A NEM ÍTÉLKEZŐ TERMÉSZET

„Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” Mt 7.1
Az ítélkezéssel kapcsolatban Jézus azt mondotta, hogy ne ítéljünk. Az átlagos keresztény a legélesebben szokott ítélkezni. Az ítélkezés az ember rendes képességeinek egyik része; de a lelki élet területén semmit sem lehet vele elérni. Az ítélkezés eredményeképpen, a megítélt erői, szétforgácsolódnak. A Szentlélek az egyedüli, Aki abban a helyzetben van, hogy ítélhessen, egyedül Ő képes sértés és megsebzés nélkül megmutatni, mi helytelen. Lehetetlen belépned az Istennel való közösségbe, mikor ítélkező hangulatban vagy; az keménnyé bosszúállóvá, kegyetlenné tesz és azt a rád nézve hízelgő nyomást hagyja hátra, hogy felsőbbrendű lény vagy. Jézus azt mondja: mint tanítványnak erősítened kell magadban a nem ítélkező szellemet. Ezt nem lehet egyszersmindenkorra elintézni. óvakodj minden olyan dologtól, amely a felsőbbrendű lény székébe ültet téged.
Jézus átható tekintete elől nem lehet kitérni. Ha meglátom a szemedben a szálkát, ez azt jelenti, hogy az enyémben egész bizonyosan gerenda van. Minden rossz dolgot, amelyet észreveszek benned, belém helyez Isten. Valahányszor ítélkezem, önmagam ítélem el. (Róm 2.17-20). Hagyd abba a mások méregetését! Minden ember életében szokott lenni olyan tényező, amelyről semmit sem tudunk. Isten legelőször lelki tavaszi nagytakarítást végez bennünk; ha ezen átesünk, nem marad bennünk többé a büszkeségnek még a lehetősége sem. Azóta nem találkozom többé olyan emberrel, aki felöl kétségbe eshetem, mióta felismertem, hogy mi van énbennem, Isten kegyelmétől eltekintve.

BELEFÁRADTAM A SZOLGÁLATBA
„Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta és így szólt: »Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!«"
(Lk 10,40)
Példaként állíthatjuk Mártát magunk elé: ilyennek kell lenni egy szolgáló keresztyénnek. Azt olvassuk róla, hogy befogadta Jézust a házába. Keleti szokás szerint ez annyit jelentett, hogy gondoskodott róla. Szeretetszolgálatot végzett, diakóniát. Ezt körültekintően tette, nagy odaadással. „Körüljártatta szemeit." Mindenre figyelt. A részletkérdésekre is adott. Szüntelen szolgál, azaz egészen betölti életét a szolgálat. Nem lazít. Nem szétszórt. Lehet rá számítani. Szolgálata Jézusra irányul. Neki szolgál. Nem szép szavakkal, hanem látJiató tettekkel mutatja meg Jézus iránti szeretetét.
Bárcsak lehetnék én ilyen szorgalmasan szolgáló tanítvány! Bárcsak lennének gyülekezetünkben ilyen Márták, minél többen!
Egyszer csak váratlanul, odapenderül ez a példaszerűen szolgáló, fáradhataüannak tűnő Márta Jézus elé, és kitör belőle keserűen, vádolóan a panasz. Kiderül, hogy szíve mélyén perben van testvérével, Máriával. Összehasonlítja magát testvérével, és erre az eredményre jut: magamra hagy, elhanyagol, én szakadok meg a sok munkában, ő pedig Jézus lábainál ül és hallgat. Perben van Jézussal is Márta. „Nincs arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak?" - kérdi sértődötten. Szinte utasítja Jézust: „Mondjad azért neki, hogy segítsen nekem." Úgy panaszkodik a testvérére, hogy közben elismerést, sőt elégtételt vár Jézustól. De önmagával is perben van Márta. Nem jelent neki örömöt a szolgálat. Az önzetlennek tűnő szolgálat mögött ilyen indulat van: „Szeretném magam megmutatni, hogy látván lássanak." Vegyenek észre. Dicsérjenek meg. Álljanak mellém. És mivel ezt nem kapja meg ezért feszült, ideges, nyugtalan, elégedetlen. Vajon nem vagyunk-e mi is Mártához hasonló keresztyének? Szolgálunk, sokszor erőnket meghaladó módon. Terheket veszünk magunkra önként és önzetlenül. Fáradozunk a családunkban és a munkahelyünkön, gyülekezetben és a rászorulók között. Betegeket látogatunk, öregeknek segítünk. De közben idegesek, fáradtak, szétszórtak, vádaskodók, elégedetlenek vagyunk. Belefáradunk a szolgálatba. Nincs örömünk benne.
Mi lehet ennek az oka? Talán a szemlélettel van baj. Márta vendégnek tekinti Jézust, és a saját erejéből szolgálja őt. Elfelejti, hogy „nem azért jött az embernek fia, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért". Jézus arra tanítja Mártát, hogy ne a saját erejével szolgáljon, hanem Jézustól kérjen és kapjon erőt. Jézus arra mutat rá, hogy a sokféle tennivaló végzése közben az „egy szükséges" erőforráshoz lehet menni, és meg lehet tapasztalni, hogy „mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít". Az „egy szükséges", azaz a Jézussal való közösség nélkül belefáradunk, belekeseredünk a sokféle szolgálatba.
Mi az „egy szükséges" dolog? Istennel közösségben lenni, Jézusra figyelni. Előtte elcsendesedni. Néhány ezzel kapcsolatos, biztató igére figyeljünk: „Odaszegődnek a te lábaidhoz, és hallgatják a te beszédedet" (5Móz 33,3). „Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! Olyan volna békességed, mint a folyóvíz..." (Ezs 48,18). „Fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok" (Ezs 50,4).
Belefáradtunk a szüntelen való szolgálatba? Nincs békességünk? Nyugtalan a szívünk?Jöjjetek, telepedjünk le Jézus lábaihoz. Csendesedjünk el, és töltekezzünk meg naponta az „egy szükségessel", igéjével, Szentlelkével.

