GABRIEL777 írta:
Isten pedig lélek,ezért mondom, hogy Isten lelke, minden emberben jelen van
már a születése pillanatában is.
Kizárást érő tévtanítás. Istentől Ádám és Éva kapott lelket,de nem Isten lellkét!. Ezek a lelkek a bűneset következtében a bűn rabszolgái lettek, így Ádám minden utoda is bűnös lélekkel születik.
Olyannyira hogy 1Jn3,12 Káinról azt írja a gonosztól vala, 1Jn4,1 pedig figyelmeztet, hogy ne higgyünk minden léleknek, mert sok hamis próféta jött ki erre a világra. Jn8,44 és Jn10,25-26-ban pedig Jézus maga beszél a vele beszélők hitetlenségének okáról, hogy nem az ő aklából valók.
Isten különös kegyelme folytán egy népet gyűjt magának. Nekünk adja a Szent lelkét. Lelke által újjászül, megelevenít és megtérít, s jó cselekedeteket készít, hogy azonban járjunk. Ám ebben nincs része mindenkinek. Te persze szeretnéd ezt a teljes keveredést, így szándékosan akarod elhinteni, hogy mindenkiben ott van Isten lelke. Nincs ott. Júdás az Iskariotesre például Jézus azt mondta ördög. Hogy lett volna benne Isten lelke? Amikor belement a Sátán, szerinted társbérletbe került Isten lelkével?
Úgy tűnik fel sem dereng, hogy állításodnak milyen következményei vannak. Szörnyűek. Ezért lenne jó, ha kizárnának végre. Lenne időd ezeket meggondolni, és bűnbánatot tartani, s megbánva a dolgot visszajöhetnél. Úgy tűnik, amíg nem alkalmazzák rád ezt a fegyelmező eszközt nem fogsz elgondolkodni, hanem csak ontod magadból a sértett védekező eszközét a visszatévtanítosozást – vagy a minden alapot nélkülöző gyalázkodást. Elég volt!