bemásolom, mit ír erről a részről Szabó Andor a "Lábom előtt mécses a Te igéd" c. könyvében:
"ímhol jő a vőlegény...'Máté 25,1-10
Téved, aki időpontokat jelöl ki, hogy mikor kell/ene/ Krisztusnak visszajönnie, de könnyelműségre vihet az is, ha valaki csak arra számít, hogy még életében be fog az következni, s nem számol a halállal. Ezt a hibát követte el az öt balga szűz. A gondoskodás az olajról a másik ötnél bölcs előrelátásról tanúskodik, mert számoltak azzal, hogy közben rájuk esteledhet. Az olaj többféle hitbeli készségnek az összegzése, aminek hiánya, ill. megléte csak akkor derül ki, midőn , a vőlegény közvetlen érkezésének hírére felserkenve, kezdik meggyújtásra előkészíteni lámpásaikat. A Szentlélek, a hit és gyümölcsei lehet az olaj, mindenképpen tartalmi megjelölése a keresztyén életnek, olyan belső feltétel, ami a két csoport között nem volt ismert egészen elalvásukig. A példázattal oly időkre készít fel Jézus, amikor a mennyek országa népének számolnia kell a kísértéssel: mintha elegendő volna külsőleg igazodni ahhoz a csapathoz, akik kimennek a vőlegény fogadására. Meglehet, hogy buzgóság, lelkesültség, jószándék is hajtja őket, de csak a formák igézetében élnek, szívbeli azonosulás nélkül. Az álom mindannyiójukat meglepte. Az alvás mindaddig folyamatos, amíg az éjszaka közepén a serkentő kiáltás felhangzik- mondhatni, hogy amikor a sötétség a legnagyobb, s legmélyebb az alvás, akkor érkezik meg a vőlegény. Nem eléggé ismert, hogy milyen elemei voltak a korabeli menyegzőknek. Lehet, hogy a jézusi példázat annyira egyedi, amihez fogható nem is volt akkoriban. Nincs szó pl. menyasszonyról, mintha a tíz együtt lenne, gyülekezetként, a vőlegény jövendőbelije. Éjfélkor érkező vőlegény sem igen illeszthető be semmilyen lakodalmi rendbe;az Énekek éneke 3,2-ben megy ki a menyasszony éjjel, hogy vőlegényét keresse. A példázat mindenestől az időben megtett, szükséges előkészületnek felmutatását szolgálja. Ezért nem érdemes tűnődni azon, hogy éjfélkor ugyan hol kaphattak olajat a balgák, ámbár az nincs hangsúlyozva, hogy immár nekik is van olajuk. Inkább az itt az üzenet, hogy végképpen le lehet késni, s nem pótolható, nem hozható be a mulasztás a végső felébredés után. Amíg az életünk tart, addig kell gondolnunk az olajra, hogy legyen szívemben ige, Szentlélek, hit és abból fakadó élet. Ha érthető is, mégis balgaság, hogy az okos szüzek olajából kérnek a felébredés után. S az ő részükről sem tekinthető önzésnek, hogy nem adnak. Mert az üdvösség, ami személy szerint, egyenként és együtt az övék, az másokkal már nem osztható meg. - A bezárt ajtó előtt felhangzó " Uram, Uram",a 7,21 intésére emlékeztet, s az is, amit a vőlegény mond, hogy nem ismeri a későn jövőket. Az készül jól fel, igazán bölcsen,értelmes módon, aki a hit dolgaiban nem a vallásos formák, kegyességi divatok utánzását tanulja el csupán;ámbár nem árt a helyes tájékozottság; de az igazi életet Krisztusban találja meg, s mer őbenne hosszabb távra felkészülni, számolva azzal, hogy még a meghalás sem akadályozhatja meg a személyes találkozást ővele. A halál az ilyeneknek szinte az elébemenetel része!
|