Kedves Loisz!

A történetben az asszony Urának és Messiásnak nevezi Jézust.
Ezt ki is jelenti, de egy Valakin kívül ezt nem hiszi el neki senki.



Igen, szerintem is.

Péter

Egy új történetet szeretnék ide hozni.
Az előző megbeszéléséből én sokat épültem, ha gondoljátok erről is lehetne gondolkodni.
(akár azokat a pontokat is át lehetne beszélni a történet kapcsán, amit Eeyore hozott)

János Evangyélioma 4. rész

1. Amint azért megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János,
2. (Jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai,)
3. Elhagyá Júdeát és elméne ismét Galileába.
4. Samárián kell vala pedig általmennie.
5. Megy vala azért Samáriának Sikár nevű városába, annak a teleknek szomszédjába, a melyet Jákób adott vala az ő fiának, Józsefnek.
6. Ott vala pedig a Jákób forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala.
7. Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!
8. Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.
9. Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.
10. Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.
11. Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?
12. Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, a ki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?
13. Felele Jézus és monda néki: Mindaz, a ki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik:
14. Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.
15. Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jőjjek ide meríteni!
16. Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jőjj ide!
17. Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem;
18. Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.
19. Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.
20. A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, a hol imádkozni kell.
21. Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.
22. Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt.
23. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.
24. Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.
25. Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent.
26. Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek.
27. Eközben megjövének az ő tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?
28. Ott hagyá azért az asszony a vedrét, és elméne a városba, és monda az embereknek:
29. Jertek, lássatok egy embert, a ki megmonda nékem mindent, a mit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?
30. Kimenének azért a városból, és hozzá menének.
31. Aközben pedig kérék őt a tanítványok, mondván: Mester, egyél!
32. Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok.
33. Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni?
34. Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.
35. Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.
36. És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen.
37. Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vető, más az arató.
38. Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.
39. Abból a városból pedig sokan hivének benne a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, a ki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, a mit cselekedtem.
40. A mint azért oda mentek hozzá a Samaritánusok, kérék őt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig.
41. És sokkal többen hivének a maga beszédéért,
42. És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus.

Kedves Eeyore!

Értettem a célzást. A száj befogásának képességét nem említette a REFORMÁTUS LELKIGONDOZÓ? Kértelek, hogy engedd már el. Nem tudok ilyen ellenséges légkörben élni, így (Martin Donovant idézve): I'll quit(Lelépek).
Isten áldjon benneteket!

n.

Kedves Eeyore!

Köszönöm, hogy nem rám gondoltál. Egyszerűbb lett volna, ha nem nekem címzed a hozzászólásod, mert akkor kevésbé lenne félreérthető.
Én nem vagyok lelkigondozó, csak oda igyekszem, és én sem feltételeztem, hogy ilyen kapcsolat lenne közöttünk. Spongyát rá!
Utóbbi megszólalásodtól függetlenül is volt számomra egy tanulsága az ügynek, ami miatt mégsem szeretnék (illetve szeretnék, de nem tudok) kilépni. Van egy könyvem, amit újra és újra elolvasok, amikor kezdek nagyon magam körül forogni, amikor az énszolgálatomról, az énönérzetemről, az énhitemről stb. kezd egyre inkább szó lenni. Max Lucado: A világ nem rólam szól. Eszembe jutott most is, hogy a viták egy része talán abból adódik, mert én is, de Te is és még sokan mások itt ezt tévesztik szem elől, hogy a világ Jézusról szól. Pedig egyedül ezért az üzenetért érdemes itt vagy bárhol máshol lenni. Sajnálom, hogy az énszolgálatom, énhitem stb. gyakran akadályozza ennek az üzenetnek a továbbadását.

Szeretettel üdvözöllek:
n.

Elgondolkodtam, milyen tapasztalataim vannak lelkigondozás terén...?

Az 1. pont, az nagyon igaz.Ha valaki elmondta nekem egy másik ember titkát, harapófogóval sem tudott volna belőlem kiszedni semmit, mégha nagy szükségem volt is a segítségre.
Egy másik ok, amiért nagyon nehezen tudom elmondani, ami igazán kérdés: egyszer egy lelkészhez fordultam a kérdéseimmel,- tökéletes, kimerítő választ adott- de nem arra, amit megkérdeztem.Akkor meg minek kérdezzek?
Annál jobban meglepett, amikor valakinek, akinek nyilván felülről adatott a lelkigondozás szolgálata, el se mondtam, mi van bennem, mégis ráérzett, és hathatós segítséget nyújtott.

a 2.ponttal is maximálisan egyetértek- nagyon felületes, elkapkodott dolog, a sokszor magaslóról odavetett kész/bebetonozott/ válasz-és veszélyes is: valaki a tanács nyomán elindul egy úton, amire soha nem kellett volna lépnie, nincs is meg hozzá az ereje,a lépésenkénti világossága..


