ISTEN BÁTOR HARCOSAI

„És maga mellé vévén a tizenkettőt...” Lk 18, 31.

Micsoda merészség Istentől, hogy bízik bennünk. Azt mondod: ,De hiszen nem helyesen cselekedett, amikor engem választott, mert nem megy velem semmire: nem érek semmit.’ Éppen ez az, amiért választott. Mindaddig, amíg azt gondolod, hogy valamire való vagy, nem választhat téged, mert saját céljaid vannak, amelyeket szolgálni akarsz. De ha hagyod, hogy véget vessen önelégültségednek, akkor már választhat téged arra, hogy Vele menj Jeruzsálembe, s ez az Ő céljainak a betöltését jelenti, amelyeket nem beszél meg veled.
Hajlandók vagyunk azt mondani, hogy mivel az embernek természetadta képességei vannak, tehát jó keresztény is lesz. A jó kereszténnyé létel azonban nem felkészültségünknek, hanem éppen szegénységünknek a kérdése; nem az tesz minket keresztyénné, amit magunkkal hozunk, hanem az, amit Isten ad belénk. Nem a jellembeli erő, az ismeret és a tapasztalat természetes erényeinek a kérdése ez: mindez semmi jelentőséggel nem bir ebben a dologban. Az egyetlen jelentőségteljes dolog az, hogy Isten nagy kényszerítő erejének hatása alá kerültünk és munkatársaivá tétettünk (vö I. Kor. 1, 26-30). Isten munkás serege olyan emberekből áll, akik ismerik szegénységüket. Nem tud semmire sem menni olyan emberrel, aki azt gondolja magáról, hogy hasznára van Istennek. Mi mint keresztények nem a magunk ügyéért szállunk síkra, hanem Isten ügyéért. Nem tudjuk, hogy Isten mit akar kihozni a dologból, de fenn kell tartanunk a Vele való viszonyunkat, bármi történjék is. Nem szabad engednünk, hogy bármi megrontsa az Istenhez való viszonyunkat; ha mégis megromlanék, időt kell szakítanunk rá, és helyre kell igazítanunk. A kereszténységben nem az a fő dolog, amit cselekszünk, hanem az a viszony, amit fenntartunk, és az a légkör, amit ez a viszony teremt. Ez minden, aminek Isten kívánsága szerint utána kell néznünk és ez az egyetlen dolog, ami állandóan ostrom alatt áll.

ISTEN MEGSEMMISITŐ HÍVÁSA


„ . . . és beteljesedik minden az embernek Fián, amint a próféták megírták . . . ők pedig ezekből semmit nem értettek.” Lk 18, 31, 34.

Isten olyan dologra hívta el Jézust, ami fájdalmas pusztulásnak látszott. Jézus Krisztus arra hívta el tanítványait, hogy lássák Őt, amikor halálra adatik; mindannyiójukat odavezette arra a helyre, ahol szíveik öszszetörtek. Jézus Krisztus élete tökéletes sikertelenség volt minden szempontból, Isten szempontját kivéve. De ami sikertelenségnek látszott az ember szempontjából, Isten szempontjából megmérhetetlen diadal volt, mert Isten célja sohasem az ember célja.
A mi életünkben is elkövetkezik Isten megsemmisítő hívása. Isten hívását nem lehet kifejezetten megállapítani; mindig burkolt formában jelentkezik. Isten hívása olyan, mint a tenger hívása; senki más nem hallja, csak az, akiben benne van a tenger természete. Nem lehet megállapítani határozottan, hogy mire szól Isten hívása, mert az Ő hívása az, hogy munkaközösségben legyünk Vele saját célja szolgálatában. Ennek a próbája az, hogy higyjük: Isten tudja, mit akar véghezvinni. Az események nem történnek veletlenül, hanem teljesen Isten tanácsvégzése szerint. Isten általuk viszi véghez céljait.
Ha közösségben vagyunk Istennel és felismerjük, hogy az Ő céljaira használ fel minket, nem teszünk többé kísérletet arra, hogy kitaláljuk, mik a céljai. Amint továbbmegyünk a keresztény életben, egyre egy- szerűbb lesz, mivel egyre kevésbé hajlunk a felé, hogy azt mondjuk: ,Hát miért engedte meg Isten ezt vagy azt?’ Az egész dolog mögött Isten kényszerítő ereje van. „Van Isten, aki irányítja dolgaink kimenetelét” (Shakespeare). A keresztény ember olyan, aki Isten éleslátásában és bölcseségében bízik, nem a magáéban. Ha saját célunk van, ez lerontja azt az egyszerűséget és könnyedséget, amely kell, hogy jellemezze Isten gyermekeit.

