AZ ÖNÉRDEK PRÓBÁJA
„Ha te balra mégy, én jobbra, ha te jobbra mégy, én balra.” Ter 13.9
Mihelyt elkezded az Istenben való hit életét élni, igéző és gazdag távlatok tárulnak fel előtted, amelyek jog szerint a tieid. De ha a hit életét éled, akkor gyakorolni fogod a jogodról való lemondás jogát is és engeded, hogy Isten válasszon számodra. Isten néha a próbatétel olyan helyére enged jutni, ahol a saját jólétedre való gondolás volna igazságos és helyes, ha nem élnéd a hit életét; de ha a hitben élsz, örömest lemondasz jogodról és engeded Istennek, hogy Ő válasszon számodra. Ez az a fegyelem, amelynek segítségével a természetes átváltozik lelkivé az Isten szavának való engedelmesség révén.
Valahányszor a jogot tesszük meg életünk vezérlő gondolatává, lelki látásunkat el fogja tompítani. Az Istenben való hit életének nem a bűn a legnagyobb ellensége, hanem az a jó, amelyik nem elég jó. A jó mindig ellensége a legjobbnak. A világ legbölcsebb dolgának látszott Ábrahám számára, hogy válasszon, joga is volt hozzá és a körülötte lévő emberek bolondnak tarthatták, ha nem választ. Sokan közülünk azért nem jutunk előbbre lelkileg, mivel inkább választjuk azt, amihez jogunk van, mint hogy egészen Istenben bízva, Őt engednők választani a számunkra. Meg kell tanulnunk a szerint a mérték szerint járni, amely Istenhez igazodik. „Járj én előttem!” (Ter 17.1.)

GONDOLKOZZ JÉZUS TANÍTÁSA SZERINT

„Imádkozzatok szüntelenül.” 1Tessz 5.17
Aszerint, hogy milyen fogalmaink vannak az imádságról, helyesen vagy helytelenül gondolkozunk arról. Ha az imádságot úgy fogjuk fel, mint a tüdők lélegzését és a szívünkből kiömlő vér keringését, akkor helyesen gondolkozunk. A vér szakadatlanul kering és a lélegzés szakadatlanul tart; nem vagyunk e folyamat tudatában, mégis megállás nélkül halad tovább. Nem vagyunk mindig tudatában annak, hogy Jézus tökéletes kapcsolatban tart minket Istennel; de ha engedelmeskedünk Neki, ez valóban így van. Az imádság nem külön gyakorlat, hanem maga az élet. Kerülj mindent, ami megállítja benned a röpke fohászkodások szárnyalását.
„Imádkozzatok szüntelenül”, azaz őrizd meg szívedben az Istenhez való rövid fohászkodások gyermeki szokását minden időben.
Jézus sohasem tesz említést meg nem hallgatott imádságról: Ő abban a határtalan bizonyosságban élt, hogy az ima mindig meghallgatásra talál. Meg van-e bennünk is a Lélek révén az a kimondhatatlan bizonyosság az imádság felől, ami Jézusban megvolt, avagy azokra az időkre gondolunk, amikor Isten látszólag nem felelt imádságainkra? „Mert aki kér, az kap.” (Mt 7.. Mi azt mondjuk De nem..., nem... — Isten a legjobb módon hallgatja meg az imádságot, nemcsak néha, hanem mindig, bár a közvetlen felelet nem mindig azon a területen válik nyilvánvalóvá, amelyen mi szeretnők. Várjuk-e Istentől imáink meghallgatását?
Abban a veszedelemben forgunk, hogy vízzel eresztjük fel azokat a dolgokat, amiket Jézus mond és olyan jelentést adunk nekik, ami lehetőleg megfelel a józan észnek; de ha csak a józan észről lett volna szó, Neki nem lett volna érdemes beszélni felőlük. Amit Jézus mond az imádságról, az mind természetfeletti kinyilatkoztatás.

„Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.” (2Péter 1:8 )

Ha gyümölcsöző élet által szeretnénk (kívánjuk) dicsőíteni Urunkat, akkor ennek bizonyos előfeltételei vannak. Semmi sem származhat ugyanis belőlünk, ami nincs meg bennünk. Először is hitre van szükségünk, ami minden erény alapja, ezután ismeretre, mértékletességre, állhatatosságra és kegyességre. Ezekhez járuljon istenfélelem és felebaráti szeretet. Mindez együttvéve megtermi majd a gyümölcsét, úgyhogy nem leszünk az Igének csupán tétlen ismerői, hanem tényleges cselekvői. Az sem elég, hogy mindez csak meglegyen bennünk: bővölködnünk kell ezekben, különben kiszáradunk. A gyümölcs az élet túláradása, ezért telve kell lennünk élettel, hogy az kiáradhasson belőlünk!
Ismerünk embereket, akik sok és igen jó képességgel rendelkeznek és kedvező alkalmakat is kapnak, mégsem tudnak soha lelkeket az Úrhoz vezetni. Közelebbről megfigyelve őket, rájöttem, hogy bizonyos kegyelmi ajándék hiányzik belőlük, ami föltétlenül szükséges a gyümölcsterméshez: az alkalmasság ajándéka. Mert amilyen az ember, olyan a munkája. Ezért, ha valamit jobban akarunk csinálni, először nekünk kell jobbá lennünk. Ha hasznosabbak akarunk lenni a szolgálatban, először nekünk magunknak kell alkalmasabbakká válnunk arra, hogy szolgálhassunk. Legyen hát alapigénk szelíd figyelmeztetés a gyümölcstelen „professzoroknak” és saját magunknak is.

A MEGELEVENÍTŐ ÉLET
„Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.” Lk 24.49
A tanítványoknak nemcsak saját készülésük miatt kellett várniuk pünkösd napjáig; várniuk kellett, amíg az Úr történelmileg megdicsőült. Mihelyt megdicsőült, mi történt? „Azután, hogy az Isten jobbja fölmagasztalta, megkapta a Szentlélek ígéretét az Atyától, azt kiárasztotta, amint látjátok és halljátok.” (ApCsel 2.33) Az, ami a Jn 7.39 második felében van: „A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus.”, nem reánk vonatkozik. A Szentlélek kitöltetett, az Úr megdicsőült; a várakozás ideje nem Isten gondviselésétől, hanem a saját készenlétünktől függ.
A Szentlélek befolyása és ereje munkában volt pünkösd előtt is, de Ő Maga még nem volt jelen. Mihelyt Urunk a mennybemenetel révén megdicsőült, a Szentlélek eljött erre a világra és azóta mindig itt van. El kell fogadnunk azt a kinyilatkoztatást, hogy Ő itt van. A Szentlélek befogadása a hívő állandóan gyakorolt magatartása. Ha befogadjuk a Szentlelket, a mennybement Úrtól megelevenítő életet nyerünk.
Nem a Szentlélek keresztsége változtatja még az embereket, hanem a mennybement Krisztus ereje, amely a Szentlélek által tér be az emberek szívébe. Mi túl gyakran vonunk válaszfalakat ott is, ahol az Újszövetség sohasem von. A Szentlélek keresztsége nem Jézus Krisztustól különálló tapasztalat, hanem bizonyítéka Krisztus mennybemenetelének.
A Szentlélek által való keresztség nem tereli gondolataidat sem az időre, sem az örökkévalóságra, mert a Szentlélek keresztsége csodálatot keltő, dicsőséges most. „Az pedig az örök élet, hogy ismerjenek téged...” (Jn 17.3) Kezdd Őt megismerni most, és sohase hagyd abba!

