Kedves Fórumozók!
Szeretettel köszöntelek benneteket Jó régen olvastam Illyés Gyulánál a következőket: „Lehet egy író áruló ? Lehet-e jellemtelen? Még Babitscsal beszéltünk erről. Nem lehet- vallotta ő…még jó író sem lehet valaki jó jellem nélkül!” / Itt élned kell. II. kötet 196-197 oldal./ Nem régen pedig Csoóri Sándor írta egyik napi lapunkban: „Egy nemzet boldogsága inkább függ az emberek jellemétől, mint a kormányzás formájától!” Áttételesen, de inkább közvetetten eszembe jutott Urunk gyógyítása a vakon született emberen. Jézus nagyon szerette a gyarló, bukdácsoló, bűnnel megterhelt, de ugyan akkor értékelte a jellemes embert is. A vakon született meggyógyítását a Ján.9.-ben olvassuk. A most már látó ember tudja, hogy őt egy Jézus nevű ember gyógyította ki vakságából, egy szombati napon. Jézus és szombat! Mind kettő „kiverte a biztosítékot” a farizeusoknál. A szó akkor és ott a Főtanácsot, tehát a szinedriumot jelentette. Ide idézik be a meggyógyítottat. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy egy „jó” szomszéd besúgását gondoljuk a háttérben. Mellékes körülmény a tanács szemében, hogy a beidézett noha vak volt és most lát, a lényeg, hogy Jézus megszegte a szombat törvényét .Hármas célt tűznek maguk elé: azt akarják bebizonyítani miszerint a csoda nem történt meg, ha mégis akkor azt nem Jézus tette, ha mégis Jézus, akkor nem Isten, hanem az ördög cselekedte Jézus által, mivel Isten aki adta a szombat törvényét, ő nem szegheti azt meg. Kérdezik emberüket: „Te mit mondasz őróla, hogy megnyitotta szemedet?”/17/ Érdekes a válasz. Eddig csak annyit mondott Jézusról, hogy egy ember, most azt állítja róla, hogy Próféta.
Így nem beszél egy félő, gyenge jellemű ember a tanács előtt. Ez támadás volt. A szülők bevonása a vizsgálatba sem segít. Ha tudnák is az igazságot, nem merik kimondani. Ha megvallják, hogy Jézus gyógyította meg fiukat, akkor hitvallást tesznek: Jézus a Messiás, mert a vakok látását, a süketek fülét csak ő nyithatja meg. „Dicsőítsd az Istent, mi tudjuk, hogy ez az ember /Jézus/ bűnös!” /24/ A válasz szinte provokál: „Hogy bűnös, azt nem tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam és most látok! Szinte haraggal beszél, át lát a „szitán” s amikor már sokadszor kérdezik , hogy gyógyult meg, akkor: „Mit akartok ismét hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?” /27/ A tanács erre csak egyet tehetett: kiközösítették. A középkorban ezt kiátkozásnak mondták. A vak koldus, most lett igazán koldus, irgalmasságra szoruló.
Jézus meghallotta a történteket, találkozni akar vele. És megkérdezi tőle: „Hiszel te az Emberfiában /Isten Fiában/?” Ki az ,hogy higgyek benne -kérdezi és akkor Jézus önmagára mutat: aki veled beszél, ő az. Ezt a jézusi önvallást, azt, hogy Ő a Messiás, még a samáriai asszony kapta meg. /Ján.4./ Ha ott lettünk volna mindkét alkalommal, ezt halljuk arámul: EHJE ASER! ÉN VAGYOK! A meggyógyult térdre esvén, imádta Jézust, örök világosságra is látó lett.
Ezek után írásmagyarázatok sűrű erdejébe bolyonghatunk, hogy tulajdonképpen Jézus megsajnálta a kiközösített ,vagy az igazsághoz ragaszkodó jellemes, bátor embert értékelte ilyen nagyra? Lehet vitatkozni! De van egy másik meggyógyított is, a betesdai, aki pedig ezt kapja:” Imé meggyógyultál, többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!” /Ján.5.14/Ez pedig erre elmondja a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg szombat napon és ő mondta vegye fel ágyát és járjon. Egyes írásmagyarázók ezt nem besúgásnak tartják, hanem csak egy egyszerű ember, aki jó magaviseletéről akar bizonyságot adni a felsőbbségnek. A Fórumban erről már írtam, csak megismételni tudnám magam. Nem lenne haszontalan párbeszédet folytatnunk ezzel a címmel: a hivő ember jelleme. Áldás ,Békesség! Pista.