A legnagyobb problémáimban kegyelmes volt az Úr, és a Bibliát kézbevéve KONKRÉT útmutatást adott, s azt az érzést is, hogy együttérez velem, valamint megadta a továbblépéshez szükséges erőt is, s ezért nem volt szükség, hogy valaki után még elmenjek, és segítséget kérjek.
"Véletlenül' kezembe akadtak megfelelő időben olyan könyvek is, amiket újra-újraolvasva sok minden tisztázódott bennem. Ilyen féltett kincsem a Szivárvány vagy a Pálhegyi Keresztyén házasság c. könyve.

Nagyon jónak találtam ezt az összefoglalást az igazi lelkigondozóról. Van olyan lelkigondozó ismerősöm, akire ráillik. Bár mindegyik pont fontos, jelenleg különösen a 2. pont kedves számomra.

27. Eközben megjövének az ő tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?



15. Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jőjjek ide meríteni!
16. Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jőjj ide!



21. Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.

--Ez csak ember-ember vonatkozásában érvényes.- És a topic címe alap-
ján itt éppenséggel arról lenne szó: Jézus lelki gondozása.

Jézus magához hívja a megfáradtakat.-
Kijelenti: "Én és az Atya egy vagyunk."
"Én vagyok az út... senki sem mehet az Atyához,
csakis énáltalam."
A samáriai asszonynak "kijelenti" magát, mint Messiás.-

De: a samáriai nő, amikor visszarohan a városába, -a legkíválóbb lelki-
gondozóként- Jézushoz hívja őket.


L.

Igen, így van, köszönöm a kiegészítést. Az EMBER Jézus elvisz az Atyához, hogy az Atya mutasson rá, hogy a Fiúban Ő maga jött közénk.





Ebből is látszik, hogy tanult abból, ahogy az EMBER Jézus vele beszélt.
A sokaság is Krisztust fedezi fel Jézusban, a Messiást, az UTAT az Atyához.

Aztán persze rájön/rájöhet idővel az ember, hogy többről van itt szó, mert Jézus nem csak az ÚT az Atyához, ahogyan ezt te is leírtad.


Nekem Eeyore más pontjaihoz nem volt válaszom ebben a történetben, de lehet nem is kell beleerőltetni.

--Ez csak ember-ember vonatkozásában érvényes.- És a topic címe alap-
ján itt éppenséggel arról lenne szó: Jézus lelki gondozása.

Kedves Loisz!
Köszönöm neked ezt a hozzászólást. Köszönöm, hogy nem veszed le a szemed - nem a topic címéről - hanem Róla.
A lelkigondozói elvekről lehet beszélgetni, és jó is, hogy tisztázzuk ezeket. De azért ne feledjük el, hogy aki Krisztust követi, theodidaktosz - Isten által tanított -, annál talán fel sem vetődik, hogy kifecsegi a rábízott titkot, vagy magához köti a másikat ahelyett, hogy Krisztushoz vezetné el. Vagy mégis felvetődik?
Ha felvetődik, ott a Krisztuskövetéssel van baj. Nem azt mondom, hogy nem kell tanulni. De a konkrét esetekre nézve mégiscsak az imádságban elkért válasz a válasz, és baj van akkor, ha a lelkigondozói tudás mintegy recepttárként működik. Baj van akkor, ha bármi, legyen az akár a LELKIGONDOZÓI ELVEK NAGY KÖNYVE, az Isten és az Isten embere közé áll. Mert ebben is olyan leleményes a Sátán, ahogy a tudásunkra, az alkalmasságunkra, a becsvágyunkra játszik. Nem így érzitek?
n.

Kedves Nemosinex,

a krisztuskövető lelkigondozó mindig imádkozva (felülre figyelve) lelkigondoz; így akivel beszél, azt – rajta keresztül is – Jézus lelkigondozza!

