Idézet:
Palánta munkatársunk meséli:
Ma reggel, ahogy vittem kisfiamat az óvodába, kisebbfajta szülői csoport fogadott az ajtóban, hogy tiltakozzanak a Palánta mindenfajta munkája ellen. Rendkívül rosszindulatúak voltak, nem lehetett velük beszélni. A Palántát cionista szervezetnek tűntették fel, és a gázai mészárlás támogatóinak tekintik őket. „A Palánta hátulról végzi a munkáját.” – állították.
Ajánlottam nekik, hogy keressék meg a Palánta vezetőit, akik készségesek minden megbeszélésre, és a hamis állítások kitisztázására. De a szülők nem voltak hajlandók semmilyen megkeresésre, teljesen elutasítóan viselkedtek. Kamerákkal voltak felszerelkezve, s a következő transzparenseket lehetett látni: „Távozz tőlünk Sátán – átlátunk a Palántán.” … „Palánta-mentes övezet.” (Cserép, és benne sárga színnel, a zsidó-csillag.)
Véleményüket meghallva, M. (az óvoda vezetője) utánanézett az említett honlapoknak – adtak neki egy listát.
Gyanakvás vett körül bennünket: milyen szervezeteink vannak nekünk Dél-Amerikában, mert beütötték a nevünket, és sok honlap kijött. (Úgy látszik sok gyülekezet hordja ezt a nevet ott.) Azt állították, hogy látták egy honlapon a Mahanaim feliratot, és logója egy „földgömb volt és Dávid-csillag van fölötte”. Azt mondták, hogy lám, bebizonyosodott, hogy a Palánta egy cionista szervezet, szemükben egyértelműen ennek vagyunk feltűntetve. (Egyébként a Mahanaim gyülekezet logója egy sátor, már 1990-től, és nincs benne Dávid-csillag, sem földgömb.)
„Agymosottnak állítottak engem”, – mesélte munkatársunk –, és utoljára azt is mondta az egyik hölgy, hogy „annyira sötét vagy, hogy nem tudok veled szépen beszélni”.
Mondtam neki, hogy ez egy egyházi óvoda (szándékosan nem írom most le, hogy melyik felekezethez tartozik), és mi azt hittük, hogy ajándékként veszik, ha eljön a bábcsoport előadást tartani. Nem akarunk mi feltétlenül idejönni. De, hát idejár a kisfiam, már voltunk itt karácsonykor is, egyértelműen tetszést váltott ki az előadás, és az evangéliumot hirdetjük, itt is, egy olyan helyen, amit teljes jó szándékkal, kifejezetten ilyen kiindulási alappal, ezért hoztak létre, ezért áll fenn. A szülők között csupán egy volt ott a mi kisfiunk csoportjából, a többiek nem ismertek engem. De ez az apuka is csak most került be a csoportunkba, azonban nagyon erőszakos lelkülettel álltak hozzánk.
Az előadás lement (az egyházi vezető engedélyével, akit a vezető óvónő felhívott, mert a gyerekek nagyon várták a bábelőadást), de nem engedtek kiosztani semmit. Az óvoda vezetője is beült az előadásra. A gyerekek oda voltak a történetért, a bábokért, mindenért, amit láttak és hallottak, s a vezető óvónő is meg volt vele elégedve. A kis nézők az árnyjelenetnél is figyeltek, teljes csöndben voltak. (Ez a jelenet az Úr Jézus szenvedését mutatja be, a kereszt a Golgotán, az utolsó szavakkal… s a feltámadást. Az egész bábdarab csúcspontja.)
A szülők végül elmentek. Az, hogy az előadást esetleg megnézzék, eszükbe sem jutott. Haragszanak rám is, – mondta munkatársunk – „te hoztad őket ide…” Egyáltalán nem örültek, hogy az evangéliumot hallják a gyerekek. „Izráel-imádatra tanítjátok a gyerekeket.” – mondták.
Érezhető volt, hogy ezek az emberek kifejezetten antiszemita gondolkodásúak. A Sorsfordító könyvesboltot támadták – hogy ott milyen könyveket lehet találni. Állítólag összegyűjtötték azt, hogy mennyi könyv szól Izráelről. Sajnos azt a politikai gyűlöletet lehetett rajtuk érezni, amivel nem lehet semmit tenni. Olyan elvakultságot, amivel Saulus volt teli, amikor öldökölte a keresztényeket, és közben azt gondolta, hogy a legjobbat teszi, védi a családokat, a jövőt, az országot, a nemzetét… Amikor próbáltam tényeket mondani, vagy bármiképpen is védeni a Palántát, azonnal támadásba mentek át. Nem lehetett velük beszélni. Semmit.
