"Hazánkban a rendszerváltástól nagyjából mostanáig a fősodrú közbeszédben retorikai antikapitalizmus uralkodott. Ez nagyjából annyit jelentett, hogy a politikai elit úgy vezette be piacgazdaságot, hogy szavakban igen gyakran csinált hangulatkeltést a kárára.
Magyarul: a sötétben lerakta a tőkealapú rendszer alapjait, de napvilágnál ritkán dicsekedett vele. A kapitalizmust szükséges rossznak, nem pedig felvállalhatóan helyes útnak láttatta. Emellett a "tőkés", a "világpiac", vagy a "kapitalista" szó 1989-90 után is negatív konnotációt rejtett, míg a "szociális", "szocialista", "szociáldemokrata", stb. alapvetően pozitív csengésű maradt. A jobboldal sem azt hangoztatja: a baloldaliság helytelen vagy tévút lenne. Hanem azt, hogy ezek a neoliberális posztkommunisták nem is baloldaliak, így az ő valahai értékrendjüket mi, jobbosok képviseljük.
Mikor a Fidesz-holdudvar ideológusai azt fejtegetik, hogy jobb- és baloldal viszonylatában teendő különbségnek nincs értelme, gyakorlatilag elismerik, hogy - lejjebb adva a klasszikus őskonzervativizmus magántulajdon felfogásából - nyitottak az etatista baloldal piac- és tőkeellenessége irányába. Mindez tény.
Csakhogy mindeddig ez jórészt duma volt. A szoclib napi- és hetilapokban írhatott lepedőnyi dörgedelmeket TGM, Szalai Erzsébet és Krausz Tamás a globális pénztőke ártalmáról, a mainstream belső kör - László Csaba és Draskovics Tibor - csak legyintett: ATTAC-kutya ugat, WTO-karaván halad. Ahogy Bogár László és Drábik János is elhinthette a nemzeti vendégoldal önképzőköreiben piacfóbiás összeesküvés-elméleteit. Ettől még a Jegybank és a pénzügypolitika Orbánék alatt a reál-gazdaságpolitikus, Járai Zsigmond kezeiben volt.
Racionális szereposztás: néhány tőkeallergiás jobb- és baloldali zenebohóc hektikus görcsrohamokat imitáló, feszültség-levezető mutatvánnyal szórakoztatja a nagyérdeműt. Eközben a színpad mögött hallgatólagos egyetértéssel zajlik a privatizáció, gőz száll a reformkonyha üstjeiből.
Az első szabadon választott kormány óta íratlan szabály volt, hogy az előző kormány piacbarát intézkedéseihez utódja nem nyúl. Bár rengeteget szájaltak róla, egyik hatalom se vizsgáltatta felül a korábbi magánosítási szerződéseket. Ahogy a meghozott népszerűtlen, de szükségszerű egyensúly-helyreállító reformintézkedéseket sem negligálták. Mi több, örültek, hogy tisztségük jogelődjei elvégezték helyettük a piszkos munkát.
A Fidesz, amely verbálisan nonstop autodafén temette a Bokros-csomagot, a reálgazdaságban úgy óvta annak vívmányait, mint a hímes tojást. Néhány jelképes költségvetési vonzatát (tandíj, családi pótlék részleges megvonása, térítésköteles fogtömés) eltörölték, de nemzetgazdasági és külgazdasági léptékű változtatásait meghagyták. Mi több, 1998-tól a metróberuházás leállításával, a nyugdíjemelkedés visszafogásával, a szociális támogatás helyett adókedvezmény preferálásával befektetőcsalogató kiadáscsökkentésbe fogtak.
Ehhez képest minőségi hátraugrásnak tűnik a stratégiaváltásuk. Melynek jegyében a párt népszavazások, sztrájkok biztatásával, támogatásával, a velük történő fenyegetéssel aktívan elüldözi a magántőkét. Populista zsarolással kényszeríti hátrálásra a kormányt. Csupán a referendum beharangozásának előszelével visszavonatta a pénztártörvényt, amely magántőkét engedett volna a társadalombiztosításba. Legutóbb egy gumigyárat kényszerített taktikai visszavonulásra. De a HospInvest kapitulációra ösztökélésével is bepróbálkozott. Ergo, gyökeres revízió alá vette harcmodorát.