„Hiszen Te mondtad: Sok jót teszek veled” (1 Móz.32:13)

Ez a legbiztosabb módja, hogy imánk hathatós legyen az Úrnál. Alázatosan emlékeztetjük Őt ígéretére. Hűséges Istenünk soha nem vonja vissza szavát, és nem hagyja beteljesületlenül. Mégis szereti, ha népe emlékezetében tartja ígéreteit, és kéri Őt azok beteljesítésére. Az ilyen ima megeleveníti emlékezetünket, megújítja hitünket és megerősít a reménységben. Isten nem Önmagáért, hanem értünk adta Igéjét. Az Ő szándékai határozottak, és nincs szüksége semmire ahhoz, hogy tervét, népe megmentését végrehajtsa. Ígéreteit nekünk adja, hogy azokkal minket erősítsen és vigasztaljon. Ezért kívánja, hogy könyörgésünkben hivatkozzunk ígéreteire, így: „Hiszen Te mondtad…”
„Sok jót teszek veled” – ebben az ígéretben megtaláljuk az Úr valamennyi kegyelmes ígéretének összefoglalását. Annyit jelent: „biztosan” jót teszek veled. Jót, igazán jót, maradandó jót, mindent, ami jó. Sőt, megcselekszi, hogy mi magunk is jók leszünk, ami még jobb. Úgy bánik velünk itt a földön, mint szentjeivel, és ez jó. De nemsokára felvesz bennünket, hogy az Úr Jézussal legyünk, és az Ő választottaival együtt lehessünk, és ez lesz a legfőbb jó. Ennek az ígéretnek a birtokában nem kell félnünk sem Ézsau haragjától, sem semmi mástól. Ha az Úr jót tesz velünk, ki árthatna nekünk?

A MEG NEM KÉRDEZETT KIJELENTÉS

„Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit.” Jn 16.23
Mikor van „az a nap”? Amikor a mennybement Úr eggyé tesz téged az Atyával. Azon a napon olyan egy leszel az Atyával, mint Jézus és „azon a napon” mondja Jézus „már nem kérdeztek tőlem semmit.” Míg Jézus feltámadt élete kifejezésre nem jut benned, szeretnél folyton erről is, arról is kérdezősködni; azonban egy idő múlva úgy találod, hogy kérdéseid elnémultak és nincs több kérdeznivalód. Eljutottál arra a pontra, ahol teljesen rábízod magad Jézus feltámadt életére, amely teljes kapcsolatba hoz téged Isten céljával. Ezt az életet éled most? Ha nem, miért nem?
Sok olyan dolog lehet még, ami még homályos értelmed számára, de azok nem furakodnak a szíved és Isten közé. „Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit.”: nem is lesz rá többé szükséged, mert olyan bizonyos vagy, hogy Isten a maga akarata szerint rendezi a dolgokat. Jn 14.1 szíved megszilárdult állapotává lett úgy, hogy nincsenek többé kérdeznivaló kérdéseid. Ha valami titok még előtted és közéd és Isten közé telepedik, sohase keresd a magyarázatot értelmedben, hanem kedélyállapotodban, mert azzal van valami baj. Ha kedélyállapotod hajlandó lesz alávetni magát Jézus életének, akkor tökéletesen kitisztul értelmed. Eljutsz arra a pontra, ahol nincs távolság az Atya és az Ő gyermeke között, mivel az Úr eggyé tett vele, „azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit.”

ZAVARTALAN ÖSSZEKÖTTETÉS

„Azon a napon az én nevemben kértek majd...” „Mert maga az Atya szeret titeket...” Jn 16.26-27
„Azon a napon az én nevemben kértek”, azaz az én lényem által. Nem azt mondja: Nevemet varázsige gyanánt fogjátok használni, hanem: Olyan bizalmas viszonyban lesztek velem, hogy egészen eggyé váltok velem. „Az a nap” nem akármilyen következő napot jelent, hanem azt jelenti, hogy itt és most. „Mert maga az Atya szeret titeket” az egység olyan teljes és tökéletes. Urunk nem azt akarja mondani, hogy az életünk ment lesz külső bonyodalmaktól, hanem éppen úgy, amint Ő ismerte az Atya szívét és gondolatát, úgy a Szentlélek keresztsége által minket is fel tud emelni abba a mennyei magasságba, ahol kijelentheti nekünk Isten gondolatait.
„Bármit kértek az Atyától az én nevemben...” (23. v.) „Az a nap” Isten és a szent között a zavartalan összeköttetés napja. Éppúgy, ahogy Jézus mocsoktalanul állott az Atya jelenlétében, úgy a Szentlélek keresztségének hatalmas hatóereje által mi is fölemelkedhetünk ebbe az összeköttetésbe: „Hogy egyek legyenek, mint mi.” (Jn 17.11)
„Megadja néktek” (20. vers). Jézus azt mondja hogy Isten meghallgatja imádságainkat. Micsoda felhívás! Jézus feltámadásának és mennybemenetelének erejénél fogva, a leküldött Szentlélek által az Atyával olyan összeköttetésbe emelkedhetünk fel, hogy egyek lehetünk az Ő tökéletes fejedelmi akaratával szabad választásunk alapján, ahogy Jézus is egy volt. Abban a csodálatos helyzetben, ahová Jézus állított minket, Istenhez imádkozhatunk az Ő nevében, az Ő lénye által, amelyet a Szentlélek adományozott nekünk. És Jézus azt mondja: „Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.” Jézus Krisztus fennkölt jellemét saját kijelentései bizonyítják.

