem, hogy objektíven és a teljesség igényével be tudjam mutatni, ha egyszer még sosem voltam ott. De akkor vajon mit vársz? Egy szubjektív beszámolót, amilyen szubjektív ez az egész napló. Magyarázatot arra, hogy tényleg miért is kell nekem pont ez a gyüli, ha egyszer például akadályba ütközik az eljárás. Ez nekem sem ártana, legalább le is írnám, és így írásban is tisztáznám még egyszer.
És jutott eszembe számtalan... rengeteget kapok a gyülitől, nagyon várom az igehirdetéseket hetente, és tényleg annyi szépet tudnék erről írni. Aztán megijedtem, hogy bármit írnék mint pozitívumot, azt rögtön úgy lehetne venni mint kritikát a közelben lévő, elérhető gyülekezettel szemben. Esetleg azzal szemben, ahol felnőttem. Pedig ez butaság, mivel abba a gyülekezetbe már nem járok, nem is tudhatom, hogy ott mi van és mi nincs, és nem azért kell nekem a világvégi gyüli, mert úgy gondolom, hogy a gyüli, ahol felnőttem, nem jó.
Úgyhogy bemutatás előtt (helyett? nagyon szép és világos bemutatkozás olvasható az oldalukon:
http://www.hegyenepultvaros.hu) most fontosabbnak érzem ezt a félreérthető dolgot tisztázni. Nem az történt, hogy én elhagytam a református gyülekezetemet, hogy távtag lehessek egy másikban, és ezt a viselkedést még ráadásul reklámozom is, és pont egy református portálon.
Az történt, hogy én már tizenévesen elhagytam a református gyülekezetemet, és vele az egész kereszténységet. A sarokköve ennek az volt, hogy szerelmes voltam egy nem hívő fiúba. És ezt úgy éltem meg, hogy lecseréltem Istent a Gyurira. Kész passz. És belekerültem abba az állapotba, amit Balassi úgy írt le, hogy "tőled oly igen fél, reád nézni sem mér..", Emilien pedig úgy, hogy (bocsi, nem fogom pontosan idézni, mert nem gondoltam előre, hogy tőle akarok majd idézni..) "nekem úgyis mindig bűntudatom van, gyakorlatilag mindegy már, hogy mit csinálok" (innen üzenem Emiliennek újra: átvágás, egyáltalán nem mindegy!!)
Aztán amikor ez épp elvezetett volna a totális összeomláshoz, egyszer csak kiderült, hogy a természetfeletti tényleg létezik. Sajnos nem részletezhető, de a lényeg hogy teljesen egyértelműen kiderült, hogy Isten létezik, és lát engem, és lehet, hogy mégis akar velem még valamit.
Aztán jött ez a Nyugi álnevű Net, aki azt mondta, hogy lehet, hogy én úgy érzem, hogy lecseréltem akkor Istent egy fiúra, de képzeljem el, Isten erre mégse lépi azt, hogy jó, akkor pukkadjon meg, és szakadjon szét, és csináljon a pasijával, amit akar...
Jójó.. mondhatod erre.. szép történet, de ettől még miért ne tudnék becsatlakozni, visszacsatlakozni a régi jókis református gyülimbe. Azért nem, mert ez alatt a kicsit több, mint tíz év alatt, ami eltelt, nem azt tanultam meg, hogy hogy lehet gyülekezet nélkül élni, hanem annál sokkal rosszabbat. Azt tanultam meg, hogy hogy lehet egy gyülekezetben úgy tenni, mintha velem minden oké lenne. Érted ezt?? Jenny és Kikka a megmondhatói, ők látták ezt a másik oldalról. A néni, akiről meséltem már, úgy próbált utánam nyúlni, hogy beszervezett a gyerekmunkába. Vagyis szépen felöltöztem, kiálltam, és nyomtam a szentszöveget... még imádkoztam is... és ebből van az, hogy most csak nagyon félve merek egyáltalán Istenről, Bibliáról beszélni (írni könnyebb). Nem merek visszamenni ugyanabba a keretbe, ami nálam ilyen sokáig volt tartalom nélküli. És ez csak az egyik fele, van még pár dolog, ami miatt nem merek visszamenni, de azok még ennyire sem mesélhetők, ha érdekel, privátban fejtegetem még.
A lényeg, hogy odáig biztos volt, hogy oda vissza nem. De gyülekezet mégis kéne.. viszont ez a dzsungel, amit a keresztény felekezetek-gyülekezetek alkotnak, kicsit ijesztő (ezért értem meg nagyon Tavasz zavarát is). És ezeket az igehirdetéseket már kb egy éve hallgattam rendszeresen, mikor megkérdeztem, hogy nem lehetnék-e én is távtag. Igenis, bármennyire nem néz ki úgy, ez volt a legkézenfekvőbb megoldás. Aztán nem tudom még, hogy mi lesz. Ha úgy alakul, hogy ide sikerül becsatlakozni rendesen is, és Tündi picit nő, el fogok tudni járni, úgy is jó lesz. Ha akad másik gyüli, ahova be tudok csatlakozni, úgy is jó lesz. Az a pici valódi kereszténység, amim van, a legfontosabb dolog az életemben, és nagyon féltem. Ennyi.