NE GONDOLKOZZ TOVÁBB, HANEM VÁGJ NEKI

„Péter… elindult Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt.” Mt 14.29-30
A szél valóban viharos volt, a hullámok valóban magasra csapkodtak, de Péter nem is látta ezeket eleinte. Nem is számolt velük, ő egyszerűen megismerte Urát, az Ő megismerése után kiszállt a hajóból és járt a vízen. Egyszer csak elkezdett a való tényekkel számolni és abban a pillanatban süllyedni kezdett. Miért ne tudta volna az Úr képessé tenni őt arra, hogy éppúgy járjon a víz alatt, mint a víz színén? Az egyik éppen olyan lehetetlen volt az Úr Jézus Krisztus megismerése nélkül, mint a másik.
Egyenesen Isten felé lépdelünk egyes nehézségeken keresztül; akkor azután elkezdünk önmagunkra gondolni és kezdünk elmerülni. Ha megismered Urad, nem a te dolgod többé tudni, hogyan alakítja a körülményeid. A dolgok megvannak, de mihelyt rájuk nézel, nyomban le is győznek: nem vagy képes többé felismerni Jézust. Erre jön a feddés: „Miért kételkedtél?” (31. vers) Hagyd a való körülményeket úgy, ahogy vannak, te csak maradj meg Jézus megismeréséhen és tartsd meg a Benne való teljes bizalmad.
Ha csak egy másodpercig vitatkozol is, miután Isten szólt, minden odavan. Sohase kezdj így beszélni: Nem is tudom, szólott-e Ő? Légy vakmerő azon nyomban és helyezz mindent Őreá. Nem tudod, mikor hallatszik az Ő szava, de ha az elképzelhető leghalványabb módon jelentkezik is Isten megismerése, azonnal add át magad. Csak átadás révén ismered meg Öt Csak gondtalanság által tudod az Ő hangját még tisztábban megismerni.

