A NAGY PRÓBA

„Nem szolgálhattok az Úrnak...” Józs 24, 19.
Bízol-e csak egy parányit is bármi másban, mint Istenben? Van még mindig valami kevés bizodalmad bármiféle természeti erkölcsben, vagy a körülményekben? Bízol még mindig magadban, akár csak a legkisebb vonatkozásban is, arra az új lehetőségre nézve, amelyet Isten elibéd tett? Ez az, amit a próba jelent. Egészen helyes, ha azt . mondod: ,Nem tudok szent életet élni’ de elhatározhatod, hogy engeded, miszerint Jézus szentté tegyen téged. „Nem szolgálhattok az Úrnak”; de annyit megtehetsz, hogy olyan helyre állsz, ahol Isten mindenható ereje munkálkodhat rajtad keresztül. Vajon igazad van-e Istennel szemben, mikor azt várod Tőle, hogy tegye nyilvánvalóvá benned az Ő csodálatos életét?
„Nem, mert mi az Úrnak szolgálunk.” (21. v.) Ez nem ösztönös. hanem megfontolt elkötelezés. Azt mondod: ,De hiszen Isten sohasem hívhatott engem erre, én túlságosan méltatlan vagyok, nem szólhatott az a hívás nekem’. De igen, éppen neked szólt és minél gyöngébb, minél határozatlanabb vagy, annál jobb. Akinek van miben bíznia, az igen sokára jut oda, hogy azt mondja: ,Én az Úrnak szolgálok’.
Azt mondjuk: ,Óh, ha igazán tudnék hinni...!’ A hangsúly azon kell, hogy legyen: Ha én igazán akarok hinni. Nem csoda, hogy Jézus Krisztus olyan nagy súlyt helyez a hitetlenség bűnére. „Nem is tőn ott sok csodát az ő hitetlenségük miatt.” (Mt 13.58.) Ha valóban hinnők. hogy Isten azt gondolta, amit mondott, hol lennénk mi már ezóta! Van-e elég bátorság bennem arra, hogy engedjem, hadd legyen Isten mindaz a számomra, amit mond, hogy lesz?

A LELKI REST
„És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és a jócselekedetekre való felbuzdulás végett, el nem hagyván a magunk gyülekezetét...” Zsid 10, 24-25.
Mindannyiunkban megvan a hajlandóság arra, hogy lelki henyélők legyünk; nem akarunk belekeveredni az élet durva és tolongó forgatagába, az az egyetlen célunk, hogy biztosítsuk a magunk nyugalmát. Amiről a Zsidókhoz írt levél tizedik része beszél, az az egymás felbuzdítása és összetartás: ezek közül mindkettő kezdeményezést követel, a Krisztus megvalósításának, nem pedig a magunk megvalósításának a kezdeményezését. Félrevonult, zárkózott, magának élő életet élni éppen az ellentéte annak a lelkiségnek, amelyre Jézus Krisztus tanított.
Lelkiségünk akkor állja ki a próbát, amikor igazságtalansággal, aljassággal, hálátlansággal és nyugtalansággal találjuk magunkat szemben, amelyek közül mindegyikben megvan a törekvés arra, hogy lelki henyélővé tegyen minket. Az imádságot és a Biblia-olvasást nyugalmunk megteremtésére akarjuk felhasználni. Hasznosítani akarjuk Istent, hogy békét és örömet találjunk, vagyis: nem Jézus Krisztust akarjuk megvalósítani az életünkben, hanem csak a Belőle származó örömöket. Mindezek a dolgok csak eredmények, mi pedig okokká igyekszünk őket tenni.
„Méltónak velem pedig, mondta Péter, amíg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket” (2Pét 1.13). Igen .kellemetlen dolog, mikor Isten valamelyik „ingerlője” oldalba üt minket, — valaki, aki telve van lelki tevékenységgel. Tevékeny munka és lelki tevékenység nem ugyanaz a dolog. Tevékeny munka lehet a lelki tevékenység utánzata. A lelki restségnek az a veszedelme, hogy nem kívánunk felbuzdulni, amiről hallani akarunk, az csupán a lelki nyugalom. Jézus Krisztus sohasem pártolja a csendes visszavonulás gondolatát: ,Menj, mondd meg a testvéreimnek...’

