Heinz Schäfer
Nagyító alatt
- Nem hiszem, hogy ezt megengedhetjük magunknak. Szabó Ilona rászedett bennünket. Egy gyülekezeti munkás múltjának makulátlannak kell lennie. Ne felejtsétek el, hogy többek között a leánykört is rá kellene bíznunk. S ha ott megtudják, hogy…
Molnár úr sokatmondóan elhallgatott. Kezével az előtte lévő jövedelemadó-kártyán dobolt. Ez kimutatta, hogy Szabó Ilona, aki 1970. március 15-én született, a II/1 adóosztályba tartozik. Tehát van gyermeke. Az állás megpályázásakor erről egy szót sem szólt. Csak az adókártyája tette ezt nyilvánvalóvá. S most ezt tárgyalta a presbitérium.
- Beszélgettem erről Szabó Ilonával – jegyezte meg Bartha lelkész. – Elmondta, hogy nagyon fontos lenne neki, hogy megkapja ezt az állást, mert gyermeke – egyébként három éves – egy egészen közeli gyermekotthonban van elhelyezve. Így azután rendszeresen látogathatná.
Ami tulajdonképpen mellette szól – jegyezte meg elgondolkodva az egyik presbiter.
- Ugyanakkor mégis lehetetlen magatartás ez – folytatta Molnár úr. – Ki tudja, mi minden derül ki még, ha nagyító alá vesszük őt. Keresnünk kell egy másik gyülekezeti segítőt.
Ezután ellenvélemények hangzottak el. A lelkész is Szabó Ilona pártján állt, mert – ahogy mondta – igen jó benyomást tett rá, Ilona egyébként belátta, hogy helytelenül viselkedett.
A presbitérium mindössze néhány szótöbbséggel, de Szabó Ilona alkalmazása mellett szavazott. Molnár úr az ajkát harapdálta. „Ó, ezek a gyanútlan emberkék! Hamarosan meglátják, hogy kit vettek nyakukba ezzel a személlyel” – gondolta.
Már késő este volt, amikor Molnár úr beszállt az autójába, és az üres főutcán át családi háza felé hajtott, amely a város másik végén volt. A szavazás eredménye fölötti mérge nem csillapodott. Majdnem elkerülte a figyelmét a rendőr tárcsája, amely otthonától 200 méternyire megállította.
- Legalább 70-nel haladt, kérem a papírjait, azon kívül fújjon bele ebbe a csőbe!
Nyugtalan mozdulattal vette elő Molnár Károly a levéltárcáját, és adta át a vezetői igazolványát és az autó forgalmi engedélyét az ablakon át. Amikor a szondát visszaadta, remegett a keze.
- Miért olyan ideges? – kérdezte az őrmester csodálkozva.
Az alkoholpróba negatív, de 800 forintra meg kell bírságolnom.
A rendőr éppen vissza akarta adni a jogosítványt, amikor meghökkent: „A vezetői jogosítvány dátuma… - ez képtelenség. Aznap vasárnap volt. Emlékszem, akkor született a fiam. Ezt egészen pontosan tudom.” – gondolta magában. Majd pillanatnyi gondolkodás után:
- Lehet, hogy nincs semmi baj, Molnár úr – ennek ellenére nagyító alá kell helyeznünk az ön jogosítványát. Ön itt lakik, ugye? Akkor önnél hagyom a jogosítványt, csak följegyzem az adatokat. Ha valami nincs rendjén, akkor majd hall rólunk.
Amikor Molnár úr öt perccel később bezárt a garázsajtót, még mindig remegett a keze. Milyen jó, hogy felesége már alszik. Számára is nyugtalan éjszakát jelentene az eset.
Most mégis megtörtént az, ami emberi számítás szerint nem volt várható. Ez az egész ügy a vezetői jogosítvánnyal – hat év telt el már azóta. Akkor egy közlekedési baleset után – amely az ő hibájából történt – egy évre bevonták ezt a fontos papírt. Mikor vissza akarta kapni, a gyakorlati vizsgán nem ment át – közvetlenül a családi üdülés előtt, amelyre már készen állt az új autó. Mit mondana a családja, mit mondanának kollégái? Egyiküknek, egy „ügyes fickónak” elmondta problémáját. Ez tudott tanácsot adni. Egy közeli nagyvárosban, egy nem éppen kifogástalan hírű szórakozóhelyen, 20.000 forintért kapott egy új jogosítványt – százszázalékosan rendben, ahogy azt garantálták. És ez már öt éve történt. Csak még csökkentette a véletlen leleplezés veszélyét az, hogy rövidesen munkahelyet változtatott, és családjával együtt egy másik városba költöztek. És éppen most kellett jönnie ennek a rendőrnek…! Nagyító alá akarják venni őt! Kit? A jogosítványt? Biztos, hogy őt magát is. És azután?
Felugrott a karosszékből, és hangtalanul járkált fel s alá a szobában. Hogyan is volt az? Nagyító alá venni… Egy órával ezelőtt még ő maga követelte, hogy „egy gyülekezeti munkás múltjának makulátlannak kell lennie!” És egy presbiterének? – Természetesen kitudódik majd. Hogy fognak majd beszélni róla? Mint büntetlen előéletű ember, aligha kerül majd rács mögé. De nagy összegű pénzbüntetésre bizonyosan számíthat. És akkor az ő múltja sem lesz makulátlan…
De vajon az volt-e valaha is? Önmaga előtt, az emberek előtt és….Isten előtt? Milyen különös gondolatai támadnak az embernek ilyen helyzetben! Molnár Károly tulajdonképpen nem volt különösebben vallásos, noha presbiter volt. A lelkésszel tűrhető volt a kapcsolata, prédikációit rendjén valónak találta, mindössze – ahogy Molnár úr kifejezte – néha túl személyesek voltak. Nemrégiben Bartha lelkész éppen azt a mondatot ásta elő az Újszövetségből: „Uram, te megvizsgálsz engem”. Ez Molnár úr idegeire ment, és néhány napba telt, amíg napirendre tudott térni fölötte. Most pedig minden előkerült ismét, méghozzá igen találó illusztrációval – gondolta ironikusan.
„Uram, te megvizsgálsz engem”. Ha Isten veszi nagyító alá az életét, akkor fordul csak igazán komolyra a dolog. Amikor az ember eszébe jutnak olyan dolgok, amelyek igazán nem illenek bele a mintaszerű férj, gondos családapa, becsületes üzletember, jó kolléga képébe – s végképpen nem annak képébe, aki ítéletet akart tartani egy fiatal leányanya fölött, aki eltitkolta a presbitérium előtt, hogy gyermeke van. Hogyan is mondta az Úr Jézus? Molnár Károly emlékezőképessége hirtelen aktivizálódott: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek…Mert amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.”
Molnár úr jól sejtette: nyugtalan volt az éjszakája. Ezen az éjszakán önmagát látta a nagyító alatt, nem csak a hamis jogosítvány miatt, hanem egész élete miatt, amellyel nem állhatott meg Isten előtt. Ilyen élettel csak egyetlen helyre lehet menni, oda, ahol a bűnbocsánat több mint szó, ahol cselekedet: az Úr Jézus keresztje alá, aki meghalt a bűnösökért.
|