Mint kiderült, már korábban, reggel, amikor a bábcsoport megérkezett az óvodába, még a felszerelések kipakolása előtt, ahogy mentek volna be a csoport tagjai az épületbe, megállították őket a szülők, és a gázai mészárlásról mutogattak képeket nekik egy albumból, mondván, hogy: „a Palánta ezt támogatja”.
Rákérdeztek tőlük, hogy mit tudnak a „Mahanaim gyülekezet argentín és más dél-amerikai kapcsolatairól?”
A bábcsoport vezetője meséli:
„Az egyik önkéntesünk a bábcsoportból, Erdélyből származik, tanult nyelve a magyar, szívvel-lélekkel szolgál, s amikor megszólalt, rátámadtak, mondván, hogy: „már Amerikából is jönnek emberek, hogy a Palántával legyenek?” … mondta szegény, hogy ő Romániából jött, de akcentusát amerikainak nézték: „Ha xy Romániából jött, miért van amerikai akcentusa?”
Valójában nem tudták konkrétan elmondani, mi az, amivel bajuk van. A bábdarabot nem látták, az ajándék CD-t nem hallották, munkánkat ténylegesen nem ismerték. Azt hangoztatták, hogy ők, mint szülők, direkt azért adták ide (ebbe az egyházi intézménybe) a gyermekeiket, hogy az egyház tanítása szerint neveljék őket, és miért jöttünk mi ide? Munkatársaink felől érdeklődtek. Mondtuk, hogy felekezet-semleges munkát végzünk, és több felekezetből is vannak munkatársaink, de, amikor hallották, hogy vannak baptisták és pünkösdiek is közöttünk, így szóltak: „ezek tartottak szimpátia-tüntetést Izráel mellett”.
Szórólapokat is készítettek: „Palánta Gyermek- és Ifjúsági Perverzió” felirattal. Ugyanakkor munkánkkal kapcsolatban teljesen tájékozatlanok voltak. Úgy gondolták, behálózzuk a világot. Nagyon erőteljesen léptek fel. Vették az egészet videóra. Felajánlottuk, jöjjenek el a Palántába, ha akarnak tájékoztatást kapni, jöjjenek el vezetőinkhez, elutasították, és azt gondolták, mi is be vagyunk hálózva, nem tudjuk, valójában mi van a háttérben.
Kommentár? Nincs.
Legfeljebb a Mt 5,12-14. Örvendezünk – ezt mondja az ÚR.
Néhány dolgot biztosan tudok: értem a Golgotán kifolyt a vér, életem az Úré, az én Megváltóm világossá tette, hogy erre, ami most van, számítanunk kell, s még egy: úgy tűnik, az ellenség nagyon nem szeret minket, talán eléggé veszélyesnek tartja, hogy a gyerekek hallják az örömhírt.
Egyet nem veszítek szemem elől: amikor az 1980-as évek elején, megtérésem után nem sokkal azt olvastam Dávid Wilkerson akkori próféciájában, hogy „és Kelet-Európában egy időre megnyílik a kapu az evangélium előtt”, akkor megragadott engem: én ott akarok lenni ebben! És, ha ott leszek, soha nem fogom elfelejteni ezt a két szót: „EGY IDŐRE”. Most ezt az időt éljük. Hogy meddig tart? Nem tudjuk. Most benne vagyunk. És nem adjuk fel, ameddig ez az idő tart (ha az Úr megsegít, és élünk). Használd ki, velünk együtt! Ameddig lehet…
Kérés: imádkozz, hogy a gyerekek mégis megkapják az örömüzenetet. A kapuk nyitottak maradjanak, sőt, nyíljanak meg még olyan ajtók is, amik eddig zárva voltak. (A forrásokért is, mert most csak a gyerekek töredékéhez jutott el hangzó anyagon az evangélium – pótolja ki ezt az ÚR!)
Budapest, 2009-04-06. Testvéreid az Úrban: dr. Kováts György és a Palánta munkatársai
