doro írta:
Kedves Loisz!
Köszi, hogy ezeket leírtad. Tudom, hogy ez az álláspontja azoknak, akik a gyermekkeresztséget pártolják.Tisztában vagyok a teológiai részével is.
Tényleg nem szeretném most újraéleszteni a vitát, hisz mint látható itt a fórumon is már 72 oldalon át tart, amúgy meg évszázadokon át sem tudtak egyező álláspontra jutni ebben a kérdésben... :roll:
Sajnos a férjem nem igazán érti, mi a dilemmám, szerinte meg kell kereszteteni a gyerekeket és kész.Ő ebben nőtt fel, ref.lelkész a fél családja, el sem tudja képzelni máshogy, és így is hiszi. Nem hinném, hogy merevebb lenne az álláspontom, mint neki. S valószínűleg szavam se nagyon van a dologban, ez már eldöntött tény.
Egyelőre nem sürgős a dolog,nincs kitűzve időpont, bízom abban, hogy az Úr megmutatja, mi a leghelyesebb, amit tehetek. Szívem szerint egyszerűen távol maradnkék azon anapon, de egyelőre az sem járható.
Ne haragudjatok, ha valakit megbántok, tudom ez egy református fórum, a többségnek más a véleménye.
Kedves Doro!
Megértem a kétségeidet, és úgy látom, hogy a családodban felmerült "teológiai nézeteltérést" nem biztos, hogy meg tudjátok oldani a tervezett keresztelőig, ezért inkább említenék néhány praktikus dolgot.
Kérlek, gondold át, hogy mi fog történni a későbbiekben, ha úgy dönt a család, hogy a gyerekeket megkeresztelik, vagy ha a keresztelőt nem tartjátok meg. Természetesen úgy, hogy a gyerekeket keresztény szellemben fogjátok felnevelni.
Ha nem lesznek "megkeresztelve", viszont később - például - református hittanra fognak járni, akkor joggal merül majd fel bennük, hogy a többi gyerek miért? Ha magamból indulok ki, 12 évesen én hoztam fel a szüleimnek, hogy szeretnék hittanra járni. Ha akkor nem lettem volna megkeresztelve, és persze tanuljuk, hogy "aki hisz és megkeresztelkedik.." biztosan követeltem volna.
Akkor szépen el kell majd nekik magyaráznod, hogy azt nem lehet, mert még kicsik hozzá, majd felnőtt korukban. Ez persze jó érv, ha valaki 12 éves, hogy még nem elég érett a megfontolt döntéshez, de például 16 évesen is? Ebben az esetben neked és a férjednek - tulajdonképpen önkényesen - meg kell határoznotok egy életkort, amikor elég érettnek tekintitek a gyerekeket a kereszténységhez.
Mondhatod-e a gyerekednek, aki saját elhatározásából elfogadja a keresztény vallás tanításait, hogy nem keresztelkedhet meg, mert hivatalosan még nem nagykorú? (Ehhez vegyük hozzá, hogy a nagykorúság relatív: egyes országokban 21 év, de pl. házasságot kötni vagy katonáskodni már 16 évesen lehet.)
(Másképpen is megfogalmazhatjuk: felelősséget vállalhatsz-e azért, hogy a gyereked - és most figyelőtől idézek!!! - az Ige iránti engedelmesség helyett a szüleinek engedelmeskedve, a felekezete liturgiáját követve nem keresztelkedik meg 18 éves koráig... de ezt tényleg csak zárójelben, mert ez már olyan teológia-féle)
Szóval leginkább az lesz a probléma, amit Literaty is írt, hogy mikortól engedheted meg a gyerekednek, hogy "igazán" keresztény legyen. (Vagy azt mondod neki, hogy a keresztelő nem is olyan fontos, ő már anélkül is kereszténynek számít?)
Ami a gyermekkeresztségnél nem kérdés, mert bármikor szabadon dönthet, a keresztelő már "megvolt". Itt viszont az a probléma, amit sokszor és sokan emlegetnek is, ha valaki azt gondolja, hogy őt már megkeresztelték, ezért minden rendben van.
Tehát, ha meglesz a keresztelő, akkor (is) neked mint szülőnek felelősséged, hogy megtanítsd a gyerekeidnek, mit jelent valójában a keresztség, mibe is kell valójában "bemerítkezni", és hogy kereszténynek lenni egy olyan döntés, amit csak nekik személyesen van lehetőségük meghozni. Ezért mindenkinek saját magának kell megtérni és bemerítkezni, nem lehet megspórolni szertartásokkal...
Ebben az esetben a gyerekeidnek később meglesz a lehetőségük arra, hogy akár a keresztelőt utólagosan elfogadják, akár bemerítkezzenek, az általuk választott felekezettől függően.
Tehát: az egész "évszázados dilemmát" áthárítod rájuk, és nekik ugyanúgy meg kell majd hozniuk egy személyes döntést ebben a kérdésben, mint minden más kereszténynek. Viszont, ebben az esetben az időpontról ők döntenek majd, és nem a szülők.
Elfogadom, hogy más állásponton vagy, és nem szeretnél részt venni egy olyan szertartáson, amellyel alapvetően nem értesz egyet. De azt írod, hogy a keresztelés módjában és időpontjában még a férjeddel sem tudtok közös álláspontra jutni, sőt nem is beszéltétek meg ezt egymás közt, csak "el van döntve". Nem hiszem, hogy ezt a "nem létező közös álláspontot" majd később hitelesen tudjátok a gyerekeitek felé képviselni.
Szerintem, ha már összeházasodtatok a különböző nézetek ellenére, ezt is meg tudnátok beszélni. Ez akkor működik, ha kölcsönösen nyitottak vagytok egymás felé. Ha jól értem, a férjed a te gyülekezetedbe jár el, és nem a reformátusokhoz, mint a családja, akik közül többen ráadásul lelkészek. Ha az ő részéről ilyen mértékű nyitottságot tapasztaltál, akkor neked is el kell fogadnod, hogy bizonyos dolgokhoz mégis ragaszkodik a református tanításokból.
Amit közösen megtehettek, hogy a gyerekeket nyitott és önálló gondolkodásra nevelitek, mindkettőtök felekezetének tanításait megismertetitek velük, és ők majd választanak, ha muszáj. Mert szívből kívánom, hogy számukra a választás Krisztusról szóljon majd, és ne legyen jelentősége a felekezeteknek és szertartásoknak.
Szeretettel
Shannon