"És így szólt hozzájuk Jézus: "Jöjjetekutánam, és emberek halászaivá teszlek benneteket." (Márk 1:17)

Csak ha az Úr Jézust követjük, teljesülhet szívünk vágya, és lehetünk igazán hasznosak embertársainknak. Mennyire szeretnénk Jézus Krisztus sikeres halászai lenni! Szinte éleütnket is feláldoznánk a lelkek megnyerése érdekében. Sokszor kísért azonban bennünket az olyan módszerek használata, amilyeneket Jézus Krisztus soha nem alkalmazna. Hallgassunk az ellenség tanácsára és engedjünkneki? Ha igen, akkor csak a vizet fogjuk paskolni, dehalat nemfogunk egyet sem. Az Úr Jézust kell követnünk, ha valódi ébredést akarunk. Látványos új módszerek, szórakoztatás és hasonlók - ez lenne Jézus Krisztus követése? Elképzelhető, hogy Jézus Krisztus olyan módszerekkel vonta magához hallgatóit, mint az napjainkban olyan általánosan elterjedt? Mi az ilyen vállalkozások eredménye? Semmi olyan, amit Jézus Krisztus elfogad majd ama nagy napon.
Az Úr Jézushoz hasonlóan kell hirdetnünk az Igét, mert csak így tudunk lelkeket megmenteni. Urunk tanítását kell hirdetnünk, a teljes és tiszta evangéliumot, mert ez az a háló, amelybe beleakadnak a lelkek. Az Ő szelídségével, bátorságával és szeretetével kell szólnunk, mert ebben van az emberi szívek megnyerésének a titka. Isten felkentjeiként kell munkálkodnunk, a Szent Szellemre figyelve. Ha követjük az Úr Jézust, nem pedig előtte futkosunk, vagy mellette kullogunk, akkor leszünk igazán emberhalászokká.

IGEN — DE...!

„Uram, követlek, de...” Lk 9.61
Tegyük fel, hogy Isten olyasmit kíván tőled, ami roppant nagy próbára teszi józan eszedet, mit tennél akkor? Vonakodnál? Ha a természetes élet területén meg szoktál valamit tenni, azt mind tenni fogod, míg határozottan nem szakítasz azzal a szokással; ez áll lelki vonatkozásban is. Újra meg újra nekirugaszkodsz annak, amit Jézus Krisztus kíván, de mindig visszafordulsz a döntő ponttól, míg végül egész elszántsággal át nem adod Neki magad. Igen, tegyük fel, hogy engedelmeskedem Istennek ebben a dologban, de mi lesz akkor... Igen, én akarok engedelmeskedni Istennek, ha használni engedi józan eszemet, de ne kívánd tőlem, hogy a sötét bizonytalanságnak ugorjam. Jézus Krisztus attól, aki bízik Benne, ugyanazt a vakmerő, mindenre kész lelkületet kívánja, amelyet a természetes ember tanúsít. Ha az ember olyasmibe kezd, amit érdemes megcsinálni, vannak idők, amikor mindent kockára kell tennie, hogy neki vághasson. Lelki területen Jézus Krisztus szintén azt kívánja, hogy kockáztass mindent, amit józan ésszel visszatartanál és ugorj bele abba, amit Ő mond. Mihelyt megteszed ezt, úgy találod, hogy amit Ő mond, az éppolyan szilárdan megáll, akárcsak a józan ész. A józan ész ítélőszéke előtt Jézus kijelentései talán őrültségnek látszanak, de vidd őket a hit ítélőszéke elé és megdöbbent lélekkel fogod látni, hogy valóban Isten szavai. Bízz egészen Istenben és ha kockázatba vezet, láss hozzá bátran. Válság idején pogánymódra szoktunk cselekedni; a tömegből csak egy-egy elég merész hitét Isten jellemére alapozni.

