Ravasz László homiletikai, azaz prédikációtudományi kötetében olvastam egy nagyon érdekes dolgot, ami mindíg eszembe jut, ha a francia vallásosságról esik szó. már nem tudom pontosan hanyadik században a kifinomultságukról és formai érzékükről híres francia atyafiaknál kialakult egy szokás, miszerint a szépen sikerült prédikációkat megtapsolták a templomban, mint ahogyan egy szép művészi előadást szoktak. volt egy pap akit nagyon zavart ez a dolog és minden erejét összeszedve egy gyönyörű, művészi tökéllyel megfogalmazott, hosszú prédikációban alaposan körülírta ennek az Isten házában méltatlan, világi tetszésnyilvánításnak összes árnyoldalát. a gyülekezetet annyira lenyűgözte a prédikátor teljesítménye, hogy a szentbeszéd végeztével szűnni nem akaró tapsviharban törtek ki....

(folytatom életének következő meghatározó szakaszával)
Kálvin 33 éves , amikor...
Párizsi tartózkodása idején jelentette meg első nagyobb lélegzetű művét:Seneca De clementia-jához írt kommentárját (1532. április 4.) Ez a könyv jelenthette (volna) számára a művelt humanista tudományos életbe való belépést…, de a hőn áhított áttörést ez a kommentár nem hozta meg számára. A kommentár arról árulkodik, hogy művelt szerzője a humanista világban érzi otthon magát, azoknak a szellemi társaságában, akikhez Párizsban Orléáns-ban Bourges-ban egyaránt sokan tartoztak. Mégis, Kálvin életének ebben az időszakában gyökeres változásokon ment keresztül. A klasszikus szerzők iránt tanúsított érdeklődése tekintélyes ismeretekhez juttatta. Ugyanez az érdeklődés ráterelte a figyelmét a bibliai szövegek és az egyházatyák olvasására és tanulmányozására. Érdeklődésének ez az irányváltása kéz a kézben haladt azzal a folyamattal, amit Kálvin később a megtérésének nevezett.

Forrás: Willem Wan’t Spijker: Kálvin élete és teológiája.

Áldás, békesség!

Egy hasznos honlapot találtam , s benne mindjárt egy érdekes cikket Kálvin János társkereséséről:

http://kalvinev2009.reformatus.hu/cikk.php?ID_cikk=39

Válogatás Kálvin János műveiből

"Megigazulás kegyelemből, hit által"


-Megigazulni annyi, mint Isten előtt igazzá lenni.-
Ez csak úgy lehet, hogy Isten nekünk, bűnösöknek, Krisztus igazságát
tulajdonítja.(Ró 4,25) A megigazulásban miénk lesz a bűnbocsánat és az
Isten által való befogadtatás.

-Mindez kegyelemből, hit által történik. (Ef 2,8) Ha hitből, akkor nem érdemből, nem cselekedetekből.- Kálvin érintetlenül hagyta a reformáció
kezdetén már hangsúlyozott hit által való megigazulás tanát, de hozzátette
hogy "kegyelemből."

-Megigazulás-tanában üdvösségünket nem hitünkre, hanem isten kegyel-
mére alapozta, mert ez hitünknél szilárdabb alap.-A hit csak "edény", amit
Isten felé nyújtunk, hogy kegyelmét töltse abba.-

-Mi a megigazulást egyszerűen úgy értelmezzük, mint befogadást, amely-
lyel Isten bennünket kegyelmébe fogadva igaznak tart.- E befogadásról
azt állítjuk, hogy a bűnök bocsánatából és Krisztus igazságának beszámí-
tásából áll.

-A megigazulás tehát nem jelent mást, minthogy akit vádoltak, igazságá-
nak bebizonyításával a vád alól felszabadult. - Mivel azonban minket Krisz-
tus közbenjárásával igazít meg Isten, nem saját ártatlanságunk bebizonyí-
tásával, hanem KRISZTUS IGAZSÁGÁNAK BESZÁMÍTÁSÁVAL SZABADÍT
MEG, hogy Krisztusban tartassunk igaznak, mivel önmagunkban
nem vagyunk azok,- Isten ingyen kegyelméből igazít meg bennünket.
(Inst. III.11.,2-4)

(Folyt.)


L.

.

Válogatás Kálvin János műveiből.

-"A hitben önmagától nincs meg a megigazítás ereje, hanem csak
amennyire Krisztust befogadja.- Mert ha a hit önmagában, vagy amint
mondják, belső ereje által igazítana meg, ezt csak részben vihetné végbe,
mivel a hit mindig gyarló és tökéletlen.