A KERESZT AZ IMÁDSÁGBAN

„Azon a napon az én nevemben kértek majd.” Ján. 16, 26.

Nagyon gyakran gondolunk a keresztre úgy, mint olyasvalamire, amin át kell esnünk; pedig csak azért esünk át rajta, hogy igazán belejussunk. A kereszt csupán egy dolgot jelképez a számunkra: a teljes és tökéletes eggyé-lételt az Úr Jézus Krisztussal és nincs semmi, amiben ez az eggyé-válás jobban megvalósulhatna, mint az imádságban.
Jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielött kérnétek tőle” (Máté 6, . Akkor miért kérünk? Az imádság nem arra való, hogy feleletet kapjunk rá Istentöl: az imádság teljes és tökéletes egység Istennel. Ha azért imádkozunk, mert feleletet várunk, követelőzők leszünk Istennel szemben. Feleletek mindig érkeznek, de nem mindig úgy, ahogy várjuk, és a mi lelki önteltségünk nem mutatkozik hajlandónak arra, hogy azonosítsuk maguukat Urunkkal az imádságban. Nem azért vagyunk itt, hogy bebizonyítsuk, miszerint Isten felel az imádságra, hanem azért, hogy Isten kegyelmének élő bizonyságai legyünk.
„Nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; mert maga az Atya szeret titeket” (26-27. v.). Olyan bensőséges viszonyba kerültél-e már Istennel, hogy az Úr Jézus Krisztus imádság-élete a te imádság-életed egyetlen magyarázata? A te valóságos életeddé vált-e már a mi Urunknak helyetted való élete? „Azon a napon” annyira eggyé leszel Jézussal, hogy nem lesz semmi válaszfal köztetek.
Ha úgy látszik, hogy az imádság nem nyert meghallgattatást, óvakodj attól, hogy valaki mást kárhoztass érte. Ez mindig a Sátán csapdája. Mindig azt fogod találni, hogy van valami értelme, ami mélységes tanítást tartalmaz a számodra, nem valaki más számára.

IMÁDSÁG AZ ATYA HÁZÁBAN

„Avagy nem tudjátok-e, hogy nekem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?”* Lk. 2, 49.

Urunk gyermekkora nem éretlen férfiúság volt: Urunk gyermekkora örökkévaló tény. Vajon Isten szent, ártatlan gyermeke vagyok-e én az Urammal és Megváltómmal való eggyé válás révén? Vajon úgy nézem-e az életet, mintha Atyám házában tartózkodnám? Vajon Atyja házában él-e bennem Isten Fia?
Isten az állandó Valóság, és parancsa a pillanatokon keresztül érkezik hozzánk. Vajon állandóan kapcsolatban vagyok-e a Valósággal, vagy pedig csak akkor imádkozom, mikor rosszul mennek a dolgok, mikor valami zavar van életem folyásában? Meg kell tanulnom, hogy azonosítsam magam szent közösségben az én Urammal olyan útakon, amelyeket közülünk sokan még nem is kezdtek el megtanulni. „Azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai”: élnem kell Atyám házában.
Egyszerűsítsd le a dolgot saját életkörülményeidhez. Vajon eggyé lettél-e az Úr életével annyira, hogy Isten egyszerű gyermeke vagy, aki állandóan beszél Hozzá, és tudja, hogy minden az Ő kezéből származik? Vajon az Örökkévaló Gyermek az Atya házában van-e a te életedben? Vajon az Ő szolgálatos életének áldásai kibontakoznak-e rajtad keresztül az otthonodban, az üzletedben, a családi körödben? Nem csodálkoztál-e még azon, hogy miért mégy át azokon a dolgokon, amelyek közt élsz? Nem neked kell ezeken átmenned, hanem amiatt a viszony miatt van ez így, amelybe Isten Fia jutott a te külön megszentelődésedben. Hadd tartson ki ezen az úton; tarts ki te is Vele tökéletes egységben.
Urad éretted való életének a te valóságos, egyszerű életeddé kell válnia. Ahogy dolgozott és élt az emberek között, úgy kell élnie benned is.