:):)

deJÓÓÓÓÓ!!!! egyszer végre EREDETI ÉRTELME szerint hallom fejtegetni a Zsidó10:25-öt!!!!

hadd osszam meg örömömet is: egy drága testvérem, aki pár hónapja "csendes visszavonulásban" volt, írt egy SMS-t, hogy "pénteken jövök gyülibe"...

az ő példáján hadd tegyem hozzá, hogy azért ez a visszavonulás NEM MINDIG egy "lustaság"... a SÉRÜLÉSTŐL VALÓ FÉLELEM, a DEPRESSZIÓ, a KILÁTÁSTALANSÁG mind okozhat ilyet... és Isten csodája, ha KIPISZKÁL (nem is... szeretettel KICSALOGAT) minket a CSIGAHÁZUNKBÓL...

A SZENT

„Hogy megismerjem Őt...” Filippi 3, 10.

A szent törekvése nem a maga megvalósítására, hanem Jézus Krisztus megismerésére irányul. A szent sohasem hiszi, hogy a körülmények veletlenek, sem nem gondolkozik a felett, hogy az élete világi-e, vagy megszentelt, hanem úgy tekint mindent, amiben része van, mint Jézus Krisztus ismerete megszerzésének alkalmatosságait. Rettenetes elhagyatottság veszi őt körül. A Szentlélek úgy rendelkezett, hogy az élet minden területén felismerhessük Jézus Krisztust és újra meg újra visszavisz minket ugyanahhoz a ponthoz, míg valóban felismerjük. Az önmegvalósítás oda vezet, hogy a munkát helyezzük a trónra, míg a szent Jézus Krisztust helyezi a trónra munkájában. Akár evés, akár ivás, akár a tanítványok lábának megmosása, vagy akár más legyen is az, arra kell törekednünk, hogy ismerjük fel benne Jézus Krisztust. Életünk minden jelenségének van megfelelő jelensége Jézus életében. A mi Urunk még a legszolgaibb munkában is tudatában volt Atyjához való viszonyának. „Tudván Jézus..., hogy Ő az Istentől jött és az Istenhez megy..., egy kendőt vévén..., kezdé mosni a tanítványok lábait.” (Jn 13, 3-6.)
A lelki ember célja az, „hogy megismerjem Őt”. Megismerem-e Őt itt, ahol ma vagyok? Ha nem. akkor elmulasztom Őt. Én nem azért vagyok itt, hogy magamat valósítsam meg, hanem, hogy megismerjem Jézust. A keresztény munkában igen gyakran az a törekvés, hogy felismerjük: valamit meg kell tenni és nekem kell azt megtennem. A szent magatartása sohasem ez: az ő célja az, hogy biztosítsa Jézus Krisztus megismerését a körülmények minden láncolatában, amelybe belekerült.

A LELKI TÁRSASÁG

„Míg eljutunk mindnyájan... a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.” Efez. 4, 13.

A „rehabilitáció”, a visszaállítás az egész emberiségnek abba a viszonyba való visszahelyezését jelenti, amelyben Isten terve szerint lennie kellene és ez az, amit Jézus Krisztus a megváltással véghez vitt. Az Egyház megszűnik lelki társaság lenni, ha szervezete fejlődését tartja elsősorban szem előtt. Az emberiségnek Jézus Krisztus terve szerint való visszaállítása Jézus Krisztusnak éppúgy a közösségi, mint az egyéni életben való megvalósítását jelenti. Jézus Krisztus apostolokat és tanítókat küldött ki arra a célra, hogy a közösségi Személyiség megvalósítható legyen. A mi rendeltetésünk nem az, hogy a magunk egyéni lelki-életét fejlesszük ki csupán, vágy hogy lelki visszavonultságunkat élvezzük: a mi rendeltetésünk az, hogy Jézus Krisztust úgy valósítsuk meg, hogy Krisztus Teste megépíttethessék.
A kérdés az: vajon Krisztus Testét építem-e fel, avagy csupán a magam személyes fejlődésére vagyok tekintettel? A lényeges dolog az én személyes viszonyom Jézus Krisztushoz: „Hogy én megismerhessem Őt”. Isten tervét betölteni annyit jelent, mint magunkat teljesen Reá bízni. Valahányszor a magam számára akarok bizonyos dolgokat, ez ennek a viszonynak a megsemmisítése. Nagy megaláztatás lesz rájönnöm arra, hogy sohasem Jézus Krisztusnak életemben való megvalósítása volt az, ami érdekelt, hanem csak annak a tudomásulvétele, amit Ő én értem tett.
„A célom Isten maga, nem pedig öröm vagy béke,
Még csak nem is áldás, hanem Ő maga, az én Istenem.”
Vajon ezzel a mértékkel mérem-e az életem, vagy pedig valami kisebbel?

