|
SZABADSÁG
Az emberi létnek ősidőktől egyik alapvető - ha nem legalapvetőbb - feltétele a szabadság. Nem véletlenül lett a francia forradalom jelszava a szabadság, egyenlőség, testvériség. A népek, nemzetek legféltettebb kincse a függetlenség, a rabszolgaságból, gyarmatosítottságból való felszabadulási törekvés. A személynek is egyik legdrágább, nem vagyoni természetű „kincse” a szabadsága. Ha komoly törvényszegést követ el, éppen e legnagyobb értéktől kerül megfosztásra, amikor szabadságvesztésre ítélik.
Ami természetes, magától értetődő, az szinte észrevétlen, foglalkozni se szoktunk vele. Gondoljunk, pl. a szívverésre vagy a lélegzésre! Amíg minden rendben van, eszünkbe sem jutnak ezek az életfunkciók. Ám mihelyt „rendetlenkedik” a szívünk, valamilyen fulladásos rohamot kapunk, máris kiderül, mennyire nélkülözhetetlen minden pillanatunk normális megélésére különböző szerveink problémamentes üzemelése. A zavartalanság hiánya (pl. légszomj) ébreszt rá, hogy mekkora- és nélkülözhetetlen érték, ha a szív és a légzés normálisan, egészségesen funkcionál.
Ilyen tartozéka létünknek a szabadság is. Maga a fogalom filozófiai meghatározásban azt az állapotot jelenti, amikor az ember a felismert szükségszerűség alapján választhat cselekvési lehetőségei között. Ez az adottságsága is megvolt az első emberpárnak, ezzel teremtette őket Isten.
Választhatott az engedelmesség és az engedetlenség, azaz a lázadás között. Sátán félrevezetésének bedőlve, nyilván eszükbe sem ötlött, hogy tettük lázadás Istennel szemben. De hát a törvény nem-ismerete sem mentesít annak következménye alól, hát még az aktuális esetben a feledékenység. Az engedetlenség révén bejött elválasztó tényezőként Isten és ember közé a BŰN. Miután Isten szent, nem lehet közössége a bűnnel, és az azt hordozó bűnössel sem. Ahogy előre figyelmeztette az embert a tiltott fa gyümölcséből való evésének következtére, a halálra, úgy ez be is következett. Egy felöl halandóvá vált az ember, másrészt bűne miatt elszakítottan az Úrtól - szelleme meghalt.
Ebben az állapotában szabadsága, szabad-akarata az embernek igencsak korlátozottá vált - és, mint Ádám utódainak, minden ember számára átöröklődött, legyőzhetetlen nehézséggé lett. Igen, mert az ember önzése, önérdeke minden más szempont elé helyeződik. Isten törvényeinek, parancsainak teljesítése önzetlenséget, alázati függőség elfogadását igényelnének az embertől. Még abban az esetben sem tudja ezt önerőből kivitelezni, ha számba veszi élete értelmét, belátja, hogy mindezek mentén a földi élete utáni örök életéről vagy örök haláláról dönt. Nem képes istennektetszően teljesíteni a Mindenható elvárásait. Ezt a becsületes, ám mégis kudarcra ítélt küzdelmet festi le Pál apostol a Római levél 7. fejezetében.
Isten sohasem dönt az ember helyett. Így annyi szabad-akarata mindig is marad az Istentől elszakított teremtménynek, hogy amikor az ÚR valamilyen módon megszólítja, bevilágít életébe, azaz lehetőséget ad a felismerésre, a belátására annak, hogy elveszett vagyok, bűnös vagyok, a Pokol vár rám és nem tudok magamon segíteni, menthetetlen vagyok, ha Isten nem kegyelmez.
Ekkor és így értelmesen üzemeltethető a SZABADSÁG, a SZABAD-AKARAT.
Az ember - a Szentháromságnak megfelelően - hármas tagozódású. Némi túlzással azt mondhatnók; háromféle énje van. Szelleme, mely az isteni csatorna, lelke, mely az értelem-érzelem-akarat székhelye, és a teste, mellyel biológiai funkcióin túl azzal az ígérettel is bír, hogy a Szent Szellem temploma lehet.
Amikor Isten megmenteni, üdvözíteni kívánja az embert, akkor a fent említett meglátogatása során felkínálja a választást, Sátán hatalmából az Ő oltalmába való átigazolást. Ezt nevezzük megtérésnek. Ha valaki dönt az ÚR mellett, megmentett AKAR lenni, az lelkével, azaz értelmével, érzelmével - és mindezeket összegezve mindenek fölött AKARATával teszi ezt. Isten Szent Szelleme lakozást vesz a megtért emberben, újjászüli szellemét.
Innentől kezdve az ember nem önmagának él, hanem annak akaratát keresi és szeretné teljesíteni, Aki a golgotai kereszten megváltotta az örök halálból, megvásárolta Önmagának. Jogilag helyreáll a teremtettségi állapot, azzal a különbséggel, hogy az ember a benne lakó Szent Szellem erejével képes, de csak azzal képes istennektetsző életet élni.