*Angol revideált fordítás szerint: „... nekem az én Atyám házában kell lennem?”

IMÁDSÁG AZ ATYA TISZTELETÉRE

„ . . . ami születik is, szentnek hívatik, Isten Fiának.” Lk l, 35.

Ha Isten Fia testet ölt az én halandó testemben, lesz-e lehetőség arra, hogy az Ő ártatlansága, egyszerűsége és az Atyával való egysége nyilvánvalóvá váljék bennem? Ami igaz volt Szűz Máriáról Isten Fiának e földön való történeti megjelenésekor, igaz minden szentre vonatkozólag. Isten Fia Isten közvetlen cselekedete révén születik meg; akkor nekem, mint Isten gyermekének, gyakorolnom kell a gyermek jogát: azt a jogot, hogy az Atyával szüntelenül szemtől-szemben lehetek. Mondom-e állandóan, mintegy elcsodálkozással, hétköznapi gondolkozás szerinti életemnek: ,miért akarsz engem innen kivinni? Hát nem tudod, hogy nekem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?’ (Lk 2, 49). Bármilyenek legyenek is a körülmények, a Szent, Ártatlan, Örök Gyermeknek kapcsolatban kell lennie Atyjával. Elég egyszerű vagyok-e ahhoz, hogy ilyen módon azonosítani tudjam magam Urammal? Elkezdte-e már csodálatos munkáját bennem? Tud-e Isten arról, hogy Fia kiábrázolódott bennem, vagy pedig gondosan félretoltam Őt? Óh, a mostani lármás napok! Mindenki lármázik. Miért? Azért, hogy Isten Fia halálra adassék. Nincs itt hely manapság Isten Fia számára; nincs hely az Atyával való csendes, szent közösségre. Imádkozik-e bennem Isten Fia, avagy én parancsolgatok Neki? Szolgál-e Ő bennem, mint testben léte napjaiban tette? Átmegy-e a bennem lévő Isten Fia a szenvedésein, hogy céljai megvalósuljanak? Minél többet tud valaki Isten legérettebb szentjeinek belső életéről, annál tisztábban látja, mi Isten célja; t. i. mindannak „betöltése, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek” (Kol. 1, 24). Mindig van valami tennivaló ennek a „betöltésnek” a szellemében.

AZ ATYÁTÓL MEGHALLGATOTT IMÁDSÁG

„Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem.” Jn 11, 41.
Mikor Isten Fia imádkozik, senki más nincs a tudatában, csak Atyja. Isten mindig meghallgatja Fia imádságait, és ha Isten Fia bennem is kiábrázolódott, az Atya mindig meghallgatja az én imádságaim is. Arra kell törekednem, hogy Isten Fia kiábrázolódjék az én halandó testemben. „A ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma” (I. Kor. 6, 19.), Isten Fiának Bethleheme.’ Meg van-e a lehetőség bennem Isten Fia számára? Isten Fia életének egyszerűsége megvalósul-e bennem is úgy, amint megvalósult az Ő földi életében? Amikor érintkezésbe jutok az élet eseményeivel, mint közönséges emberi lény, megszólal-e bennem Isten Örök Fiának Atyjához küldött imádsága? „Azon a napon az én nevemben kértek majd . . .” (Jn 16, 26.) Melyik napon? Azon a napon, amelyen a Szentlélek reám szállt és valósággal eggyé tett Urammal.
Meg van-e teljesen elégedve az Úr Jézus az életedben, avagy lelki dicsekvéssel vagy tele? Ne engedd soha, hogy a hétköznapi gondolkozás megrövidítse, vagy félretolja életedben Isten Fiát. A hétköznapi gondolkozás az emberi természetnek Isten-adta ajándéka, de nem Isten Fiának ajándéka. A természetfölötti gondolkozás Isten Fiának ajándéka. Sohase ültesd trónra a hétköznapi gondolkozást. A Fiú megmutatja nekünk az Atyát; a hétköznapi gondolkozás még sohasem mutatta meg, és nem is fogja. Mindennapi gondolataink sohasem imádják Istent, hacsak át nem alakítja azokat a bennünk lakozó Isten Fia. Vigyáznunk kell, hogy ez a halandó test Jézussal szemben tökéletes alárendeltségben maradjon, és Ő dolgozzék azon keresztül pillanatról-pillanatra. Tudunk-e Jézus Krisztussal olyan emberi függésben élni, hogy élete nyilvánvalóvá váljék a mi halandó testünkben?