-Mi azonban nem képzelődünk ilyesmiről, hanem jellemzően szólva azt
állítjuk, hogy egyedül Isten igazít meg minket. Ezután ugyanezt visszük át Krisztusra, mivel ő adatott igazságunkra, a hitet pedig mintegy edényhez hasonlítjuk, mivel nem vagyunk alkalmasak Krisztus befogadására, ha
magunkat meg nem üresítjük és lelkünket kitárva nem kérjük Krisztus
kegyelmét."

(Inst. III. 11.,7)


L.

.

Válogatás Kálvin János műveiből.

" - A hitbeli és cselekedetbeli igazság annyira különbözik egymástól,
hogyha az egyik fennáll, a másik szükségképpen megdől. Pál apostol
azt mondja (Fil 3,7), hogy ő mindent szemétnek ítél, hogy Krisztust meg-
nyerje, és őbenne találtasson, mint akinek nincs saját igazsága a törvény-
ből hanem van igazsága a Krisztusban való hit alapján.

-Láthatjuk, hogy itt két ellenkező dolgot hasonlít össze az apostol, és ki-
jelenti, hogy a saját igazságát el kell hagynia annak, aki Krisztus igazsá-
gát akarja elnyerni. Ha a hit minden dicsekedést kizár, a hit igazságával
semmiképpen sem lehet összekötni a cselekedetek igazságát. Ha a cse-
lekedetekért fizettetik a bér, akkor ez tartozás miatt és nem kegyelem-
ből történik.-

-A hitnek pedig a kegyelemből tulajdoníttatik az igazság. Tehát ez nem a
cselekedetek érdeméből származik.- Saját cselekedeteink szemlélésétől
elfordulva csak Isten könyörületességére és Krisztus irgalmasságára te-
kintsünk. "
(Inst. III. 11., 13 és 16)



L.

.

Válogatás Kálvin János műveiből.


-"Arról mondjuk, hogy megigazult, akit az Úr szeretetébe fogad, mivel
nem fogadhat senkit kegyelmébe és nem köthet magához senkit úgy,
hogy bűnösből igazzá ne tegye. - Ez pedig -hozzátesszük-
a bűnök megbocsátása által történik. - Ingyen kegyelemből van az
az igazság, amelyet Isten engedelméből nyerünk.

-Nem is szokatlan számunkra az a mondás, hogy a hívek kegyelembe-
fogadás és nem cselekedetek által válnak igazzá Isten előtt,- hiszen ez a
szólás gyakran előfordul a Szentírásban is.

-Nem mi bennünk, hanem Krisztusban van a mi igazságunk.
Bennünket csak azon a jogon illet meg, hogy részesek vagyunk Krisztus-
ban, mert vele együtt birtokoljuk az ő egész gazdagságát is."
(Inst.III.11.,21-23)


L.

Ahogy a NG látja.
Érdemes erről is beszélni, hiszen nem vonultunk ki e világból.
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=2456

Néhány gondolat:
- 500 éve született Kálvin, s e kerek évfordulóra emlékezünk. akkor vajon miért a halála évfordulójára hivatkozik az írás?
- A cikk kitér Kálvin életének főbb állomásaira, munkásságának eredményeire, és néhány adattal emberi jellemvonásait is felmutatja. Nem tudom, hogy nekem van-e "üldözési mániám", de úgy érzem, hogy a 2. -életére árnyékot vető- téma ismét középpontba van állítva. Anélkül, hogy szentnek akarnám avatni Kálvint - ami eléggé visszás dolog lenne!- remélem, hogy az évforduló során szélesebb nyilvánosságot kapnak az olyan, "békességre igyekvő" írások, elemzések, amelyek segítenek mindkét téma bibliai és történeti vonatkozását megérteni, s ezzel lezártnak tekinteni.

a cikk végén lehetőség van arra, hogy üzenetet írjunk a szerzőnek, de nekem most nincs hozzá energiám. én is elég lebutított, kissé bulvárízű cikknek tartom, követi azt az ujságírói alapszabályt, hogy a negatív tények, "szenzációk" sokkal érdekesebbek, mint a pozitívak. valamikor a rendszerváltás előtt még mint az objektív igazság tiszta forrására tekintettünk a sárga keretes, gyönyörű folyóiratra, de mióta a Tv-n keresztül láthatjuk amit "vallástörténet" címszó alatt művelnek, már nem olyan szimpik.

Sokat nem kell várni a cikktől, hiszen nem egyházi lap.
Mégis megjelenik benne egyfajta világi történelem szemlélet, amely melett nem biztos, hogy el kell menni.
Elég összetett volt az a kor amiben Kálvin élt és munkálkodott. Ő sem kivétel ez alól. Mindezt figyelembevéve, érdemes érdemlegesen, érzelmektől mentesen foglalkozni a korral és vele is. Amely nem hinném, hogy csökkentené az erényeit.