A SZENVEDÉLYES ODAADÁS SZOLGÁLATA

„Szeretsz engem?... Őrizd az én juhaimat.” Jn 21.16
Jézus nem azt mondta: Térítsd az embereket a te felfogásodra, hanem törődj az én juhaimmal, gondoskodj arról, hogy találjanak táplálékot az én megismerésemben. Mi szolgálatnak számítjuk mindazt, amit a keresztény munka során végzünk; Jézus azt nevezi szolgálatnak, amik vagyunk az Ő számára, nem azt, amit teszünk Neki. A tanítványság a Jézus Krisztusnak való odaadásra van alapozva, nem pedig egy irányzathoz, vagy egy hitvalláshoz való tartozásra. „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli meg..., nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14.26) Nincs okoskodás, nincs kényszerítés, csak egyszerűen: Ha tanítványaim akartok lenni, át kell adnotok magatokat Nekem.’ Akit megérint a Szentlélek, az egyszerre így szól: Most már látom, kicsoda Jézus, és ez az átadás forrása.
Manapság a hitvallásokban való hitet tettük a személyes hit helyére; innen van, hogy oly sokan szentelik magukat egy ügynek és olyan kevesen szentelik magukat Jézus Krisztusnak. Az emberek nem akarják Jézusnak szentelni magukat, hanem csak annak az ügynek, amelyet Ő indított meg. Jézus Krisztus mély botránkozás forrása a mai művelt elme számára, amelyik nem akarja Jézust másnak elfogadni, csak pajtásnak. Urunk első engedelmessége Atyja akaratának szólt, nem pedig az emberek szükségleteinek; az emberek megmentése csak természetes folyománya volt az Atya iránt való engedelmességének. Ha csak az emberiség ügyének szentelem oda magam, hamar kimerülök és odajutok, ahol megtántorodik a szeretetem. De ha személyesen és szenvedélyesen szeretem Jézus Krisztust, akkor is tudok szolgálni az emberiségnek, ha úgy bánnak is velem, mint egy lábtörlővel. A tanítvány életének titka a Jézus Krisztus iránt való odaadásban van és ennek az életnek az ismertető jele a tartózkodó szerénysége. Hasonló a búzaszemhez, amelyik a földbe esik és meghal, de csakhamar kikel és megváltoztatja az egész tájat. (vö. Jn 12.24)

ELJUTOTTÁL-E MÁR A „MIUTÁN”-HOZ?

„Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért.” Jób 42.10
A siránkozó, beteges-fajta imádság, mely állandóan a maga személye körül forog és minden áron azt bizonyítgatja, hogy én ilyen meg olyan derék ember szeretnék lenni, sehol sem található az Újszövetségben. Az a tény, hogy rendbe próbálok jönni Istennel, annak a jele, hogy lázadozom váltságműve ellen. Uram, meg akarom tisztítani a szívem, ha meghallgatod az imádságom; új életet akarok kezdeni, ha megsegítesz. Én nem tudok rendbe jönni Istennel; én nem tudom az életem tökéletessé tenni: csak akkor tudok rendbe jönni Istennel, ha az Úr Jézus Krisztus váltságát úgy fogadom el, mint kizárólagos ajándékot. Elég alázatos vagyok-e ahhoz, hogy elfogadjam? Le kell mondanom mindenféle igényről és abba kell hagynom minden erőlködést, magam teljesen egyedül Isten kezére kell bíznom, azután el kell kezdenem a közbenjáró imádság papi szolgálatát. Sok olyan imádság van, amely a váltsággal kapcsolatban teljes hitetlenségből fakad. Jézus nem most kezd minket megváltani; Ő megváltott minket, „elvégeztetett” és az Ő meggyalázása az, ha a megváltásunkért imádkozunk.
Ha nem kapsz százannyit az Isten Igéjének mélységeibe való bepillantás tekintetében, akkor kezdj el barátaidért imádkozni, lépj be a belső papi szolgálatba. „Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért.” Mint megváltott lélek, a közbenjáró imádságot tekintsd életed igazi foglalkozásának. Akármilyen körülmények közé helyez Isten, imádkozz azonnal, imádkozz, hogy mások életében is valósággá váljék az Ő váltsága, mint a tiédben. Imádkozz barátaidért most; imádkozz azokért, akikkel érintkezésbe kerülsz: most.