A SZENT SZENTSÉGE

„Ezért azok is, akik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják neki lelküket mint hű Teremtőnek, jót cselekedvén.” 1Pét 4.19
Ha valaki a szenvedést választja, ez azt jelenti, hogy valami nincs rendben; de Isten akaratát választani, még ha szenvedést jelent is, egészen más dolog. Egészséges gondolkozású szent nem választja a szenvedést: Isten akaratát választja, amint Jézus is cselekedte; akár szenvedést jelent az, akár nem. Egy keresztény ember se mer beleavatkozni a szenvedésnek egy másik keresztény életében megnyilatkozó fegyelmező munkájába.
A keresztény, aki kielégíti Jézus szívét, más keresztényeket erőssé és alkalmassá tesz Isten számára. Sohasem azok az emberek tesznek velünk jót, akik rokonszenveznek velünk: ezek mindig csak akadályoznak minket, mert a rokonszenv erőtlenné tesz. Senki sem érti meg a keresztény ember gondolkozását, csak egy másik keresztény, aki igen közel van a Megváltóhoz. Ha elfogadjuk egy keresztény társunk rokonszenvét, ez azt az érzést váltja ki belőlünk: Isten szigorúan bánik velem. Ezért mondta Jézus, hogy a magunk sajnálása a Sátántól származik (Mt 16.23). Kíméld Isten tekintélyét! Könnyű befeketíteni Istent, mert Isten sohasem válaszol hasonlóval, sohasem bosszulja meg Magát. Óvakodj attól a gondolattól, hogy Jézusnak szüksége volt földi életében rokonszenvre: Ő visszautasította az emberek részéről jövő rokonszenvet, mert nagyon is jól tudta, hogy senki sem értette meg ezen a földön, hogy mit akar véghez vinni. Csak az Atya részéről fogadott el rokonszenvet és az ég angyalaitól. (vö. Lk 15.10)
Figyeld meg, mennyire nem kíméli Isten az Ő szentjeit. A világ ítélete szerint Isten a leghasznavehetetlenebb helyekre küldi a választottait. Azt mondjuk: Isten azt akarja, hogy itt legyek, mivel annyira hasznos vagyok. Isten odaküldi a szentjeit, ahol azok dicsőíteni fogják Őt, és mi egyáltalán nem tudjuk megítélni, hogy hol van az.

Na épp itt akadtam ma el. Ezek szerint a részvét valami rossz dolog? Hiszen nem tudhatom ki szeved Isten akaratából. Azért az ÚR részvéttel volt minden szenvedő felé, ahogy én kivettem az Írásokból eddig.

Semi, nem én írtam, csak idéztem Chamberst. Egyrészt ő is tévedhet, másrészt a fordítás elferdítheti az eredeti mondanivalót, harmadrészt ezt érteni vélem, hogy gondolja Chambers.

Az természetes, hogy az Úr nem érzéketlen a szenvedőkkel, de van amikor eszköz a nevelésünkben a szenvedés, és akkor helytelen lenne, ha a túlzott részvétünkkel megakadályoznánk,h. elvégezze azt a munkát, amiért az Úr megengedi.

