- Pofaviziten voltál, klerikális?
- Igen.
- Hiszel még a jó Istenben?
- Igen.
- Add föl a hülyeségeidet!
Hátat fordított a csúfolódóknak, és beledült a munkájába. A kaszárnyában lassan kibontakozott előtte a vallási helyzet. A nazarénus nem volt hajlandó uniformist ölteni, ezért a katonai bíróság 8 év börtönre ítélte azzal a nevelői szándékkal, hogy 8 év alatt megszereti az egyenruhát. A jehovistát megbilincselve hozták be, és ugyancsak börtönre ítélték. Az egyik baptista letagadta hitét, a másik nem dalolt, nem ment moziba, magánzárkát kapott. Budapestről három református teológust hívtak ide. Az egyik hallgatott Krisztusról, mint a sír, a másik együtt tréfált a többiekkel, szidta vagy dicsérte a kommunizmust. A harmadikat talpnyalónak csúfolták, mert minden parancsot teljesített, hallgatott a hitéről és besúgta a magánbeszélgetéseket. A politikai tiszt megint hivatta.
- Maga süket?
- Alázatosan jelentem, hogy nem vagyok süket.
- Örülök Balajti elvtárs, hogy jól hall. Nem szükséges orvoshoz küldenem, hogy kivizsgálják és gyógykezeljék. Emlékszik rá, hogy már hívattam a vallás miatt?
- Alázatosan jelentem, hogy emlékezem.
- Örülök Balajti elvtárs, hogy a memóriája is jó. Azt viszont sajnálom, hogy beteges képzelődései vannak, és az a rögeszméje, hogy templomi szószéken áll és az alattvalóknak prédikál. Tévedett. Lefitymálja a katonai törvényeket, összetéveszti a dolgokat. Megtanítom gondolkozni és a szabályzatok betartására.
- Becsületesen végzem a munkámat, a szabályzat szerint.
- Ne pofázzon, ha én beszélek! Ha már az iskolában nem tanították illemre és gondolkozásra, akkor mi pótolni fogjuk. Sajnos ez nekünk veszteséges, mert két napra kiesik a nemzetgazdasági munkából-Tudja, hol lehet jól elmélyülni? - Balajti hallgatott. - Ha ezt se tudja,akkor én megsúgom: a magánzárkában. Csönd és sötétség veszi körül; szabadon szárnyalhatnak gondolatai. Hátra arc! Mars ki!
Két katona vasmarokkal hátracsavarta kezét, percek alatt csörren mögötte a cellaajtó. Állni, guggolni se volt hely, bűzös levegő fojtogatta.
Először is rájött arra, hogy besúgókkal dolgozik együtt. Egyik az a talpnyaló református teológus, aki minden lében kanál, és engedélyeket kap az eltávozásra. Másik az a ragyásképű alacsony, sunyi fiú, aki ólálkodik körülötte. Lehet, hogy egymásra is vigyáznak, mert a diktatúrában mindenki mindenkit figyel. Hallotta, hogy a pártiskolán a kézjeleket is tanítják, hogy a süketnémákat is ellenőrizhessék a véleményükről. Keresztyének között is lehetnek besúgok? Másodszor fölismerte, hogy a Párt kiszámíthatatlanul dönt saját embereiről és a keresztyénekről is. Van, akit békén hagynak, mintha nem is léteznének, van, akit halálba kergetnek ártatlanul. Fölemelnek és lenyomnak, mert a kommunizmusban minden bizonytalan, ma ünnepelik, holnap felakasztják. És a keresztyének? Közönyösek vagy ellenálló reakciósok, akik az Úr büntetésének tekintik az ateizmust és harcolnak ellene. És keresztyén szimpatizánsok, akik zsidónak zsidóvá, kommunisták között kommunistává lettek, látszatra becsületesen dolgoznak, ha pedig nem látják őket, szabotálnak.
Két nap múlva karikás szemekkel, erőtlenül hallgatta a főhadnagyot.
- No, klerikális! Gondolkozott és tanult valamit?
- Jelentem alássan, gondolkoztam és tanultam.
-Mit?
- Azt, hogy dolgoznom kell becsületesen, mert legfőbb érték az
ember, a munka és...
- És? Látja, milyen hasznos volt ez a két nap? És mit tanult még?
-Azt, hogy mint Istent hívő, mégis megbízhatatlan, osztályidegen
vagyok.