A LÁTOMÁS ÁRA

„Amely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat.” Iz 6, 1.
Lelkünknek Istennel kapcsolatos története igen gyakran a ,hős tovatűnésének’ története. Újra meg újra elvesz valakit Isten a barátaink közül azért, hogy saját magát tehesse a helyükre és ezek az alkalmak azok, amikor mi elsápadunk, elgyengülünk és elbátortalanodunk. Vegyük személyes értelemben: Abban az évben, amikor meghalt az, aki számomra mindazt jelentette, ami valójában Isten kellett volna, hogy legyen, — feladtam-e mindent? beteg lettem-e? elcsüggedtem-e? avagy — megláttam-e az Urat?
Isten-látomásom jellemem állapotától függ. A jellem határozza meg a kijelentést. Mielőtt azt tudom mondani, hogy „láttam az Urat”, kell valaminek lennie a jellememben, ami választ ad Istennek. Míg újjá nem születtem és el nem kezdem látni az Isten országát, csak előítéleteimen keresztül tudok látni; szükségem van a külső dolgok sebészi műtétére és belső megtisztíttatásra.
Istennek kell lennie első-, másod- és harmadrendű ügyünknek egyaránt, míg életünk végül is állandóan Istenre tekint és senki más nem jön többé számításba. „Az egész világon nincs más, csak Te, Istenem, nincs más, csak Te.” (F. M. H. Myers.)
Fizesd tovább az árát kitartóan. Hadd lássa Isten, hogy hajlandó vagy a látomás szerint élni.

huh... ez KEMÉNY... de átéltem, és IGAZ...

AZ ÜLDÖZTETÉSSEL VALÓ SZÁMOLÁS

„Én pedig azt mondom néktek: ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobbfelől, fordítsd felé a másik orcádat is.” Mt 5, 39 stb.
Ezekből a versekből nyilvánvaló, micsoda megaláztatás kereszténynek lenni. A természet szerint véve, ha egy ember nem üt vissza, ez azért van, mert gyáva; de a Lélek szerint ítélve, ha egy ember nem üt vissza, ez Isten Fiának benne való megnyilatkozása. Mikor megbántanak, nemcsak nem kell rossznéven venned, sőt inkább alkalmul kell azt felhasználnod Isten Fiának kiábrázolására. Jézus adottságát nem lehet utánozni: vagy megvan az, vagy nincs. A szent számára a személyes sértés alkalommá válik arra, hogy az Úr Jézus hihetetlen drága voltát kiábrázolja.
A Hegyi Beszéd tanítása nem az, hogy cselekedd a kötelességed, hanem, hogy cselekedd ami nem kötelességed. Nem kötelességed két mérföldre menni, vagy a másik orcád is odanyújtani, de Jézus azt mondja, ha az Ő tanítványai vagyunk, mindig ezeket a dolgokat fogjuk cselekedni. Nem lehet tehát ezt mondani: ,Jó, de nem tudok többet tenni, hisz annyira rosszul bántak velem és félreértenek’. Mindannyiszor, valahányszor a jogaimhoz ragaszkodom, megsértem Isten Fiát; holott ha magam szenvedem el az ütést, meg tudom akadályozni, hogy Jézus így megsértessék. Ez a betöltése annak a lelkületnek, amelyet az Ige így fejez ki: „...Betöltöm, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek.” (Kol. 1, 24). A tanítvány tudatában van annak, hogy Urának a dicsősége az, ami kockán forog az ő életében, nem pedig a saját dicsősége.
Sohase keresd az igazat más emberben, de sohase szűnj meg te magad igaz lenni. Mi mindig az igazságot keressük, pedig a Hegyi Beszéd tanítása ez: Sohase követeld az igazságot a magad számára, de sohase szűnj meg másokkal szemben gyakorolni azt.