„Sőt, azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben” (Máté 26:64)

Ó, Uram, a legnagyobb mélységben voltál, amikor bűnösként álltál vádlóid előtt. Hited szemével mégis túl tudtál tekinteni megalázott állapotodon, és láttad eljövendő dicsőségedet. Micsoda szavak: „sőt…mostantól fogva”. Szeretném megtanulni ezt a szent előrelátást, és szegénységemben, betegségemben vagy megrágalmazva szintén azt tudni mondani: „sőt…mostantól fogva”. Gyengeség helyett – tiéd volt minden hatalom; szégyen helyett – minden dicsőség; a csúfolódások között – minden hódolat. Kereszted nem homályosította el koronád fényét, sem a köpés arcod szépségét. Sőt, szenvedésed még inkább méltóvá tett a tiszteletre és a dicsőségre.
Ezért Uram, én is bátorságot szeretnék meríteni abból, hogy „mostantól fogva”. El akarom felejteni a jelen nyomorúságát a jövendő diadal látomásában. Segíts eljutnom Atyád szerető közösségébe, hogy olyan béketűrő tudjak lenni, mint Te voltál. Ha csúfolnak a Te nevedért, meg ne tántorodjam, hanem mindinkább a jövendőt lássam, és egyre kevésbé a jelent. Nemsokára veled leszek, és meglátom dicsőségedet. Ezért nem szégyenkezem, hanem teljes szívemből mondom: „sőt…mostantól fogva”.

ADD ISTENNEK AZ ELSŐ HELYET

Add Istennek az első helyet bizodalmadban.

„Jézus azonban nem bízott bennük..., mert tudta, mi lakik az emberben.” Jn 2. 24-25.
Urunk egy emberben sem bízott; ennek ellenére sohasem volt gyanakvó, elkeseredett, sohasem esett kétségbe senki felől, mivel bizodalmát Istenbe vetette. Ha bizalmam elsősorban emberekbe vetem, végül is mindenki miatt kétségbe fogok esni; elkeseredem, mert arra vártam, hogy az ember olyan legyen, amilyen az ember sohasem lehet: teljesen igaz. Sohase bízz másban, mint Isten kegyelmében, mely benned és másokban munkálkodik.
Tedd Isten igényeit első helyre. „Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat.” Zsid 10.7
Az ember annak engedelmeskedik, amit szükségesnek lát; Urunk engedelmessége Atyja akaratának szólt. Manapság mind azt kiáltják: Valami munkát kell végeznünk; a pogányok Isten nélkül halnak meg; el kell mennünk, hogy beszéljünk nekik Róla!’ Mindenek előtt arra legyen gondunk, hogy Istennek velünk szemben támasztott igényeit elégítsük ki. „Ha késik is, bízzál benne...” (Hab 2.3). Ennek az iskolának az a célja, hogy Isten igényeivel szemben helyes kapcsolatba hozzon minket. Ha Isten igényeit kielégítettük a magunk életében, Ő maga fogja megnyitni az utat, hogy máshol is érvényt szerezzünk kívánságainak.
Tedd Isten bizalmát az első helyre. „Aki befogad egy ilyen kis gyermeket a nevemben, engem fogad be.” Mt 18.5
Istennek irántam való bizalma abban nyilvánul meg, hogy úgy adja magát nekem, mint egy kicsi gyermek. Isten azt várja tőlem, hogy személyes életem Betlehem legyen. Engedem-e, hogy személyes életem lassan átformálódjék Isten Fiának bennem lakozó élete révén? Istennek az a végső célja velem, hogy az Ő Fia kiábrázolódjék az én halandó testemben.

