---Örülök neki, - imádságban Veled ! -

Szeretettel
L.

elmélkedem.......

Ma a könyvtárban találkoztam egy ismerőssel, aki most ért haza a külföldi nyaralásból.Lelkesen mesélte, hogy egy üzletben vettek 5l tejet, mert nagy tejivó a család, és a pénztárnál a hölgy mielőtt beütötte volna az árat kedvesen figyelmeztette, hogy a tej szavatossági ideje 4nap múlva lejár, és ha nem tudják elfogyasztani, akkor nem érdemes ennyit egyszerre megvenni.
Ez igen!
Eszembe jut, hogy engem éppen azért rúgtak ki az egyik élelmiszert árusító üzletből, amikor eladóként dolgoztam náluk, mert figyelmeztettem a vevőt, hogy ne vegye meg a terméket, mert rég lejárt a szavatossága.

hmmmmmmmmmm

elmélkedem.......

Elmélkedem sokszor, hogy megláthatják-e bennem Jézus arcát?A szavaim, a cselekedeteim alapján.A különböző keresztény fórumokra is gondolok, ahol néha olyan bántásokat látok, hogy nem jutok szóhoz.Nem értem én ezt.

Egyszer egy erdész bácsiban láttam és éreztem.Olyan egyszerű és tiszta hite volt.

én is szeretnék olyat

van egy "újszülött" barátom

elég ÖREG újszülött, már 60 fölött...

mindenre RÁCSODÁLKOZIK az újszülöttek tiszta-szép hitével :)


azt mondja, hogy az asszisztense figyelmeztette, hogy az interjúi alatt "csalás történik", mert a megkérdezett ahogy VELE beszél, valahogy JOBBNAK TŰNIK az átlagos mivoltánál... mintha valami BELŐLE SUGÁROZNA KI, ami akkor-ott jobbá teszi az embert

és ezt a TELJESEN NEM KERESZTÉNY asszisztens mondta...

(})

de jó!

Azon elmélkedtem (ha már ez a topic címe) tegnap, hogy mennyire leegyszerűsödik a nyelvünk. De ez nem is elmélkedés volt, hanem inkább egy hiányérzet.

Folyamatosan megüti a fülemet a riportereknek a szabados, szörnyű, hibás szóhasználata, amiért engem kisiskolás koromban általában rögtön helyre tettek. Ha egy kifejezést rosszul használtam, vagy nem jutott eszembe az éppen odaillő szó, a tanárnőm, vagy egy felnőtt már ki is igazított.

A fiamnak mondtam tegnap egy vicces sztorit, és rossz érzés fogott el, hogy nem jutott rögtön eszembe a vaskalapos kifejezés, amit azt hiszem már nagyon régen használtam. Mondtam is a srácnak, hogy milyen szörnyű, hogy helyette inkább mondjuk azt, hogy barom, vagy vén idióta, vagy valami hasonló kifejezést, mint a Rém rendes családban az Al Bundy. Nyelvi joly-jokereket használunk, amelyeket mindenhol be lehet vetni.

Azt érzem, hogy lassan teljesen elpusztulnak a fiatalságomat meghatározó kifejezések. A szóösszetételek, kifejező szavak lassan elfelejtődnek, mára semmit sem mondanak. Lassan senki sem tudja, hogyan kell mondani azokat a régi mondásokat, mi sem mondjuk már idősebbek. Akit esetleg ez érdekelne, az lassan csak a lexikonokból tudná kijegyzetelni azokat, de persze ezeket a kifejezéseket nem lehet a lexikonból visszaadni. Pedig hát ezek a szavak még az öregeink rendjét is mutatták.

Lehet, hogy meséltem már, de a szülőfalum környékén használatos volt a kifejezés, hogy differencia van vele, mint a Tóth Margittal. Ez onnan eredt régről, hogy megszólították az asszonyok az öreg Tóthot, amikor vitte a lányát a szekérrel Debrecenbe, hogy hová mennek? Később kiderült, hogy a lány megesett. Emiatt mentek. Az öreg meg megvakarta a kalapja alatt a fejét, és azt mondta, hogy hát viszi a lányt a városba, mert valami differencia van vele. Na ezt a mondást, és a hozzá tartozó sztorit egyetlen lexikon sem tudja.

Az éppen aktuális reklámszöveget, vagy az éppen aktuális politikai szöveget, vagy divatos írót, irányzatot visszhangozzuk. Alig tudunk a gyerekeinknek valami eredetit, emberit átadni.

Nekem erről mindig az jut eszembe, amit egy nagyon kedves egri tanárom mondott: hogy milyen mértékben tépték volna a hajukat a kedves nyelvművelők az ómagyar korban, amikor például egyszer csak elkezdtek eltünedezni a szóvégi magánhangzók, helyette pedig fura módon és tömegesen megnyúlt a szavak belseje. És hasonló vidámságok. .
Amúgy tudod a történet folytatását? Mi lett vajon szegény lánnyal, akivel a differencia volt? (brrrrrr). Engem elborzaszt például az, amilyen lazán és részvét nélkül tudták kezelni nagyanyáink korában az ilyen történeteket. Na, nem mintha most jobb lenne. Én nem hiszek abban, hogy a világ folyamatosan romlik. A világ van, és kész. Van, ahol elviselhető, van, ahol nem. És amire meg nem figyelünk oda, az mindig elromlik. Vagyis rajtunk múlik.

