|
Kedves net2rist!
Úgy látom, hogy a Victor János: "Miért lesznek baptistákká?" című cikkre való reagálásod semmi érdemlegeset nem tartalmazott, amivel cáfolni tudtad volna az ott leírtakat. Azóta "A keresztség szimbolizmusa" c. cikke is bekerült a topicba. Az egyik népszerű formában megírt cikk, a másik pedig tudományosabb formában, a görög újszövetséggel a kézben, a többi tudományos könyvre való hivatkozás pedig hiányzik, mivel nem akart fejből idézni V. J., ugyanis nyaralt, illetve pihent vidéken.
Azóta is megy a vita azon, amiről azokban a tanulmányokban szó volt, mintha ott sem lennének. Te sem cáfoltál érdemben semmit.
Akkor miért kellene erre válaszolnom?
Az a szöveg, hogy akkor a baptisták, most pedig a karizmatikusok jelentik a "veszélyt" a reformátusoknak, az cáfolata lenne a V.J. írásának?
Azonkívül: hogy hogyan állunk az "akkor"-ral és a "most"-tal, hadd idézzek erre nézve Victor Jánosnak egy evangélikus lelkésszel való polemizálásából.
Íme:
LUTHER ÉS AZ ÚRVACSORA.
I.
Főtiszteletű Szerkesztőség!
Kitűnően szerkesztett s nálunk is közkedvelt lapjuk több egyházmegyénkben köröztetéssel jár sorra. Egyik ilyen egyházmegyénk lelkészei hívták fel figyelmünket arra a kellemetlen elírásra, melyet különben magunk is észrevettünk, amely a 13. szám 123. oldalán „A református eucharistia” c. cikk középső hasábjának 4. bekezdésében olvasható: „..amint Luthernek ezen a ponton habozóvá lett felfogása tanította.”
Tudjuk, hogy ez csupán elírás és nem rossz szándékból esett, bántó voltára legyen szabad mégis szíves figyelmét felhívnunk. Az lehet, hogy a cikkíró nem tudja elfogadni Luther úrvacsorai tanát, az is lehet, hogy nem tudja azt megérteni (amint hogy hiszen itt misztériumról van szó), de ha ismeri a marburgi kollokvium történetét, nincs joga Luther úrvacsorai tanítását habozónak nevezni. Sőt, Luther sehol sem volt olyan mozdíthatatlanul határozott, mint éppen e ponton. Ebben a kérdésben nem engedett sem ellenfeleinek, sem barátainak, sem a tulajdon eszének.
Tisztelettel kérjük az elírás valamiképpen való helyreigazítását.
Tisztelettel, kész híve:
Szabó József evangélikus lelkész,
a Harangszó szerkesztője.
II.
Őszintén sajnálom, hogy – amint Szabó József lelkésztársamnak fenti leveléből kitűnik, – az idézett kitétellel alkalmat adtam evangélikus testvéreink körében arra, hogy lapunk hasábjain a maguk szempontjából „bántó” dologba ütközzenek bele.
Ennek szerencsére két magyarázata lehetséges – szerencsére, mert az egyik esetben, amely éppen fentforogni látszik, könnyű a bajon segíteni. Megeshetett ugyanis az, hogy szavaimat félreértették – erre vall a fenti levél, – mintha én arról szóltam volna, hogy Luther habozó módon képviselte az úrvacsoráról vallott felfogását. Ezzel szemben természetesen teljesen aláírom azt, hogy hajlíthatatlanul, vagy amint a levélíró mondja: „mozdíthatatlanul” határozott volt fellépésében. Református egyháztörténeti szemléletünk ezen a ponton legfeljebb a kelleténél nagyobb keménységet és merevséget hányhat a nagy reformátornak szemére, de semmiesetre sem habozást.
Én magának a Luther úrvacsorai felfogásának, nem pedig e felfogás érdekében való síkraszállásnak a „habozó” voltáról szóltam. Félreértések ellen jobban biztosítottam volna szavaimat, ha nem „habozó”, hanem „megtorpanó” felfogásról beszéltem volna. Azt akartam mindenképpen mondani, hogy ezen a ponton Luther nem járta végig az utat: elszakadt a római egyház transzszubsztanciáció tanától, de nem tudott elszakadni az azzal összefüggő „ubiquitás”-tantól, amely szerint Krisztus testére is áthárul a mindenüttjelenvalóság isteni tulajdonsága.
Református meggyőződésünk szerint ennek a gondolatnak elejtésével tisztul ki egészen a helyzet az úrvacsora kérdésében. Nem azért, mert így kevesebb lesz egy misztériummal. Hiszen a Krisztus mindenütt jelenvaló testénél nem kevésbé nagy misztérium a Krisztus mennyekbe felmagasztaltatott és ott elrejtett teste sem. Hanem azért, mert – ahogy mi látjuk – Isten Igéje erről a misztériumról beszél, nem pedig arról a másikról, amelyet Luther olvasott ki belőle.
A „bántó” hatás másik magyarázata az lehetne, ha éppen ennek a református meggyőződésbeli különbségnek a kidomborítása eshetett rosszul, amelynek szempontjából Luther, ismétlem, nem járta végig az egész utat. De ezt szinte kizártnak tarthatom. Hiszen ebben a kérdésben a viták mellőzésével már régen (ahogy az angolok mondják) „megegyeztünk abban, hogy nem egyezünk meg”. S hogy melyik fél látja és érti jól az Ige gondolatát, annak eldöntését nyugodtan hagyhatjuk addigra, amíg elérkezünk a titkok megoldásának világába.
Dr. Victor János
Ugyanez érvényes a baptistákkal való vitára, és sokminden más kérdésre is, amelyekben jobb a ref. teológusok álláspontja.
_________________
Tanuljunk (elsősorban) az Úrban megbízható református tanítóinktól!
|
-gel viaskodott, és soha nem tudtam honnan kerül a figura elő.