|
Kedves Pauler!
Tegnap kérdezted az 5. Mózes 21 részével kapcsolatban:
Mit gondoltok, miben mutat ez az Ige előre és miben mutat erre vissza Jézus Krisztus?
idemásolom, mit ír erről a részről C.H. Mackintosh Elmélkedések Mózes 4. 5. könyvéről c. könyvében:
21. FEJEZET
Igazság és kegyelem
„Hogyha agyonütöttet találnak azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked birtokul, és az a mezőn fekszik, és nem tudható, ki ölte meg azt, akkor a te véneid és a te bíráid menjenek ki és mérjék meg a földet a városokig, amelyek az agyonütött körül vannak, és amely város legközelebb esik az agyonütötthöz, annak a városnak a vénei vegyenek egy üszőtinót, amellyel még nem dolgoztattak, és amely nem vont még jármot; És annak a városnak a vénei vigyék az üszőt valamely folyóvíz völgyébe, amelyet nem szántanak és nem vet¬nek, és szegjék nyakát az üszőnek ott a völgyben. És járul¬janak oda a papok, Lévi fiai — „Isten kegyelmének és irgalmának közvetítői" — (mert őket választotta ki az Úr, a te Istened, hogy szolgáljanak neki, és hogy áldjanak az Úr nevében, és az ő ítéletük szerint legyen minden per és minden sérelem). És mindnyájan annak a városnak vénei, akik legközelebb esnek az agyonütötthöz, mossák meg kezeiket a nyakaszegett üsző felett a völgyben; és szóljanak és mondják: A mi kezeink nem ontották ki ezt a vért, sem a mi szemeink nem látták. Bocsáss meg a te népednek Izraelnek, Uram, és ne engedd, hogy ártatlan vér ontása legyen Izrael között, a te néped között! És bocsánatot nyernek a vérért. Te azért tisztítsd ki közüled az ártatlan vérnek kiontását, mert így cselekszed azt, ami igaz az Űr előtt" (1-9. v.).
A Szentírás nagyon érdekes és szuggesztív szakasza hívja magára itt figyelmünket. Bűneset történt — agyonütött embert találtak a mezőn, de senki nem tud róla semmit; gyilkosság, vagy baleset történt, ki követte el a vétket — de a holtest letagadhatatlanul ott van. Vétket követett el valaki, folt esett az Úrnak földjén és az ember teljesen tehetetlen vele szemben.
Mit lehet itt tenni? Isten dicsősége és az Ö országának tisztasága meg kell, hogy őriztessék. Csak Ö tud mindent, és csak Ö illetékes, hogy tegyen valamit. És valóban, ahogy Ö itt cselekszik, abban drága tanítás foglaltatik.
Először is a vének és bírák megjelennek a színen. Az igazságnak és jognak eleget kell tenni — ez a nagy igazság átszövi Isten Igéiét. A bűnt kárhoztatni kell, mielőtt a bűnös bocsánatot nyerhet, vagy megigazulhat. Mielőtt az irgalom mennyei hangja elhangzik, az igazságnak teljesen eleget kell tenni, Isten trónusának elégtételt adni és az Ö nevét megdicsőíteni. A kegyelem igazság által uralkodik. Legyen áldott az Isten, hogy ez így van. Isten dicsőségének elégtétetett, ami a bűnt illeti, és ezért Ö teljes igazsággal megbocsáthat a bűnösnek.
Ez a fejezet kitekintést ad Izrael jövőjére is. Tény, hogy a bűnre-bűnhődés alapvető igazságát fejezi ki, de sajátosan Izraelre vonatkoztatva. Krisztus halálát látjuk itt a két nézőpontból, mégpedig mint az ember bűnös voltának kifejezőjét egyfelől, Isten kegyel¬mének kifejezőjét másfelől. Az előbbit a mezőn talált halott ember, az utóbbit a fel nem szántott völgyben megölt üsző fejezi ki. A vének és bírák meghatározzák a halotthoz legközelebb eső várost, és semmi sem mentheti fel ezt a várost, csak a hibátlan áldozat vére — annak az Egyetlennek a vére, akit a bűnös város, Jeruzsálem határában megöltek.
Megfigyelhetjük, hogy mihelyt az ártatlan áldozat halálával elég" tétetett az igazságnak, új elem lép színre. „Járuljanak oda a papok, Lévi fiai." Itt már a kegyelem cselekszik az igazság alapján. A papok a kegyelem közvetítői, a bírák pedig az igazság őrei. Csak az elégtévő vér kiontása után jelenhetnek meg a kegyelem hírnökei. A völgyben nyak-szegett üsző teljesen megváltoztatja a dolgok képét. „Járuljanak oda a papok a Lévi fiai; mert őket választotta ki az Úr, a te Istened hogy szolgáljanak neki, és hogy áldjanak az Úr nevében és az ő ítéletük szerint legyen minden per és minden sérelem," Milyen nagy áldás Izrael és minden hivő számára, hogy az igazság útján uralkodó kegyelem örök elve által történik minden.
A 10-17. versek sajátos módon ábrázolják ki Izraelnek az Úrhoz való viszonyát. Nem szükséges bővebben magyaráznunk őket. Számos utalást találhatunk erre nézve a prófétáknál, akik a Szentlélek által megindító módon szólnak a nép szívéhez — szózatukat arra a csodálatos kapcsolatra alapítva, amellyel Isten magához kapcsolta az Ö népét. Ennek a kapcsolatnak megélésében a nép újra meg újra szégyenletes kudarcot vallott: hűtlen „házastársnak", hűtlen asszonynak bizonyult Izrael és ezért félretétetett. Elkövetkezik azonban az idő, amikor ez az elvetett, de el nem felejtett nép nemcsak hogy visszakerül a régi szeretetkapcsolatába, hanem olyan áldott, kiváltságos és dicsőséges lesz, amilyen a múltban nem volt.