A BELSŐ PAPI SZOLGÁLAT

„Ti pedig... királyi papság... vagytok.” 1Pét 2.9
Milyen jogon válunk „királyi papsággá”? A váltság műve jogán. Készek vagyunk-e önmagunkkal egyáltalán nem gondolva, nekifogni az imádság papi szolgálatának? Az a belsőnkben való folytonos turkálás, amelyik csak azt nézi, vajon azok vagyunk-e már, akikké lennünk kellene, önmaga körül forgó, beteges kereszténységet szül, nem pedig az Isten gyermekének erőtől duzzadó, egyszerű életét. Míg nem jutunk helyes viszonyba Istennel, a valóság az, hogy éppen csak tengünk-lengünk, mégis azt mondjuk: Ó, milyen csodálatos győzelemre tettem szert! Az ilyen életben semmi sem mutat a megváltottság csodájára. Indulj el abban a vakmerő hitben, hogy a váltság be van fejezve, és ne vesződj többé magaddal, de kezdd el azt cselekedni, amit Jézus mondott: imádkozz barátodért, aki éjféltájban jön hozzád, imádkozz a szentekért, imádkozz minden emberért! Imádkozz annak a megértése alapján, hogy egyedül Jézus Krisztusban vagy tökéletes, nem pedig az effajta mentegetődzés tesz azzá: Ó, Uram, megtettem mindent, ami tőlem telt, kérlek, hallgass meg.
Meddig tart, míg Isten egészen megszabadít minket az önmagunkra való gondolás beteges szokásától? Halálosan meg kell csömörlenünk önmagunktól, míg nem lepődünk már meg többé semmi felett, amit Isten mondhat felőlünk. A bennünk levő aljasság mélységeit nem tudjuk elérni. Csak egy helyen vagyunk igazak: Jézus Krisztusban. Ha Őbenne vagyunk, az utolsó cseppig ki kell magunkat szolgáltatnunk a papi szolgálatban.

A KIKERÜLHETETLEN ÍTÉLET

„Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.” Mt 7.2
Ez az állítás nem vaktában való sejdítés, hanem Isten örök törvénye. Amilyen ítélettel ítélsz, ugyanolyannal ítélnek meg téged is. Különbség van megtorlás és visszafizetés között. Jézus azt mondja, hogy az élet alapja a visszafizetés: „amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek is”. Ha éles elméjű voltál más fogyatkozásának a kitalálásában, emlékezz rá, téged pont ezzel a mércével fognak mérni. Az élet azzal a pénzzel fizet vissza, amellyel te fizetsz. Ez a törvény Isten trónjától lefelé mindenre kihat (vö. Zsolt 18.25-26.).
A Róm 2. még határozottabban mutat rá erre és azt mondja, hogy aki más felett ítélkezik, az ugyanabban a dologban bűnös. Isten nemcsak a cselekedetre néz, hanem a lehetőségre is. Mi nem hiszünk a Biblia állításaiban, hogy mindjárt ezzel kezdjük. Pl. hiszünk mi abban az állításban, hogy amiben másokat megítélünk, abban mi magunk is bűnösök vagyunk? Azért látjuk meg a képmutatást, csalárdságot és a valótlanságot másokban, mert mindezek a dolgok a mi szívünkben is megvannak. A szent fő jellemvonása az alázatosság: Igen, mindezek a dolgok és más gonoszságok bennem is napvilágra jöttek volna, ha Isten kegyelme nem volna; ezért nincs jogom ítélni.
Jézus azt mondja: „Amilyen ítélettel ti ítélkeztek...” Ha ítélsz, ugyanúgy fognak neked is mérni, ahogy te ítélsz. Kicsoda merne közülünk Isten elé állni, mondván: Én Istenem, ítélj felettem úgy, ahogy én ítélkeztem embertársaim felett! Mi elítéltük embertársainkat, mint bűnösöket; ha Isten hasonlóképpen ítélne meg minket, mindnyájan a pokolba jutnánk. Isten azonban Jézus Krisztus csodálatos váltságművén keresztül ítél meg minket.