Függetlensége, minden kétes helyzetben dönteni szükséges felelőssége, szabad-akarata nem szűnik meg - Isten csupán inspirálja a jóra, de nem vesz erőszakot szabadságán, akkor sem, ha engedetlen, ha Isten ellen dönt.
"A megújult akarat sokkal fontosabb, mint a lélek bármely más része. Az értelem félrevezethető az érzelem féktelenné válhat, de az akarat nem engedheti meg magának az eltévelyedést. Ennek súlyosak a következményei, mert az akarat képviseli az ember egész énjét és uralkodik az összes többi szerve felett. Megromlása esetén Isten akarata sem valósulhat meg az emberben."
"Mi az én, Erre rendkívül nehéz válaszolni és feleletünk soha sem lehet egészen pontos. De nem vagyunk nagyon távol az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy az én a magunk akarata."
"Mivel egész lényünket akaratunk irányítja, nyilvánvaló, hogy az akarat az ember legdöntőbb része. Még egy olyan nemes szerv is, mint a szellem, hódolni kénytelen az akarat előtt. A szellem nem foglalja magába az egész embert, csak az Istennel való kapcsolatunk szerve. Ugyancsak nem jelentheti az embert a teste, mert az a világgal való kapcsolat eszköze. Az akaratban azonban megtestesül az ember hiteles állásfoglalása, szándéka és állapota. Az akarat az ember egészét leginkább megtestesítő elvek rendszere."
"A Szentírás gondos olvasása esetén kénytelenek vagyunk felismerni; valamennyi bűnünk közös okozója az engedetlenség. Ádám engedetlensége által meghaltunk, Krisztus engedelmessége által üdvözülünk. Korábban az engedetlenség fiai voltunk, ma Isten azt akarja, hogy az engedelmesség fiafi legyünk. Az engedetlenség azt jelenti, hogy az ember a maga akaratát követi, az engedelmesség pedig az Isten akaratának való engedelmességet. Isten megváltásának célja, hogy felbátorítson bennünket saját kívánságunk megtagadására és a Vele való eggyé lételre. Itt követnek el nagy hibát a modern keresztyének, amikor a szellemi élet lényegét az örvendező érzésekben, vagy a mélységes ismeretekben látják. Idejüket különböző nagyszerű érzések hajhászásával, és a Biblia értelmi megismerésére való törekvéssel töltik, mert ezeket tekintik a legmagasabb rendű értékeknek. Közben érzéseiket és gondolataikat követve számos jó és nemes dolgot visznek véghez és ezekről azt gondolják; bizonyára Isten kedvére valók. Nem értik, hogy az ÚR nem az ember érzéseivel és értelmi érvelésével törődik, hanem azt keresi, hogy akaratuk megegyezik-e az Övével. isten abban gyönyörködik, ha népe azt kívánja, amit Ő kíván, és azt teszi, amit Ő mond. A hívő ember föltétlen ön-megadása Isten iránt, Isten akaratának maradéktalan elfogadása, számít Őelőtte, minden egyéb, ún. szellemiség - szentséges érzés, vagy diadalmas gondolat - csak külső látványosság. Még a látomások, álmok, hangok, sóhajok, valamint a buzgóság, munka, tevékenység és törekedés is csak külsőség csupán. Mindez mit sem ér, amíg a hívő ember tudatosan el nem határozza, hogy akarata megfeszítésével végigjárja az Istentől elébe adott utat."
"Szorosan véve a dolgot, látjuk, hogy más a csupán engedelmes akarat és más az Isten akaratával összhangban lévő akarat. (itt eszembe jut a szolga és az örökös-fiú engedelmessége közti különbség - M.Z.) Az engedelmesség csupán a cselekedetre vonatkozik, míg az összhang a belső életre, természetre és hajlamra. Az engedelmes szolga teljesíti ura minden parancsát, de a fiú ismeri az atya szívét, ezért akarata egy az Atyáéval, és így nemcsak teljesíti a kötelességét, hanem örömmel és gyönyörűséggel végzi azt. (lám, a könyv szerzője is azonosat gondol, mint én - M.Z.) az engedelmes akaraton felül egy szív és egy lélek Istennel. Csak akik összhangban élnek Isten akaratával, ismerhetik meg igazán az Ő szívét."
"Következő kérdésünk, hogyan lehet az ember akaratát ráhangolni Istenére. Hogyan érheti el az ember, hogy ne saját akarata legyen a központ, hanem az Úré, Minden a természeti élettől függ. Amennyire le tudjuk rázni magunkról a lélek önálló életét, olyan mértékbenm tudunk eggyé lenni Istennel, mert semmi nem akadályozza annyira ezt az egységet, mint a lélek határozottsága. Minél inkább megsemmisül a lélek saját ereje, annál inkább Isten lesz akaratunk központja. A bennünk lévő új élet Isten felé hajt bennünket, de visszatart a lélek régi élete. Lelkünk halálba adásával elérkezhetünk a szellemi élet csúcsára."
Felhasznált irodalom. Watchman Nee. Bizonyságtételek 246-25o old.
2oo8.január.24. Mihálovics Zoltán
_________________
"Mindenekben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok"(1Thess 5,18 )
|
)
,