Kedves Pista!

Mindig örömmel olvasom a beírásodat, mert szemmel láthatóan nagy tudás, élettapasztalat van a hozzászólásaid mögött, lehet mondani, hogy írástudó vagy közöttünk. Sajnos csak ritkán olvashatunk, hiszen hetekre eltünsz. Részemről örömmel venném, de szerintem jószerével mindnyájan így vagyunk a fórumon, ha gyakrabban olvashatnánk téged.

Tudd, ha elkezdez egy topic-ot, annak a topic-nak a gazdájává válsz. Ha nem is felelősséggel, de odafigyeléssel tartozol a topic iránt, és mint írástudónak tudnod kell, hogy ez azért valamire kötelez. Koordinálnod kell ott a beszélgetést, amíg önjáróvá nem válik a topic, ellenkező esetben a topic elsüllyed.

Máris próbára teheted magad, és a remek topic indítódat megtoldhatod azzal a céllal, hogy reagáljunk rá, és beinduljon egy értelmes beszélgetés.

Üdv!

Kedves Fórumozók!Szeretettel várom a hozzá szólók észrevételeit.Mi hivő emberek hogy állunk a jellem terén.Lehet egy hivő ember jellemtelen?Vagy netán genetikai,de inkább szubgenetikai "házban" lakozik a jellem világa? Ahová már nem ér le hivő életfolytatásunk?Beszéljük meg itt, vagy a beszélgetős topicban! Üdv.mindenkinek:Pista

kályha:

- mi változik meg az emberben UGRÁSSZERŰEN a megtérésekor??

- milyen változás indul el ugyanekkor FOLYAMATSZERŰEN

és végül

- mi marad VÁLTOZATLAN??


(ja, igen... a "megtérés" fogalmát se árt kicsit KÖZELEBBRŐL megnézni)

(hogy MIÉRT jövök én ezzel? mert a HÍVŐ emberről akarunk ugye beszélni, azt pedig csak a MEGTÉRÉSTŐL KEZDVE tehetjük.... vagy nem így gondoljátok? :O )

Erre azért nem tudunk egy mindenkire érvényes sablonnal válaszolni, mert Isten mindenkivel egyedileg bánik. Egy biztos, létezik mindhárom kategória. Az is biztos, hogy első kettő egyénenként más.
Van akit egy dologban azonnal megváltoztat Isten, kérés nélkül a megtérés után, és van akinek ugyanazért könyörögni kell.
Van amit megtesz Isten és van amit a hívőnek kell megtenni.
Magunknak kell például megváltoznunk elménkben gondolkodásmódban.
A démonoktól pl. megszabadít Isten, magától vagy kérésre, de az óemberünket magunknak kell megfeszíteni. Ezt nem teszi meg helyettünk. Jellemzően munkatásaknak akar minket az ÚR, együttműködést vár. Amit mi nem tudunk megtenni, azt megteszi Ő. De ami a mi dolgunk az nekünk kell megtenni. Legyen áldott a neve!
És, hogy mi marad változatlan? Minden ami még változás előtt áll, minden ami hiányosságunk van a tökéleteshez képest. Ezen kell végig farigcsálnunk.

Kedves Pista!

A napi gyakorlatot nézve ez egy ingoványos terület. Ha egy másik ember ítéli meg valakinek jellemét, akkor bizony mondhatják akár a legszentebb életűre is, a hívőre is, hogy ő jellemtelen. Az emberek hajlamosak az efféle ítélkezésre. Akár általánosságban, de egy kiragadott példa alapján is mondhatják ezt.

Szerintem még jobban is ki lehet fejteni ezt a kérdést. Hívő emberről mit mondhat a hívő, nem hívő, illetve nem hívőről mit mondhat a hívő nem hívő.

Másrészt a jellemtelen kifejezés mit takar? Bűn ez, és ha igen, akkor a bűnnek milyen fajtája?