A FÁJDALMAK ISMERŐJE

„Fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés!” Iz 53.3
Mi nem ismerjük úgy a fájdalmat, mint ahogy a mi Urunk ismerte. Mi kiálljuk a fájdalmakat, átesünk rajuk, de nem kerülünk velük bizalmas viszonyba. Életünk kezdetén nem bírunk megbékélni a bűn tényével. Az életet az ész szemüvegén keresztül nézzük és azt állítjuk, hogy aki megfékezi indulatait és neveli önmagát, az olyan életet képes felmutatni, amely lassanként Istennel teljes életté bontakozik ki. De amint haladunk, észrevesszük valaminek a jelenlétét, amit kifelejtettünk megfontolásunkból, ugyanis észrevesszük a bűnt és ez egészen felforgatja számításainkat. A bűn a dolgok alapját zavarossá tette, nem pedig észszerűvé. Rá kell eszmélnünk arra, hogy a bűn valóság, nem fogyatkozás; a bűn véreskezű lázadás Isten ellen. Vagy Istennek, vagy a bűnnek meg kell halnia az életemben. Az Újszövetség egyenesen odaállít minket ez elé a vagy-vagy elé. Ha a bűn uralkodik bennem, Isten élete el fog bennem halni, ha pedig Isten uralkodik bennem, a bennem lévő bűn fog meghalni. harmadik lehetőség nincs. A bűn végső kifejlésében Jézus Krisztust keresztre feszítette és ami igaz volt Isten földi történetében, igaz a te életed történetében, meg az enyémben is. Gondolkozásunknak ki kell békülnie azzal a ténnyel, hogy a bűn az egyetlen magyarázata annak, miért jött Jézus Krisztus, egyben az élet fájdalmainak és szenvedéseinek is magyarázata.

A BŰN TÉNYÉVEL VALÓ KIENGESZTELŐDÉSÜNK

„De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé.” Lk 22.53
A bűn tényével való meg nem békélésből származik az élet minden szerencsétlensége és baja. Beszélhetsz az emberi természet nemességéről, de van valami az emberi természetben, ami szemébe nevet minden eszményednek. Ha vonakodsz elismerni azt a tényt, hogy az emberekben gonoszság és önzés, valami kétségtelenül rosszindulatú és helytelen dolog lakozik, akkor ahelyett, hogy kiengesztelődnél vele, amikor beleütközik az életedbe, megalkuszol vele és azt mondod, úgy sincs semmi haszna az ellene való küzdelemnek. Észrevetted a sötétségnek ezt az óráját és hatalmát, vagy a magad számára kizártnak tartod a bűnt? Testi rokonaid és barátaid életében kiengesztelődsz-e a bűn tényével? Ha nem, a következő sarkon már elfog, és akkor megalkuszol vele. Ha kibékülsz a bűn tényével, azonnal észreveszed a veszedelmet: Igen, látom már, mit akar ez jelenteni. A bűn felismerése nem bontja meg a barátság alapjait; inkább annak a ténynek a kölcsönös felismeréséhez vezet, hogy az élet alapja tragikus. Óvakodj mindig olyan életfelfogástól, amely nem ismeri el azt a tényt, hogy van bűn.
Jézus Krisztus sohasem bízott az emberi természetben, mégsem volt cinikus, vagy gyanakvó, mert tökéletesen bízott abban, amit Ő az emberi természetért véghez tud vinni. A tiszta férfiú és nő (nem pedig az ártatlan) a megőrzött férfiú és nő. Sohasem vagy biztos egy ártatlan férfival vagy nővel. A férfiaknak és a nőknek nem az a hivatásuk, hogy ártatlanok legyenek: Isten azt kívánja tőlük, hogy tiszták és erényesek legyenek. Az ártatlanság a gyermek jellemvonása; feddésre méltó egy férfi vagy egy nő számára, ha nincs kibékülve a bűn tényével.

ÖNMAGUNK MEGTALÁLÁSA A SZENVEDÉS TŰZÉBEN

„Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet.” Jn 12.27-28
Mint szentnek, nem azt kell kérnem, hogy a szenvedések és a nehézségek kerüljenek el, hanem hogy a szenvedések minden tűzpróbája által úgy tudjam megőrizni önmagam, ahogy Isten teremtett engem. Urunk a szenvedések tűzében megtalálta önmagát, Ő nem attól az órától mentetett meg, hanem abból az órából.
Azt mondjuk, hogy szenvedésnek nem kellene lennie, de szenvedés mégis van és nekünk annak a tüzeiben kell megtalálnunk önmagunkat. Ha megpróbáljuk kikerülni a szenvedést, ha vonakodunk számolni vele: esztelenek vagyunk. A szenvedés az élet egyik legnagyobb ténye; nincs semmi haszna, ha azt mondjuk, hogy szenvedésnek nem kellene lennie. A bűn, a szenvedés és a nyomorúság vannak és nem mondhatjuk, hogy Isten tévedett, amikor megengedte létezésüket.
A szenvedés a felületesség jó részét kiégeti, de nem mindig teszi jobbá az embert. A szenvedés vagy vissza ad minket önmagunknak, vagy megsemmisít. A siker közepette nem tudod megtalálni önmagad, mert a fejedbe száll; nem tudod megtalálni magad az egyhangúságban sem, mert folyton zsémbelődsz. Önmagad csak a szenvedések tüzeiben találhatod meg. Hogy miért kell ennek így lennie, az más lapra tartozik, de ezt egyaránt igazolja a Szentírás és az emberi tapasztalat. Mindig megismered azt az embert, aki átment a szenvedések tüzén és megtalálta bennük önmagát. A szenvedés idején azzal a biztos érzéssel mehetsz az ilyenhez, hogy bőven van ideje a számodra. Ha valaki még nem ment át ezen az iskolán, könnyen dölyfössé válik és nincs ideje a számodra. Ha megtaláltad önmagad a szenvedések tüzében, Isten táplálékká tesz téged mások számára.