Ez a gondolat aranyfonálként húzódik végig a próféták írásain, Ézsaiástól Malakiásig és újra előkerül és kiteljesedéshez jut az Új-szövetségben. Csak egy ilyen próféciát lássunk a sok közül:
„Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl. És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet, és új nevet adok neked, amelyet az Úr szája határoz meg. És leszel dicsőség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és földedet így: férjhez adott; mert az Űr gyönyörködik benned, és földed férjhez adatik. Mert mint elveszi a legény a szüzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog neked Istened örülni. Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot neki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet a földön. Megesküdt az Úr jobbjára, és erőssége karjára: nem adom többé gabonádat eleségül ellenségednek, s idegenek nem isszák mustodat, amelyért munkálódtál. Hanem a betakarók egyék meg azt, és dicsérjék az Urat, s a beszűrők igyák meg azt szentségem pitvaraiban... Imé az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, ímé eljött szabadulásod, ímé jutalma vele jő, és megfizetése ő előtte! És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett és nem elhagyott városnak" (Ézs 62).
Ha ezt a szakaszt elferdítve magyarázzuk, és a Gyülekezetre alkalmazzuk, akár földi, akár mennyei alakjában, erőszakot követünk el az íráson és destruktív írásmagyarázati módszert vezetünk be, mellyel súlyosan vétünk az Ige tekintélye ellen. Mert ez a szakasz: betű szerint Sionra, Jeruzsálemre és Izrael földjére vonatkozik. Ami a gyülekezetet illeti, az ő állapota a földön az eljegyzett szűzé és nem a férjes asszonyé. A házassága a mennyben köttetik majd meg
(Jel 19,7-8/.
Fejezetünk 18-21. versei „a pártütő és makacs fiú" ügyével foglalkozik. Itt megint csak Izraelt látjuk más nézőpontból. Ők a hitehagyott nemzetség, akik számára nincs bocsánat.
Érdekes összehasonlítanunk a törvény ünnepélyes akcióját a lázadó fiúval szemben és a Lukács 15-ben olvasott megrendítően szép példázatot a tékozló fiúval. Bővebben itt nem foglalkozhatunk vele, de érdemes elgondolkozni azon, hogy ugyanaz az Isten szól az 5 Móz. 21-ben, mint a Lk. 15-ben. De mennyire eltérő a cselekedete és milyen más a stílusa. A törvény alatt élő apa megragadja a fiát és kiviszi, hogy megkövezzék; a kegyelem alatt élő viszont elébefut, megöleli és megcsókolja, a legszebb ruhába öltözteti, gyűrűt húz a kezére és sarut a lábára, leöleti tiszteletére a hízott borjút, asztalához ülteti és a ház megtelik örömmel, hogy hazatért a szegény tékozló vándor.
Kiáltó ellentétben látjuk az 5 Móz. 21-ben Isten igazságos kormányzásának karját, amely lecsap a lázadóra; a Lk 15-ben pedig Isten szíve tárul elénk, amellyel szereti a szegény megtérő bűnöst és amellyel örvendezik, hogy megtért az elveszett. A makacs ellen¬szegülőt az ítélet kőzápora várja; a megtérőt a szeretet csókja.
Fejezetünk záró versei sajátos módon a Gal. 3-mal vannak kapcsolatban: „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, amikor átokká lett érettünk; mert meg van írva: Átkozott mindenki, aki fán függ" (3,13).
„Ha valakinek pártütő és makacs fia van, aki az ő atyja szavára és anyja szavára nem hallgat, és ha megfenyítik, sem engedelmeskedik nekik: Az ilyet fogja meg az ő atyja és anyja, és vigyék az ő városának véneihez és az ő helységének kapujába. És ezt mondják a város véneinek: Ez a mi fiúnk pártütő és makacs, nem hallgat a mi szónkra, tobzódó és részeges: Akkor az ő városának minden embere kövekkel kövezze meg azt, hogy meghaljon. így tisztítsd ki közüled a gonoszt, és az egész Izrael hallja meg és féljen!"
Ez az utalás először is azért érdekes és értékes, mert bemutatja Krisztus drága kegyelmét, aki átokká lett értünk, hogy megszerezze nekünk, pogányok közül való szegény bűnösöknek Ábrahám áldását. Másfelől azért is, mert ragyogóan kiábrázolja, hogyan pecsételi meg a Szentlélek Mózes írásait általában és az 5 Móz-t különösképpen. Az egész írás oly tökéletes egységet alkot, hogy ha bárhol is megbontjuk, azzal az egészet támadjuk. Ugyanaz a Szellem hatja át Mózes könyveit, az apostolokét és a prófétákét, a négy evangélistáét és a Csel. könyvét, és az isteni kijelentést záró mélyértelmű könyvet. Szent kiváltságunk és kötelességünk ezt mindenkinek értésére adni, akivel csak kapcsolatba kerülünk. És nagyon kérem az olvasót, tegye is meg ezt, legyen ennek erős tanúbizonysága ebben az erkölcsileg laza, hideg, közönyös vagy éppen ellenséges világban.
|
- Hát ezt meg