Harmadrészt a teológiai értelemben hívő ember tehet-e olyat, ami alapján jellemtelennek mondjuk, amelyre adott válasz a fentiektől is függ.

Negyedrészt a kérdés függ a hívő ember meghatározásától is.

Jó nagy falatot adtál nekünk...!

Kedves Testvérek!
A JELLEM szó nem található Bibliánkban. Ahogy írtam legutóbb, a szót magyar irodalmunkból „loptam”. Elnézést kérek ! Íróink erkölcsöt, etikai, morális magatartást értenek alatta. Az angol character és hozzá hasonló német is, nagyon valószínű, hogy a hellén kultúra terméke.
Érdekes megjegyezni, hogy az Újszövetség, amely sok görögben ismert fogalmat vett át, ezt mégsem találjuk. Helyette a LELKIISMERET , a szüneidézis, egybelátás, együttlátás kifejezést használja, különösen a Páli levelekben. A lelkiismeret szavunk szinte kiment a divatból az ötvenes években, amikor is az volt a hivatalos ideológia, hogy lélek pedig nincs, s így az egyetemeken megszüntették a pszihológiai tanszékeket.
Hálásak lehetünk a Szentlélek Istennek, hogy lelkiismeret szavunk, vagy ahogy Sylveszter János Újszövetségi fordításában olvassuk: „lelki esméret”/ 1541/ , ez annyira a miénk, hiszen eszünkbe hozza istenképűségünk és lelket ,életet megkapott ember voltunkat, /Gen.1 és 2./.Hiszem és vallom, hogy a teremtésben Istentől nekünk ajándékozott értékeket a bűn eset csúnyán összetörte , -és alig lehet ráismerni ,felfedezni- , de megsemmisíteni nem tudta. Így minden embernek van lelkiismerete, hívőnek, nem hívőnek.
Ami most már közelebbről érint bennünket hivő embereket, a lelkiismeret szavunk a Római, majd a Korinthusi levélben, a bálvány áldozati hús evése, vagy nem evése körül kezdődik
.Innentől kezdve az összes Páli levélben fellelhető. Jézus Krisztusba vetett hit kapcsolatában mondja: „Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által…” /Róma 9.1/.A II. Korinthusi levélben beszél a maga, meg minden egyes ember lelkiismeretéről /1.12: 5.11:4.2/. A pásztori levelek talán közelebb hozzák a szó tartalmát: „A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélkűl hitből fakadó szeretet”/I.Tim.1.5/. Be lehet szennyezni a lelkiismeretet, megfertőzni /Tit.4.2/,de van tiszta is /II.Tim.1.3/.
Lelkiismeretünk megtérésünkben komoly szerepet kap, de a naponkéntiben is. Vagy az igeolvasásom, de sok esetben lelkiismeretem indít bűnbánatra és akkor sietek urvacsorázni- mondta egy több évtizede hivő ember. Tapasztalatom, hogy a Szentlélek lelkiismeretemben munkálkodik, mert amikor megszomorít, megtérésre /ki tudja hanyadikra?!/ segít. Itélkezni, egyszerűen nem enged, mert hogy hangzana, amikor azt mondom felebarátomra, hogy lelkiismeretlen, ami a hétköznapi szóhasználatunkban ez egészen mást jelent.
Krisztusban hivő embernek saját lelkiismeretével kell „szüneidézis”-ben lenni, sohasem a másikéval. A másik testvérem segíthet kétségkívül sok esetben, de a lelkiismeret mindenképpen szubiektív, egyéni, egyedi világ. A közösséghez tartozás nem potólhatja a Krisztussal való személyes kapcsolatunkat. Az Ady imádság:” Békíts ki Magaddal s magammal…” lelkiismeretünkön keresztül történik.
A fentiek értelmében, talán helyes ha mi hivő keresztyének a lelkiismeret szavunkat használjuk inkább, mint a jellem, /mindenképpen erkölcsre utaló/ szavunkat.
S végül, hogy válaszoljak két kérdésre: ki a hivő és ki tért meg? Az aki magáról ezeket állítja! De a közösséghez, az egyházhoz tartozás a látható jel, amúgy „ ismeri az Úr az övéit…”Áldás Békesség!Pista.