MINDIG MOST

„Figyelmeztetünk titeket is: ne vegyétek hiába az Isten kegyelmét.” 2Kor 6, 1.
Az a kegyelem, amelyet tegnap kaptál, nem elégséges a mai napra. A kegyelem Isten túláradó jósága; mindig számíthatsz arra, hogy a kegyelem jelen van, hogy meríthess belőle. „Sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban” (4. vers) : azaz minden olyan helyzetben, amelyben türelmünk próbára van téve. Elmulasztod-e Isten kegyelmét ezekben a dolgokban megragadni? Azt mondod: Most nem tartok rá számot. Nem arról van szó, hogy imádkozol-e és kéred-e Isten segítségét; hanem arról, hogy elfogadod-e Isten kegyelmét most. Mi az imádságot megtesszük munkára való előkészítőnek, holott sohasem ez a Bibliában. Az imádság gyakorlat Isten kegyelmének elnyerésére. Sohase mondd, hogy majd csak kibírom valahogy, míg hozzájutok az imádsághoz. Imádkozz most; meríts Isten kegyelméből abban a percben, amikor szükséged van reá. Az imádság a leggyakorlatibb dolog, nem kegyességünk visszatükröződése. Az imádság a legutolsó dolog, amiből megtanuljuk, hogy Isten kegyelméből merítsünk.
„Szorongattatásban; ha vernek, fogságba vetnek” (4. vers) : mindezekben mutasd meg, hogy az Isten kegyelméből való merítés hogyan tesz téged csodává önmagad és mások előtt. Meríts most, ne csak legközelebb. A lelki szótár egyetlen szava: Most. Hadd vezessenek a körülmények oda, ahová akarnak, minden elképzelhető helyzetben meríts állandóan Isten kegyelméből. Isten kegyelméből való merítésednek egyik legnagyobb bizonyítéka az, hogy úgy meg tudsz alázkodni, hogy másnak, mint az Ő kegyelmének a legcsekélyebb nyoma sem látszik meg rajtad.
„Mint akiknek semmijük sincs…” (10. vers) Sohase tarts meg magadnak valamit. Ajándékozd el a legdrágábbad is és légy mindig szegény. Sohase bánj elővigyázatosan és óvatosan az Istentől kapott kinccsel. Ez a győzelmes szegénység.

2007. június 27. szerda

1Thessz 5,12-28.

12 Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik
fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is
titeket, 13 és munkájukért nagyon becsüljétek őket. Éljetek egymással
békességben. 14 Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket,
biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek
türelmesek mindenkihez. 15 Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a
rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és
mindenki iránt. 16 Mindenkor örüljetek, 17 szüntelenül imádkozzatok, 18
mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által
a ti javatokra. 19 A Lelket ne oltsátok ki, 20 a prófétálást ne
vessétek meg, 21 de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, 22 a
gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.
23 Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és
őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben,
feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. 24 Hű az, aki
elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt. 25 Testvéreim,
imádkozzatok értünk is. 26 Köszöntsetek minden testvért szent csókkal.
27 Nyomatékosan kérlek titeket az Úrra, hogy olvassátok fel ezt a
levelet minden testvérnek! 28 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen
veletek!

