nemosinex írta:
Jézus, úgy tűnik, ki van szolgáltatva az asszonynak.
Erről jutott eszembe: a lelkigondozás Eeyore által hozott „pontjaihoz” még hozzá lehetne tenni: a lelkigondozó nem kezeli felülről a másik embert! (Tudja, hogy ő maga is kegyelemre szoruló, tehát nem különb!)
Jézus (Isten volta, szentsége okán) megtehetné, hogy az embereket nagysága magaslatából „felülről” kezeli - de nem teszi.
Azt mondja a samáriai asszonynak: „Adj innom!”
Bár Ő a Messiás, nem úgy közeledik az asszonyhoz, mint egy király az alattvalójához, hanem a „rászoruló” alázatos helyzetéből, ezzel is „felemelve” a másikat.
(Hisz általában a kérő van ’alárendelt’, az adó pedig ’fölérendelt’ helyzetben.)
Milyen gyengéd dolog volt ez, ezzel a mások által megvetett asszonnyal szemben!
Amikor Jézus azt mondja neki:
"Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!"(János 4:16) – ebben is milyen finom tapintat van. Bár tudta jól, mégsem kezdte azzal, hogy fejére olvassa a bűnét (házasságon kívül él együtt valakivel), hanem hagyta, hogy maga mondja ki: „Nincs férjem!”
Nem olvasta rá azt sem: „…de elhallgattad, hogy együtt élsz valakivel”, hanem megdicsérte az asszonyt az őszinte szóért: „Jól mondád, hogy Nincs férjem, Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.”
(Ezt a megalázott asszonyt Jézus folyamatosan "felemeli". Tudjuk, a farizeusokkal másképp bánt...nem véletlenül. "Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik." (Máté 23:12)
Jézus szavaiból nyilvánvaló lett az asszony számára, hogy nem közönséges ember áll előtte, hisz (bár nem falubeli) mindent tud róla.
Nem biztos, hogy így van, de nekem úgy tűnt, a nő ezután el akarta terelni a szót a maga kínos ügyéről, ezért kezdett beszélni az imádkozási szokásokról – de Jézus a felületes irányt vevő beszédet visszakanyarította a lényeg, az üdvösség kérdése felé: „…az idvesség a zsidók közül támadt…eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát…”
Az asszony mondta: „Tudom, hogy Messiás jő (aki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent.”
A beszélgetés csúcspontja, amikor Jézus közli: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” (Ez az asszony a kevesek egyike, akivel Jézus ilyen nyíltan közli a Messiás voltát.)
Ezt követően látható, hogy az asszony nagyot változott a Jézussal való találkozás által! Már nem fontos a víz, amiért jött (otthagyja a vedrét), és ő, aki addig bujkált az emberek elől a bűne miatt (nem véletlenül a déli forróságban ment vízért), most felszabadult szívvel, nyíltan felkeresi az embereket és nem tagadva a vétkeit („…megmonda nékem mindent, amit cselekedtem…”) tovább adja az örömhírt, a Krisztussal való találkozást – hívogatja őket is Hozzá!
A megtért emberekre jellemző viselkedés: Krisztussal való találkozás, a bűnök világosságra hozása, felszabadulás alóla, öröm, és a többi ember hívogatása Jézushoz.