A Fidesz régebben olyasmit képviselt: ez a kormány nemzet- és polgárelnyomó, de a választásokon szavazzatok ránk, és majd orvosoljuk az általa ütött sebeket. Jelenleg viszont menetből, a célszalag előtt jóval felülíratna kormánypárti intézkedéseket. Eme felfogás több okból is rizikós.
Egyrészt azzal, hogy népszavazási demagógiával tompítja a reformkés élét, a Fidesz saját kenyerét zabálja fel, önnön lőporát pufogtatja el. Másfelől Orbánnak tudnia kell: a regnáló koalíció által meglépett irreális közbér- és nyugdíjemelések nem csökkentették, hanem növelték kicsiny, nyitott gazdaságunk függőségét a globális pénzpiacok és a multinacionális cégek viszonylatában. Hiszen a többletkiadást csak többletbevételből lehet finanszírozni. Ami csakis nemzetközi bankok jóindulatán és a foglalkoztatás (így az adófizetés) növekményén keresztül lehetséges.
Ilyen légkörben világgá kergetni a tőkéseket öngyilkos taktika attól, aki hatalomra akar jutni, s nem Romországot szeretné kormányozni. Maga alatt vágja a fát. Látszólag.
Ugyanakkor személyesen Orbán Viktor gondoskodik róla, hogy a képlet ne legyen ilyen egyszerű. Zsinórban teszi az Amerika-barát, Moszkva-ellenes, euroatlanti, versenypárti nyilatkozatokat. Bizalmas körben elismeri: ugyancsak szükség lesz megszorító csomagtervre. Mikola doktor ugyanezt a tőkebarátságot nyíltan képviseli egészségügyben. De ezzel párhuzamosan csúcsra járatódik a demagógia is. Tevőleges aláírásgyűjtésbe csap át. Miért?
Orbán pontosan tudja: amint a parancsnoki hídra lép, népszerűsége fogyásnak indul. Így hát gondoskodik róla, hogy legyen miből leadnia. Ha másfél millióból buksz egy gurigát, az tragédia. Ha tizenötmillióból vesztesz ugyanannyit, az valahogy kibírható. Persze, ha valaki direkt azért hízik, hogy aztán legyen miből fogynia, az jár néminemű zavarral a szervezet folyadékháztartásában. Vannak hát kilengések.
Mindeddig kontroll alatt zajlik a skizoid projekt. Melyben befelé (a közhangulat irányában) Orbán a szabadpiacot ledöfő Szent György, kifelé azonban (nemzetközi relációban) a befektetők protektora. 2010-ig folyamatosan dupla kottából játszik. Párhuzamosan folyik nála a kapitalizmus védelme és elátkozása. Kormányon úgyis lesz elég baja.
Győzelme után ő kerül a Kuruc.info fedőnevű hungarista logisztikai diszpécserközpont operátorainak célkeresztjébe. A bukott MSZP akkor majd ugyanúgy szociális demagógiára és hideg polgárháborúra játszik, mint jelenleg a Fidesz. Lesz még elmérgesedő interetnikai feszültség, gettóbűnözés, bandaháború, keményedő fasiszta puha terrorizmus, a politikai korrektség utóvédharca. Legalább addig szeretne két relatíve nyugodt évet, hogy a nemzetegyesítő konszenzuslovag szerepében domboríthasson.
Ennek teljesítéseképp mindkét felet manipulálja. A piacfóbiásoknak demonstrálja: látjátok, sorozatlövésre állítva tüzelek a kapitalistákra. Ugyanakkor mellélő és vigyorogva kacsint a lövészárokban hasaló pénzemberek felé. "Nyugi gyerekek, ez csak baráti tűz, nincs benne cukor!" Reméljük, az Orbáni Janus-arcból ez utóbbi az igazi. "
|