A MEGINGATÓ KÉRDÉS

„Emberfia, életre kelnek még ezek a csontok?” Ez 37.3
Válhat-e ebből a bűnösből szent? Rendbe jöhet-e még ez az elsodort élet? Erre csak egy válasz lehetséges: „Uram, Istenem, te tudod”, én nem. Sohase gázolj bele vallásos közhelyekkel, mondván: Ó igen, kissé több bibliaolvasással, odaadással és imádsággal, majd meglátom, hogy lehet megtenni. Sokkal könnyebb valamit tenni, mint Istenben bízni; mi a fejvesztettséget sokszor összetévesztjük az ihletettséggel. Ezért vannak olyan kevesen, akik együtt dolgoznak Istennel és olyan sokan, akik Érte dolgoznak. Mi sokkal inkább akarunk Istenért munkálkodni, mint hinni Benne. Egészen biztos vagyok én abban, hogy Isten majd megteszi, amit én nem tudok megtenni? Amennyire még sohasem ismertem fel, hogy Isten mit tett érettem, abban a mértékben esem kétségbe az emberek felől. Olyan csodálatos megragadása-e Isten erejének és hatalmának a tapasztalatom, hogy senki miatt esem többé már kétségbe? Lelki tekintetben végeztem-e egyáltalán valami munkát magamban? A fejvesztettség olyan fokú, amilyen fokú a személyes tapasztalat hiánya. „Nézzétek, kinyitom sírjaitokat...” (12. vers) Ha Isten meg akarja mutatni neked, milyen a Tőle távollévő emberi természet, akkor rajtad kell Neki megmutatnia. Ha Isten Lelke látomásban megmutatta neked, mi vagy te az Ő kegyelme nélkül (és csak akkor mutatja meg, amikor a Lelke munkában van), hogy nincsen olyan gonosztevő, aki felényire olyan gonosz volna a valóságban, mint amilyen te vagy lehetőségben. Sírom megnyitotta Isten és „tudom, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben”. Isten Lelke folytonosan kinyilatkoztatja, micsoda az emberi természet az Ő kegyelme nélkül.

MI AZ, AMI ELTÖLT TÉGED?

„Ki az az ember, aki féli az Urat?” Zsolt 25.12
Mi az, ami eltölt téged? Talán azt feleled erre, hogy semmi, pedig mindnyájunkat eltölt valami; legtöbbször önmagunkkal vagyunk eltelve, vagy ha keresztények vagyunk, tapasztalatunkkal. A zsoltáríró szerint Istennel eltelt lelkeknek kell lennünk. Életünk maradandó tudata maga az Isten legyen, ne pedig Róla való gondolkozás. Életünk teljessége, külső és belső vonatkozásában egyaránt, Isten jelenlétével legyen eltelve. A gyermek öntudata annyira telve van anyjával, hogy bár nem gondol tudatosan anyjára, mégis amikor valami baja támad csak az anyjához való viszonya él benne maradandóan. Ugyanígy kell nekünk is Istenben élnünk, mozognunk és léteznünk, mindent Istenhez való viszonyunk szempontjából néznünk, mivel Isten maradandó tudata minden időben előtérbe nyomul lelkünkben.
Ha Istennel vagyunk eltelve, semmi más nem juthat be életünkbe: sem gond, sem nyomorúság, sem aggodalmaskodás. Megértjük, miért hangsúlyozta Urunk az aggodalmaskodás bűnét. Hogy is merünk annyira hitetlenkedni, mikor Isten körülöttünk van? Istennel eltelve lenni azt jelenti, hogy biztos fedezékünk van az ellenség minden támadása ellen.
„Lelke biztonságban élhet.” (13. vers) Nyomorúság félreértés, rágalmazás, mindezek közepette, ha életünk el van rejtve Krisztussal együtt Istenben, Ő megtart minket a jóban. Mi önmagunkat fosztjuk meg Isten állandó társaságának csodálatos kinyilatkoztatásától. „Isten a menedékünk és az erőnk…” (Zsolt 46.2): ezen a védőfalon semmi sem képes áttörni.