EZT IS MEG KELL TAPASZTALNUNK

„És nem látá őt többé.” II. Kir. 2, 12.
Nem rossz dolog Illéshez ragaszkodni mindaddig, míg Isten neked adja őt, de emlékezz meg arról, hogy eljön az az idő, amikor mennie kell néki, amikor nem áll többé melletted, mint oltalmazód és vezéred, mert Isten nem akarja. Azt mondod: ,Nem tudok meglenni Illés nélkül.’ Isten azt mondja, meg kell lenned.
Egyedül a Jordánodnál. 14. v. A Jordán az egyedüllét jelképe, ahol nincs közösség valaki mással, ahol nincs senki, aki viselje érted a felelősséget. Most kell megmutatnod, mit tanultál, amikor veled volt Illésed. Számtalanszor voltál a Jordánnál Illéssel együtt, most újra ott vagy, de egyedül. Semmi értelme sincs azt mondanod, hogy nem tudsz oda menni. Eljött ez az alkalom és neked menned kell. Ha meg akarod tudni, vajon Isten-e, akiben neked hinned kell, akkor át kell menned a Jordánodon egyedül.
Egyedül Jerikódnál. 15. v. Jerikó az a hely, ahol láttad, hogy a te Illésed nagy dolgokat cselekedett. Mikor megérkezel a te Jerikódhoz, erősen vonakodsz, hogy vállald a kezdeményezést és bízzál Istenben; szeretnéd, ha valaki más tenné ezt helyetted. Ha kitartasz amellett, amit Illéstől tanultál, jelt kapsz arra nézve, hogy Isten veled van.
Egyedül Béthelednél. 23. v. Amikor Béthelhez érsz, úgy találod, hogy okoskodásaidnak a végére értél és ott kezdődik Isten bölcsesége. Amikor okoskodásaid végére érkezel és az az érzésed, hogy összeroskadsz, mégse tedd ezt. Maradj hű Istenhez, és Ő diadalra viszi igazságát olyan módon, ami szentséggé teszi az életed. Váltsd valóra, amit Illéstől tanultál, használd az ő palástját és imádkozz. Határozd el, hogy bízni fogsz Istenben, és ne keresd többé Illést.

Erika, tudom, hogy Chamberst idézted, minden nap olvasom én is, azért írtam, hogy aznap elakadtam ott. Én értem, amit írsz, meg azt is, amit Chambers, de honnan fogom én tudni, hogy kivel szemben ne gyakoroljak részvétet?
Csak ezen akadtam fenn. Nem rajtad, hanem Chambers gondolatmenetén. Köszi, hogy mindig bemásolod.

Az igazságot kell keresni intenzíven, bölcsességet kérni Istentől, és a Szent Szellem vezetését.

Nagyon jellemző probléma ez a hamis irgalmaskodás, és nagyon sok bajt okoz.
üdv
ex

NYUGALOM ISTENBEN

„Mit féltek, óh kicsinyhitűek!?” Mt 8, 26.

Mikor félelem fog el minket, nem tehetünk egyebet, minthogy imádkozunk Istenhez, de Urunknak joga van elvárni, hogy azoknak, akik az Ő nevét segítségül hívják, megértő bizodalmuk is legyen Őbenne. Isten elvárja, hogy gyermekei annyira bízzanak Benne, hogy bármiféle válság közepette is bíznak benne. Bizonyos határig bízunk Istenben, azután megint visszatérünk azoknak a közönséges ijedtség-imádságaihoz, akik nem ismerik Istent. Okoskodásainknak a végére jutunk, azt árulva el ezzel, hogy a legcsekélyebb bizodalmunk sincs Ő benne és az Ő világkormányzásában: Ő aludni látszik, és mi nem látunk magunk előtt semmi mást, mint sziklán megtörő hullámokat.
„Óh, kicsinyhitűek!” Micsoda fájdalom nyilallhatott át a tanítványokon: ,Már megint kudarcot vallottunk.’ És micsoda fájdalom nyilallik át rajtunk, mikor rádöbbenünk arra, hogy mekkora örömet okozhattunk volna Jézusnak, ha Benne feltétlenül bízók maradtunk volna, tekintet nélkül arra, hogy mi következik azután.
Vannak olyan korszakok az életben, mikor nincs vihar, nincs válság, amikor azt tesszük, ami emberileg tőlünk telik. De mikor válságba jutunk, akkor válik el, hogy kiben bízunk hát igazán. Ha megtanultuk volna imádni Istent és bízni Őbenne, a világban az vált volna nyilvánvalóvá, hogy mi elmegyünk Vele a végsőkig és mégsem törik meg a Benne való bizodalmunk.
Sokat szoktunk beszélni megszentelődésről. Mi lesz hát a végső eredménye? Istenben való megnyugovásra kell vezetnie, amely Istennel való egységet jelent, olyan egységet, amely nemcsak felold minket a Szemében való kárhoztatástól, hanem igazi örömet is jelent Neki.