MINI IMÁDSÁGOK


Szüntelenül imádkozzatok! (1Thessz 5,17)

A kora reggel nyugalmában Pál thesszalonikai gyülekezetnek adott utolsó
tanácsait olvastam. Csupán egy éjszakai lámpa világított a
gyermekszobában. Próbáltam Istennel tölteni egy kis időt, mielőtt a
baba felébred. Egy alig totyogó kicsi és két tinédzser anyukájaként
ritkán van alkalmam egyedül lenni. Amint az éj elmúlik és hajnalodik, a
kicsi máris nyöszörög és mocorog, jelezve, hogy a csendes időmnek
mindjárt vége. Szeretnék "szüntelenül imádkozni", de a mindennapi
zsongásban és zajban nem tudom, hogyan.
A hívők mindig kitartóak próbálnak maradni az imádságban. Jézus
idejében például, egy zsidónak számos imát kellett mondania, mielőtt
lába reggel a földet érintette volna. És azután a nap folyamán is egész
sor ima volt előírva. Ezek a szabályok arra szolgáltak, hogy segítsenek
"szüntelenül imádkozni".
Elhatároztam, hogy példát merítek ezekből az ősi gyakorlatokból. Ma
megpróbálok mini imádságokban Istenre gondolni, miközben a kimosott
ruhát hajtogatom, a gyerekekkel játszom, autót vezetek, és egyéb
evilági tevékenységet végzek. A nap folyamán közelebb kerülök majd
célomhoz, a "szüntelenül imádkozáshoz" és ezzel Istenhez is.

Imádság: Mennyei Atyánk, segíts, hogy sűrű teendőink között is módot
találjunk az imádságra. Ámen.

Napi feladataink között Istenre gondolva könnyebb imádkozni.
Leigh W. Young (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK IDŐT KERESNEK AZ IMÁRA!

A MINKET BEÁRNYÉKOLÓ SZABADÍTÁS
„Veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” Jer 1.8
Isten azt ígérte Jeremiásnak, hogy személyesen fogja megszabadítani: „Te azért zsákmányul kapod életedet, bárhová mégy.” (Jer 45.5) Ez az egész, amit Isten ígér gyermekeinek. Bárhova küld minket Isten, megoltalmazza életünket. Személyes tulajdonunk és birtokunk jelentéktelen dolgok, ezekhez csak egész lazán ragaszkodjunk, különben fejvesztettség, szívfájdalom és szerencsétlenség lep el minket. Ilyen bensőséges Istennek minket beárnyékoló oltalma.
A Hegyibeszéd rámutat arra, hogy ha Jézus Krisztus küldetésében járunk, nincs időnk önmagunkat védelmezni. Jézus mondja is: Ne törődj azzal, hogy igazságosan bánnak-e veled, vagy sem. Igazságot várni a magunk részére annak a jele, hogy krisztusnak való átadásunktól elhajoltunk. Sohase keress igazságot ebben a világban, de te magad sohase szűnj meg igazságosan cselekedni. Ha igazságot várunk, zsémbelődni kezdünk és helyet adunk az önsajnálkozásnak: Miért bánjanak így velem? Ha átadtuk magunkat Jézus Krisztusnak, nem kell törődnünk azzal, ami az utunkba kerül, akár igazságos, akár igazságtalan az. Jézus így szól: Folytasd csak tovább állhatatosan, amit parancsoltam neked és én megőrzöm az életed. Ha magad próbálod megőrizni, kivonod magad az Én oltalmam alól. Közülünk még a legátadottabb lélek is istentelenné válik ebben a tekintetben: nem hiszünk Istenben, a józan észt ültetjük trónra és Isten nevét akasztjuk fölé. Saját értelmünkre támaszkodunk, ahelyett, hogy Istenben bíznánk teljes szívünkkel.