Áldás békesség kedves Pista bátyám!

Nagyon érdekes az, amit írtál a jellemről. Őszintén szólva nekem fel sem tűnt, hogy a jellem, mint fogalom nincs így benne a Bibliában. Pista bátyám, csak azzal egészíteném ki az általad leírtakat, hogy a megtért embert a cselekedetei is igazolják. A jó fa jó gyümölcsöt is terem. Ha nem termi a jót, akkor még vagy nem jött el a kertész, hogy beoltsa, vagy sokkal nagyobb a veszedelem rá nézve. De ez már egy másik téma.


Üdvözlettel: Zsolt

Forumozó Testvérek!
Net2rist írta:.. a megtérés fogalmát se árt kicsit közelebbről megnézni.” És teljesen igaza van A „térjetek meg…” felhívás, szólítás bibliai tartalmát inkább szívünkkel fogjuk, érezzük, mint értjük. Egy elrontott, zsákutcába jutott ember-élet, még akkor is, ha körülményei rendezettek, biológiai-egészségi állapota optimális, egy napon rádöbbenhet arra, hogy rossz az irány amely felé megy élete. Vagy megállásra, vagy egy új irányvételre lenne a legnagyobb szüksége. Hát még akkor, ha az előbb felsoroltak hiányában kénytelen élni. Itt még bűntudat nincs. Rádöbbeni erre az iránytévesztésre, hitem és tapasztalataim alapján mondhatom, hogy teremtményét szerető, iránta irgalmasságra induló, Szentlélek Isten műve.
Megtérésünk akkor „indul”, amikor még fogalmunk sincs erről. Neveltetésünk, társadalmi mozgások, történelmi karambolok, gazdasági, ilyen, olyan állapotok, különböző közösségi hatások vesznek körül bennünket. Ezekben mindenre gondolunk csak megtérésre nem. A nagy betűs SORS inkább meghatározó ilyenkor.
Azért merem mondani, leírni a fentieket, mivel valódi /wirklich/ ateistával, s nem konjukturással volt alkalmam beszélgetni lelki dolgokról. Meglepődve tapasztaltam, hogy az ilyen, -de csak ilyen!- nem messze van az Isten országától. Egyik olvasmányomban felfigyeltem a következőre: Bonhoeffer, mártír halált szenvedett lelkész mindig szívesen beszélt hitetlen és vallástalan emberekkel őszintén a hitről, mint hivőkkel és vallásosokkal, akiknek számára már egyfajta megszokás lett a hit.
A megtérés, metanoia, szavunk etimológiájára nem térek ki, sokan úgy is tudják közületek, de talán hasznosabb ha a Krisztus utáni első század nagy megtértjéről, Saul-Pál, a későbbi apostol útját gondoljuk át nagy lépésekben, megtérése szempontjából.
„Zsidó vagyok, a ciliciai /kilikiai/ Tarzusban születtem…” adja meg személyi adatait a római katona tisztnek, amikor az letartóztatja. Álljunk meg egy pillanatra: Tarzusban találkozott a Nyugat görög-római és a Kelet sémi –babiloni kultúra. A légkör, amiben felnőtt Saul, hellénista volt. Ez alól egy külföldi zsidó sem tudta magát kivonni. Római polgárjogot nyert születése révén. Minden tehetős zsidó, aki 500 drachmát tudott lefizetni, megkapta a római polgár jogot utódaiban is. Tarzusban együtt élt a görög szellem, a római törvény, és a zsidó zsinagógai szigor. /mögöttünk van az aranykor a társadalmi együttélés tekintetében!/ Apja mint farizeus a legszigorúbb nemzeti és vallási irányzathoz tartozott. Fiát a zsidó hagyomány szerint 10 éves korától a szóbeli áthagyományozás útján, Tora, törvény ismeretre, annak elsajátítására fogta. De az ismerős „szlogen”, miszerint:” Szép a Tora tanulmányozása a világi foglalkozással összekapcsolva”, az ifjút még bevezette a posztó kereskedés és sátorponyva készítés tudományába is. Később milyen könnyű volt együtt dolgoznia Aquillával és Priszcillával /Acta 18/ Tizenöt éves, amikor apja felviszi Jeruzsálembe, hogy a híres templomi főiskolába, rabbi képzőbe beírassa. Megilletődhetett , amikor a főiskola rektorát Gamálielt megismeri. Az iskola a párizsi Sorbonn lehetett akkoriban .Az élet szűkös volt tanárnak, diáknak. A nagy Hillel szabad óráiban napszámos volt. Később írja Pál, hogy otthon van a szegénységben és a jólétben egyaránt. Tíz év után ott hagyja az iskolát és majd mint ifjú ember tér vissza. Eközben megtörtént a világ megváltása a Golgotán és a Krisztus hivők közösségét mind többen kedvelik. Rossz néven veszi, hogy volt iskola társa keresztyén lett és nevét, Józsefet, Barnabásra cseréli. Egy szép napon ott találja magát a nagy Tanácsban. Azonosul a tanács véleményével, mert nem tudja megemészteni, hogy egy ácsmester fiát, akit keresztre adnak teljesen törvényesen, istenként imádnak mind többen, még honfitársai között is. Pedig megszegte a törvényt, a szombatot. Ezért követőit ki kell írtani!-vallja. Aktivizálja magát István megkövezésénél, ha csak „ruhatárosként” is, de látja István angyali arcát, égre emelt karját, amint így imádkozik: „Uram ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt „.Kinek van igaza? –a halált üvöltőknek, vagy Istvánnak. A gondolat megfogan. A damaszkuszi úton a mennyei jelenésre térdre esik és Jézus szavaira csak annyit mond: „Mit tegyek Uram?” Eddig Isten cselekedett Saul-Pál életében, most az ő kérdése lett a megtérés szava. Egyet értek exrefis-sel, a megtérés folyamat, akkor is hogyha hirtelen történik és mindig van előzménye, nem is kevés. Áldás- Békesség! Pista.

