Kedves Cilla!
Persze, igazad van.
De amikor már túl vagy a lakás-meghirdetése-szerű erőfeszítéseken,
amikor rájöttél, hogy amit árulsz, azt sem te, sem a potenciális vevő nem becsüli, de mégis tudod, hogy el kell adnod, mert ettől függ úgymond a megélhetésed, amikor már minden ismerősnek szóltál, hogy segítsen, és persze nem tud, vagy nem akar, amikor állandóan sürgetnek, hogy csinálj már valamit, ne légy már ilyen tehetetlen, miközben tudod, hogy neked az a vevő kell, akiről világos, hogy Isten adta, amikor semmi nincs a zsebedben, csak az Úr bátorítása, hogy ne félj azoktól a szenvedésektől, amik rád várnak, és napok-hetek telnek el, és nincs változás, akkor ebben a levegőtlen présben próbálj meg élni.
Erre mondtam, hogy HIT, aztán slussz.
Tegnap reggel egy idős testvérem elmesélte nekem, hogyan vesztette el egy napra a szeme világát. Reggel arra ébredt, hogy folyik a szeméből a könny. Felkelt, megnézte magát a tükörben, és látta, hogy vérben úszik a szeme. A délelőtt folyamán fokozatosan elsötétedett előtte a konyha, egészen addig, amíg már semmit nem látott. Eleinte próbálta a házban lakókat felkeresni, de senki nem volt otthon, akinek szólhatott volna. Aztán felhívta a testvérét, akitől kemény elutasítást kapott. Aztán a mentőkkel próbálkozott volna, de már nem találta meg a megfelelő gombokat a telefonon.
És aztán bement a belső szobájába, megköszönte az Urának, hogy eddig látott, és kérte, hogy ha van még terve a szeme világával, adja vissza a látását, ha pedig nem, abban adjon békességet.
Kiment a konyhába, kitapogatta a kekszes dobozt, amelyben a cickafarkot tartotta, teát főzött belőle, és borogatást tett a szemére. Éjfélig borogatta, aztán elaludt. Másnap reggel fokozatosan, ahogy elment, visszajött a látása.
Akkor szemrehányást tett az Istennek, hogy így magára hagyta a legnagyobb bajban. Kérdőre vonta, hogy lehet ez, hogy amikor a legnagyobb szüksége van, akkor nincs senki, aki segítene, akkor csalódik a testvérében. Megijedt, elkezdte félteni magát, hogy mi lesz vele, ha így egyedül marad máskor is.(A lánya külföldön él.)
És azt mondja, csak egy év múlva döbbent rá, hogy hiszen egyedül Isten volt akkor vele a vakságában, és semmi baja nem esett: nem borította fel a teás ibriket, nem törte össze magát, nem gyújtotta fel a lakást stb. Nagy ígéret, bátorítás. És nagy megszégyenülés is, hogy ennyi időbe telt, amíg leesett neki a tantusz.
Üdv
nemosineX
|