Kedves Literaty!
Csak egy apró adalékot hadd tegyek hozzá a NG Kálvin cikke körül formálódó véleményekhez:
Számomra nem látszik sem elfogulatlannak, sem tisztességesnek a cikk... sem sok más, hasonló írás, - amelyek mind említés nélkül mennek el amellett a tény mellett, hogy:
1/ Kálvin nem akarta kivégeztetni "állítólagos ellenfelét"...((az idézőjel azért, mert Kálvin nem halálos ellenségnek tekintette - még a tanbeli, kibékíthetetlen különbség miatt sem))
2/ nyilvánvalóan nem értett egyet az antitrinitárius tanokkal, de csak a kor más eljárást nem ismerő joggyakorlata alapján történhetett meg a halálos ítélet kimondása, amit Kálvin - több forrás szerint - személyesen nem helyeselt.
3/ Kálvin nevéhez fűzni Szervét máglyájának fellobbanását - mindig jó indok volt (és a jelek szerint az is marad még egy ideig) Kálvin megkérőjelezésére-elutasítására.

.

-Továbbá Kálvin sohase mondott olyat, hogy Isten "eleve kárhozatra
ÍTÉLT volna" valakit is. - Sajnos ez is olyan tévtanítás, amit Kálvinhoz
ragasztottak, mint a többi.-

-Nem vitatom a NG. érdemeit,- de a bibliai vonatkozású megjelenítései
sok esetben hamisak.-- Felkapja, ami siker-ízű, mert botrány,- mint pld.
hogy Jézus házasságot kötött volna Mária Magdolnával,- ezt a filmet is
folyton vetítik. Meg sok más előbbi is.-

-Ezért nem sorolnám a NG-t a Kálvin-év méltó ünneplői közé.


L.

Kedves József!
Ha már Servétnél tartunk(tarthatnánk máshol is, hiszen a cikk sem ezt emelte ki)annyit azért látni kell, legalábbis az egyháztörténészek szerint, hogy Servétet Kálvin ki akarta végeztetni, a kivégzés módjában volt más véleményen mint ahogy végül is történt. A városi tanács döntött végül is a megégetés melett, Kálvin a lefejezést helyeselte volna.

Jos Colijn, Hollan Református egyháztörténész a könyvében beszél is erről.

"A 2Tim 2, 16kk alapján a római katolikusok és protestánsok egyaránt "rákos fekélynek" tekintették az eretneket, s ezt a "fekélyt" ki kell vágni. Ha ez nem történik meg, akkor az egész test(az egyház) elfeklyesedik. Kálvin ezt szó szerint vette és ki is mondta, hogy nem szabad Servet-t megmenteni, mert akkor sokakat félre fog vezetni: a nyájat védeni kell a farkasok ellen. Aki lelkeket öl meg,azt meg kell ölni, azt ki kell végezni" (Jos Colijn Egyetemes Egyháztörténet, Iránytű 2001, Rektorálta Dr Barcza József és Hörcsik Richárd /164. old./)

Ez a kor ilyen volt. A felsőbbség jogát akár egyházi vonalon is, fizikális büntetés gyakorlásának jogát és kötelességét nem vitatták el. Hitték, hogy az eretneket meg lehet, sőtt kell ölni, ebbe a gondolkodásban Luther, Kálvin, Zwingli egyaránt egyetértettek és így is cselekedtek. A kérdés mindig az volt, hogy végül is ki az eretnek, hiszen a Római Egyház is így gondolkodott és írtotta a protestánsokat. A reformáció nem ismerte fel ennek a gondolkodásnak is a reformálandó szükségességét.

Ma nekünk ez furcsa, de így volt. A kor nem vette figyelembe, nem ismerte fel az Újszövetség tanítását az egyház és állam lényegi aspektus beli különbségét, mármint nem választotta mereven szét, és így a következmény is adott volt.
Az egyház és állam összetartoztak, noha nem mondták hogy ugyanaz, de mégis Ószövetségi minta alapján gondolkodtak.

Na de nem hiszem, hogy lekéne ragadni ennél a pontnál, mer sok más, pozitívabb is van. Tanulhatunk belőle, de ne ítéljünk.

Igaz! Dear Literaty!
Mi már nem a kivégzésből "tanulunk"...(és ez nem a halálbüntetés eltörlése miatt van így...) - hiszen Jézus sem ölni és ítélni jött, hanem felvállalni a halált és életet adni...