AZ ÚR TITKA

„Az Úr titka azoké, akik félik őt...” Zsolt 25.14
Miről lehet felismerni a barátot? Arról, hogy közli veled titkos bánatát? Nem, hanem arról, hogy közli veled titkos örömeit. Sokan akarják rád bízni titkos bánatukat, de a bizalmas viszony igazi jele a titkos örömök megosztása. Megengedtük-e már valaha Istennek, hogy közölje vélünk titkos örömeit, vagy olyan szakadatlanul mondogatjuk Neki a titkainkat, hogy nem is jut rá alkalma, hogy szóljon hozzánk? Keresztény életünk kezdetén tele vagyunk kérésekkel Istennel szemben; azután rájövünk, hogy Isten közösségbe kíván velünk lépni és kapcsolatba akar minket hozni a céljaival. Annyira összenőttünk-e Jézus imádság-fogalmával — „Legyen meg a Te akaratod” —, hogy fel tudjuk fogni Isten titkait? Nem annyira nagy áldásain, hanem a parányi kis dolgokon keresztül szeretjük meg Istent, mivel ezek mutatják meg hozzánk való, csodálatot keltő közelségét: ismeri egyéni életünk minden kis részletét.
„Annak megmutatja, mely utat válassza.” (12. vers) Eleinte szeretjük tudatosan érezni, hogy Isten vezet minket, de amint haladunk, annyira Isten jelenlétének a tudatában élünk, hogy már nem kell kérdeznünk, mi az Ő akarata, mivel eszünkbe sem jut más akarat választásának még a lehetősége sem. Ha meg vagyunk váltva és szentelve, Isten a mi közönséges döntéseink útJn vezet minket és ha azt találjuk választani, amit Ő nem akar, akkor visszatart minket és nekünk vigyáznunk kell. Ha kétely merül fel valaha, azonnal állj meg. Ne okoskodj és ne mondd: Miért ne tenném meg? Isten tanít minket azzal, amit választunk, azaz úgy vezeti józan eszünket, hogy nem kell többé folytonos kérdezgetésekkel zaklatnunk az Ő Lelkét: Uram, mi most a Te akaratod?

A SOHA EL NEM HAGYÓ ISTEN

„Hiszen ő maga ígérte: Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra.” Zsid 13.5.
Milyen irányban haladnak gondolataim? Afelé tartanak, amit Isten mond, vagy, amitől én félek? Megtanultam-e nem utána mondani valamit Istennek, hanem csak akkor mondani valamit, miután már meghallgattam, amit Ő mondott? „Hiszen ő maga ígérte: Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra. Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem?” (5.-6. vers)
„Nem hagylak magadra” minden bűnöm, önzésem, nyakasságom és engedetlen-voltom ellenére sem. Adtam igazán alkalmat Istennek, hogy így szóljon hozzám: „Nem hagylak magadra”. Ha meghallottam Istennek egyik-másik efféle biztatását, hadd figyeljek újra hangjára.
„Nem távozom el tőled.” Sokszor nem valami nehézség miatt gondolom, hogy Isten eltávozik tőlem, hanem a közönséges vesződségek miatt. Nem kell a nehézségek hegyét megmászni, látomások nincsenek, nem történik semmi csodálatos és szép dolog, nap mint nap a közönséges szürke munka: meghallhatom-e Isten biztatását ilyen körülmények közt?
Azt gondoljuk, hogy Isten valami kivételes, dolgot készül tenni, hogy Ő valami rendkívüli feladat számára készít elő és szerel fel minket fokról-fokra; de amint haladunk a kegyelemben, rájövünk, hogy Isten itt és most dicsőíti meg magát, a jelen pillanatban. Ha Isten biztatásai hátunk mögött vannak, csodálatos erőt nyerünk és megtanuljuk énekelve végezni a hétköznapok munkáit.