Még mindig a 23.-ai, utcai eseményekről.
Isten látja lelkemet, hogy nem az indulatok felkavarása a célom. A bemásolt szöveget sem a Fidesz honlapjáról vettem át.
De az azért nem semmi, hogy Görgényi polgártárs büszke rendőreire, akik szerinte szakszerűen és jogszerűen, de leginkább arányosan jártak el az attrocitásokat elkövetőkkel szemben.
Az a reménységem, hogy Exrefis barátom elvarázsoltságából felébred, s reálisan felismeri ő is az események mögött a hatalom brutalitását. Ilyen valóban csak nálunk fordulhat elő, hogy rendőrök kiéljék megmagyarázhatatlan gyűlöletüket nemcsak azokon, akiket le kellene szerelniük, fékezniük, hanem teljesen vétlen, semleges embereken is. Amint alább olvasható (s lenne még egyéb anyag is!!) nem tévedésből, megkülönböztethetetlenség miatt, hanem aljasul. Mint amikor a hivatalnok meg van sértve - és megvetését érzékelteti az ügyféllel -, mert "merészelte munkaidőben zavarni"...
Fejbe lőtték, majd menekülés közben ötször hátba
Munkája végeztével haza akart jutni a VI. kerületből egy férfi október 23-án, ezért tanácsot kért a rendőröktől, merre mehet biztonságosan haza. Talán nem kellett volna rájuk hallgatnia, mert amikor a Síp utca felé került, bár egyedül volt, a rendőrök felszólítás nélkül fejbe lőtték egy gumilövedékkel.
Öt méterről lőtték gumilövedékkel fejen, majd többször hátba lőtték a rendőrök az üres Síp utcában egy VI. kerületi üzlethelyiség vezetőjét október 23-án nem sokkal hat óra után. A férfi csütörtökön tett feljelentést az ügyészségen, jogi képviseletét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédje, Pelle Andrea vállalta.
A névtelenséget kérő K. K. maradandó látáskárosodást szenvedett. Állítása szerint hazafelé tartott a Gellérthegyre, és mivel a Deák térre kivezető Király utcát és Madách teret a rendőrök már lezárták, az ő tanácsukra a Síp utca felé került. Éppen amikor odaért, a Dohány utcai Zsinagóga felől 20-30, egyenruhás, védősisakos rendőr fordult be az utcába.
Feloszlatni az egyfős tömeget K. K. állítása szerint a rendőröknek látniuk kellett őt, és azt is, hogy az utcában belátható távolságban nincs senki más. A rendőrcsapat ekkor könnygázgránátokkal kezdett tüzelni a Síp utca felé.
K. K. behúzódott a fal mellé, de mivel a gránáteső nem szűnt meg, egy, a kávézóból mosásra hazavitt fehér konyharuhát kezdett lobogtatni, és azt kiabálta a rendőröknek, hogy el szeretné hagyni a helyszínt
Ahogy azonban lépett egyet, az egyik rendőr - felszólítás nélkül - öt méterről fejen lőtte. A gumilövedék közvetlenül a bal szeme mellett csapódott az arcába. K. K. kiabálni kezdett, hogy meglőtték, és kérte a rendőröket, engedjék át, mert haza akar menni.
Egy rendőr közelebb ment hozzá, ráüvöltött, hogy takarodjon onnan, és ekkor K. K. - nem tudja, hogyan, de - a földre került, csak arra emlékszik, hogy szeméből dől a vér, feltápászkodik, és az ellenkező irányba elrohant.
Hátba lőtték, ötször A rendőrök ekkor még öt lövést adtak le rá, erről azonban már csak a szemészeten, az orvosi kezelés közben győződhetett meg. Két lövés a hátát, három a lábait érte. Menet közben még kihívta a mentőket a Wesselényi utca Síp utca sarkára, mert attól félt, hogy elveszti az eszméletét. A mentők gyorsan, 5-10 perc alatt értek ki.
K. K. jelenleg is kórházi kezelés alatt áll, október 30. környékén engedik haza. Az orvosok közölték vele, hogy a bal szeme maradandó károsodást szenvedett, a látáscsökkenés mértékét csak később tudják megállapítani. K. K. ügyvédje csütörtökön, október 26-án tette meg a feljelentést, amihez orvosi látleletet csak később csatolnak.
Az Index percről percre tudósított az október 23-ai eseményekről, riperterünk nem sokkal K. K. után érhetett a helyszínre. "Tudósítónk sem tud átjutni a Dohány utca és a Síp utca kereszteződésén, mert a rendőrök gumilövedékkel tüzelnek az áthaladókra a Rákóczi út felé (lásd a térképet). Közben a Blaha Lujza tér felől is elkezdtek könnygázt lőni az Astoria irányába" - jelentette 18 óra 56 perckor.
A bűncselekménynek minősülő rendőri intézkedéseket a Fővárosi Főügyészség vizsgálja ki. Eddig 11 feljelentés érkezett, de még egyik esetben sem indított eljárást az ügyészség; a feljelentéstől számított három nap alatt kell eldöntenie, hogy megindítja-e a nyomozást.
_________________ "Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )
|