- Nézze Balajti elvtárs, mi 99 százalékig megbízunk magában,
egy százalékig nem, és az egy százalék lenullázza a 99-et. - A tiszt
barátságos hangnemre váltott. - Segíteni akarok magán, mondok én
valamit. Maga okos és művelt, hangadó kolompos a nyájban. Tudja
mit? Álljon elő állománygyűlésen és mondja ezt: „Vallásos voltam,
mert félrevezettek, de már rájöttem, hogy nincs Isten. A tudomány is
bebizonyítja. Hátat fordítok az egyháznak, kilépek belőle, és ezennel
kérem a kommunista pártba való fölvételemet, hogy munkámmal a
szocializmust építsem." Mi pedig áthelyezzük a reguláris hadtestbe,
ahol politikai tisztet faragnak magából. Szolgálati lakás, emelt fizetés,
kiadós szabadság és a többi előnyök. Hallgasson rám, segíteni akarok.
- Köszönöm főhadnagy elvtárs jóindulatát, de én Krisztust hívő keresztyén vagyok.
- Ennyire gúzsba kötötték a vallás zagyvaságai? Mars ki, mert látni sem akarom.
Másnap az őrmester és a szakaszvezetők kíséretében végig kutatták a szobákat. Fölforgatták az ágyakat, kiborogatták a személyes holmikat, megtalálták az állam tulajdonát képező lopott kalapácsot, colostokot, kőműveskanalat és Balajti Bibliáját. Az őrmester káromkodott.
- Mi ez?
- Biblia.
- Mire használja?
- Olvasom.
- Klerikális, maga megbolondult! - A Bibliát kettészakította, földre dobta és rátaposott. - Jegyezze meg klerikális, hogy nincs Isten, mert ha volna, akkor most rám ütne. - A Bibliára köpött.
A szoba lakói mozdulatlanul figyeltek. Őrmester és szakaszvezetők káromkodva, vidáman kivonultak, mint akik jól végezték a feladatot. Másnap délelőtt a kaszárnya tetejéről szélvihar lesöpört egy cserepet, ami éppen az őrmester fejére esett. Összerogyott, félórán belül meghalt. A katonák összesúgtak, hogy ráütött az Isten.
A zászlóalj-ünnepélyen Balajtit kérték, hogy szóljon. Szíve torkában kalapált, nyelve kiszáradt, alig tudta formálni a szavait, aztán megbátorodott.
- Munkaszolgálatra osztottak bennünket. Kötelességünk becsülettel
dolgozni népünkért és a béke megőrzése céljából. Én Isten kezéből
fogadom el beosztásomat és helyzetemet, mert Neki tartozom felelősséggel.
A fiúk megtapsolták, a pódiumon ülő parancsnokok is kényszerűségből. Másnap a politikai tiszt magához parancsolta. Aggódva találgatta, hogy megint 2-3 nap sötétzárkába csukják-e?
- Érdekesen beszélt az ünnepélyen, Balajti elvtárs. Magának tu-
lajdonképpen a tisztiiskolán volna a helye.
Tizenkét hónap múlva leszerelték. Esteledett, mire hazaért. A Tímár utcánál visszagondolt múltjára, ahol földre teperték. „Milyen forgandó, pillanatonként változó az élet. Emberek, célok, épületek, körülmények változnak, én is változók, de az Ige örökkévaló."
Otthon meglepetéssel fogadták. Öröm és bánat ült az arcokon, amint csókolta anyját és testvéreit.
- Édesapám?
Édesanyja hangja elcsuklott.
- Nem írtuk meg, fiam, volt neked elég bajod. Apádat kirúgták a
gyárból, mert osztályidegen, és ráfogták, hogy Amerikának kémkedik,
mert az öccsétől kapott levelet, aki 1945-ben hajózott a tengeren túlra.
Bírósági tárgyalásról hazajövet a Miklós utcán teherautó szaladt fel a
járdára, és apádat halálra nyomta. A vétkes sofőrt még nem találták
meg. Rám parancsoltak, hogyha élni akarunk, akkor szűk családi körben temessük, és csukjuk be a szánkat. A teherautó cége hozzájárult a
temetés költségeihez.
Édesanyja zokogásba fulladt. Bélának eszébe jutott, hogy egyszer azt súgták neki a kaszárnyában: „klerikális, hagyj föl a missziózással, mert úgy eltüntetnek, hogy lábad porát sem találják többé".
|