„…meg kell halnod”./Gen.2.17/

Hittanos diákom mondta erre, hiába ettek a jó és gonosz tudásának fájáról, még sem halt meg Ádám és Éva. Ádámról tudjuk, hogy kilencszázharminc évet élt. Mi volt a büntetés akkor? –kérdezte, és jogosan , az én diákom. Megbeszéltük, hogy addig ez volt:”…látá Isten , hogy minden amit teremtett vala, ime igen jó !”Ebbe a csupa jóba belépett a bűn eset után az, ami aztán nem volt jó, vagyis a halál .Bibliánk egyöntetű értelmezése szerint, ekkor megszakadt a Teremtő Istennel közösségünk. Az ószövetség embere ezért nem érintette a megholt tetemét, mert a halott már nincs benne a szövetségben ,melyet Jahve kötött népével.
A halál istennélküliséget jelent, még akkor is, ha ezt nem szereti hallani fülünk. Az ógörög gondolkodás sietett segíteni, amikor kimunkálta a szinte kábítószeres megoldást, kimondta a lélek halhatatlanságát A testet és a lelket elválasztotta egymástól .A testet elpusztítja a halál, de a lélek megszabadul földi bilincseitől és visszatér örök isteni létébe. A távol keletiek se nyugodtak bele a helyzetbe, kitalálták a lélekvándorlást, meg a nirvánát.
Számomra Jézus, keresztfán mondott kijelentése az egyetlen autentikus eligazítás a kérdésben :”Elói, elói, lámá sabaktáni! Ami azt jelenti Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”/Márk.15.34./ Az ősegyház és hitvallásaink is, egyszerűen és tömören vallották a hitet:” hiszem a test feltámadását és az örök életet!” Pár száz évvel később W .Pannenberg a müncheni egyetem protestáns professzora kijelentette, miszerint : „…mind az önmagában fennálló lélek, mind a lélektől különböző eleven test, merő absztrakció”.Leegyszerűsítve a kérdések tömkelegét és összetettségét, annyit biblikus szemlélettel elmondhatunk, miszerint az EMBER hal meg és az EMBER támad fel. Tegyük hozzá gyorsan :kívánatos mindkettőt az ÚRBAN átélni.
A halál világa Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása következtében véget ért. Rajta kívül viszont folytatódott és hatása évezredek óta pusztít, rombol és kárhozatba visz. Erre bizonyíték a gyilkos Káintól az emberiség történelme korunkig és a világ végezetéig az élet- ember, állat, növényvilág, a természet gyilkolásának folyamatos történése.
Valaki említette, hogy egyik legkedvesebb olvasmánya a Prédikátor Salamon könyve a minden hiábavalóság prédikátoráé. Luther sokáig nem értette hogy kerűlhetett be a könyv a kánonba. Pedig jó, hogy bele került, mert még mi keresztyének is hajlandók vagyunk földi életünket hiábavalóságokkal bearanyozni, így az örök élet-üdvösség utáni vágyakozásunk, „takarék lángon” ég. Ezen a halál széljárta piacon mi is szívesen vásárolunk illuziókat, hogy majd eljön földünkre a kánaán, szívesen fogadjuk amikor igérnek nekünk „füt-fát”.Aztuán kapjuk mindennek ellenkezőjét és nagyot csalódunk.
Újra és újra elfelejtjük, hogy élet egyedül Jézusban van, rajta kívül dermesztő hideg,fagy, tehát halál! Életet egyedül mi Krisztusban hivők vihetünk környezetünkbe, a társadalomba, a világpolitikába, és csak úgy és olyan mértékben, ahogyan a Vele való közösségünk „működik”.
Keresztyén elődeink sokat tettek a világ, az élet javításáért, szebbé tételéért, nem felejtve az „ el nem veszti jutalmát!” Kórházakat ,árvaházakat, iskolákat nem azért alapitottak s tartottak fenn, hogy a társadalom szociális gondjait enyhítsék, tudták Jézustól, hogy szegények mindig lesznek velünk, hanem Jézusért, Jézusnak tettek, adtak mindent, /beteg voltam ,meg aki egyet befogad, engem fogad be. Evangélizációs textusuk nem az volt, hogy te bűnös megszegted a tiz paranacsolatot, ezért elkárhozol, hanem tudtul adták erkölcsösnek és nem erkölcsösnek, hogy halálban van, és egyedűl a Jézus Krisztusba vetett hit által kerűlhet át az életbe,az örökbe. „…aki hisz én bennem, ha meghal is él, és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha”! /Ján.11.26./
Kedves Fórumozók, jön nagypéntek és húsvét napja közelesen! Áldás Békesség! Pista.