BECSÜLETESSÉG ISTEN SZERINT

„Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok.” Róm 1, 14.
Pál lelkére ránehezedett a Jézus Krisztussal szemben való lekötelezettségének érzése és arra törekedett, hogy ezt kifejezésre juttassa. Pál életének nagy ihletése volt, hogy úgy tekintett Jézus Krisztusra, mint lelki hitelezőjére. Vajon érzem-e én a lekötelezettségnek ezt az érzését Jézus Krisztussal szemben minden megváltatlan lélekre tekintettel? Az életemnek, mint egy szent élesnek, lelki becsület-ügye az, hogy betöltsem kötelességem Krisztussal szemben, azokkal kapcsolatban. Életem minden értékes darabját Jézus Krisztus váltságának köszönhetem. Teszek-e valamit azért, hogy váltságát mások életében is nyilvánvalóvá tehesse? Csak annyiban tehetem ezt, amennyiben Isten Lelke munkálja bennem a lekötelezettségnek ezt az érzését.
Ne igyekezzem az emberek között valami felsőbbrendű személy lenni, hanem az Úr Jézus rabszolgája. „Nem a magatokéi vagytok” (1.Kor. 6, 19). Pál eladta magát Jézus Krisztusnak. Azt mondja: ,Adósa vagyok mindenkinek a föld színén Jézus evangéliumáért; csak azért vagyok szabad, hogy minden tekintetben szolga legyek’. Ez jellemzi az életet, ha egyszer felismertük a lelki becsületességnek ezt a pontját. Hagyd abba a magadért való imádkozást és add oda magad másokért, mint Jézus rabszolgája. Ez a megtöretett kenyérré és kiütetett borrá válás értelme a valóságban.

AZ ISTENI ELLENŐRZÉS ISMERTETŐJE

„...mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!” Mt 7, 11.
Jézus életszabályokat ad azok számára, akik az Ő Lelkének birtokosai. E versek egyszerű érvelésével sürget minket, hogy hassa át lelkünket az a tudat, hogy minden történés mögött Isten kormányzó akarata van. Ez a tudat olyan magatartást eredményez a tanítvány számára, amelyet a tökéletes bizalom és a kérés és keresés mohósága hat át.
Töltsd meg a lelked azzal a gondolattal, hogy Isten veled van. Ha egyszer ezzel a gondolattal telt meg a lelked, nehéz helyzetekben is olyan könnyű lesz, akárcsak a lélegzés, ráemlékezned: ,Miért aggódjam, hisz az én Atyám mindent tud e dolog felől!’. Nem erőfeszítés árán, hanem magától, természetesen jön ez, mikor rád nehezedik a kétség. Régebben ehhez, vagy ahhoz az emberhez szoktál menni ilyen esetben, de most olyan hatalmasan kialakult benned az isteni gondviselés tudata, hogy Istenhez mégy vele. Jézus életszabályokat ad azok számára, akik az Ő Lelkének birtokosai és azokban ez az elv érvényesül: ,Isten az én Atyám, Ő szeret engem, sohasem gondolhatok olyan dologra, amiről Ő megfeledkezhetnék, miért aggódjam hát?’.
Vannak idők, — mondja Jézus — mikor Isten nem oszlatja el a felhőket fölötted; de te akkor is bízzál Benne. Isten talán úgy fog megjelenni, mint nem-szeretett barát; pedig Ő nem az. Úgy fog megjelenni, mint kegyetlen Atya; de Ő nem az. Úgy jelenik meg, mint igazságtalan bíró, pedig nem az. Ápold és neveld magadban azt a gondolatot, hogy minden dolgod mögött Isten tervszerű akarata van. A legparányibb dolog sem történik anélkül, hogy Isten akarata ne volna mögötte, tehát megnyugodhatsz Benne tökéletes bizalommal. Az imádság nemcsak kérés, hanem a lélek magatartása, amely olyan légkört termel ki, amelyben egészen természetes a kérés. „Kérjetek és adatik néktek.” (7. v.)

Július 17.
A HIT CSODÁJA
„...Az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott.” 1.Kor. 2, 1-5.