Kedves Manó!

Amikor a tanítványok a hajóban ültek és zúgott a vihar körülöttük és felkeltették Jézust és megdorgálták Őt, hogy nem törődik velük, akkor nem igazán volt hozzájuk Jézus irgalmas és részvéttel teli!
Jézus Krisztus ISMER mindannyiunkat és hogy ezek ellenére Tanítványainak nevez és az ŐVÉINEK, az MAGA az irgalmasság!


Még annyit, hogy ALAPVETŐ keresztyén lelkület az irgalmasság.
A KEGYELMEBEN lenni, tovább adni és ebben növekedni a hívő élet feladata.

Látni lehet azt, amit Jézus olyan nyilvánvalóan tanított, amikor megkérdezték tőle, hogy miért van szenvedés? Miért vannak természeti katasztrófák (Siloám tornya) és miért vannak emberi vérengzések, túlkapások a hatalom részéről (Pilátus vérengzése)
AZÉRT HOGY AZ EMBEREK MEGTÉRJENEK!
Isten MINDENT arra használ, hogy az ember megtérjen. Mert ha nem tér meg, akkor elveszik, mint ott az emberek Siloámban, akkor is, ha mi irgalmassan bánunk velük és akkor is ha nem.

Légy írgalmas szívű mindenkihez, mert ez az Úr akarata felénk, akik az Övéi. Mert feléd is irgalmas az Atya!
Az irgalmasságot Jézus annyit tanította (irgalmas samaritanus példája, stb.), de tudnunk kell, hogy amíg az ember nem tér meg, addig a sok jó cselekedeteink és irgalmasságunk ellenére is kárhozatra jut.
Azonban ha látják irgalmas szívünket, KEGYELEMBE fogadott életünket, akkor el kezdhetik keresni a Kegyelem Urát!
Persze az irgalmasság nem jelenti azt, hogy hazudunk a felebarátunknak. Jézus se volt olyan irgalmas, hogy ne mondta volna el az Őt kérdezőknek, hogy ha meg nem térnek hasonlóan végzik, mint a Siloám tornyában elpusztutak.
Akkor lett volna irgalmatlan, ha nem figyelmezeteti az embereket arra, hogy ha Isten ellen élnek, akkor ennek a vége a tőle való teljes elszakadás.
Mind ezt teljes alázatban tette nem a maga dicsőségét keresve.

Bár csak így tudnám én is szeretni embertársaimat, ahogyan az Úr tette

Szia Semi!

Ezt neked kerestem ki :

REMÉNYIK SÁNDOR VIGASZTALÁSUL

Vigasztalásul oly semmi vagyok -
Vigasztalásul oly parányi vagy -
Vigasztalni sem bírjuk egymást,
Ha nem segít
Valaki Nagy??

Ha Ő nincs benne: üres a szavam,
Ha Ő nincs benne: sekély a szavad.
Testvér-könnyem hiába gördül -
Testvér könnyed hiába gördül -
Csak langyos víz -
Nem áldó zuhatag.

De néha Ő, az örök Több, a Más, a Nagy
Némaságunkban beszédessé tesz,
Megáldja ki nem mondott szavainkat,

S velünk a mély vizekre kievez.
Erőtlen kicsi jóakaratunk
Általa mély vigasztalássá lesz.

Megszenteli könnyítő könnyeinket,
S valóságos erővel segítő
Testvérekül rendel egymásnak minket.
Oly reménytelen volna állani
Nélküle egymás mellett!

Ó, milyen jó,
Hogy nem trónol a magasságos egekben,
De szívtől-szívig jár,
Bánattól bánatig -
És lába nyomán vidul a határ.