Sziasztok!
Az ígért történet. Megpróbálom rövidre fogni, bár nem lesz könnyű.
Nemrég egy bibliatanulmányozó csendeshéten voltam.
A szabadságomból 3 hét szolgálattal telt el, ezért úgy gondoltam, nekem ez a hét lesz a nyaralásom is egyben, de – szokták mondani: ember tervez, Isten végez - másképp alakult, Istentől ezen a héten is kaptam szolgálatot.
Már a megérkezés estéjén, vacsora után az egyik állandóan ott szolgáló testvér szólt nekem, hogy a két házban, ahol a nők alszanak, én énekeljem reggelenként az ébresztőt (szokás ez, hogy vmilyen evangéliumi énekkel ébresztik a hét vendégeit).
Kicsit izgultam…de megint megtapasztaltam, hogy amilyen szolgálatban Isten látni akar, ahhoz megad minden szükségest (még a reggel szokásos rekedtség sem jelentkezett).
Első nap délutánján bemutatkozás is volt, és mindenki kapott egy igét.
Számomra a kapott ige, különösen erős hangsúlyt kapott, mert szóról szóra ugyanazt az igét kaptam Istentől, mint amit még év elején otthon, ún. éves igeként: "Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek, ne szűnjetek meg hálát adni." (Kolossé 4:2)
Mostanában kevesebbet imádkoztam, mások előtt, közösségben pedig szinte egyáltalán nem szólaltam meg!
Ezen a héten a napirendben, 8 órakor közös missziós imafélóra volt, de én az első napon - pedig szerettem volna - mégsem imádkoztam, a gyávaságom /megszólalni mások előtt./ erősebb volt.
Aztán, ebéd után felvetették, hogy a délutáni kórus vezetését ki vállalja
el. Senki nem vállalta el, viszont többen engem ajánlottak, bár mondtam,
hogy sok éneket - hiába ismerem - nem tudom kapásból elkezdeni, ennek ellenére bíztattak, hogy vállaljam el, és elvállaltam (semmilyen kórusvezető képzettségem nincs!).
Tudjátok, mire jöttem rá? Isten csodálatos szeretettel nevel, vezetget, és…úgy vett rá a mások előtti imádságra, hogy megbízott a kórus-szolgálattal!
Ugyanis, mielőtt elkezdünk énekelni, a kórus-vezető imádkozik, és a többiek rámondják az áment. Mint kórus-vezető nem tehettem mást, mint, hogy imádkozom mások előtt (ráadásul kiállva a kb. 50 emberrel szemben).
Amikor egyedül voltam, kértem Istent, hogy segítsen, tanítson, mit imádkozzam ez alkalomból a közösség nevében is…és Ő nem hagyott cserben, jöttek a gondolatok, amiket aztán el is mondtam.….és gazdagodtam azzal, hogy ezentúl már meg mertem szólalni a reggeli imaórákon is.
Nem számítottam rá, hogy szolgálni fogok valamivel ezen a héten is, de jó
volt, mert Istennek szolgálni, az mindig AJÁNDÉK.
Az emberek sokszor erőszakosan nevelik a gyermekeiket, Isten pedig gyengéd szeretettel úgy vezet, hogy közben megajándékoz valamivel.
|