Pál elsőrendű tudós és szónok volt; nem alázatosságból beszél tehát így, hanem azt mondja, hogy elhomályosította volna Isten hatalmát, ha „beszéde kiválóságával” akart volna hatást gyakorolni az emberekre, amikor az evangéliumot hirdette. A Jézusban való hit csoda, amelyet csak a megváltás hatása hozhat létre, nem a beszéd hatásos volta, sem pedig jajgatás, vagy sírás, hanem Istennek segítségre nem szoruló, puszta hatalma. A váltság teremtő ereje az evangélium hirdetésén keresztül ér el minket, de sohasem az igehirdető személyisége miatt. Az igehirdető igaz böjtölése nem eledeltől való tartózkodás, hanem inkább ékesszólástól, hatásvadászattól és választékos szónoklástól, azaz mindattól való tartózkodás, ami Isten evangéliumának hamisítatlan hirdetését akadályozná. Az igehirdető úgy szerepel, mint Isten képviselője, „mintha Isten kérne mi általunk” (2Kor 5, 20). Az a feladata, hogy az evangéliumot adja, nem emberi eszményeket. Ha csupán az én prédikálásom miatt kívánnak az emberek jobbak lenni, sohasem fognak egy lépéssel sem közelebb jutni Jézus Krisztushoz. Bármi, ami hízeleg nekem igehirdetésemmel kapcsolatban, végül is Jézus árulójává tesz engem, mert megakadályozom váltsága teremtő erejét munkája végzésében.
„Én ha felemeltetem..., mindeneket magamhoz vonszok.” (Jn 12, 32.)

Július 18.
A HIT MISZTÉRIUMA

„...És monda: Kicsoda vagy, Uram?” ApCsel 9, 5.

A megváltás csodája Tarsusi Sault egy másodperc alatt erős akaratú, heves farizeusból az Úr Jézus alázatos, odaadó szolgájává változtatta.
Nincs semmi csodálatos azokban a dolgokban, amelyeket meg tudunk magyarázni. Amit meg tudunk magyarázni, afölött uralkodunk, következésképpen természetes dolog, hogy igyekszünk mindent megmagyarázni. Nem természetes dolog azonban engedelmeskedni; és nem föltétlenül bűnös dolog nem engedelmeskedni. Nincs erkölcsi érték az engedelmeskedésben a parancsoló magasabb tekintélyének elismerése nélkül. Lehet felszabadulás a másik személy számára, ha nem engedelmeskedik. Ha egyik ember azt mondja a másiknak: ,Neked ezt meg kell tenned’ és ,Te ezt fogod csinálni’, összetöri az emberi szellemet és alkalmatlanná teszi Isten számára. Az ember szolga az engedelmesség szempontjából, hacsak engedelmeskedése mögött ott nincs a szent Isten felismerése. Sokan csak akkor kezdenek Istenhez menni, amikor már megelégelték a vallásosságot, mert az emberi szívnek csak egy Mestere van és ez nem a vallás, hanem Jézus Krisztus. De jaj nekem, ha azt mondom: ,nem akarom’, amikor látom Őt. Sohasem fog unszolni, hogy akarjam, — ellenben én ekkor már kezdem aláírni Isten Fiának halálos ítéletét a lelkemben. Amikor szemtől szemben állok Jézus Krisztussal és azt mondom: ,nem akarok’, Ő nem fog kényszeríteni; én ellenben már elfordultam Váltságának újjáteremtő erejétől. Isten kegyelme számára közömbös dolog, hogy mennyire megvetendő vagyok, ha egyszer a világosságra jövök, de jaj nekem ha vonakodom elfogadni a világosságot (L. Jn 3, 19-21).

Július 19.
A HIT MESTERE

„Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.” Jn 13, 13.