"Én menedek előtted, és az egyenetleneket megegyenesítem, az érczajtókat összetöröm, és leütöm a vaszárakat."
Ésaiás 45:2

Sziasztok! A fenti ige egy igencsak biztató ige, egy olyan ige, melyből árad Isten segítő kegyelme. Ez egy nagyon aktuális szakasz most sokunk számára. Hiszen vizsgaidőszak van, zajlanak az érettségik stb. Rohanunk. Rohanunk előre, olyan cél felé, mint pl. mostanában a vizsgák. Aztán nagyon be tudjuk ütni a fejünket. Mert sokszor olyan érc-ajtók vannak előttünk, hogy saját erőnkből azt nem tudjuk felnyitni. Pedig mennyire akarjuk! Azt sokszor nem kérdezzük, hogy Isten akarja-e, de MI akarjuk... Pedig nem sokat kéne tenni: csak leülni egy-egy akadály, egy-egy vizsga vagy nehezebb anyag előtt és erőt kérni, akaratot kérni. Nem a mi akaratunkat, hanem Isten akaratát. És Ő megadja nekünk. Sokat tehetünk egy-egy vizsgáért: tanulhatunk orrvérzésig, megihatunk liternyi kávét, szedhetünk bogyókat, de mit ér, ha nem kérjük Jézus erejét és akaratát? Én megmondom: semmit. Maximum leépülést... Olyanokj vagyunk, mint egy kisgyermek a vonat hátsó ülésén: ott van a játékkormány a kezében, de nem tud vezetni, csak egy helyben áll. Jézusra kell bízni a vezetést, tőle kell erőt kérni, és ő ad erőt! Csak ennyi: el kell kérni. Rá kell magad bízni. Ő érte kell tanulni, Ő érte kell élni. És akkor, ha ezeket megteszed, Isten előtted fog járni, ahogy Mózesékkel is felhő- és tűzoszlopban, úgy előtted is Szent Lelkének erejével! És akkor az egyenetlen utak kiegyenesítődnek, az érc-ajtók összetörnek és lehullanak a vaszárak: csak menj Isten után, Isten akarata után.

Drága Jézusunk, kérünk téged add nekünk akaratodat és adj nekünk erőt akaratod teljesítéséhez! Teremts bennünk tiszta szivet és újítsd meg lelkünket, te menj előttünk, te légy a vezérünk, te légy mindenünk! Te hordozz a próbákban és te tarts meg akaratodban. Ámen.

2007. június 28. csütörtök

2Móz 6,6-9.

6 Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az ÚR, és megszabadítalak
benneteket az egyiptomi kényszermunkától, megmentelek benneteket a
szolgai munkától, és megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos
ítéletekkel. 7 Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, és
megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak
benneteket az egyiptomi kényszermunkától. 8 Azután beviszlek benneteket
arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és
Jákóbnak adom azt. Azért nektek fogom adni örökségül. Én vagyok az ÚR.
9 Mózes pedig elbeszélte mindezt Izráel fiainak. De nem hallgattak
Mózesre kishitűségük és a kemény szolgálat miatt.

HOVÁ VEZETSZ?


Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik
hozzád folyamodnak. (Zsolt 9,11)

Születésétől fogva vak barátnőm, Debbie, teljes mértékben vakvezető
kutyájára hagyatkozott, ha valahová mennie kellett. A pórázt tartva
csak kiadta a parancsot "előre", és a kutya mindig biztonságban
elvezette úti céljához.
Egyik délután Debbie és a kutya sétálni indult. Egy kis idő múlva a
kutya letért a szokásos útvonalról, lelassított, rossz irányba fordult,
és még egy sűrű sövénybe is bevezette barátnőmet. Amikor Debbie
idegesen megállt, megkérdezte valakitől: "Meg tudná mondani, mi
történt?"
Az asszony ezt válaszolta: "Kiváló kutyája van! A parkoló, amit
biztonságosan kikerült, tele van törött üvegekkel."
Debbie azt mondja, a kutya bizalomra tanította. Amikor Istenbe
kapaszkodik, nem látja, milyen veszélyek hevernek előtte az úton. De
Isten bölcs, és van hatalma olyan ösvényen vezetni, amin célba ér.
Én is sokszor ideges vagyok, és nem értem, miért nem mehetek egyenesen
oda, ahová szerintem kellene. De barátnőmhöz hasonlóan hálás lehetek,
hogy van egy szerető vezetőm, aki az akadályokkal teli utakon is
átvezeti életemet.

Imádság: Atyánk, amikor nem értjük helyzetünket, vagy céljaidat, segíts
mégis bízni benned és követni téged. Ámen.

Hitünk növekszik, ha bízunk Istenben és megtapasztaljuk segítségét.
Camilla Madding (Dél-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉLETÜK HELYES IRÁNYÁT KERESŐKÉRT!