VAN REMÉNY ? Úgy tudjuk, és tapasztaljuk , hogy a halál árnyékában élünk. Graham Green / Vom Paradox des Christentums. Freiburg 1958./ angol író könyvének ismertetésében olvastam: Olvasóit az író először egy északi fővárosba, /feltehetően Koppenhágába/ vezeti el, „Európa egyik legszebb városába, melynek tornyai tiszta vizeinek csillámló visszfényeiben tükröződnek vissza,…Egy ország, melynek népessége oly csekély, hogy szociális intézményei Európában a legtökéletesebbek….A katolicizmus ott, őszintén szólva, jóformán nincs jelen. A protestantizmus szinte megszűnt. De a keresztyén vallástól eltekintve ebben az országban az ember mindent a legnagyobb rendben talál: szép épületeket, jó közellátást, művészi bútorokat, textíliákat és porcelánokat az ember nem aggódik a jövőért.”
Ezzel az északi idillel szembeállít az író egy várost Európa déli végén /valószínűleg Nápolyt /, ahol a „túlzsúfolt magas bérkaszárnyák között, borzasztóan megcsonkított emberek koldulnak. Kevés a szociális intézmény, biztonság nincsen…itt a szegénység, a prostitúció, a bizonytalanság a kéregetés és a babonaság az úr .És mégis az előbb bemutatott városban a legmagasabb az öngyilkosságok száma Európában, míg a másikban az ember csak nevetést hall.”
Hozzá teszi a végén Gr.Green:” Minden szenny mögött érezzük a jelennél szebb jövőben való reménykedés remegését. Az északi városban nem érzünk mást, mint közönyt: a remény számára nincs hely, hiszen a jövő már itt van.” A jólétnek ilyen nagy ára van? A szegénységnek csak reménye van, hogy majd egyszer véget ér? Van egy harmadik út:”Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő REMÉNYSÉGET”/ I.Péter 3,15/. Áldás, Békesség! Pista.