Urunk sohasem ragaszkodik a tekintélyéhez; sohasem mondja: ,Cselekedj így, vagy úgy’. Tökéletesen szabadon hagy minket, olyan szabadon, hogy akár az arcába is köphetünk, ahogy cselekedtek is már emberek; olyan szabadon, hogy meg is ölhetjük Őt, amint már tették is egyesek; és sohasem szól egy szót sem. De amikor az Ő váltsága által élete bennem is testet öltött, azonnal elismerem a felettem való teljes tekintélyhez való jogát. Erkölcsi uralom ez: „Méltó vagy...” (Jel 4, 11). Csak a méltatlan rész az bennem, amely vonakodik meghajolni a méltó előtt. Mikor találkozom valakivel, aki szentebb, mint én magam és mégsem ismerem el a méltó voltát, és nem engedelmeskedem annak, ami általa történik, a bennem való méltatlan rész megnyilatkozása ez. Isten embereket használ arra, hogy neveljen minket, embereket, akik kissé jobbak, mint mi vagyunk, nem értelmileg, hanem ,szentség tekintetében’, mindaddig, míg Magának az Úrnak az uralma alá nem jutunk és akkor életünk egész magatartása Iránta való engedelmeskedés lesz.
Ha Urunk ragaszkodott volna az engedelmesség megköveteléséhez, rabszolgatartóvá vált volna és nem lett volna többé tekintélye. Ő sohasem ragaszkodik az engedelmességhez, de amikor meglátjuk Őt, azonnal engedelmeskedünk Neki, azonnal Urunkká válik és az Ő imádatában élünk reggeltől estig. A kegyelemben való növekedésem megnyilatkozása az a mód, ahogy az engedelmességet tekintem. Az ,engedelmesség’ szót ki kell szabadítanunk a pocsolyából. Engedelmesség csak egyenlőek között lehetséges. Az atya és fiú közt való viszony ez, nem pedig az úr és szolga közt. „Én és az Atya egyek vagyunk.” „Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet” (Zsid 5, 8). A Fiú engedelmessége a Megváltó engedelmessége volt, mert Fiú volt, nem pedig azért, hogy Fiúvá legyen.

Kedves Erika!

Mivel technikai okok miatt nem tudod feltenni néhány napja Chambers írását, és megkértél engem erre, de tegnap majdnem elfelejtkeztem róla, ezért most korábban teszem fel. Elnézést, ha már nem aktuális a segítség, de majd szóljál. Addig is: csinálom szívesen.
Üdv.

Július 20.

ISTEN JELENLÉTÉNEK TUDATÁBAN

„Akik várnak az Úrra...,* futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el” Ésa. 40, 31.

A járásban nincs semmi nyugtalanság; ez a próbája a megállapodottságnak. „Járni és meg nem fáradni”: az erő legmagasabb teljesítménye. A „járni” szót a Biblia a jellem kifejezésére használja: János „ránézvén Jézusra, amint ott jár vala, monda: Imé az Isten Báránya!’’ (Jn l, 36). Nincs sehol semmi elvont dolog a Bibliában hanem minden élő és való. Isten nem azt mondja: ,Légy lelki’, hanem „.Járj én előttem” (Ter 17, 1).
Mikor testileg, vagy érzelmileg nem vagyunk egészségesek, mindig kívánjuk az izgalmakat. Testi életünkben ez a Szentlélek megcsalására vezet; érzelmi életünkben pedig rendetlen érzelmekre és az erkölcsiség összeomlására. Ha lelki életünkben ragaszkodunk az izgalmakhoz, a fel-felröppenésekhez, ez végül is a lelkiség összeomlására vezet.
Isten jelenlétének valósága nem valami helytől függ, hanem egyedül attól az elhatározástól, hogy az Urat magunk elé állítjuk-e, vagy nem. Kérdéseink akkor támadnak, amikor nem vagyunk hajlandóak az Ő jelenléte valóságán megnyugodni. A zsoltáríró tapasztalata, amikor azt mondja: „Azért nem félünk, ha...” (Zsolt 46, 3), a miénk is lesz, ha egyszer a valóságra építünk: nem Isten jelenlétének tudatára tehát, hanem annak a valóságára: ,Mit féljek, hisz Ő itt volt az egész idő alatt!’
Válságos pillanatokban szükséges, hogy az Ő irányítását kérjük, de szükségtelen dolog mindig azt mondanunk: ,Óh, Uram, irányíts engem itt is, ott is’. Természetes, hogy irányítani fog! Ha mindennapi döntéseink nem az Ő parancsai szerint valók, szorongatni fog minket általuk és rendre utasít, akkor azután csendben kell lennünk és várnunk az Ő jelenlétének irányítására.

*Az angol és több nyugateurópai nyelv Biblia-fordítása szerint.