Kedves Nemosinex,
nem voltam veled türelmetlen, a végén az az "érted" arra szólt, hogy: megértettél? A bizonytalanságom volt benne. Nekem tetszett az írásod, csak szerettem volna pontosítani, hogy mire gondolok.


A kérdésed másik részére talán válasz lehet, amit épp az előbb írtam Shannon írására.


Nekem nem volt gyülekezeti "előéletem"( a vallás, a hit dolgairól többek között filmművészetművészeti alkotásokon keresztül kaptam képet). Időnként betértem, elvonultam a külvilágtól a templom csendjébe. Volt ebben valami felemelő, jó volt ott lenni, feltöltődni kicsit.
Úgy érzem, hogy ahhoz, amit nekem a Biblia mond, nem illeszkednek bizonyos dolgok. Ez egyszerűen megérzés, ill. értelemmel való meglátása dolgoknak (ne haragudj, nem tudom jobban megfogalmazni).

Másik: voltam nem "hagyományos" gyülekezeti alkalmon, ahol a tanítás nagyon tetszett, mert sokkal többet mondott, mint egy sablonos igehirdetés (sajnos sok ilyen van, én többre vágytam). Ugyanakkor a rock-koncertre emlékeztető, kicsit extatikus hangulatú énekléssel nem tudtam azonosulni, továbbá azzal sem, hogy az úrvacsora ez volt: a bort valami szimbolikus üdítő helyettesítette (gépből önkiszolgáló módon el lehetett venni), a kenyeret meg talán valami süti (ebben most nem vagyok biztos). Minden dolog, ami művi, idegen tőlem. Ez is pl. egy olyan szimbólum, amit nem lehet akárhogy "használni", ha már ragaszkodik az ember a szimbólumhoz.
üdv.
Tavasz

Kedves Nemosinex,
igen, a kérdés ez lehet, az Úr előtt kedves-e valami. Honnan lehet ezt tudni? Pl. az alapján, amit az igéből megértettem.
Amikor az ember arra vágyik, hogy az olvasottak élővé váljanak, akkor azt keresi, nem? Nem profán dolgokra vágyom, ezért keresek más utat. Beszélnél róla nekem, hogy neked mit jelent a kereszténység(ed)?
Esetleg egy másik topikban.
Köszönöm.

Ha Jézusra nézek, önfeledtséget, biztonságot, könnyedséget, szelídséget, tapintatot látok.
Látom például a nyolcvanéves, egyszerű nénikben a tanulatlan bölcsességet és alázatot, azt, hogy már majdnem készen állnak az örökkévalóságra.
Ha Jézusra nézek, azt az idős hölgyet látom, akit a Nagykörúton egy kopasz fiatalember lökdös, és kérdőre von, hogy miért osztogatja az ostoba vallásos szórólapjait. A hölgy emberfeletti erővel és nyugodtsággal válaszolja: „Én a mindenható Isten színe előtt állok, és senkitől nem félek.”
Ha Jézusra nézek, el tudom viselni, hogy a hitetlen férjem bambuszfa (=fenyő) és füstölő (=gyertya) díszletében kívánja ünnepelni a karácsonyt. Jézus azt mondja belülről: engedd el, ne ragaszkodj; rá hallgatok, és békességem van.
Ha Jézusra nézek, látom a némákat, a kicsinyeket, a dadogósokat, a hajléktalanokat, a bűnösöket.
Ha Rá nézek, kegyelmet látok.

Ha leveszem Róla a tekintetem, akkor az Őt követőkben (magamban) is csak ugyanazt a teljesítmény- és énközpontúságot, ugyanazt a dicsekvési és vitatkozási hajlamot látom, amit a világban.