Egy testvérnő (aki egy belmisszió csendeshetein szokott végezni lelkigondozói szolgálatot) gyakran mondja, hogy minden alkalommal a saját tehetetlenségét, Istenre szorultságát érzi, és abban, ahogy az embereknek megnyílik a szemük a bűneikre és megszabadulnak – Isten munkáját csodálja minden alkalommal.

Amit Eeyore leírt a lelkigondozó tulajdonságokról, az nem „recepttár”, de az Isten szerint működő lelkigondozókra ezek a tulajdonságok valóban jellemzőek. Nem azért, mert ilyen receptet tartanának szem előtt, hanem, mert – ahogy te is írtad – aki Krisztust követi, annál „fel sem vetődik, hogy kifecsegi a rábízott titkot” stb.

Jó esetben a hívők mindennapi életük során sem úgy akarnak „gyümölcsöt teremni”, hogy valamiféle receptet (törvényt) akarnak betartani, hanem úgy, hogy saját énjüket háttérbe szorítva, engedik Jézust érvényesülni bennük.

Szeretettel: B.

Igen, valóban nem 'recepttár', ha jobban megnézem.
Köszönöm!
Szeretettel:
n.

-Sőt, ez az egyetlen jó eset a krisztuskövető számára, mert a gyümölcs
"magától" terem. - Ha Krisztus tanít valakit samaritánusi szolgálatra, az
akkor is jól csinálja, ha emberek tetszését nem váltja ki,-- vagy más va-
laki "másként" csinálná.-


L.

...A samáriaiak esetében nagyon egészséges példát látunk.

Jn.4,42 "...az asszonynak pedig meg is mondták: Már nem a te be-
szédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és TUDJUK, hogy ő
a világ üdvözítője."

-Ahogy hallgatták Jézust, hitre jutottak ! Többé nem volt szükségük arra,
hogy az asszony bizonygassa.- Bár ez mit sem von le annak értékéből,
hogy ő volt az első "misszionárius-nő".


L.

Kedves Eeyore!

Amit írtam, az nem arról akart szólni, hogy a hívő tévedhetetlen, hanem arról, hogy JÉZUS AZ – s akiben ott van „az ő magja”, a Szentlélek, az Neki teret engedve, helyesen cselekszik.
„Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.” (1János 3:9)

>>képesek ezeket a hibákat elkövetni (akiket ismerek, elkövették). Nem azért, mert a hitükkel vagy az alkalmasságukkal lenne baj. Talán csak azért, mert nem ismerik a "keresztény lelkigondozói elvek nagy könyvét".

Ezt ugye nem gondoltad komolyan, Eeyore, hogy akkor cselekednének helyesen, ’hiba nélkül’, ha egy „keresztény lelkigondozói elvek nagy könyve” mentén haladnának?
Minden ember más, egyedi, és Isten nem „skatulyák” szerint lelkigondoz, hanem egyénileg. Épp ezért nagyon fontos, hogy a lelkigondozó Rá hagyatkozzon!

Nem hiszem azt, hogy a hívők sosem követnek el bűnt, de azt gondolom, hogy egy újjászületett ember, aki lelkigondozói feladatot kapott Istentől, tisztában van vele, hogy nem ő a „bölcs tanácsadó”, aki meg tudja oldani a másik ember élete gondját. És mivel nyilvánvaló számára, hogy ő itt csak Isten eszköze lehet, épp ezért – minden alkalommal - IMÁDKOZIK Istenhez, hogy ő adjon gondolatokat, amiket tovább adhat.
Egy hívő lelkésztől hallottam, hogy fiatalon lett egy nagy gyülekezet lelkipásztora. A gyül. tagok megszokták, hogy az előző lelkészt felkeresték gondjukkal-bajukkal, s amikor az elhunyt lelkész utódaként oda került, az emberek (gyakran nála 2-3x idősebbek) hozzá fordultak gondjaikkal. Alázattal tisztában volt vele, hogy ő nem tud segíteni!, miközben hallgatta a gondjaikat, imádságban fohászkodott Istenhez, hogy Ő adja meg, mit mondjon…

(Vannak sajnos olyan „lelkigondozók” is, akik nem Istentől kapták ezt a megbízást, hanem „vették”, ők a saját ’bölcsességükre, szeretetükre’ alapozva próbálnak lelkigondozni - annyit is ér.)

Üdv., B.