Innen is látszik, hogy nem írok érthetően. Az, hogy a világ romlik-e, vagy sem arról nagyon okos emberek írtak le könyvtárnyi irodalmat. Erről a kérdésről éppen a politikába másoltam be mostanában egy verziót. Nem erről akartam volna beszélni. Nem is a nemzedéki ellentétről akartam volna szót ejteni, mert az az 18000-as években született nagyapám, meg dédnagyapám konfliktusai alapján keletkezett népi mondások sokszori szülői ismételgetése óta világosak számomra ezek a konfliktusok, plusz magam is megéltem a fiatalságot, arról nem szólva, hogy az okos emberek nagyon jókat tudnak erről bölcselkedni sok helyen. Én a hiányérzetemnek akartam hangot adni, szemmel láthatóan félreérthetően. Annak, hogy kifut a világ alólam.

Rossz érzés fog el mostanában, vagy valami hiányérzet, hiábavalóság, hogy a mai nemzedéknek semmit sem mondanak az én szavaim, kifejezéseim, már sehol sem használják azt az ismeretet, amiben én lubickoltam fiatalkoromban. Az az érzésem, hogy elavult lettem, de legalábbis a fiataloknak meg kell magyaráznom olyan alapvető dolgokat, amelyekkel a velem együtt indulók jó része már egy szó után képben van. Az én világom eltűnik, és egy teljesen más világ nő ki valakik által irányított virtuális térből. Más alapokon más felépítménnyel kiépített, más gondolati, kifejezésbeli szálakkal összefogott világ. Ebben a világban mindig magyaráznom kell alapdolgokat, mert abban a térben szóba sem kerül az, amiről én beszélni akarok. Amikor már huszadjára mesélem el ugyanazt, hogy megértsenek hétköznapi dolgokat, az baromira fárasztó, és lehangoló tud lenni.

Rossz érzés, hogy nem tudok mit kezdeni a fiatalok világával, mert cselekvésképtelen vagyok. Pontosan lekövethető sokszor, hogy milyen forrásokból táplálkoznak a gyerekek, mi okozza a bajt, és ezek a források gyakran nagyon nem tetszenek nekem. Látom a betegségüket, a bajaikat, honnan eredeztethető a problémájuk, és tudom, hogy egyáltalán nem tudok segíteni rajtuk. Olyan erős véleményhatalmak vannak, amelyek mellett csak a legközvetlenebb családomra tudok esetleg hatással lenni. A médiáktól kezdve egyes tanárokig, meghatározó kortárs gyerekvéleményekig, a politikáig számtalan véleményérvényesítő hatalom van, amely erősebb nálam, és természetesen csak az általam képviseltek lehetnek a hibásak, rosszak.

Mindemellett nyűgös vagyok, mert folyamatosan alkalmazkodnom kellene a mai teljesen antipatikus elvárásokhoz, tanulnom kell a legutóbbi divatot, és sületlenséget az élet minden területén, amihez semmi közöm, ami legtöbb esetben egyáltalán nem tud megérinteni. Sokszor éppen újra feltalálják a spanyolviaszt.

Azt, hogy kegyetlen lett volna-e nagyanyáink világa, és mennyire kegyetlen ez a mai, politikailag korrektnek látszó világ, amelyet a médiák sugároznak, illetve mennyire kegyetlen a mai valódi világ, amelyet az emberek megélnek, hát azt mindenkinek magának kell megítélni. Én azt látom, mindenki mondja a maga kis bajait, amely miatt pokol az élete. Mivel az egyénben működő iránytűt rossz hatások hangolták gyerekkor óta, bármi megtörténhet. A bőrében magát rosszul érző, sokszor szenvedő ember szemében bárki lehet a hibás. És hát ilyenkor kellene egy bibliai idézetet beilleszteni ide. Pro, és kontra lehet betenni…

Nekem a 90. Zsoltár jut eszembe:

A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnének. 10. v.- ez elég realista megfogalmazás, hálát adok, hogy Krisztusban hívőként élhetek , különben még nehezebb lenne.

így viszont a következő versekben ott a lehetőség használati útmutatást kérni az élethez:

Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.12.v.
- igen, ez egy óriási plusz, hogy van kitől kérdezni, s választ kapni az élet útvesztőjében.

amit a legújabb divathoz való alkalmazkodásról írtál-én csak annyira vagyok divatos, amíg jól érzem magam benne- korholnak is a gyerekek eleget, hasztalan- én is adok nekik szabadságot ilyen jellegű kérdésekben, magamnak is igénylem.

Reményik Sándor: Mi mindíg búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Köszönöm Csilla! Stimmel sok tekintetben.

Szerintem Te szakmát tévesztettél. Dramaturgnak, vagy valami hasonlónak kellett volna menned.

A vershez és a képhez annyit fűznék, hogy Tamás küldte ezt nekem egyszer mailben, és a kép pedig az Ő avatar képe az igefórumról.

ez az idézet pedig Tőle:



Jómagam végig elemeztem Jézus tanította ima minden mondatát és ezeket szívvel átélve megyek így az Atya elé Jézus által Szellemben!
Tamás12